Még péntek délután sem lehetett eldönteni, hogy mit dob a gép másnapra idõjárás tekintetében. Zebegénybõl nézve a maróti oldal hol látszott, hol a köd és havasesõ homályába veszett, de a Marót mögötti hegyek egész nap a ködtakaró rejtõ burkában tespedtek. Csak az volt biztos, hogy megyünk. Este a felségemmel rárontottunk a szervezõkre a zebegényi könyvtárban, és orvul lecsaptunk a 40-es táv 001-es, 002-es, és a 15-ös táv 001-es nevezési lapjára:) Cserébe a rendezõk biztosak lehettek benne, hogy hárman minimum indulnak a túrán:)
Másnap hajnali kelés, készülõdés, találka Lacival, és usgyi a könyvtárhoz. Eléggé idõben voltunk, 7:03 került startidõ gyanánt a nevezési lapunkra, és már indultunk is hármasban. Keresztülsétáltunk a fõtéren, és nekiestünk a Trianon Emlékhely megmászásának. A túra nevéhez méltó kilátásban volt már ekkor részünk: verõfényes napsütés, felhõ sehol a belátható égbolton, a Vén Duna pedig szokásához híven gyönyörû ívekkel vette be magát Magyarország egyik legfestõibb tájegységébe, a Duna-kanyarba. Amolyan igazi, télkergetõ, lelket melengetõ, gyönöyrû tavaszi idõjárásunk volt!
Az emlékmûhoz gyorsan felértünk, Laci kutyafuttában megnézte (még nem járt ott korábban), és spuriztunk is tovább a rét bal hátsó sarka felé. Kisebb kapaszkodó kezdõdött, ami a Bodzás-pihenõ elõtt alaposan visszavett, és pillanatok alatt már ott is votunk az 1. EP-ben. Tovább indultunk, visszanézve még láttam Andit, amint az EP-hez közeleg. Õ ráért, csak a 15-ös távra jött bemelegíteni picit a másnapi Népek Tavaszára:)
Az Ernõ-forrás völgyébe ereszkedve jöttünk rá, hogy bizony kiváló taktiaki húzás volt a hajnali kelés, mert a megfagyott sárban sokkal könyebb volt a haladás, mint órákkal késõbb, mikor megengedett a talaj. Hamarosan az esõbeállónál voltunk, jobbos, és zúzás a volt ifi tábor felé. A falu szélén balos, és egy jól járt dózerúton indultunk tovább a Hegyes-tetõ-Szt. Mihály-hegy komplexum ostromára :) A Kis-sziklához gyorsan felértünk, de szokásainkkal ellentétben most nem néztük meg a remek panorámát, hanem húztunk tovább, fel a bércekre. Kis pihenõ, aztán spuri a Dobozi-oromra. Felfelé menet rövid beszélgetés egy skaccal, aki állítása szerint helyi, mert váci. Amikor mondtam, hogy én meg az éppen mászott hegy tövében élek, akkor rájött, hogy annyira mégsem helyi:) A pontban gyors pecsét, és egyre szebben kitárulkozó panoráma várt ránk.
