MAGYARORSZÁGI FORRÁSTÚRÁK VISEGRÁDI-HEGYSÉG 20009.12.13.
Táv: 26,5 km; Szint: 1000 m.
Tegnap Gyõri Péter a VULKÁNTÚRA céljában a lelkemre kötötte, hogy ha csak egy mód van rá jöjjek el a FORRÁSTÚRÁRA is. Õ pontõr lesz ezen az általa nagyon szépnek mondott túrán, és a teljesítésért járó jelvény se kutya. Megígértem, ha este kapok egy telefont, ami számomra kedvezõ logisztikáról tájékoztat, akkor elmegyek. Miután tisztába tettem magam, minden esetre bepakoltam a vasárnapi túrára. Ha fel tudok kelni, akkor megyek. Hajnalban kidob az ágy annak ellenére, hogy a rajtba teleportálásomról magamnak kell gondoskodni. Az Újpest-Városkapu buszvégállomáson nagy a riadalom. Nem mûködik a kassza számítógépe, az automatánál kell megvenni a jegyet. Mindenki hallott már családi- és/vagy baráti körbõl olyan sztorit, hogy a gép elnyelte a bedobott viteldíjat, ami manapság nem is kevés. Most viszont még be se akarja szopni a papírpénzt. Valahonnan elõkerül egy bennfentes ember, és addig hajlítgatja, simítgatja az ezrest, amíg az eltûnik egy résben. Most meg milyen kódot kell, hova, mikor, mi van? Segít mindenkinek jegyet bûvölni a jóember. Végül csak egyetlen gombot kell nyomogatni, mert mindenki a Visegrád, hajóállomás megállóig akar utazni. A felszállásnál teljesen meg is töltjük a csuklóst. Még nem is mentünk egy centit se, de már a jegyeket kéri egy ellenõr. Jó mi? Nem indul a számítógép, indul az ellenõr. Csak a busz indulna már. 6:35 után pár másodperccel záródik az ajtó, és megyünk. Szilveszter és másik két túratárs sztorizása közben röpülnek a percek a négyes ülésen. Szia Zsolt! Egy újabb túratárs száll fel még a Megyeri-híd elõtt. Csipegetek egy pár falatot, hogy majd a rajtban legyen erõm elindulni. A leányfalusi strand elõtt hatalmas tömeg várja a buszt. Akik autóval jöttek, azok a környéken parkoltak le, ugyanis itt lesz a cél. Ezek most mind fel fognak szállni a buszra. Az utolsóknak már cipõkanál kell a beszálláshoz. Itt jön Ildi, Vili és Zoli is. Van erõ ebben a buszban, el tud indulni. Pár perc spéttel megérkezünk Visegrádra, és testületileg levonulunk a hajóállomásra. Csak rajtszámot írnak az itinerre, ezért a nagy tömeg ellenére is viszonylag gyors a nevezés. 8:06-kor már indulok is. Az országút másik oldalán, egy hosszú lépcsõn megy fölfelé mindenki, én is azt teszem. Fent balra indulok a Salamon torony felé. A macskaköves udvartól pár tíz méteren elkísér a [K+]. Vele ellentétben én maradok a mûúton, és amikor egy bicikliúthoz érek, akkor vele tartok. Mindig akad, aki olvassa az itinert, így nem nekem kell fagyasztani a kezemet. Pláne jó ez most, amikor nem volt idõm felkészülni az útvonalból. Fatáblán olvasható az elsõ felkeresendõ forrás neve, a tábla alakja a követendõ irányt mutatja. Balról, lentrõl jönnek fölfelé, és jobbra felkanyarodnak. Elõbb én is lemegyek, megnézem mi az.
1. ellenõrzõpont, Mátyás-forrás.
Két kõpad fogja közre a forrást, ezért az itinerbe, a kõpadok számához a 2-es számot rajzolom. Vilmosék már a felsõ kanyarban róják a métereket, megpróbálok belehúzni, hogy utolérjem õket. Megint megtalál a bicikliút. A sípálya után egy lejtõs tisztáshoz érek. Szilveszterék már lent vannak, kopjafákat nézegetnek. Helló! Nem most kõ lemenni. Arrébb kezdõdik a szalagozás. Fehér szalagok vezetnek le a lépcsõ alján levõ
2. ellenõrzõpont hoz, a Boglárka-forráshoz
Itt normál körbélyegzõ lenyomatát kapjuk. Az elején forrás forrást követ, mert a Boglárkát elhagyva, jobbra egy dózer úti rövid baktatás után egy szalagozott ösvényen felmenve elérem a
3. ellenõrzõpontot, a Dorottya-forrást.
