Buzgó kiváncsisággal indultam neki a hazai pályán rendezett túrának. A rövidebb, 15km-es távon indultam.
Én már az elején keresgéltem merre is kellene indulni, de látva egy nagyon nekilendült társaságot követtem Õket a komlói gázcseretelep irányába. Olvasva a túraleírást szép lassan kezdett felszakadozni a köd... a fejemben :)
Szal felcaptattam az Újtelepi lépcsõsorokon, felértem az elsõ magaslati pontra. Itt kedves ismerõsökkel találkoztam, akiket hamar otthagytam, mert kibirhatatlan (lassú) tempoban cammogtak. Amúgy is egyedül szoktam lezargatni a BTT-khez szükséges km-eket, szépen a saját tempommal.
Szép kis erdei szakasz következett. Egy helyen volt kicsit elgondolkodtató merre is kell menni az elágazó úton, de a le(ki)taposottabb utat választva a helyes irányba mentem. Két fiatal biciklis srác mellett haladtam el korábban, akik a késõbbiekben is bizonytalanul leragadtak a határtetõi buszmegállónál, hogy merre is tovább. Számomra csak az volt furcsa, hogy a sárguló õszi tájban a rendezõk sárga szalaggal terelgetik a népet :D. Eddigi tapasztalataim a PITE-sek narancssárga (holland narancssárga) szalagai a legjobbak a zöld erdõben.
Nemsokára elértem a Hétásónál az elsõ EP-t. Pecsét, pár szót váltottam, oszt úzsgyi az erdõ. Hm. kicsit lehangolt a látvány, sok szemét hevert szanaszét a földön, és túl erõs emberi szagokat éreztem. Ennyi negatívumot említhetek meg talán. Jó lett volna, ha a túraútvonal bejárása során a rendezõk összegyûjtik a szemetet. Így illene fogadni a vendégeket.
A határtetõi kiskerteket elhagyva mókus szaladt mellettem (felettem) egyik fáról a másikra. Közben egy férfi futó-biciklis és egy nõi futópáros is megelõzõt. Nem bántam mert nekem nem szokásom futni :). A határtetõ-mánfai szakasz tényleg szép volt. Mivel errefelé nem jártam forgattam a fejemet jobbra-balra a látvány begyújtése érdekében. Az egész túráról elmondható, nem voltak unalmas szakaszok. Gratula a kitalált útvonalért.
A mánfai templomtól, illetve a kõlyuki pihenõtõl kezdve elkezdett a bal talpamon kiújulni, a két héttel korábban a PapipiPa 30-on szerzett vízhólyagom. gondoltam nem lesz vele sok gond, elvileg csak sikondára kell csak átmenni, onnan meg közel a cél. Megdöbbentem milyen hosszú és milyen szép a Sikondára átvezetõ erdei út. Jó lett volna ha "mûködik" a Laura forrás, megkostoltam volna a vizét. Helyette egy sportszeletet nyomtak a kezembe a cél elõtti utolsó EP-nál.
Ezt elhagyva elgondolkodtam lehet nem e sporttelep felé veszem az utamat, hanem inkább a fõút mellett a fûvön haladva megyek be a városba. De mégis elindultam a Sikondai dombtetõn található trafók irányába. Itt már nagyon kellemetlen volt a hólyagos lábbal a kavicsokon taposni, de hajtott a tény, már nincs sok hátra. Elhaladtam egy épülõ szerelõcsarnok szerûség mellett. be az erdõbe a P+-en, ahogy írták. Találkoztam egy fura szerzettel, aki valamiféle távolkeleti harcmozdulatokkal (talán Wing-Tsun) "kalimpált" felém végtagjaival. Nos gondoltam magamban, mókásan, biztos meg akar állítani... szép csendben (de éberen, nehogy megcsapjon :) ) elhaladtam mellette. Még füstölõ illatot is éreztem a környezetében.
Lefelé sokkal kellemetlenebb volt a vízhólyaggal közlekedni, mint felfelé. De szerencsére hamar elértem a sportpályára. Rég jártam itt, szerettem volna megnézni milyen változáson ment keresztül a terület. Csak a mûfüves pálya volt új. Még nem láttam.
Itt megint a kavicsok nyomorgatták egyre jobban vizesedõ talpam. Sajnos tudtam az erõmû mellett lesz még egy kavicsos próbatétel. A szakképzõ suli melletti lépcsõkön sarokkal közlekedtem, így nem fájt a talpamon a hólyag. Néztem a komlói napokon a bicikliversenyeseknek felfestett figyelmeztetõ jeleket a fákon, kiálló köveken, gyökereken, magassági alaponton. Hát nem lehet egyszerû letekerni azon a terepen, pláne a hajtûkanyar utáni szakaszon, brutális szakadék a semmibe :)
Az erõmû mellett már nem tudtam hogyan helyezzem a talpan. Visszahajlított ujjakkal próbáltam csillapítani a nyomást, mely az érzékeny talppontokra hatott. Természetesen a természetellenes ujjtartás miatt, mellyel korábban is próbálkoztam, elfáradtak az ujjam. Kénytelen voltam újra a testsúlyomat ráengedni a már sokszor emlegetette kiújult vízhólyagra.
No a vasútállomásnál aztán mint derült égbõl a menykû felszakad a bõröm. Úgy éreztem, mint ha szabályoan kettévágnák a talpam. Innen mint egy hadi sebesült vonszoltam magam a célba. Bicegtem, mint ha a Kinizsi 100-ról jönnék visszafelé.
A célban aztán almával, pogival és kedves szokkal fogadtak. Hamar lekaptam bal lábamról a bakancsot, hogy megnézzem szerzett sebemet.
Meglepõdtem, a zoknim egy jókora foltban tiszta víz ( a hólyag szétdurrant) és már kezdett a véres váladékkal keveredni). Azt nem engedhettem meg magamnak, hogy a rövid távon feladjam, inkább fogcsikorgatva végigmentem. Mert megérte.
A kis testi kárt leszámítva, kellemesen éreztem magam a túrán. Tetszett a kijelölt útvonal.
Legközelebb is eljövök, remélem a hólyagok akkor nem fognak kiújulni. |
