Túrabeszámolók


Kazinczy 200 és résztávjai

Pap GáborTúra éve: 20092009.07.23 00:42:24
Kazinczy 200:

Az írás hossza arányos a túráéval ;)


Nyitány:
Zemplén még mindig mesze van. Még társasággal is, de az állomásról autó visz a szállásra, így nem kell azt keresgélni. A Kovács villában vidám a hangulat, módjával csipegetek a lepénybõl, és meglepõdve látom az elsõ és harmadik szakasz útvonalváltozását, illetve a szint jelentõs emelkedését az elõzetesen kiírthoz képest. A többségen arcára kiül a feszültség, Bálintéra viszont valami egészen más… Nem tettem volna egy lyukas garast sem az indulására, nem hogy a teljesítésére! Õ szememben a hétvége egyik hõse.
Könnyû alvás után reggel pakolászás, és irány Széphalom. Szétnézünk a parkban, és a mauzóleumban, a rajt kb. 10 percet késik. Ennyi bõven belefér, csak már nagyon indulhatnékom van.

I. szakasz

Laza kocogásba lépünk ki a mezõre, már most mindent áthat a forróság. Enyhe emelkedõket még futok, ennyi tartalék van a rendszerben. Remó hamar élre áll, úgy megy, mintha csak az elsõ 50-en indulna, pedig 200-ra pályázik. Tartósan nem tud elhúzni, mert gyakran eltéved. Taktikai okokból ahol kutat látok, azonnal mosakszom, a meleg nem viccel. Magas-hegy meredek, de az aljában a frissítõ állomás jókor jön. Nekem bejött a keksz vízzel. Nem lötyög a hasamban a lé, és késõbb is fel tud szívódni. Magyar kálváriát majdnem végig meg lehet futni, olyan kellemesen szerpentinezik, az akáccal kevert tölgyes Sokorót juttatja eszembe, szép a kilátás Sátoraljaújhelyre, és a Bodrog-közre. Hipp-hopp itt a Kovács-villa, mosdás, frissítés, és nyomás tovább. Remó valahol eltéved, így egyedül maradok, csak az aszfaltos út után a kék jelzésen elõz le. Nem megyek vele, ésszerûtlen a tempója, sokkal nagyobb energia befektetéssel halad nem sokkal gyorsabban. Legalábbis én így éreztem… A Fekete-hegy soká jött el. Nád Béla képes volt felcipelni ide is vizet, nem semmi. Frissítõm már fürdõvíz melegségû, kezdek gyengülni, de a kilátás pazar. Mikóházán kihasználom a frissítõt, és a kutakat. Sok alatt fürdök meg derékig, de kb. 10 perc és csont száraz vagyok. A faluban keverek úgy 10-15 percet, hiába meg kellene tanulni itinert olvasni…
Alsóregmecen újabb fürdés, és frissítõ. Jól esik a fûben futni a faluszélig, gyerekkorom jut eszembe róla. Kint az aszfalton már nem ilyen jó a helyzet, áll a levegõ és óriási a forróság. Alig várom a falu széli kutat. Az õsrög tanösvény tábláját követem, de nem ebbe az irányba kellett volna. 10 percet keverek Mátyásházán, végül a zöld kerékpár jelzésen jutok a kijelölt útra, így sajnos kimarad a románkori templom…
Nem egészen értem ezeket a tanösvényeket. Hogyan gondolják, hogy bárki el fog indulni rajta, ha ilyen pocsékul van fölfestve, ráadásul random jelleggel van elhelyezve rajta 1-1 információs tábla… Idõm lenne gondolkozni a feltett kérdés megfejtésén, de gondolataimat a meleg és a fáradtság tölti ki.
Szenvedek Zsíros-bányáig. Az erdõben alig van hûvösebb, mint a napon, és még kutak sincsenek. Az északi zöld itt a szebbik arcát mutatja. Ami folyadékot lehet kapni a ponton, azt mind benyakalom, persze módjával, hogy jusson a többieknek is.
Kellemetlen köves a kék kereszt eleje, nem sokan járhatják egyébként sem. Megint kavarok kicsit, a hegyrõl lefelé elvisz magával a szekérút.
Mindig lenyûgöznek az öreg tölgyek alakjukkal, tiszteletet parancsolnak. Elrobogok Erzsébet tanya romló épülete mellett, és már a Füzérkajtai ponton vagyok. Frissítés mosdás.
Pap-hegy felé két kutya ugat az úton, már kezdtem, lelkileg felkészülni a kutyás kalandra, de õk voltak a félõsebbek. Erdészeti murvás út kifejezetten jól futható, hamarosan kikanyarodok rajta Pusztafalu felé. Az lemenõ nap aranysárga fényében különösen szép a füzéri vár a Milic csoporttal Pusztafaluval, és a kaszálókkal. Meglátom 1-2 percre magam elõtt Remót gyalogolni. Õ is hátranéz, és azonnal futni kezd. Beérek a faluba, innen a Rákóczi 150-rõl ismerõs úton jutok el Füzérre. A plébániát könnyedén megtalálom. 56 kilinél járunk, de én legalább 100-nak érzem. András szól, hogy 7-tõl lehet továbbmenni, mert akkor mennek ki a pontok. Van addig 90 percem. Eddig nem tudtam, hogy tulajdonkép négy ötvenes szakaszt teljesítve tesszük meg a túrát. Eredetileg gyors zokni és nadrágcserét, és némi víz-energiapótlást terveztem, hogy minél tovább jussak az Északi-zöldön világosban. Az indítási idõkorlát teljesen érthetõ, irgalmatlan mennyiségû pontõr kellene különben, Ennek megfelelõen mosdok, eszek egy tányér gombás tésztát, meg paradicsomot, és beszélgetek a többi beérkezõvel. Érzem, ahogy gyorsan töltõdik vissza az energia.


