Túrabeszámolók


Télies Mecsek/Hó-PITE/Téli Mecsek

stalkerTúra éve: 20102010.01.13 22:05:11

Téli Mecsek 30 (hivatalosan 32,8 km)
2010.01.09.


Bazsival indultunk neki a túrának, reggel 7 óra 45 perckor rajtoltunk Teca mama fogadójából. A rajt elõtt találkoztunk Istvánnal, aki nagy örömünkre csatlakozott hozzánk, hogy velünk tudja le elsõ Téli Mecsek túráját. Az idõjárás eleinte jónak ígérkezett, a Nap kisütött, még az eget is lehetett látni olykor-olykor. Úgy tûnt, olyan idõnk lesz, mint amilyen tavaly volt, amikor egész nap mínuszok uralkodtak, de sütött a Nap, kék volt az ég és a fák fehér dér ruhát viseltek. Hamarosan azonban csalódnunk kellett az idõjárást illetõen, de errõl majd késõbb.

(Pécs: Sopianae néven az I. században a rómaiak alapítottak itt várost. A IV. sz. végére a rómaiak hatalma meggyengült a térségben, ekkor már avarok és szlávok is laktak a környéken. Elsõ írásos említése 871-bõl való Quinque Basilicae néven. Szent István király 1009-ben alapította meg a pécsi püspökséget. Orseolo Péter uralkodása alatt épült a székesegyház. Pécs néven 1235-ben említik elõször. Nagy Lajos király 1367-ben egyetemet alapít a városban, mely Magyarország elsõ egyeteme volt. 1459-ben Janus Pannonius lett Pécs püspöke. A mohácsi csata után Nagy Szulejmán hadai kifosztották és felégették a várost. 1529-ben a törökök újra elfoglalták. 1543-ban, mivel a pécsiek nem kaptak segítséget Habsburg Ferdinándtól, önként átadták a várost a töröknek. A törökök tipikus keleti várossá változtatták: a templomokat mecsetté alakították, fürdõket, Korán-iskolákat építettek. 1664-ben Zrínyi Miklós seregei fosztották ki, de a várat nem tudták bevenni. Buda felszabadulása után, 1686-ban a keresztény seregek Pécs ellen indultak, a törökök erre felégették a várost és behúzódtak a várfalak közé. 1686. október 22-én sikerült a keresztény csapatoknak a várat bevenni. 1688-tól németajkú telepesek érkeztek a városba a legyilkolt lakosság helyébe. A Rákóczi-szabadságharcot a város nem támogatta, ezért Rákóczi hadai 1704-ben felégették és kifosztották. 1780. január 21-tõl szabad királyi város rangot kapott. A XIX. sz. a polgárosodás kora volt: gyárak, üzemek kezdték el a mûködésüket, mint pld. dohánygyár, sörgyár, Zsolnay-porcelángyár. Az I. világháború végén szerb-antant csapatok foglalták el és 1921-ig megszállva tartották. A II. világháború nem okozott különösebb károkat. Lakosság: 156 974 fõ.)

Bazsi és István lelkesen vetették bele magukat a geoládák keresésébe, azonban ez a nap úgy látszik nem hozott nekik kellõ szerencsét, mert a keresett ládák közül több is jobban elbújt, mint amennyire keresték. Jakab-hegyre felérve, a pálos kolostorrom alig látszott a ködben. Pecsételés és sikeres geoláda találás után irány Orfû, ahova jó iramban értünk be, köszönhetõen a szinte folyamatos lejtmenetnek. Az ep. a tavalyihoz hasonlóan a Sárkány-kulcsosháznál volt, de nem benn, hanem kinn az udvaron. A ház kertkapuján már messzirõl jól látszott az „Eladó” tábla. Szegény ház, jobb sorsra lenne érdemes. Egyéni megjegyzésem itt csak annyi lenne, hogy aki elõször jön erre a túrára, segítség nélkül a házat szerintem nem találja meg, jó lenne valami jelzést kitenni számukra.

(Orfû: Nevét a XIV. sz.-ban említik elõször. A török idõkben teljesen elnéptelenedett. Fejlõdésnek a XVIII. sz.-ban indult, mikor német telepesek érkeztek a környékre. 1930-ban a falu lakosságának 93%-a német volt. Lakosság: 846 fõ.)

Orfû után aztán szépen elkezdett esni az esõ, eleinte csak cseperegve, késõbb rendesen szakadt. Büdös-kútra már zuhogó esõben érkeztünk. Öröm volt az ürömben, hogy Bazsiék itt is megtalálták az elrejtett geoládát. Büdös-kút után a Melegmányi-völgy és a Melegmányi-forrás következett. Az esõtõl, az olvadó hótól és jégtõl volt egy kis sár, ami a Göcseji Galopphoz és a Deákhoz képest csak sárocskának nevezhetõ, de az érzés kezdett hasonlítani az említett két túrához. A Melegmányi-forrás környékén elállt az esõ és a célig már nem is esett több. Melegmánytól irány a Dömörkapu, közben a túra egyik legmeredekebb szakaszát kellett legyûrnünk, amely a sár miatt nem volt egyszerû. Dömörkaputól frissítés és egy kis beszélgetés után elindultunk a Misina és a Tubes felé. Emlékeztem rá, hogy tavaly ezen a szakaszon nagyon elfáradtam, így volt ez az idén is. Alig vártam, hogy a Tubesen lévõ torony ködbe veszõ vonalait megláthassam. István megállás nélkül nyomta le az emelkedõket, a tetõn azonban mindig megvárt minket, utólag is köszönet érte. Ha egyedül ment volna, sokkal jobb idõt tudott volna gyalogolni. A Tubesrõl már csak lefelé vitt az út, amit nem bántunk olyan nagyon, és aránylag hamar megérkeztünk a városi aszfaltra. A célba 15 óra 30 perckor értünk be. A díjazás átvétele után megettük a finom, forró levest, ami mindhármunknak nagyon jól esett e sáros-vizes nap után. A leves után szívélyes búcsút vettünk Istvántól, tudva, hogy mindhármunk elõtt egy kb. 3 órás, ködbe veszõ kocsikázás vár.

Összegzésül: A túra ideális gyaloglási körülmények között sem egy egyszerû túra, most, hogy az útviszonyok ilyenek voltak, kétszer annyi erõt vett ki az emberbõl. A szolgáltatás színvonala nem csökkent a tavalyihoz képest, a pontõrök kedvessége is megfelelõ volt. A szervezõknek és segítõiknek köszönjük a túrát, fáradtan, de élményekben gazdagon mentünk haza.