NAHÁT 95
Idén harmadjára vágtam neki ennek a számomra kedves túrának. Mivel találkozót beszéltünk meg a rajtban Székelyvándorral, megvártam, és így ½ 8-kor indultunk a Templom-völgyben felfelé. Xuhana és T.Judit voltak még velünk, majd csatlakozott a csapathoz Sz.Zoli is, akit hallgatva elfogott a sárga irigység: micsoda disznóság, hogy vannak emberek, akik ilyen közel laknak a hegyekhez :) Hegyestetõre kissé megizzadva értem föl. A Julianus-kilátóban fényképezés, majd a sárgán lecsurogtunk Zebegénybe. A Kálvária lépcsõjét elhagyva betértünk a Mókusba egy Staropramen nevû energiaital elfogyasztására. Kissé ráérõsen adtuk elõ a témát, ami a késõbbiekben alaposan megbosszulta magát, már ami a szintidõt illeti. Röviden: a végén futni kellett…
Zebegénybõl kifelé tartva Vándorköszörûs társult mellém, akivel jót beszélgettünk. Én soha nem tudok betelni a Malom-patak egymást követõ rétjeivel, amik ilyen idõ tájt lilállanak az õszi kikericsektõl. Tengernyi virág borítja ezeket a kis réteket, de jut belõlük a Hanta-patak völgyébe is. Törökmezõ elõtt Vándorköszörûs elhúzott. A halastónál zsíroskenyér-dínomdánom.
A halastó oldalában, szalagozott úton haladtunk, majd a piros sávon felkapaszkodtunk az országútig, onnan pedig Pusztatorony halmára, amit a P sáv korábban elkerült. A Hanta-patak völgyében is rengeteg õszi kikericsben gyönyörködhettünk. Kóspallagra érve búcsúfotó készült – Zoli elvált tõlünk, õ az 50-es távon ment. Még egy kis séta az aszfalton, és elértünk a Kisinóci turistaházhoz.
Innen kezdõdik a túra java. Hosszú emelkedõ vezet az Inóci-nyeregbe, ahol ismét megcsodáltam a szál-bükkfákkal borított tökéletes nyeregfelületet. A nyeregben fogadott minket elõször tábortûz az ellenõrzõponton, ettõl kezdve minden ponton égett a tûz. Leereszkedve a nyeregbõl szalagozott útra tértünk, amely kezdetben elég szuszogósnak bizonyult, de késõbb megenyhült, és a K négyzetet keresztezve átvezetett a P sávra. Az Aklok-rétjére jutottunk, ahova éjszaka majd még egyszer visszatérünk, a kék hszög irányából. De addig még megjárunk egy kis hurkot…
A P+ jelzésen kapaszkodtunk fel Salgóvár felé, a csúcs elõtt áttértünk a hszög majd P- jelzésre. Közben sikerült telibe találnom a rendkívül száraz Börzsöny egyetlen iszapos pocsolyáját, ami pár kilóval megnövelte edzõcipõm súlyát. Salgóvárban csodálatos kilátás fogadott minket a Börzsöny belseje felé: a Magosfa-Csóványos-Nagyhideg-hegy gerinc elõtt a mély Fekete-völgy, a belõle felfutó oldalvölgyek már délutáni árnyékba merülve… A csúcson Balaton-szeletet kaptunk, ami szintén csúcs, legalábbis az édességek közt. De nem sokat lehetett mélázni, indulni kellett tovább a gerincen: Hollókõ, Jancsi-hegy, majd éles kanyarral le a Fekete-völgybe. A VILATI-üdülõnél épp bent állt a kirándulókkal teli kisvonat.
Kisebb pihenõ után, némi colával és vízzel felfegyverezve kezdtük meg a mászást a Z négyzet - Z sávon a Magosfa felé. Idén ugyanis nem engedte a Nemzeti Park, hogy a Drinó-völgyön keresztül vezessék a túrát (pedig hogy szerettem ezt a részt!) Lassan kapaszkodtam felfelé. Itt nem nagyon lehet ugrálni, bírni kell. Végre elértük a Szívfájó-bérc tetejénél levõ ellenõrzõpontot. Ránksötétedett, elõvettük a lámpákat. Egy szalagozott szekérút vezetett át a Z+ jelzésig. Ezzel nem is volt probléma, viszont a széles szekérútról nem találtuk a Z+ letérését Királyháza felé. Vagy félórás keresgélés és bozótharc után a levonuló pontõrök lámpája segített. Leereszkedtünk Királyházára, majd a Rakottyás-patak völgyében felfelé elértük a várva-várt Tûzköves-forrást. Itt tábortûzzel, meleg gulyással, kenyérrel, kávéval, jó szóval fogadtak bennünket.
