Túrabeszámolók


Fejérkő/Szamárkő

tétova hegyi-teveTúra éve: 20092009.07.26 08:53:59
Kõröshegy környéke, a táltosok földje avagy a magyar "rolling field".

Nagy várakozással és vágyakozással tekintettem erre a túrára a legutolsó kb egy hónappal ezelõtti túrámat követõen, mely ugyancsak a Balaton mellett, de annak északi oldalán volt. Gondoltam, ha lúd hát legyen kövér alapon most megnézem a déli partot is. S valóban a két túra érdekes összehasonlításokr adott lehetõséget, s a kettõ között valójában csak egy közös van s ez a Balaton.
A túrát második alkalommal szervezte meg a Szent Kristóf Természetjáró Egyesület, de a szervezés annyira profi volt, mintha századszorra rendezték volna. S ehhez jött még valami olyan lelkesedés, ami tovább emelte e jeles esemény feeling-jét. A nevezésnél, a pontoknál a kiszolgálás nem csak materiális jóságokban valósult meg, de õszinte s baráti megnyilvánulásokban is. Folyamatosan azt éreztem, hogy ez a túra a túrázókért van. Azért, hogy a legjobban érezzék magukat az odalátogató emberek.
Az útvonal kijelölése perfekt, eltévedni nem lehet. Az itiner szöveges része teljes részletességgel írja le, merre s hogyan kell menni, én ezt használtam elsõsorban. A mellékelt fekete-fehér térkép szerintem csak tájékoztató jellegû. Viszont a rajtban kaptunk egy kíváló kiadványt, ami a Fejérkõtõl Tündérvölgyig túramozgalom kis füzete, s ennek színes térképes melléklete egészen jó volt. A kiadvány párját ritkítóan szép, német és angol nyelveken is leírja az egyes közeli települések legfontosabb tudnivalóit. S mindez ingyenes.
De jöjjön a túra. Tökéletes futóidõben, 9-kor rajtoltam el a szántódi Közösségi Háztól. A Római úton végighaladva, murvás, betonos, kavicsos úton jutottam el a Szamárkõig. Itt stílusosan egy Balaton szelettel (hiszen a Balatonon voltunk) s egy röpke, a Szamárkõrõl szóló regével fogadtak a pontõrõk. Sokáig persze nem hallgathattam a táltosokat is megszégyenítõ történeteket. Jött a Kõhegy s hamarosan egy szép tölgyesben vágtathattam tovább. Kb. 3 Km. múlva aztán újabb EP. várt a Vaskeresztnél, amit egy szõlõcukor benyelését követõen hagytam el. Aztán némi ereszkedés, kanyarodás, emelkedés után újabb pont a 9-es tetõnél, ahol finom hideg vízzel várt a két kedves pontõr úr. Egyébként itt ágazott el a 3 különbözõ táv. Én a 47 Km-es-en folytattam tovább. Újabb szép erdei szakasz következett, ahol öröm volt futni a hûvõs fák alatt. Egészen az M7-ig tartott ez az érzés, ahol sajnos megkezdõdött a "betonozás". Ugyanakkor ezen a részen csodás kilátásokban is részem volt. A beton-bitumen majdnem Bálványosig tartott. Szerencsére elõtte lekanyarodtunk egy völgybe. Itt szerény présházak mellett többnyire nyílt területen haladtam tovább Bálványos közepéig, ahol újabb EP. várt kopasz-barack ( a tar-barack elnevezés sem rossz) frissítéssel. A fáradtabb, vagy szomjasabb egyedek a közeli kocsmában is frissíthettek. De az nem az én világom így inkább nyomtam tovább a Jaba völgye felé. Ez egy érdekes úgynevezett vízválasztó hely (mint késõbb a színes leíró füzetbõl megtudtam), ugyanis itt ered a kõröshegyi Séd patak, amely északra s a Jaba patak, mely délre folyik. Pedig a két patak forrása kb. 200-300 méterre van