Túrabeszámolók


Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)

laslowTúra éve: 20092009.10.11 15:56:15
Újra terepen!

A Montrail óta nem indultam futóversenyen, akkor elkönyveltem, hogy amíg sérült vagyok nem állok rajthoz. Most mi is a helyzet? Az ilyen teszteléshez kiváló helyszín a Less Nándor emléktúra. A korai rajt miatt még alig voltak túrázók a suli területén, de a sok ismerõs arc látványa feldobott. A nevezés a tavaly tapasztalt gyorsasággal zajlik, így a szokásos görcsölgetésre is van idõ. 7 órakor Sütõ Laci ezúttal felvezetõ-autóként kiterel minket az udvarból, felhívja a figyelmet a pálya változásaira (igaz ez az elsõbálozóknak talán nem sokat jelentett), és 7:05-kor elindítja a futamot. Bevallom kicsit kínosan érezem magam, mert olyan arcok vesznek körül, akik mellett nagyon kispályásnak számítok. Terep-Ultra bajnok, UTMB klasszis, VB harcos… hát igen. Hogy kikerüljek a társaságból, kicsit változtatok a tempón, és így mindjárt lazábban érzem magam. A hûvös idõben jól esik a futás a szalagok pedig kiválóan jelezik mi, hol, merre. A dimbes-dombos közegben gyorsan elértjük az elsõ pontot, gyors bélyegzés és vissza a csúcsra. Hátra sandítva sötét szerkót pillantotok meg. El is könyvelem, hogy megint Gergõ ragadt rám. A kaptárkövek teteje tele túrázókkal így alternatív utat keresek a gerincen. Ez nem szerencsés ötlet, mert egy kisebb csúszás után pont a fülembe áll egy gally. Kis reccsenés és el kell könyvelnem: mi egriek kemény fülû népek vagyunk. Tovább az úton a rét felé azonban érzem, hogy valami meleg csordogál a nyakamon, és csöpög a mezemre. De még ez is jó lehet valamire, pl. ha az üldözõm nem bírja a vér látványát. A rétek nagyon szépek és mintha direkt nekünk lennének lekaszálva helyenként. Legalábbis a korábbinak csak a töredékét kapom csalánból. Nagy kedvencem a Kõ-völgy. Itt az egyik bedõlt fánál hátrapillantva meglep, hogy nem is Gergõ fut mögöttem, hanem Balázs. Bíztatom, menjen ha akar, de nem él a lehetõséggel. Elég kreatív ténykedés tempót futni ezen a részen, fõleg hogy ilyen csodás a látvány. Jól esik az ugróiskola, de az egyik földetérés után Balázs megállít. Hozza utánam a kulacsomat. Próbálom visszatenni, de sajnos a tartója elszakadt. A Dobi-rétig kézben viszem, ott kiadom a rendezõknek. Ezzel viszont lõttek a szisztematikus frissítésnek. Kocogunk tovább, a jelzések nagyon jól láthatóak, az ösvények tiszták. Mielõtt leérünk a Hór völgybe ismét találkozom „énmegazthittem,hogytudokfutni” sporttárssal. A korábbi ugra-bugra után a Hór-völgy tiszta fõútvonal. Itt csak futni kell. Balázs elég hangos mögöttem, néha az az érzésem, hogy többen vagyunk kettõnél. Az Oszlai tájháznál felajánlanak egy elsõsegélyt tekintettel a fülem állagára, de nem élek vele. Nyomulunk tovább, a fordulóban velünk szemben felbukkan Futóapuka Atosz. Következik a mai torta elsõ habja az Ódormászás. Elõször csak alulról sandítunk fel a csúcsra, majd nekiugrunk a szuszogtató emelkedõnek. A piros-fehér szalag nagyon jól mutatja az irányt némi joggolás, és négykézlábazás után pedig kibukkanunk a dózerútra. Az Ódor-vári beállónál csokival kínálnak, de én épp fogyózok. A csúcson szétnézünk és tovább. Itt találkozunk Sz.Zolival, aki laza mosollyal gyûri a 48-as távot. Az Ódorról lefelé az egyik jelzést nem veszem észre, így Balázs elém kerül. Az alján becélozzuk az új pontot, de a srác nem akar sietni így megint én leszek a duó vezetõje. Velünk szembe P.Zoli nyomul