Lõvérek 40 (itineren 39,3 km)
2009.11.21.
Többen is szóltak már a túráról, ezért csak pár gondolatot szeretnék leírni. A korábban írt beszámolókhoz hasonlóan, mi is párás, ködös idõben rajtoltunk Bazsival 8 óra 15 perckor. Sopron házait hamar magunk mögött hagytuk az eredetileg P, most K jelzésen. Hogy a pirosból miért lett kék, azt nem tudtuk megfejteni, de azok az emberek sem tudták ezt megmondani, akiket a túrán ezzel kapcsolatban megkérdeztünk. Mivel az új szín is jól fel volt festve, gyakorlatilag könnyen haladhattunk.
(Sopron: A római korban Scarbantia nevû város állt a helyén, mely a népvándorlás után már romokban hevert. A XIV. sz.-ban, a késõbbi belváros területén 3-4 m vastag városfalat emeltek. E fal maradványaira épült 1092-ben egy földdel megerõsített sánc. 1273-ban II. Ottokár cseh király elfoglalta a várost, melyet IV. László 1277-ben foglalt vissza. A város ekkor szabad királyi város rangot kapott. 1441-ben Luxemburgi Erzsébet elzálogosította a várost III. Frigyes német-római császár számára. A várost csak Hunyadi Mátyás tudta 1463-ban visszaszerezni. 1529-ben a törökök feldúlták, de nem került török kézre. A XVI.-XVII. sz.-ban több országgyûlést is tartottak a falai között. 1605-ben Bocskai seregei dúlták fel. A Rákóczi-szabadságharcot a város nem támogatta. Az 1848-as szabadságharc során, a császári seregek a várost a fekvése folytán gyorsan elfoglalták. 1921-ben a soproniak a Magyarországhoz való tartozást választották, ezért 1922-tõl a "leghûségesebb város"-nak, civitas fidelissima-nak hívják. Lakosság: 59 036 fõ).
A párás idõ szürkeségében, jól szalagozott úton érkeztünk az elsõ ep.-hez, az Ágfalva központjában lévõ kocsmába. Több sporttárs is tartózkodott már itt, ez köszönhetõ annak, hogy a rövidebb táv résztvevõi is itt pecsételtek. Pecsételés után, a templom mellett elhaladva nyugatnak vettük az irányt és megcéloztuk a magyar-osztrák határt.
(Ágfalva: Elsõ írásos említése 1194-bõl származik, Dag néven. Már az Árpád-korban is jelentõs számú német lakott itt. 1921. augusztus 28-án és szeptember 7-én történt az elsõ és a második ágfalvi összecsapás, melyek során a nyugati határszélnek az 1919-es, Saint Germain-i békeszerzõdés általi Ausztriához csatolása ellen felkelõ magyar szabadcsapatok összecsaptak az osztrák csendõrséggel és azt visszavonulásra késztették. Az 1921 december 14-e és 16-a közötti soproni népszavazás eredményeként Magyarországhoz csatolták. A II. világháború után 1537 németet telepítettek ki a faluból. Lakosság: 2065 fõ).
Ahogy az út egyre inkább emelkedett, a köd is annál vékonyabb lett és az Urak asztalához érve már ragyogó napsütésben haladhattunk. A lejjebben fekvõ helyeken a köd mindvégig megmaradt és gyönyörû látványt nyújtott a rásütõ napfényben. Egy jó darabig közvetlenül a határsáv mellett mentünk, így értük el a második ep.-t, a Magasbérci-kilátót. A kilátónál én is úgy jártam, mint többek elõttem, a tetõrõl a fák lombkoronájában gyönyörködhettem. A kilátó után elhagytuk a határsávot és észak felé vettük az irányt. Hamarosan Brennbergbánya házai között lépdeltünk és megcsodálhattuk a nevezetes épületet, mely a templomot, a bányamúzeumot és a kocsmát is magában foglalja. Brennbergbányának valóban sajátos hangulata van, nekem tetszett.
(Brennbergbánya: 1753-ban fedezték fel a falut környezõ erdõségben a jó minõségû szenet. 1759-ben itt nyitották meg Magyarország elsõ szénbányáját. A XIX. sz. utolsó éveire az ország egyik legkorszerûbb és legjelentõsebb bányájává vált. 1944-ben a nyilasok ideiglenesen ide tették a székhelyüket, majd innen Kõszegre mentek tovább. Az utolsó bányamunkások 1953-ban költöztek el. 1956 novemberében 5 napon át ismét folyt a termelés, majd 1959 decemberében végleg leállt a mûködés. Lakosság: 604 fõ).
Brennbergbánya után következett a Fehér Dániel forrásnál lévõ ep., majd innen keletnek tartva a túra legkeményebb szakasza várt minket egészen a Várhely-kilátóig. A kilátóba itt is felmentem és mesés látványt nyújtott az alattunk kavargó, alkonyati fényekkel átitatott sûrû köd. A kilátótól szinte már végig lefelé vezetett az út egészen a soproni célig, ahova 16 óra 45 perckor érkeztünk meg.
Összegzésül: A túra a városon belül jól jelzett az új szín ellenére, és végig nagyon jó szalagozással találkoztunk. Mi egy kis bizonytalanságot a Károly-kilátó elõtt éreztünk elõször, amikor is az addig nagyon jól kihelyezett szalagok egyszercsak elfogytak. Végül is eljutottunk a Károly-kilátóig, majd onnan az itineren megadott zöld háromszöget követtük. A Z háromszög aztán hirtelen elfogyott és leértünk egy fõútra, közvetlenül az uszodához. Valami nagyon nem stimmelt, mert az itinert nézve valahol teljesen máshol kellett volna kiérnünk. Némi tanakodás és helyi erõk segítségének igénybevétele után elindultunk az uszoda és az erdõ közötti mellékúton lefelé, de fogalmunk sem volt arról, hogy hol vagyunk és hogy hova lyukadunk ki. Az itinert itt már használni nem tudtuk, jelzések nem voltak és be is sötétedett. Egyszercsak leértünk arra a fõútra, amelyen reggel Ágfalva felé mentünk és innen már magabiztosabban lépkedve értünk be a célba. Idõt talán nem veszítettünk sokat a kavargással, de a mai napig nem tudom, hogy hol kellett volna beérnünk a városba és hol keveredtünk el. A túra ennek ellenére nagyon jó volt, végig nagyon jó jelzésekkel, szép látnivalóval, idõnként nehéz tereppel. Köszönet a szervezõknek, nagyon jól éreztük magunkat. |