Újabb kemény hegymenet, gyönyörû dömösi panoráma, majd ki a gerincre. Egy rövidebb, köves szakasz után enyhülés, hullámvasút, és máris a piros háromszög-piros kereszt elágazásban voltunk. A vérpad nevéhez méltóan kemény mászás volt, de ezt letudva megnyílt az út Hegyes-tetõ bevételéhez. A gerincen végighullámozva hamarosan a GSM torony alatt, majd pikk-pakk a Julianus-toronyban voltunk. Gyors panoráma nézés, aztán spuri le a Világos-térre. Innen egy kis OKT, végre hosszabb beszélgetések, majd hamarosan a Köves-mezõ ellenõrzõpontjában voltunk. Itt a pecsét mellé némi Cerbona is járt a résztvevõknek:)
Könnyû terep következett a Gubacsi-hálásig, némi szinttel. A talaj szerencsére kitartott, az elõzõ napi bejárók tapasztalta sártenger az éjszakai hidegnek köszönhetõen még csak épphogy elkezdett kifejlõdni. A gerincen szép panoráma Marosra, és a Duna-völgyre, Váccal, majd hirtelen lemenetel. Sajnos ezt a hegyoldalt már reggel óta sütötte a nap, így egyre nagyobb sárban, de azért még járható terepen haladtunk tovább. Völgymenet, erdészet által összetúrt dágvány, majd végre megérkeztünk az üdülõövezetbe, és jó minõségû úton érhettük el a vasút menti utat. Ezen balra át, és hamarosan a Gerendás Büfében találtuk magunkat. Itt zsíros kenyér és tea járt a túrázóknak+a büfé teljes kínálata, aminek csak a pénztárca szabott határt:)
Kis pihenõ, és energiautánpótlás után a zöld négyzeten haladtunk tovább Török-mezõ irányába. Az egyre meredekebb út kezdett dágványos lenni, de ezt jó hatásfokkal próbálta feledtetni a ragyogó napsütés, és a tavaszkezdetet megénekló sokezer, vidáman rikácsoló madár. Lassan felértünk a gerincre, és újabb adag sártengert hátrahagyva elértük a törökmezõi mûutat. Itt bevittek minket a sûrûbe picit a szervezõk (a hivatlaos út nem a bitumenen, hanem balra, az erdõben ment), de hamarosan vége lett a dzsungel dzsamburinak, átvágtunk a mezõn, és vettünk egy jobbost a mûúton a Kittenberger-kunyhó felé.
Egy szuicid, motort kanyarban bütykölõ motorkerékpárost elhagyva hamarosan a kunyhóhoz értünk, ahol megkaptuk újabb plecsninket. Az EP után egy sárosabb mászás következett, majd hamarosan egy erdészeti kerítés mellett haladtunk a Száraz Fák irányába. Az erdészeti út a tavaszi kikeletnek megfelelõ mennyiségû vízzel örvendeztetett meg minket, így itt-ott kisebb kitérõkkel tudtuk csak követni az utat. Hamarosan elértük a Gál-hegyet, és lassacskán lefelé vettük az irányt. Beértük a Börzsönyliget üdülõövezetbe, és e kissé talán túlzottan is civilizált régóban tettük meg at ulsó pár kilomtetert a Morgó vasúti megállóban lévõ ellenõrzõpontig.
Az EP-ben két, enyhén kanos skac volt, akik legnagyobb sajnálatukra egyetlen rendezõhölgy társaságát sem élvezhették, így egymással kellett beérniük:)
A Szokolyai útról hamarosan letértünk, elhagytuk Börzsönyliget utolsó épületeit, és újra bevetettük magunkat a kommunizmusból hátrahagyott jellegzetes, szellemházakkal telepakolt erdõbe (tisztelet a kivételeknek, a máig karbanttartott, és látogatott nyaralóknak...).
Utunk patakvölgyben emelkedett, majd a patak bal partjáról áttértünk a jobbra, és egy kissé meredekebb rövid felmenetelt követõen hamarosan újra megláthattuk a korábban már meglátogatott Száraz Fákat. Rövidke szakaszon ismételtük önmagunkat, majd a vadkerítés mellett tovább haladva egy gyönyörû, igazi tavaszias fiatalosban haladhattunk. Pusztatornyot elérve fel kellett mászni a víztározó melletti dombocskára, hogy megkaphassuk újabb pecsétünket.
A piros jelzésen vezetett tovább utunk a Békás-rét felé. A Török-mezõi tónál pecsét után egy finom kis mászás következett a túristaházhoz, aztán BEAC Maxi utánérzéssel a Vizes-árok felé vettük az irányt. A kék csík kiágazásánál érzékeny búcsút vettük az OKT-tól, és rövidke gyaloglás után már ott is voltunk Zebegény elsõ házainál. Innen már csak be kellett gyalogolnuk az iskolába, hogy átvehessük megérdemelt oklevelünke, jelvényünket, nomeg persze a célvirslit:)
Igazán szép, tavaszköszöntõ túra volt, amit nagyon kösznünk a rendezõségnek!!! |
