Magyar Vándor
A dolog úgy kezdõdött, hogy Macinak beígértem egy kis depózást a Piros 85-re. Így kora reggel felcsattogtam a sztrádán Bp-re, majd kitettem Macit a Római fürdõnél, útjára bocsátva. Róla késõbb.
Én magam egész napos unalom ellen amit Pesten kéne töltenem, elfoglaltam magam egy rövidke túrával, amit Magyar Vándornak hívnak.
Elõször is elvittem az autómat a célhelyre, Pilisvörösvárra.
Kis kevergés után megtaláltam a Béke utcát, és mivel sürgõs dolgom is akadt, amit nem tudtam hol elvégezni, hirtelen ötlettõl vezérelve a temetõ felé vettem az utamat. No, szuper mobilwc-k voltak felállítva, így kora hajnalban még tisztán, rendesen. Megkönnyebbülve parkoltam le a kocsit, majd rájöttem, hogy nem hoztam magammal dzsekit. Sajnos kis lenge futócuccban túrázni ugyan kellemes lett volna, no de még másfél órát kell addig a hidegben buszoznom. Így nem volt más ötletem, felvettem Maci egyik pucsiját, és úgy indultam gyalog a buszmegállóhoz.
Néhány koránkelõ embernek ugyancsak kinyílt a szeme, mikor meglátott egy fekete futónadrágban, és éppen térdig érõ piros polár pulcsiban engem. Sõt, szerintem néhánynak a szája is tátva maradt, annyira megbámultak.
De én csak magamban mosolyogtam, különösebben nem zavart, hogy a pulcsi válla a könyökömnél van, az ujja meg jó volt kesztyû helyet is.
Bizony elkelt a pulcsi de még a kesztyû is a hajnali hidegben. Várnom kellett az elõre kinézett buszra, ami aztán Esztergomig vitt.
Ott a ködös pályaudvaron hamarosan felfedeztem néhány túrahátizsákos fiatalembert, az egyikkel kölcsönösen leszólítottuk egymást, hogy ugyebár Dobogókõre megyünk túrázni.
Gábor - (a Négyszögletes Kerekerdõ rendezõje) szóval és képpel tartott egész úton, havas fotókat néztünk a telefonjában a rajthelyre való érkezésig. Dobogókõn nem volt hó, bár örültünk volna neki.
Volt még egy fél óránk a rajtolásig, addig fotózkodtunk, és gyönyörködtünk a szép kilátásban, meg a párában a Duna fölött.
Aztán kitöltöttük a papírokat, találkoztunk Karcsival és Krisztivel (szervezõk és pontõrök voltak Nagykovácsiban, ahova engem is meginvitáltak, köszönet is érte) majd elindultunk a PIROS jelzésen.
Gábor irdatlan tempót diktált, én pedig meg akartam mutatni hogy bírom, ezért villámgyorsan Pilisszentkeresztre értünk. A piros jel keresése közben ért minket utol Andi aki szeretett volna továbbra is nyomunkban loholni, lévén hogy friss túrázó, picit még bizonytalan volt egyedül.
Örültünk neki, és végig együtt is maradtunk, bár a tempót kicsit lassítottuk, hisz nem volt miért sietnünk. Fõleg nekem, aki a célban várja majd a hosszútávon túrázó srácokat.
Hárman együtt érkeztünk a Magashegyi nyereghez, ahol friss vizet kaptunk, egy ellenõrzõ pontnál. Aztán annyira belemelegedtünk a túrabeszámolókba meg tanácsadásba Andinak, hogy a nagy fotózkodás beszélgetés közben túlmentünk az egyik elágazásnál.
Kis visszakozás, szalag megtalálás, és mentünk is tovább.
A Csévi nyeregnél Zsotyek volt a pontõr, megkaptuk a pecsétünket, és továbbra is az õszi erdõben gyönyörködve haladtunk.
Az Iluska forrásnál nem figyeltünk, másik úton indultunk el. Késõbb észrevettem, hogy itt a piros, hol a piros, nincs meg a piros jel. Megint vissza, és megkeresve a szalagot, megvártam a többieket.
Most már jó helyen voltunk, nagyon is, mert jó nagy hegy következett. Vagy inkább csak meredek emelkedõ.
Gábor felszaladt mint a nyúl, Andi loholt utána, el is fogyott a levegõje. Én pedig a tapasztalat szerint legkellemesebben, apró pici léptekkel de szépen folyamatosan vettem be a csúcsot. Nekem ez bevált, így nem is volt semmi gond a "dombocskával".
Elértünk egy gázvezeték nyomvonalat, ahol már a sárgára kellett leválni, innen már nem volt messze a cél. A nyomvonal friss volt, kicsit sáros is lett a cipõm. :-)
Beértünk a faluba, néhány utcát még érintve hamarosan célban voltunk.
Meglett az 1-6, szóltak is hogy éppen most kapták az okleveleket, még meg kell keresni. Az enyém nemigen akarózott meglenni, de a várakozás alatt zsíros és vajas kenyeret eszegettem, és szörpöt iszogattam.
Végül megkaptuk a díjazást, Andi elköszönt, Gábort kivittem az állomásra, én magam pedig irány a Kopár csárda parkolója, ahol várhatóan hamarosan érkeznek a társaim.
Macihoz ugyanis még csatlakozott Tamás és Vajdaúr, Dobogókõn, õk az 50B-re jöttek kikapcsolódni.
A Kopár csárda parkolójában éppen megláttam amint Papp Gabi rohan az úton keresztül. Már akkor láttam, hogy nagyon jó idõt fog menni.
Aztán Fridrich Laci, Dani, és még jó pár ismerõs következett akik a hosszú terepfutáson indultak. Nekik aztán külön gratulálok, emberes feladat volt!
Összefutottam még Zolival, aki szintén az 50B-n nyomta, nem is akárhogy. :-)
Nemsokára megjöttek Maciék, elvitték a lámpájukat, picit pihentek, ettek, és odébbáltak.
Én elhajtottam Nagykovácsiba, hogy egy kicsit segítsek Karcsiéknak, és ne kelljen a hideg autóban várakoznom.
Nagyon jól éreztem magam a pontõrök körében, élvezettel kínálgattam a teát, üdítõt a megfáradt vándoroknak. Ezennel jelentkezem is pontõrnek, de csaki zsíroskenyerezõ, teázó helyre. A vendéglátást szeretem, ha valaki felkér, szívesen segítek. Fõleg hogy láttam, milyen szép kitûzõ jár érte. :-)
Este 8-ig nagyon sok ismerõs túrázóval találkoztam itt, egészen más és jó érzés, hiszen túrákon épp csak néhány ismerõssel fut össze az ember.
Átautóztam Budaörsre, ahol az éppen 3.-ként beérkezõ Lacival találkoztam, aztán sorra a többiekkel. Nagyon jó látni, ahogy örül mindenki a célbaérésnek.
Fáradt és friss arcok sorakoztak vegyesen, hamarosan Zoli is megérkezett, aztán 10 óra körül befutottak Maciék is. Õk is elég jó idõt mentek szerintem.
Hosszúra sikeredett a nap, de nagyon jó volt.
Mindenkinek köszönöm, akivel a nap folyamán találkoztam, akár túrázó volt, akár szervezõ. |
