Csik Ferenc emléktúra 30 (hivatalosan 31 km)
2009. szeptember 19.
Két hónap kihagyás után egy kicsit félve, de már nagyon várva vágtunk neki Bazsival a túrának. Reggel 8 óra 08 perckor rajtoltunk a gyenesdiási Nagymezõrõl. Még nem voltunk Csik Ferenc emléktúrán, ezért nagyon meglepõdtünk, hogy reggel 8-kor már ennyien vannak a rajtnál, és rengeteg volt a diák. A nagy nyûzsgés ellenére a nevezés pillanatok alatt lezajlott, mivel a különbözõ távokon indulók, más-más helyen regisztrálhattak. Az idõ jónak igérkezett, meleg (még) nem volt, a Nap már sütött, az ég kék volt, és ha ezek megvannak, kell-e még valami egy jó kis gyalogláshoz?
(Gyenesdiás: Az I. századtól fontos római szálláshely volt, késõbb avarok költöztek a környékre. A mai község területén a középkorban Falud nevû falu volt. Elsõ írásos említése 1333-ból való. 1548-ban a török felégette a falut, majd 1564-tõl folyamatosan adóztatta, ezért 1686-ra teljesen elnéptelenedett. 1696-ban Falud szõlõhegyén egy új település alakult ki: Gyenes. A jelenlegi község keleti határában a középkorban Diás falu feküdt, melynek elsõ írásos említése 1341-bõl való. Gyenes és Diás 1840-ben egyesült, így jött létre Gyenesdiás. Lakosság: 3478 fõ.)
Nagymezõt északi irányban hagytuk el az OKT vonalán. Az útvonal a Kéktúra miatt ismerõs volt, habár mi annak idején ellenkezõ irányból mentünk Tapolcáról Keszthely felé. Az elsõ ep. az erdei mûút keresztezõdésében volt, a második Vállusban. Vállus amióta itt jártunk nem sokat változott, a festett pad és a buszmegálló is ugyanolyan volt mint korábban. Változást csak annyit vettünk észre, hogy a Kéktúra pecsételõ helyén, a pecsét mellé egy kismadár fészket épített.
(Vállus: Elsõ írásos említése 1121-bõl való. 1540-ben a lakosság két török katonát ejtett fogságba, akikért nagy váltságdíjat kapnak. 1546-tól azonban már a törököknek adóznak és ezért 1626-ra elnéptelenedik. A XVIII. században Festetics Kristóf német ajkúakkal népesíti be a falut. 1966-ban Várvölgy község irányítása alá kerül, csak 1990-ben vált újra önállóvá. Lélekszám: 129 fõ.)
A buszmegállót elhagyva a Z+ jelzést követtük, eleinte dél-kelet, majd déli irányban. A Z+-rõl Z-re váltottunk, elhaladtunk a rendõrkutyák sírjai elõtt néma fõhajtással adózva az emlékük elõtt. Hamarosan Büdöskútra értünk, ahol a harmadik ep. volt telepítve. Itt már többen is voltak, fõleg diákok és tanárok, akik a kisebb távokat teljesítették. Pecsételés, az alma és nápolyi elfogyasztása után a Lepke 40-rõl ismerõs P,S, majd S jelzésen indultunk tova egyenesen dél felé , a Balaton irányába. A következõ ep. a balatongyöröki Szépkilátónál szinte majdnem ugyanott volt, ahol a Lepke 40 ellenõrzõ pontja, így a sok étterem és büfé között nem kellett sokáig keresgetni.
(Balatongyörök: Már az újkõkorban is lakták a környéket, a rézkorból egy fejsze maradt fenn az utókor számára. A római korban a Szépkilátó környékén egy kisebb telep mûködött. Elsõ írásos említése 1121-bõl való. A török idõket nagyobb pusztulás nélkül vészelte át. A két világháború között indult jelentõsebb fejlõdésnek. Lélekszám: 1012 fõ.)
Pecsét és frissítés után újra északnak fordultunk és még mindig a Lepke 40-es útján kezdõdött a túra szerintem legkeményebb szakasza. A piros háromszögön feljutottunk a Batsányi kilátóhoz, onnan a P-n, a Pnégyzeten és a P+-en a Márványkõfejtõ-hegyen át újra elértük a P jelzést. Aki volt Lepke túrán az tudja, hogy melyik szakaszról beszélek, szerintem nem egy könnyû séta. A két hónapi kihagyás itt jelentkezett a bal térdemben elõször, mely érzés aztán a túra végéig elkísért, fõleg a lejtmeneteknél okozva kellemetlen fájdalmat. A P jelzést elérve nyugatra fordultunk és a már ismerõs P,S jelzésen értünk vissza Büdöskútra. Itt újabb pecsételés történt majd a S,Z, végül a S jelen battyogtunk a Berzsenyi kilátóig. A kilátónál volt a cél elõtti utolsó ep.. Innen szinte végig lefelé vezetett az út, egészen a Nagymezõ bejáratáig. Célba érkezési idõnek 14 óra 15 percet regisztráltak.
Összegzésül: A túra útvonalvezetése nagyon jó, az aszfaltút minimálisra van korlátozva, szinte végig erdei utakon mehetünk. Az ellátás megfelelõ, minden ellenõrzõponton kaptunk valamit, ha mást nem is, egy cukorkát. Az itiner a Lepke 40 itinerére hasonlít, szintén fekete-fehér fénymásolt, alig látható példány, melyre rátekintve elsõ ránézésre megdöbben az ember, de aztán menet közben kiderül, hogy aránylag jól lehet használni, fõleg azért, mert a turistajelzések korrektül fel vannak festve, szerintem ezáltal eltévedni nem lehet. Nekem személy szerint az itinerrõl csak a távolságadatok hiányoztak. A pontõrõk mindenhol kedvesek voltak, úgy látszott szívesen teszik a dolgukat. Szép látvány a kilátókról nyílik a túrázó szemei elé, fõleg ha tiszta az idõ, sajnos a túra alatt elég párás volt a levegõ. Köszönet a szervezõknek, ennyi embert koordinálni, biztos, hogy nem volt kis feladat. |