egymástól. Sajnos ez a rész többnyire (nekem) unalmas szántóföldek mellett haladt. De a táj szépségesen hullámzó dombokkal jött elém, s a gerincekrõl páratlan kilátásokban volt részem. A Pusztaszemesi EP-ról megtudtam, hogy az nem csak ellenõrzõ, de emlékpont is egyben. A tavaly még maga is ott pontõrkõdõ Szabó Lacinak állít emléket, aki idõközben fiatalon meghalt. Magamban fejet hajtva emléke elõtt folytattam utam a Kereki vagy más néven a Fejérkõi várig, mely igazi unikumként törte meg az amúgy egyhangú szántóföldek sorát. A vár különleges volt és jólesett az ott kapott hideg víz is, melybõl korlátlanul nyakalhattam. Sajnos a szántóföldek tovább folytatódtak s igazi örömmel fedeztem fel a Csillagó tornyát (mely messzirõl a Margita vasbeton tornyához hasonlított). Örültem neki, mert a leírás szerint innen hamarosan újra erdõ következik. Úgy is volt. Elhúztam az Alman tetõ ronda betonja mellett s pár száz méter múlva a Nezde szoborpark melletti kilátó-pihenõ szeles pontjánál próbálhattam ki a citromlével dúsított vizet. Fini volt, ezt máshol is szívesen venném-innám. A kedves pontõr hölgy felhívta figyelmünket (mert itt értem be az egyes rajtszámos 50 km-es botozós sporit), hogy érdemes megnézni a közeli Nezde szoborparkot, amely egy szkíta szoborkiállítás. Na ekkora (valszeg a fáradtság miatt is) kezdett összeállni a a puzzle, (Szamárkõi táltosok, Bálványos, Kõrõs (mely név egy "szittya" király neve volt), Jaba, Kupa-koppány vezér emlékpark (Nezdei szoborpark)). A következõ 10 Km. Balatonföldvárig eseménytelenül telt, bár néha mintha láttam s hallottam volna a jobbról kísérõ vaddisznós erdõben régmult táltosokat elsuhanni, s a szél különös suttogásokat, sikolyokat hozott felém. Nekem most már a Balaton ezt is jelenti majd. Az országzászlót Földváron kis keverés és utánkérdezést követõen találtam meg. Jól esett a pontõrõktõl kapott biztatás és víz. Sajnos kaja nem volt, pedig ekkorra már eléheztem kissé s majd 4 Km. még visszavolt. Sebaj. Lekígyóztam a magas partfalról a vasúti sinek mellé s a sétányon árnyas hársak alatt döngettem tovább Szántódig. Itt a vasúti aluljárón, a sínek alatt átmenve értem vissza a célba. Nagy örömmel fogadtak, mint az elsõ 50 (pedig csak 47) Km-es beérkezõt. Emléklap, szép kitûzõ és fejedelmi ellátásban volt aztán részem. A mindenféle vajas, zsíros kenyerek mellett virsli, sõt fánk is volt. Igazi házi baracklekvárt is ettem, amit már 100 éve nem. Volt aztán bodza és narancs szörp is a tiszta víz mellett.
A túra rendezés, szervezés profi volt, nagyon tetszett. Sok-sok köszönet mindenkinek aki lehetõvé tette. Nekem számos ismeretlen, új információval szolgált. Egyetlen megjegyzés esetleg. Ha a túrán nyári meleg van, a sok nyílt terület miatt érdemes takarni a fejet és több vizrõl gondoskodni. De a Balaton gyönyörû, s most már tudom, hogy a környéke is az (bár csak a töredékét ismertem meg). A rendezõk törekvése, hogy megismertessék tágabb lakóhelyüket s mindezt európai nyelveken is iránymutató. Külön köszönet még a táltosokért, melyek most mintha jobban élnének bennem, õsi énekük hangja újra a szívemben szól. Globalizáció ide vagy oda mégis csak magyarok vagyunk s érdekes, hogy mindezt a Balaton értette meg velem.