A forrás fölötti sziklába vésve a szomorú jövõt vizionáló regény címe, az 1984 olvasható. Ezt kell az itinerbe is belevésni. A forrás fölötti úton jobbra menve nyílt területre érek, ahol íves tetejû épületeket látok. Mire elérem a [K3] jelzést, Viliéket is utolérem. Együtt érkezünk a [K-; K+] jelzésekhez, ahol balra fordulunk. Ha ez így megy tovább, hipp-hopp letudjuk az egész túrát - gondolom naivan. A két jelzés szétválásánál a [K+] jelet követjük tovább. Innen aztán a Duna-parti korzó sártengerré változik. A tegnapi, börzsönyi sár pipafüst volt ehhez képest. Kezdenek elõjönni az emlékeim ezzel a környékel kapcsolatban. Tavaly február elején a GÖRGEY ARTÚR EMLÉKÉRE 30 is valahol erre vezetett, és akkor is szét volt barmolva a turistaút. El is neveztem magamban GÖRGEY SÁRTÚR-nak. A végtelenségig tart ez a bokáig érõ sárral elárasztott út. Beláthatatlan, hogy mikor lesz vége. Már fölfelé tekingetek, hogy esetleg egy fenti karélyon ki lehet kerülni ezt a fertelmet. Olyanokat káromkodok hangosan, hogy magam is megundorodok, gondolom más is. Egyszer csak azt látom, hogy bal oldalon, a peremen álnak sorba úgy kb. tizen, arccal a lejtõs domboldal felé. Ha nem állnának közöttük nõk is, azt gondolnám, hogy csoportosan vizelnek lefelé, a völgybe. Az egyik térképet is nézeget. Hát, igen. Fel se tudtuk emelni a tekintetünket a sárból, ezért bökhettük el ennyien a balra való letérést. Lent már kóricálnak néhányan, ezért mi is elkezdünk csörtetni lefelé a mély avarban. Lent hamar megtaláljuk a [Ko] ösvényt, amelyen besétálunk a
4. ellenõrzõpontra, a Khüllenberg-forráshoz.
Itt egy nem várt etetõpont van felállítva. Péter ígéretéhez híven itt pontõrködik. Kaját kínál és a "VIP" résztvevõknek egy korty itókát. A túra ideje alatt nemigen szoktam alkoholizálni, de most muszáj tompítani az idegeimet ez után a sártenger után. Körbejár a pléhbögre, dacolunk a HINI-vel. Amikor ettünk, ittunk, köszönjük a vendéglátást és jó étvágyat kívánunk Péternek a kajához, amit rögtönzött kiskonyháján sütöget. Visszafele indulunk a [K+; Z-] elágig. Örvendetes tény, hogy innen sokáig a [Z-] jelet kell követni, így rögtön jobbra is fordulunk rajta. A sarat még nem úsztuk meg, de errefelé már nem olyan durva. Egy kellemes pihenõhelyhez érkezünk.
5. ellenõrzõpont, József-forrás.
Fura módon az jut az eszembe, hogy forró nyári napokon milyen felüdítõ lehet itt elüldögélni néhány percig. Válaszolni kéne az itiner ide vonatkozó kérdésére, hogy mennyi idõre van a Nagy Villám. Mittudomén! Az attól is függ, hogy merre megyek, milyen körülmények között, és milyen gyorsan. Még jó, hogy egy irányjelzõ táblán rajta van, hogy Nagy Villám: 1 ó 40 p. Valaki szól, hogy pecsét is kell. Jaj de jó, hogy mondod, már majdnem továbbmentem. A pontõr egy kis kölyökkutyát kínál a túrázóknak. Valahol itt találták a környéken. Már megetették. A legtöbben adnak neki egy-két falatot, - az oldala már kidomborodik - de idáig még senkinek sem kellett. A legtöbben inkább a pontõr Collie-jellegû kutyáját vinnék el. Kutyák maradnak, mi megyünk. Túránk egyik változatos szakaszához érünk. Jobbra egy szûk, meredek vágatban zöld, mohával lepett nagy kövek sorakoznak. Átmegyünk egy kõhídon. Bátrabbak a széles kõkorláton egyensúlyoznak át, rövid idõre elszakadva a sártól. Késõbb meredeken surrogunk le egy patak medrébe. Itt is a nagy kövek, sziklák dominálnak. A kimászásnál kötél segíti a túrázókat. Rosszul pakolom a súlypontomat, ezért ellengek a sziklától. Semmi baj, csak nem elengedni a kötelet. Második kísérletre már sikerül