II. Szakasz

Remó 6:45 felé elindul, nem érdeklik a pontnyitások, én Zsotyekkal csak 19:30-kor vágok neki. Nem megyünk együtt sokáig, nekem még mindig futhatnékom van. Tilalmas hamar eljõ, vele az elsõ rettegett mumus, a Tolvaj-hegy. Lefelé mintha durvább lett volna, bár errõl szegény pontõröket is meg kellene kérdezni, akik ott kepesztettek az oldalában sátorral. Milicig jön a reuma parti. Eleinte még megpróbálom elkerülni a csípést, aztán már nem foglalkozom vele. Csak közvetlen a csúcs elõtt kell lámpát oltanom.
Kõerdõt sikerül megtalálnom, van pár szalag is, látom, ahogy Remó rombol le a hegyrõl, de nem találok több szalagot. Várok, hátha jönnek a pontõrök, mert van az obeliszknél egy polifoam, aztán megpróbálkozom ismét a szalagokkal. Bejárom a fél hegyoldalt. A lenti falu fényei elõször fejlámpának néznek ki, mire rájövök a tévedésre, jócskán lemegyek. Visszatérek a csúcsra, jön Zsotyek egy nagyobb társasággal. 45 percet elvesztegettem… Továbbmegyek velük, és a pontõrök is meglesznek 1 km-el késõbb. Rossz helyre ütötték fel tanyájukat, de akkor még egyébként sem lettek volna fönn, amikor én érkeztem, pedig már 20 perce nyitva kellett volna lenniük. Minden esetre fölküldjük õket a csúcsra.
A magyar és a szlovák zöld találkozásánál már koromsötét van. Automatikusan a szalag mentén megyünk tovább, balszerencsénkre, mert az a 3. szakasz szalagja volt… Ez csak jóval lejjebb tûnik fel. Zsotyeknak a határkövek hiánya, nekem a patak megléte. Rövidesen beigazolódik balsejtésünk, az út derékszögben jobbra, Eszkáros felé tér.
Ezt jól benéztük, de mi vagyunk a hibásak, nem figyeltünk. Még jó, hogy van nálam térkép, egy erdészeti úton eljutunk a Drahosi rétig, de innen a szekérutak megszûnnek. Még jó, hogy van Zsotyeknak iránytûje, így iránymenetben átvágunk a határra vezetõ útra.
Nagyot néznek a pontõrök, hogy honnan jövünk, mi is nagyot nézünk, hogy még csak Remó ment el elõttünk. Szurok hegy ebbõl az irányból is hozza formáját, jól esik leülni kicsit kólázni a tetején. Hálaisten tetõig, sõt egészen Kékedig könnyû az ereszkedés, meg gyors is.
Elõször Kéked határában érzem elõször vizesnek a cipõm, de Pányok felé ázok el úgy igazán. A faluban beérjük Remót.
Telkibányáig se igazi szint, se nagy bizonytalankodás, csak beszélgetõs haladás. Hajnalodik. A Bányamúzeumnál lévõ õrök jókorákat ásítoznak. Egy jó adag vizet sikerül kicsavarni a zoknijaimból, amik így sokkal komfortosabbak.
Kánya-hegyig teljesen kivilágosodik, csak egy vaddisznó röfögése zökkent ki nyugalmamból. Fent a gerincen újból kocogni kezdek, még 6 elõtt beérhetek Füzérre, bár eredetileg még sötétben szerettünk volna. Csak pecsételek Hollóházán, és nyomulok tovább. 7-tõl lehet indulni, de inkább kivárok, ne legyen gond a pontnyitásokkal. Kockáztatok, lecserélem a bejáratott vizes mamuszt a vadonatúj szárazra. Zuhanyzás, burkolatcsere, és kajálás. Jól esett a töpörtyûs kenyér. Zsotyek hamarabb indul, mondván úgyis utolérem. Már csak kétszer látom futólag.

