Túrabeszámolók


Deák

nafeTúra éve: 20092009.10.27 17:30:47
Deák 40 1. rész
GPS-el mért távolság: 42,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 925 m. (az elsõ elkeverés kb. másfél km-t, míg a második, pár száz métert tett hozzá a távhoz, illetve a második az úgy 50 m szintet is, ezért túrastatisztikához nem alkalmas)

Hajnalban esõre ébredtem. Igen rövid gondolkozás után készülõdni kezdtem. Ismerem magam. Tudom, ha nem megyek el a túrára, egész nap ideges leszek, miért nem mentem, pláne, ha rövid idõn belül elállna az esõ, amire azért nem sok esély mutatkozott. Ráadásul kíváncsi voltam, az új bakancsom, mennyire bírja majd a dagonyát a Granger's vax-al. Hát...! Lehet, hogy ez a vax környezetkímélõ, de a lábamat is megkímélte a szárazon maradástól.

A Söjtörre vezetõ úton, azért egy kicsit nyugodtabbá váltam, hiszen szinte egész végig elégnek bizonyult az ablaktörlõ szakaszos mûködése, tehát nem esik nagyon. Az Írottkõ óta fájt a sarkam egy méretes vízhólyag miatt (szerencsére egyáltalán nem fájt a túrán), így a korábban tervezett 55 helyett, a 40-es távra neveztem. Nem tolongtunk a rajtnál. Ennél jobban, csak a montis túrák szervezõivel tud jobban kiszúrni az esõ, mivel ott egy dagonya a biciklisnek nagyon sokba kerül. Gyorsan átestem a nevezésen, rákérdeztem, merre induljak, s gyerünk. Estére kemencében sütött pizzára voltam hivatalos, ezért igyekeztem tempót menni, ami helyenként nem nagyon ment.

Hamar kitaláltam a faluból. A korábbi túrabeszámolók igen rossz turista jelzésekrõl szóltak. Ennek ellenére jól indult. Hamar elértem a Deák-kutat. Pecsételés után lementem a forráshoz, s felvettem GPS pontnak. A K+ jelzést elérve Verával találkoztam. Megvártam, amíg igazol, s mentünk tovább. õ a térdei miatt, csak a 30-ast vállalta be. Együtt indultunk tovább. Hamarosan a jelzés fölfelé mutatott a dombtetõ felé, s arra mentünk. Az erdõben azonban semmi ösvény sem mutatkozott. Gyerünk vissza. Másik irányt vettünk. Az sem volt jó. Megint vissza. Harmadik irányban az elsõ kanyar után, bõséges szalagozás. Egy nem ártott volna belõle az elágazásba sem. Láttuk, más is keresgéli, merre kell menni.

A dombra fölfelé menet elég jól csúszott az út, de még nem ragadt. Nem sok jelzés volt. Úgy döntöttem, Csingacsguk módszerét alkalmazom, s lesem a sárban, merre visz a legtöbb nyom. Reméltem, a környéket, s a túrát ismerõk vannak elõttem. Hamarosan láttam, hogy nem látom a jelzéseket. Bizony a Zalai-dombság ezen részén a jelzések csak a turista térképeken léteznek. Az, hogy úgy 500-1000 méterenként van egy jel, nem nevezhetõ jelzett útnak. A kritikus helyeken pedig sehol semmi, csak krepp-papír szalagozás. Még jó, hogy legalább az volt. Így kissé izgalmasra sikeredett a túra. Az elsõ komoly lejtõn elbúcsúztam Verától, mivel sietnem kellett, az õ térdei pedig nem szeretik az ilyen meredek csúszós lefeléket. Mondjuk a következõ 3 km-en egy percet vertem csak rá, s a második ellenõrzõ pontnál utol is ért. Ide viszont gyönyörû fenyves mellet vezetett a murvás út. De elfogadtam volna ezt az utat késõbb a Mackó-forrás elõtt és után! Az EP-n a pecséthez finom teát kaptunk.

Következett egy húzósabb emelkedõ a zöldön, majd az eddigihez képest egészen jól jelzett sárgán. Az eddiginél jobban rázendített az esõ, így hosszú ideig kapucniban kellett mennem, ami rendesen akadályozott a látásban. Ráadásként eddigre beázott a bakancsom is. Rövidesen a Börzöncei hegyhez értem. Pecsételést követõen a nemszeretem aszfalton indultam tovább. Most valahogy nem zavart annyira. A faluból kiérve, sehol az ellenõrzõ hely. Idegesített. Én lennék ilyen figyelmetlen, vagy elkevertem. Jelzést a faluban láttam összesen kettõt, azok is alig felismerhetõek. Föltettem a GPS-re az országos közúti térképet. A szerint jó helyen vagyok. Beértem Zalaszentbalázsra. Kicsit megnyugodtam, amikor két oszlopon is felfedeztem a jelzést. Igaz csak egy-két m-rõl lehetett látni, hogy az S+. Végre egy buszmegállóban az elázás veszélye nélkül nézhettem meg a térképet.

A faluban újabb pecsét. Szerencsére nagyon keresem a jelet, hol kell lekanyarodni a 74-esrõl, így nem is tévesztem el. Egy darabig minden rendben, a gyér jelzés ellenére is. A polgárõrök pihenõje után azonban egy y-elágazásban két szalag is van a jobboldali ágban. Pechemre azt követtem. Gyerünk szépen egyenesen, hiszen a térkép szerint még jó darabon egyenesen kell menni. Ennek megfelelõen nem is kerestem jelzést, pedig a fõszervezõ szerint, hamarosan volt egy balra, ami visszavezetett a S+-re, ami az y másik ága. Emellett simán elmentem. Persze, ha az ember ráadásul nem is keresi kifejezetten - hiszen a térkép egyenes utat mutat - nem-igen veszi észre a szétázott krepp-papír foszlányokat. Találtam egy régi keresztet. Nosza, elõ a térképet, ellenõrzendõ a helyemet. Sajnos a térképen nincs rajta. Ballagok tovább. Egyszer csak egy túrázó jön velem szembe, majd még ketten, akiket látásból ismerek, azzal a hírrel, hogy egy dzsindzsásban vége az útnak. Mint késõbb kiderült, õk voltak Rafterék. Õk nem látták a "szalagokat" az y-ban. Visszaindultak.