via Dolorosa 35 2009. Egy mazochista élményei
A gyönyörû neve csábítotterre a túrára. 75 km-nyi szenvedés-erre vágytam- meg akartam halni, de sajnos nem tartott velem senki,s mivel már 8 óra is elmúlt,mikor Markazra értünk a szigethalmiak külön buszával (sajnos volt ülõhelyem :-( ), maradt a 35 km-es táv. s bár a testemnek ez is éppen elégnek bizonyult a lelkem mindig többre vágyik.
A reggel még esõvel kecsegtetett, de hamar kiderült, hogy kiderül. Kénytelen voltam ismét ideális idõjátási viszonyok között teljesíteni túrát : (
A Tatár mezõre szerencsére extrém a pálya: meredeken föl jó kis agyagos-tapadós sárban, minden lépésnél éreztem, hogy egyre nehezebb. No és persze egyre sötétebb is az új fehér cipõm, amit most avattam föl. A mezõn a zöldajtós, zárható magasles nagyon megmozgatta a fantáziámat-ha ott egyszer eltölthetnék egy éjszakát...bezárva..
Ez a jó kis szakasz azonban nem tartott örökké, s simán köves erdei ösvény vezetett tovább a Markazi várig(1. ell.pont), amit könnyen megtaláltunk az egész túra alatt jellemzõen sok egyértelmû jelzésnek köszönhetõen :-P
A panoráma tökéletes, sehol egy felhõ, vagyis a Markazi -kapu sûrû fehér pára gomolyog. Szerencsére odamegyünk!!!! Kicsit álldogáltunk még itt, hogy sokan elénk kerüljenek, legyen kiket visszaelõzni. A kanyargós gerincen erõsen nyomtuk, s hogy még jobban izzadjunk lehet pálinkázni.
A 2. E.P. -ot csak bokáig érõ sárban lehetett megközelíteni, az útszélét is szúrós bokrok szegélyezték, ez igen, ezt már szerettem s a mikor 1-2 vércsepp is megjelent a kezemen, tudtam már jó ki túra kerekedik ebbõl! A kaputól a kéken fölfelé végre beborított minket a sûrû köd, eltakarva a napot. Sejtelmes volt, jó lett volna benne eltévedni, de az útvonal egyértelmû Szárhegy, Oroszlánvár. A kedvenc emelkedõim csak a másik irányból jobban izzasztanak (na majd a Mátrabércen :) ). Lefutottam róluk hátha sikerül esnem egy nagyot, de az új terepcipõm talpa jól tapadt : ( Elémkerült egy muflon is-bámultuk egymást-õ unta meg elõbb a elszökkent, nem akart megtámadni : ( a Jagus következett, nem túl meredek, annak viszont örültem, hogy le kellett ereszkednünk a csurgó-forrásig, hogy aztán visszamászhassunk. Jó volt látni a sok szembejövõ szenvedõ arcot!
3. E.P.: a kedves pontõr nagy lelkesen szalamandrát mutogatott -NEKEM! Összenéztünk Tamással. A csoki láttán felcsillant a szemem, na végre kapunk vmit, nem mintha éhes lennék, csak hátha megfájdul tõle a hasam(volt már olyan,hogy minden ponton adtak vmit s aztán jó kis gyomorfájással kellett lenyomnom 50km-t!!: D)
A visszakapaszkodón szándékosan lemaradtam, hogy aztán futnom kelljen a "mester" után. Aztán végre a "mocorkásban" sikerült esnem is egyet-élveztem a repülést csak a landolás túl simára sikeredett- semmi sérülés- túl puha a talaj : ( Fölpattanok elégedetten: gyerün tovább Recskre.
4.E.P.: Itt szívesen elmeditáltam volna a múltról, de mennünk kellett tovább. P3, erdõ, aztán jó kis aszfaltos várt ránk. Elvétettük a bozótos letérõt a maradt a szalagozott "nagypistás" mûút. Pedig én a másikon szerettem volna menni.... : (
5.E.P.: A Szent István csevicénél nagy lakoma várt ránk, pedig már éppen kezdtem éhes lenni. Azért a forró teával még leforrázhattam a torkomat. Csak semmi pihenés, irány az Ilona-Völgy. Amikor a sima beton jó hegyeskövesre váltott, na azt élveztem igazán! Ezután már csak egy kis sár volt, egy-két vizes kõ, patakátkelés s elértük a vízesést.Itt nyáron lezuhanyoztam amikor erre jártunk, s nagy volt a kísértés, hogy ismét megtegyem.....
Márcsak egy kis szintemelkdés(300m?) várt ránk, s szomorú lettem, ez már az utolsó kaptató...
6. E.P.: Ismét a Markazi-kapu, innen már csak lefelé. Ezt így kevésnek éreztem a megpróbáltam rábeszélni a társaimat, ugyan ugorjunk már föl a Kékesre(-itt van közel), de furcsán néztek rám, azt hitték viccelek, pedig most, hogy kellõképpen elfáradtunk, így lett volna az igazi élvezet...A szintidõbe simán belefért volna!!!!...
Tanulság: meghalni könnyebb egyedül.
A zöld lefelét próbáltam "jógásmódra" ellazulva megtenni, Tamás a mesterem, õ tanít rá! "Levegõt is nem venni kell, az áramlik". Azt hiszem ezt még gyakorolni kell! De tetszik ez az "áramlás" (flow). 7 órán belül érkeztünk a célba. Szemtanúja lehettünk, amikor a gyõztes futó Pap Gábor beérkezett.Beleborzongtam, ahogy fejemben végigfutott: õ végig futott!! Mit élhetett át 75km-en...irigyeltem érte.
S bár a rendezõk, túratársak, józan ész, idõjárás mindent megtett, hogy unalmasan problémamentes napom legyen, szerencsére a képzeletem miatt mégiscsak jó kis túra kerekedett belõle. Jövõre azért a hosszútávon indulok majd (egyedül)...
Szalamandra aki nyúlcipõben nyúlnak képzeli magát...
|