III. Szakasz

7:50-kor újra úton vagyok érzem, hogy meleg lesz, de az erdõben még hûvös van. A Hideg-kút most nem folyik olyan vehemensen. Bodó-réten frissítõpont, nem sejtem, hogy Pusztafaluig az itt megevett 3 kekszet, meg a reggelit kell beosztanom. Kocogok a hõn szeretett Északi-zöld felé. Mellém szegõdig GPS Zoli, jól jön a társasága, nem hagy elfásulni. A jelzések rendben, szép a Mala Marovka feletti rét, kicsit a Galla alatti tisztást juttatja eszembe.
Hosszú aszfaltozás jön Szaláncig, néha bele kell gyalogolni, de az új cipõ kifejezetten jól csillapít, csak valahogy nem haladunk. Ha lassan is, de elérkezik a falu csapolt kofolájával egyetemben. Kihasználjuk a kerti csapot, így egész frissen érünk fel a várba.
Kalsa felé hosszú és kitett az út, kissé megvisel. Jó lenne már valamit enni, de a ponton víz van csak. Zoli meghív egy üdítõre a boltban, amit nem gyõzök meghálálni. Izra tó felé egyértelmûen belassulok az emelkedõn hiányzik a kaja, összesen talán 5 percnyit bizonytalankodunk, elég jó a szalagozás.
A tónál ismét csak víz van, nálam pénz semmi, benyomom az elsõ vésztartalék gélem.

