Hase 18
8 óra elõtt megérkeztünk Hûvösvölgybe. A rajthely megtalálása után beálltunk a sorba.
Mivel versenyt „futottunk”, mind az idõvel, mind a többiekkel, ezért többen ugyan azt a rajtidõt kaptuk. A fura csak az volt, hogy több korcsoportot vettek teljesítés szempontjából. Ez persze így nem volt rendben, hisz egy huszonévest nem lehet egy kalap alá venni egy negyvenessel.
8.00-kor nekiindultunk a S- jelzésen a Vadaskerti, katonasír, 1.ep-hez. Sokan nem voltak elõttünk, mikor odaértünk, már felfelé lemorzsolódott a társaság nagy része. Gondoltuk pecsétet kapunk és mehetünk. De nem! Név bediktálása, elfelejtett pecsételés, közben egy ismerõs befutása közbeni kizökkenés a pontõröknél. Ezt így elhúzni, mikor idõre megy az egész!! Mivel rosszabb idõre számítottunk, felfelé már neki kellett vetkõzni.
Már induláskor volt, aki úgy kezdte, hogy õ fel nem megy az Újlaki-hegyre. Sajnos rajta kívül többen ugyanígy gondolták. Nem is másztak fel. Ezek az úgy nevezett „becsületes emberek”.
A hegyrõl több embert is láttunk, amint alulról kerülik meg a hegyet. (Ide tehettek volna egy aláíró pontot. Talán akkor mindenki kénytelen felmenni.) Gondolom nyugodt lelkiismerettel átvették, mind a kitûzõt, mind az oklevelet. „Szép dolog”.
Leértünk a Virágos-nyeregbe, (mely az egyik kedvencem) és a következõ ep. felé folytattuk az utat.
A 2.ep-nél (itt megint találkoztunk azokkal, akik kihagyva az Újlaki-hegyet, már visszafelé jöttek elõttünk) ismét név bediktálása+ aláírás. Minek? Ott a sorszám. Na sebaj.
A Vihar-hegy megmászása után (ezt már nem lehetett lecsalni) megérkeztünk a Hármashatár-hegyi, 3.ep-hez. Már vártam, hogy itt is kell a név, netán aláírás, de csak sorszámot kértek. Kicsit párás volt az idõ, mégis egész kivehetõ volt a Duna. Szép a kilátás. Innen hosszasan ereszkedtünk lefelé, miközben néhány futó elhaladt mellettünk.
Leérve a Fenyõgyöngyére, a K-n találkoztunk néhány futó hölggyel, akik épp melegítettek.
Az Árpád kilátóhoz, 4.ep, kellemes, egyenletesen emelkedõ szakaszon jutottunk fel. Meglepetésünkre senki sem volt a kilátónál. Pedig 10.00 volt már. Pecsét megszerzés, hátraarc, és lerongyoltunk a kellemes napsütésben. Persze itt is volt olyan, aki az utat lecsalva, szembe jött fel ott, ahol lefelé kell menni, és mikor hangot adtunk észrevételünknek, vigyorogva beismerte azt. Az ilyenek még ’teljesítménytúrázóknak’ tartják magukat. Felháborító! A célban persze, elveszik mások szintidejét.
Ismét elértük a Határ-nyerget, majd tovább haladtunk a K-n. A repülõtér ezen oldalán még sosem jártunk, nagyon tetszett. Az utolsó, 5.ep-nél a pontõrök egy kedves idõs házaspár volt. Néhány határkõ lefotózása után befutottunk a célba.
A hûvösvölgyi utat elérve, megint találkoztunk azokkal, akik nem izzadtak meg a Virágos nyereg felé menet. Végül 2:45-el értünk célba, 15 kilométert számolva. Persze a célban lévõ hölgynek gondot okozott a lapunk, nem tudta mit kezdjen vele. Ha egyszer verseny, minimum egy célidõt kéne ráírni.
Kérdésünkre, hogy hogyan zajlik a díjátadás, azt válaszolták 15.00-kor lesz, amikor már mindenki beért. Mi, meg akik még tovább mentek a Meteorra, nem tudták megvárni a végeredményt. Addig nem tudtunk várni.
Végeredményben, amint lehetett indultunk tovább. Megvan a pecsét, ami a Bp. kupához kell. Az sem akárhogyan. Egy pecséttel két helyre sikerült pecsételni. De megvan.
A szervezésben még lenne mit tanulniuk.
Valószínûleg többet nem jövünk erre a túrára.
Köszönjük
|