kivonszolni magam a "szakadékból". Nem is tudom hogy keveredtünk ki az útra, annyira a sziklamászó iskola hatása alatt vagyok. Minden esetre elhagyunk egy esõkunyhót, és jobbra fordulva nekilátunk egy húzós, gumiemelkedõnek. Erre még nem jártam, és nem is sejtem a dolog végét. A láthatáron még mindig csak araszolnak, tehát még messze a vége. Egy bal kanyar után aztán enyhül az emelkedõ, és jobbra egy kis tisztáshoz érünk. A félmagaslesnél megvárjuk a lemaradottakat, közbe persze mi is jól kifújjuk magunkat. Nézzük csak az itinert: Az elágazásnál [P-; Z-] jelzésen Vörös-kõ irányába. Ám most még nem lesz ebbõl Vörös-kõ, mert a [S-; Z-; P-] elágtól, lefelé kell ügetni a [S-] szerpentinen. Hû, de sokat jöttünk már lefelé, és még hol az alja? Felnézek a fentebbi szintekre, hömpölyögnek lefelé az emberek, kurjantanak néha egyet. Fent már majdnem elértük a Vörös-kõt, most meg tökig lemegyünk. Kezdem látni sanyarú sorsunkat, ugyanis Vörös-kõnek van még egy pecsét helye az itinerben. Akármilyen hosszú is ez a szerpentin, de végül lejutunk az aljába. Élesen jobbra, ott van egy zsombékos rét. Nem is keresgélem a [So] jelet, hanem megyek a többiek után. A réten átvágva, balra lent, egy nagyobb gödörben ott találjuk a
6. ellenõrzõpontot, a Hétvályús-forrást.
Na, itt aztán be kell tolni egy csokit, mert ahogy elnézem a felfelé araszolókat, ez több mint meredek. Elõször kimászok a forrás gödrébõl, aztán nekivágok a hegyoldalnak [So]. Annyi könnyítés van, hogy a fákat kapaszkodóul, gyökereiket és a beágyazódott mészköveket lépcsõül lehet használni. Most már értem a 8 és félórás szintidõt. Ugye ott volt a három kilométeres sártenger, aztán a patakmederben a sziklamászó iskola és most itt ez az araszolás. Persze, a sárnál mindegyik jobb, és itt lefelé jönni sokkal nehezebb lenne. Az emelkedõ végén bedõlt fák nehezítik a haladást, de innen már látni a tetõt. Fenn balra fordulok a [P-; S-] jelzéseken, és hamar elérem a régebben oly gyakran felkeresett kirándulóhelyet.
7. ellenõrzõpont, Vörös-kõ.
Az õsi idõkben, mindig késõ õsszel jöttünk fel ide Leányfalu felõl. Volt itt egy kis ifjúsági összejövetel, aztán átsétáltunk a Visegrádi várhoz, szebbnél szebb helyeket útbaejtve. Fúj egy kicsit a szél, szólok Zolinak, hogy elindulok lefelé, mert nem akarok átfagyni. Neki is indulok a [P-] jelen a lejtõnek. Ösvény szerpentinezik lefelé. Az egyik ficaknál nem kell balra követni a jelet, hanem tovább kell menni egyenesen, a szalagokat követve.
8. ellenõrzõpont, Csaba-kút.
Itt eltökölök egy kicsit, mert azt kéne beírni az itinerbe, hogy "Mi van a táblára írva?" Csupán annyi a gáz, hogy nincs itt semmiféle tábla. A forrás vasajtajára van alkoholos filccel felírva, hogy CSABA-FORRÁS. Én is ezt írom be. Van aki a biztonság kedvéért még le is fényképezi magát a forrással. Szemben állva a ponttal, jobbra indulok a [P+] jelzésen, ami visszaköt a [P-]-ra. Egy pár lépéssel túl megyek a keresztezõdésen, és balra ott van a [Po] leágazás. Ez mini tavak mellett elvisz a romantikus helyen levõ
9. ellenõrzõponthoz, a Rekettyés-forráshoz.
"A forrástól jobbra található tábla kinek állít emléket?" Beírom a Latinca Sándort. Úgy emlékszem, hogy régen ez volt a forrás neve, de nem biztos. A biztos az ,hogy itt megint összejön a banda, és visszatérve a [P-] jelzésre együtt baktatunk le Leányfalura. Út közben mirõl másról is folyhatna a társalgás, mint múltbéli vagy reánk váró túrákról. Vilmosék úgy gondolják, hogy én már eleget buszoztam reggel. Ennek fölöttébb örülök, innen is 1000 kösz.
Ottorino |
