Deák 40 2. rész (Kénytelen voltam két részre bontva feltenni, mivel valamiért egyben nem engedi, semmilyen formátumban.)
Jó sokat jöttem az y óta, s egyenlõre a GPS is jó irányt mutat, így inkább mentem elõre. A dzsindzsa elõtt az út jobbra kanyarodik Hahót felé, így biztos lettem benne, az y másik ágát kellett volna választanom. Nem akartam km-eket visszamenni, így irány szerint gyerünk balra, le a völgybe. Ott is folyamatosan balra tartó utakat választok. Az egyiknek egy pincénél vége szakadt. Az ott dolgozó bácsi igencsak meglepõdött megjelenésemen, s szívélyesen útbaigazított a Mackó-forrás felé, köszönet érte. Egy kis borral is megkínált, amit sajnos nem fogadhattam el, mivel még vezettem aznap. A pontos iránymutatásnak köszönhetõen simán visszataláltam a S+ jelzésre. Az utolsó 3-400 méteren ízelítõt kaptam a késõbbi dagonyából. Mondjuk mentem a S+-on vagy 700-800 m-t, mire az elsõ jelzéssel találkoztam. Ennek örömére megettem egy szendvicset.
Hamarosan rátértem a S-ra, s kezdõdött az igazi dagonya. Párszáz m-en még el tudtam kerülni, de aztán...! A Mackó-forráshoz levezetõ szakasz is kegyetlen dagonyás volt, de legalább lejtett! Utána ezt még sikerült tetézni egy jó meredek kaptatóval is. Az EP-n beszélgettem egy kicsit. Mondom a pontõröknek, hogy szerintem jóval több a szint, mint ami a kiírásban szerepel. Otthon kiderült, én néztem el, s a megadott adat korrekt. Itt is kínáltak mindenféle itókával. A pontõr társaság már elég vidám volt, a cudar idõ ellenére is.
Lehet, most sokan felhördülnek, amikor azt írom, sajnos eddigre elállt az esõ. Tapasztalataim szerint azonban, ha továbbra is esik rendesen az esõ, nemcsak szemerkél, akkor a sár csak csúszik, de nem ragad. Továbbmenve jött a jó húzós emelkedõ. Csúszott is a sár, de sokkal inkább ragadt. A tipikus zalai vendégmarasztaló. Majd minden lépésnél le akarta a lábamról szedni a bakancsot, annyira beleragadt. Olyan izmaimban is van izomláz, amelyeknek a létezésérõl eddig nem is tudtam. Ezen az emelkedõn 125 m szintet szedtem össze. Szerintem annyit vett ki belõlem, mintha 4-5-ször tettem volna meg egybe a Hétvezér-forrástól az Óház-tetõig vezetõ szakaszt az Írottkõ 50-en. Jó pár kilométeren keresztül frissen gléderezett, dózerolt utakon mentünk, ami felázva rettenetes. Egyetlen turistajelzést sem látva, a szalagozás szépen átvezetett a zöld sávra. Bárcsak a S+-on is ilyen lett volna! Egyszer csak kiérve az erdõbõl, vége lett a sárnak. Betonút! Régen örültem már így a nemszeretem aszfaltnak mint itt. Nagyon sokat kivett belõlem a sár.
Egy szalagmaradványnál megálltam, hogy képet csináljak róla a telefonommal, mert a fényképezõgépet otthon felejtettem, amikor István ért utol, s egy darabig együtt mentünk. Lelassult hozzám. Õ a 70-es távot teljesítette. Az útjelzésekkel neki is meggyûlt a baja a S négyzet jelzésen, pedig letöltötte a tracket a turistautak.hu-ról. Gyorsan elértük a Pusztaszentlászlói EP-t, ahol zsíros- és vajas kenyérrel, hagymával, paprikával, teával és forralt borral vártak bennünket. Nagyon jólesett a zsíros kenyér és a tea. Közben befutottak Rafterék is. Beszélgettünk egy kicsit a pontõrökkel, akik elmondták, hogy arányában sokkal többen indultak a hosszabb távokon, mint a rövideken. Szóba került Deák Ferenc is mint „A haza bölcse”, amire megjegyeztem, hogy az itt lévõk közül alighanem senki sem tartozik a bölcsek közé. Tényleg csak az elvetemültebbek vágtak neki a túrának, a „bölcsek” otthon maradtak.
Következett az utolsó szakasz. Szinte végig füves utakon ballagtunk. István a víztározónál elment geoládát keresni, én pedig csatlakoztam Rafterékhoz. Rövidesen beértünk a célba, megkaptuk az oklevelet, kitûzõt. Beszélgettünk egy kicsit a fõszervezõvel, majd teljes átöltözés után hazafelé vettem az irányt.
Az egyébként tényleg kellemes vonalvezetésû túrát, nagyon nehézzé tette az idõjárás. Igazán nehéz a S+ - S jelzés keresztezõdésétõl a Z-ön Pusztaszentlászló elõtti betonútig volt. A többi szakasz inkább csak csúszott, de nem ragadt. Persze lehet, hogy a késõbb indulók számára már ez is ragadóssá vált, amikor elállt az esõ. Talán egyik zalai túrámon sem volt még ennyi szép kilátási lehetõség, amit persze most elrontott az idõjárás. A rossz idõ és a nagy dagonya ellenére is érdemes volt eljönni.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért a Vas-hegyi vadászházban, az Újhegyen, a célban tea (és forralt bor), az Újhegyen és a célban zsíros- és vajas kenyér, a Mackó-forrásnál müzliszelet, oklevél, kitûzõ. Az egyetlen problémát az itiner hiánya jelentette. A fénymásolt térkép OK, ott ahol van megfelelõ turistajelzés. Itt nagyon hiányzott, legalábbis nekem. A második elkeverésnél biztosan segített volna, ha leírják, hogy „ott most letérünk a S+ jelzésrõl, majd akárhány száz méter múlva egy pincénél balra fordulunk a szalagozáson vissza a S+ felé”. Lehet, hogy annak idején Noé is ezeken a jelzéseken indult el a bárkájával, csak ide a közelbe, s a végén egészen az Ararát hegyig tévedt el? A krepp-papír szalagozás elõnyös szép idõben, mert nem kell leszedni, hiszen az elsõ nagyobb esõ eltünteti. Most sajnos ez az elsõ esõ, a túra elõtt jött.
Amennyiben nem festik újra a jelzéseket, talán megoldás lehetne, az ajkaiak által használt szigetelõszalagos „szalagozás”, amit én is kipróbáltam több-kevesebb sikerrel a Vértesi kerekezés montis távjánál. Elõnyei: több évig fennmaradhat (a túra szervezõin és a túrázókon kívül más nem tudja mi az s ezért nem babrálják a tréfamesterek sem); a vadakat, s így a vadászokat sem zavarja; egyszer kell megcsinálni, s utána már csak pótolni, ahol eltûnik. Hátránya: elsõ elkészítésekor drága (csak akkor érdemes vele foglalkozni, ha több évre tervez az ember); vékonyabb fákat kell keresni, mert teljesen körbe kell tekerni, másként már a harmattól is leválhat (saját bõrömön tapasztaltam); a túrázók nagy része nem ismeri, így amíg a szemük meg nem szokja mit kell keresni, nehezen tudják követni; a színes szalagok néhány év alatt kifakulnak, ezért legjobb a fehér.
|