Hárman megyünk tovább a kéken, leérünk a táblához. Itt a Bodnár forrás irányozzuk meg. Az út 2 felé ágazik, azokon nem látunk kék jelet, viszont egy keskeny ösvényen a piros és a kék jel megy balra. Azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy Szlovákiában 3 felé ágazhat egy szín. Ide nagyon kellett volna egy pontosabb leírás az itinerben, vagy egy-két szalag.
Egy jó órát mentünk a jelen, ami már nagyon gyanús volt, de hát kék. Végül a kék elfogyott, maradt a piros. Láttam a fák fölött a Hársas hegy csúcsát, innen sejtettem, hogy jócskán túlmentünk. Elindultunk vissza egy szekérúton, majd toronyiránt be az erdõbe, a határ felé, úgyis belebotlunk majd az északi zöldbe. Találkoztunk néhány helyi favágóval, akik megerõsítették az útirányt, mi pedig mentünk tovább. Hatalmas árkok jöttek, ez tudtam, hogy jó jel. Zoli a második átkelés után elkanyarodott tõlünk. Én azt hittem, megharagudott ránk, és megy a maga feje után, így utána szaladt. Nem akartam, hogy szétszakadjunk. Szerencsére pont beletrafált a hátár egy kiszögellésébe. Épp ott ment rajta többek között Sanyi és Kulcsár Józsi. Rengeteget vesztettünk ezzel a kavarással, és még sok szint volt hátra. Átkelve az árkokon egyre gyengébbnek éreztem magam. Betolom a második, és egyben utolsó vésztartalék gélem. Lipovecig nem jön az erõ, a hegyre fel beállok autonóm üzemmódba, kérlelhetetlenül haladok elõre. A csúcson letámasztom magam a kõ tövébe, vércukorszintem valahol a hegy lábánál maradt. Kb. 10 perc múlva megjön Sanyi, és én lelejmolom egy sportszelettel, meg egy fél liter vízzel.
Köszönöm Sanyi! Ha akkor nem jössz, nekem reszeltek…
Négyen együtt megyünk Dávid Ortásig. Itt is víz a menü. Látom a pecsételõ lapon, hogy legközelebb Vaskapun van pont, addig meg még jó 500 szint. Bába-hegyig még elvisz a csoki, de lefelé már megint gyenge vagyok. Alig megy a kocogás a lejtõn. Elátkozom a Vaskaut, és a Füzéri várat is, de a faluban elszállnak a sötét gondolatok, titkos pont és dinnye vár ránk.
Hihetetlen milyen gyorsan reagál szervezetem a beérkezõ energiára. Jó erõben vágok neki az emelkedõnek, és hamar fenn is vagyok a XVII.27. határkõnél.
Ha valamit elrontok, akkor már legalább nagyon, elnézem az adatsort, és azt hiszem ennél a kõnél kell a pontnak lennie. Jó 20 percet és 1-2 km-et kavarok, mire rájövök merre kell menni…
A ponton senki, csak a szél fúj jelezve a vihar közeledtét. Kevés esélyem még van a este 8-as célba érésre, nyomom neki lefelé, egészen a vár nyergéig. Fölfelé meglehetõsen meredek, és a dinnye is kifogy alólam, le kell ülni a várban. Lefelé kicsit elkedvetlenedve megyek a pontra, nem jól alakult ez a szakasz.
Utoljára érkezem a plébániára. Zsotyek már elment, 10-ig lehet rajtolni, de figyelmeztetnek a viharra, és a lehûlésre. Elõveszem minden meleg holmimat, nincs sok. Eszem, kapok egy vastag nejlonzsákot, abból készítek esõköpenyt, és bepakolom a telefont is, ki tudja. Megérkezik a vihar, nagyon nem esik, de jobb kivárni. Beérkezik Remó, Dani, bejöttek a vihar elõl. Beszélgetünk, leragasztom a futómûvet, (Köszönöm a ragtapaszt!) 23:30-kor nekivágok.