Kezdett hûvösre fordulni az idõ, és bár tudtam, hogy mászás következik, felvettem a hosszú szabadidõ nadrágomat. Nagy-Mána gerince felé haladva jobbról – balról egyre többször hangzott fel szarvasbõgés az éjszakában. Itt jöttek szembe az elsõ terepfutók, azután egyre többen követték õket. A Csanyáék által rendezett „Éjszakai Terepfutás a Börzsönyben” résztvevõi voltak. Némi tisztelettel álltam félre az útjukból, hisz nekik ez verseny, idõre megy. A Csóványos tetején nagy éjszakai élet folyt. Két ellenõrzõpont is mûködött, egyik a NAHÁT-é, másik a terepfutóké. A tûz mellett hasznos útbaigazítást kaptunk a pontõrtõl a további útvonalat illetõen.
A Nagyhideg-hegy felé indultunk, majd a Px jelzéssel való találkozáskor egy szallagozott, meredek lejtõn leereszkedtünk az Oltárkõ felé a P hszögre. Itt szintben haladva megkerültünk egy jókora sziklát, majd a kék hszögön megkezdtük a lefelé liftezést az Oltár-patak völgyébe. Sokat segítettek a tájékozódásban a terepfutóknak kitett fényvisszaverõ szalagdarabok a fákon. A patakhoz leérve annak folyását követtük, majd a Fekete-patakot keresztezve következett egy hosszú, a hegyoldalakban haladó, völgyeket kerülgetõ ösvény. Néhány helyen igencsak nehéz volt megállni, hogy a portól csúszós ferde ösvényen le ne csússzak a mélybe. Az ösvény késõbb széles szekérútba torkollott, ez pedig az Aklok rétjére vezetett. Egy kis szakaszon a nappali P+ útját követtük, majd a K sávon lekanyarodtunk Bányapusztára. A vadászház mellett álló almafáról finom almát ettünk.
A kéken Nagybörzsöny felé indultunk, majd a K+ leágazását megtalálva megmásztunk egy kisebb gerincet. Elõttünk a völgyben folyt a Kovács-patak, oda kellett lemenni. A patak túlpartján, a hegyoldalba felkapaszkodva némi keresgélés után sikerült megtalálni a Vasedény kulcsosházat. Itt is tábortûznél melegedtek a pontõrök. Feltöltekeztünk vízzel, és a S négyzet, S+ jelzéseken Kisirtáspusztára indultunk. Kisirtáspusztán a ház nem látszott a sötétben. Folytattuk utunkat a S sávon Érsek-tisztásra. Itt csak nappal, a rövidtávosoknak volt EP, nekünk irány a Nagy-Sas-hegy. Ennek több csúcsa is van, és a tetején a kitaposott ösvények valóságos labirintusában kell eligazodni. A hegyrõl leereszkedve kicsit tévelyegtünk az erdõirtás helyén, kerestük a Z sáv folytatását, ami felvezetett a Só-hegyre. A Só-hegy tetején, az erdõbõl kilépve pazar éjszakai kilátás fogadta az embert. Szikrázóan csillagos égbolt, a Tejutat mintha tényleg odaöntötték volna… Távoli fények: Kóspallag, Márianosztra, Szob lámpái látszottak. Kissé lejjebb, a hegyoldalban az ellenõrzõpont tüze pislogott. A hálózsákba burkolódzó pontõr forralt borral kínált minket. Elmondta, hogy gyalog cipelték fel a hegy tetejére a 10 liter bort, a vizet, a lábast, amiben fõzték. Társaim nem kértek, de én ittam egy jó pohárral, nagyon jólesett. Leheveredtünk pár percre mi is a tûz mellé. Legszívesebben merítettem volna még néhány pohárral, és ott aludtam volna, amíg a nap ki nem süt... De hát menni kellett tovább.
A hegyrõl lefelé megtaláltuk a szalagozott utat, ami levágta a Só-hegy – Márianosztra – Kóspallag háromszöget. Engem itt ért el a mélypont: félig alvó állapotban lépkedtem, míg elértük Kóspallag szélén a következõ pontot. Éppen csak a pecsételésre álltunk meg, mert a szintidõ nagyon szorított. Az OK útvonalán mentünk tovább. Áthaladtunk a Békás-réten, a hajnali égen szikrázón fénylett az Esthajnalcsillag. A rét túlsó végén, az erdõben lejtmenet következett, majd ismét becsatlakozott a Z sáv, amelyen a reggel már megjárt Törökmezõ Halastó EP-re értünk. Itt sem tanyáztunk, hanem azonnal indultunk tovább. Felkapaszkodtunk a turistaházhoz. Már teljesen megvirradt, és nagyon számolgattuk az idõt, ezért a hátralévõ utat bele-belefutva tettük meg. A Duna felett párák úsztak, ahogy Nagymarosra beértünk. 7 óra után jutottunk a célba, csak 20 perc maradt benn a szintidõbõl... Megfogadtam, hogy legközelebb nem lazsálom el a túra elejét.
Nekem a Rákóczi 110 mellett ez a másik kedvenc túrám. Az õszi Börzsöny gyönyörû, ennyi õszi virággal még nem találkoztam. Köszönöm a rendezõk kedvességét, a pontõrök kitartását, és túratásaim társaságát. "Míg a lábam le nem kopik, és amíg a térdem hajlik, ott a helyem..." - jövõre is.
|