lelkesen. Az új ponton megkapjuk a magunkét és tûzés tovább. Terepfutásként nem nagy kihívás a Hór-völgy, de a táj az szép. Toljuk tovább, a sziklás rész után megvan a kék jelzés ezután kell jönnie a következõ pontnak. Itt vagy mégsem? Kicsit tovább megyek, de a Tebe puszta már ismerõs, biztos, hogy tovább jöttünk, mint kellett volna. Itinert elõ: aha egyértelmûen látszik a helyzet. Futás vissza, közben utolért Balász és Atosz is. Ilyen közel vannak? Ráadásul ketten „helybeliek” vagyunk. Kocogás vissza, megvan a leágazás de a pont nincs. Sebaj volt már ilyen máshol is, mi maradunk az itinernél. Kocogás az emelkedõn. Itt még tavaly is szinte térdig érõ keréknyomokban futottunk, most szinte komfortossá van simítva a terep. Megvan a jobbos kanyar, és szépen látszik onnan a szalagozás. A Pokol-völgy kalandos hely, a sárban tapicskolás is feldob. Répáshután hátrapislantok, de már senki sem követ. De vajon elõttünk ki lehet? A Bánya-hegynél profi módon szolgálnak ki, megiszok egy gyümölcslét lenyúlok egy banánt és a kínálás ellenére tûzök tovább. Kicsit feszélyez már a nyúl szerepe. A Három kõ felé futás számomra mindig álomszerû, semmi monotonitás, frissen bedõlt fák nehezítik a haladást és a szokott ugróiskola, aminek a jutalma a pazar panoráma a csúcsról. Nomeg a Tar-kõ látványa. Olyan messzinek látszik pedig csak néhány perc. A Tar-kõn extra kiszolgálás: kaja, pia, nõk (bocs…). Úgy emlékszem máskor itt nem volt itatás. Köszönet érte a rendezõknek, fõleg így kulacstalanul. Nyomulás tovább szép szolidan. Hamar a korábbi pontok alá kerülök, majd egy meredek rész és szalagozáson az Imó-kõ felé. Itt az útra dõlt egy fa. A felsõ ágban kapaszkodva rambósan átlendülök az alsó fölött. A másik oldalon azonban kapok egy kokit egy ágtól amit nem vettem észre. (Koki: fiúgyermekek játéka. Lényege a következõ: 2-3 gyermek lefogja egy pajtását, akinek a combjára a következõ játékos ökölbe szorított kezének elsõ ujjperceivel erõteljes ütést mér. Siker esetén a lefogott kispajtás combja lezsibbad, akár egy hétig is sajog. De persze kellõ gyakorlás nélkül ilyen hatásra ne számítsunk.) Miután felsejlenek a derûs gyermekkor emlékei kicsit Mr. Bean stílusában kocogok tovább. Ez a mozgás megmarad még az Imó-kõtõl felkapaszkodva is, a srácok arcán látszik a döbbenet. Tovább a Lök-bércen kicsit egyhangú a menet, fõleg a korábbiak fényében. Többször is látok kisebb völgyet, amire azt hiszem, hogy ott a következõ pont, de aztán csalódnom kell. A kilátás szép, de az erdõ mintha elfogyogatna errefelé. A Bujdosó-kõ pontnál benyújtom a sátorba a lapomat és meglepetés ér. Van, aki ír, van, aki pecsétel és valaki még mézes-sütivel is kínál. Sok jó ember kis helyen is elfér. Kicsit odébb ellenõrzöm a dehidratáltságot, és látom az érzés nem csal tényleg ki vagyok száradva. Átérve a mûúton a tavalyihoz hasonlóan terülj-terülj asztalkám vár. A két pohár kóla és az ásványvíz a legjobbkor jött, köszi srácok. Pilickázás tovább. Laza emelkedõ a Völgyfõ-házig, majd egy kicsit erõsebb és ott az Ódor-vár ismét, valamint még egy pohár víz. Lefelé eleinte örülök, mert viszonylag kevés a túrázó, de aztán akadnak szépen. Ismét mûút, majd Nyomó-hegy, ami nekem akkor inkább már Nyögõ-hegy fõleg, amikor elcsúszok a porban. Innen már csak lejtõ a célig, és a rég áhított bableves.
Ismét nagyon jó túrán vehettünk részt, még az idõjárással is óriási szerencsénk ellenére az októbernek. Bár biztosan van, aki vizesen szereti.