Túrabeszámolók


Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/Bükkszentkereszt

Hegi BaliTúra éve: 20092009.12.20 20:47:22
Tortúra 65 elõször.

Drinó kollégám hívta fel még novemberben a figyelmemet erre a túrára. Nagyon jó, én már voltam stb... A kiírást elolvasva meglódult a fantáziám. Miskolc, Bükk, csupa nosztalgia, hiszen ott koptattam negyed százada, leánykori nevén az NME (Nehézipari Mûszaki Egyetem) padjait.
Az idõjárás jelentéseket böngészve, hamisítatlan téli túrának néztünk elébe.
Péntek reggel Drinó telefonált, hogy megbetegedett, nagyon sajnálja, de nem tud jönni. Sebaj, találok magamnak biztosan hasonszõrû túratársat majd Miskolcon.
Ottalvósra felkészülve érkeztem meg Miskolcra, s ki volt az elsõ akibe belebotlottam? Zsolti akivel az idei Kitörés 60-at végigtrappoltuk. A formaságok elintézése után, a 4. rajtszámmal felcímkézve tértem nyugovóra.
Szombat reggel csak úgy ömlöttek befelé a lelkes indulók a rajthelyre. Az eredeti kiírástól eltérõen a 15 órás szintidõ 18-ra növekedett. 6 óra 5 perckor Zsoltival kiléptünk az iskola kapuján, hogy egy kicsit távolabb lévõ másik iskolához eljussunk.
A kezdeti sötétség kárpitját lassan szétszabdalta a fény, de addig nem jutott el, hogy a Nap is elõbújjon. Hideg az volt és hó. Téli túrán vagyunk, nemde?
Bükkszentkeresztet már világossal értük el. Ballagva a falun át, láttam,hogy az egyik udvarban épp a disznóölés szertartásának hódoltak. Már bontották a röfit és igézõ illatok szálltak át a légen, meglódítva fantáziámat és mint Pavlov kutyájának a nyálmirigyek mûködését.
Hatalmasakat nyelve jutottam el az elsõ ep-hez az Ifjúsági táborba. Itt forró teával és egy müzliszelettel csillapítottam gyomrom korgását, igyekezve kiûzni fejembõl a disznóságokat (hurka, kolbász stb.)
Bánkút felé haladtunkban a Vadkert környékén mérges vadászokba botlottunk, akik az iránt érdeklõdtek, hogy sokan vagyunk-e még mivel õk ide szerveztek vadászatot és mi épp annak a kellõs közepében tartózkodunk. Vadat nem láttunk, a fegyverek sem dörögtek, így ha nem szólnak észre sem veszem. Bánkúton a 2. ep-n hallottam, hogy volt a túrázok között akiknek azt mondták, hogy egymillió forintba van nekik ez a vadászat, amit most a túrával elrontottunk.
Az ÉMÁSZ házban nagyon jól jött a zsíros és vajas dugesz meg a hagyma és a forró tea. Ahogy a mesében írva vagyon, már zöldet és vereset láttam az éhségtõl mire ide értem, pedig reggeliztem indulás elõtt. Kézcsókom a konyhatündéreknek! Életet mentettek!
Következett a Tamás kútja felé vezetõ szakasz. Közben szépen, finoman el kezdett szállingózni a hó. Majd lassacskán a szél is föltámadt. Mindettõl függetlenül még mindig nem éreztem, hogy ez a túra kínszenvedés lenne, ahogy az elnevezésével igyekszik hatni a gyengébb idegzetûekre.
Túránk legmagasabb pontja a Tar kõ és környéke, ködbe burkolódzott, mint egy szégyenlõs szép asszony. Sejtette a bájait, de látni nem engedte.
Tamás kútján a 3. ep-n is lelkes pontõrök, vendéglátás és egy aranyos kölyökkutya várt. Külön jó volt, hogy a sózott hagymát kint felejtették. Kõvé volt fagyva. Így még úgy sem ettem. Pár karika és a gyomrom hibernált állapotba került. Még jobban esett rá a forró tea. Még 25 km várt ránk. Már nem érdemes visszafordulni!
Indulás a Várkút felé, ahol a 4. ep. és a túristaház barátságosan hívogató ablakszemei vártak, bent pedig minõ boldogság, meleg, zsíros kenyér és tea. Addig még el kellett jutni. Fokozatosan sötétedett és szakadt a hó. Fejlámpa elõ, s mint ahogy atomcat is írta, Han Solonak és Luke Skywakernek érezve magunkat, átléptünk a hipertér helyett egy mesevilágba. Ezt nem lehet elmesélni, ezt át kell élni!
Hóemberként zörgettük meg a túristaház ajtaját, majd a barátságos meleg helyiségbe lépve, felengedtünk. Kulacsomban a jégkása nem igazán. Szerencsére kaptam teát bõséggel. Menjek tovább? Még tíz km a célig! Mégiscsak igaz a túra neve?! Na menjünk, mert még van esély, hogy az eredeti kiírás szerint 15 órán belül teljesítünk. Így bíztatgattuk egymást Zsoltival. Irány Eger!
Kanyargás a szõlõhegyen, s a város fényei is egyre közelebb jöttek. A hó továbbra is szakadatlanul esett. Egyszer csak elõttünk magasodott a minaret. Még pár méter az iskoláig, ahol 20 óra 17 perc került célidõként a papírkámra. Sikerült! Nem is tortúra ez, hanem egy jó téli túra. Virsli, forralt bor, majd zuhany után elvackolás a tornateremben azzal a jólesõ érzéssel, hogy nem csalódtam a túrában és valószínûleg jövõre is visszatérek.
Rendezõk, a havat tessék idõben megrendelni!