IV. Szakasz

Alig indulok el, mindjárt szakadni kezd. Bemenekülök a buszmegálló bodegájába. Kemény lesz ez így… Fölveszem a zsákot, és amint csillapodik, újra elindulok.
Nem tudom mit éreztem azok a falusiak, akik este kinézve az alakon, a viharban egy koszos, futógatyás szõrös felõrültet láttak nejlonzsákban futni…
Füzérkomlós felé hihetetlen érzés volt látni a hatalmas villámokat a Sátoros-hegyek felé, de azért inkább szedtem a lábaim, hogy védettebb helyen legyek.
Gyorsan meglett a kisvasút nyomvonala, és eleinte le is volt nyírva az ûrszelvény. Már kezdtem reménykedni, amikor lekezdõdött az embermagasságú gazzal való küzdelem. Egy pillanat alatt átázott a nadrágom és a cipõm, tudtam, hogy ezért nagy árat fogok fizetni. Kiérve az aszfaltra eszembe sem jutott az aszfalton továbbmenni, ellenben elvesztettem a tájékozódási képességem. Iránytûm nem volt, így érzésre irányba álltam. Észre sem vettem, hogy azon az úton megyek, amin jövök... A hídnál már kicsit gyanús volt, végül egy Faágnál lettem teljesen bizonyos, hogy óriási bakot lõttem. Kioszthatom magamnak a tájékozódási citromdíjat. Nem volt még túra, amin ennyiszer tévedtem volna. Hátra arc, újabb fél óra késést könyvelhettem el, ráadásul a legáztatóbb dzsindzsában.
Azért mindig van lejjebb, mert még egy darázs is megcsípett a bal térdizületemnél. Elõször azt hittem, hogy egy tüske állt belém, amikor odavilágítottam, akkor láttam meg a dögöt. Még szerencse, hogy méhekkel foglalkozom, és így nem vagyok rájuk érzékeny…
Végre valahára kiverekedtem maga Bózsvára.
RitaB, Andi, és egy srác (sajnos a nevét nem tudom :S) várt a ponton, meg a lakodalom. Mennyei volt a süti. Jókedvûen kocogtam a Huták felé. Idén végig megfutottam az aszfaltot. Nagyhután Nád Béláék vártak frissítõvel. Kicsit ettem, aztán mentem tovább.
A kék négyzeten utolért az álmosság. Sehogy sem sikerült elhessegetnem. Idõnként arra eszméltem, hogy elaludtam, és kezdek letérni az útról. Néha szitált az esõ, és óriási köd volt. Csak négyre értem az Eszkála réti vadászházhoz. Csoffadoztam kicsit. Szerencsére Bubu szóval tartott, így nem aludtam el.
Makkoshotykáig a helyzet nem javult, továbbra is álmos voltam, és a talpam is egyre jobban fájt. Jó lett volna száraz cipõre cserélni. Gyakran álltam meg kiönteni a cipõm. A falu elõtt még kevertem kicsit, de végül meglett az út.
A ponttól már csak gyalogoltam. Hatalmas volt a köd, szalagok pedig nem egyenletesen voltak kirakva. Ez így fáradtan nekem elbizonytalanító volt, lassan is mentem, ezért a távolságadatok nem tûntek hitelesnek. 15 perc idõveszteséggel azért meglett a pont, de a tengerszembõl egy szemernyi sem látszott a ködben. Tiszta október.
Learaszoltam a piros négyzethez, ahol a frissítõ várt. Jól esett a barack, de már nagyon nehéz volt elindulni. Sebességem innen olyan 4 km/h körül állapodott meg. Rákóczi-fa felé még mellémentem 2-300 métert, ez már nem változik ma…
A fa alatt Siményi Vili aludta az igazak álmát, de a pecsét miatt kénytelen voltam felkelteni.
Innen már ha csigalassan is, de biztosan haladtam. Térképem a kezembe volt, így láttam mennyire van még a következõ lélektani cél. Bányi-nyeregnél már nem kértem semmit, éreztem a cél szagát, s bár a Nagy-nyugodó nyerge hosszabb volt a vártnál, végül 11 óra tájékában átléptem a Kovács-villa kapuján és véget ért hosszú utam. Megható volt, ahogy mindenki tapsolt és gratulált, többet ér ez mindennél.
Pihenés és zuhanyzás után már én is ott álltam a többiek között és tapsoltam a befutóknak

Összefoglaló:

Óriási élmény volt számomra ez a hétvége, egy igazi közösség jött lére Füzéren, és a Kovács-villában. Nem tudok olyan teljesítménytúrát mondani, ami hasonlítható ehhez.
Iszonyú mennyiségû munkát igényelhet egy ilyen összetett túracsokor leszervezése, hát még a lebonyolítása, így könnyen becsúszhat 1-1 hiba. A szervezõk, pontõrök lelkesedése és kedvessége, és az ellátás viszont mindent felülmúlt.
A túra végére az indulók, és a szervezõk fej-fej mellett küzdöttek a kié a legnyúzottabb fej címû verseny fõdíjáért.
Nekem egy kicsit kevés volt az információ a túráról elõzetesen. Ha van rá lehetõség, mindig átnézem a túra elõtt az útvonalat térképen. Jó lett volna, egy honlapon böngészhetõ leírás és a túra útvonaláról egy térkép, ám mivel ez elsõ szervezés volt, így nem vártam el.
Az elsõ két szakasz alapján nem számítottam arra, hogy ennyivel kevesebb ellátásunk lesz a szalánci szakaszon. Volt nálam két tartalék gél, de annyi kevés volt. Persze sok olyan túra van, amin ennyi ellátás sincs, és ha tudok errõl, jobban fel is készülök. Tudtommal jó esély mutatkozik arra, hogy jövõre is megrendezésre kerüljön a túra. Ezt csak támogatni tudom, ez egy igazi unikum a hazai teljesítménytúrázás területén. Igen szép emlékekkel tértem haza a Zemplénbõl, akár már most hétvégén is újra nekivágnék :)
Köszönöm a fáradságát minden a szervezésben bármilyen módon résztvevõnek!