Bartina 30 (hivatalosan 30,5 km)
2010.01.16.
Bazsival indultunk útnak hajnalok hajnalán, a tervünk a maratoni távon való nevezés volt. Sajnos a tervünket keresztülhúzta a rendkívül ködös idõjárás, mely az elõre tervezett 3 órás utat 4 órásra növelte, és így a 6 óra 40 perckor induló maratoni rajtot nem értük el, jó 20 perccel késõbb értünk a nevezési helyre. Hogy a hajnali ébredés és indulás ne vesszen kárba, beneveztünk a 30 kilométeres távra, igaz mást nem is tehettünk volna. Korábban még nem vettünk részt Bartina túrán, ezért kíváncsian vártuk a fejleményeket. 7 óra körül már mások is voltak rajtunk kívül, de ez e nevezés gyorsaságát nem befolyásolta. A szervezõ hölgyek felhívták a figyelmünket, hogy 20 perc múlva érkezni fog a busz, amely a rajthelyre fog szállítani minket. Leültünk hát a jó meleg iskola aulájában és vártuk az indulást. Idõközben egyre többen lettünk, és amikor már a létszám sokasága kezdett kínosan soknak tûnni, megjelent egy fiatalember, hogy megérkezett a busz, ki lehet menni és felszállni rá. A buszmegálló nem messze volt az iskolától, a busz a buszmegállóban állt és már tele volt turistával. Felszálltunk és végigálltuk azt a pár kilométert, melyet Szekszárdtól tett meg a szálkai rajtig.
(Szekszárd: Szekszárdot 1015-ben említik elõször. I. Béla király 1061-ben alapította a bencés apátságot, itt is temették el. Mátyás király korában Szekszárd a király elleni összeesküvést szövõ Vitéz János birtoka volt, várát ezért lerombolták. 1485-ben Szekszárd már mezõváros volt, évente öt vásárt tartott. A város 1543-ban került török kézre, és a budai vilájeten belül itt alakították ki az egyik szandzsák központját. A török idõkben a város sokat szenvedett, kolostora elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc idején itt fogták el Béri Balogh Ádámot. A 18. században Szekszárd megyeszékhellyé vált. Lakosság: 33 883 fõ.)
Szálkán az általános iskolában megtörtént a nevezési lapok leadása és megkaptuk a színes itinert. A tömeg itt már elég jelentõs volt, de a szervezõk jól bírták az ostromot, aránylag rövid idõn belül kint lehettünk a szabad levegõn.
(Szálka: A település a honfoglalás idején jött létre, évszázadokon át apró falu volt. 1015-ben említették elõször Zaka néven. Az 1300-as évek elején már temploma is volt. A török idõkben a falu elnéptelenedett, késõbb rácok telepedtek le benne. 1776-ban jelentek meg az elsõ német telepesek. 1946-ban a német lakosság nagy részét kitelepítették Németországba. Lakosság: 587 fõ.)
Szálkáról észak felé vettük az irányt a K jelzésen. Az utolsó házakat elhagyva egy kisebb emelkedõn kaptattunk felfelé és szántóföldek közé értünk. Sajnos a látási viszonyok nagyon rosszak voltak a köd miatt, így a táj szépségeibõl nem élvezhettünk semmit és ez az egész túrára igaz volt. Ennek nem örültünk igazán, mert szerintünk csodálatos tájak burkolóztak ködfátyolba és maradtak rejtve a szemeink elõtt. Hamarosan Grábóchoz értünk, azonban mielõtt a faluba bemenetünk volna, Bazsi megkereste a falu szélén elrejtett geoládát. Sikeres megtalálás után bementünk a faluba, ahol az ep. a kolostor elõtt volt felállítva.
(Grábóc: A településen már az 1300-as években létezett bencés zárda és templom. Grábócot nevezetessé a török elöl menekülõ szerb szerzetesek tették, akik a dalmáciai Dragovity kolostorából 1580-ban menekültek ide. Elõször csak fatemplomot építettek, majd a budai basa engedélyével 1587-ben kõtemplomot. A törökök 1667-ben feldúlták a kolostort, mely 1703-ban elnéptelenedett. Az elnéptelenedett településre a Rákóczi-szabadságharc után tértek vissza a szerb lakosok és az ortodox szerzetesek. A mai szerb ortodox templom 1736-ban épült. A 18. században a szerb lakosság mellé svábok települtek. Az 1789-es népszámlálás szerint a németek már többséget alkottak a szerbekkel szemben. A szocializmus éveiben ide számûzték a Bolgár Ortodox Egyház vezetõjét, a szófiai pátriárkát. Az ortodox kolostor 1974-ig, az utolsó szerzetes haláláig mûködött, utána szociális otthonná alakították. 1994 óta a templommal együtt ismét a Szerb Ortodox Egyház tulajdona. Ma apácák élnek itt. Lélekszám: 180 fõ.)
Pecsételés és a Balaton-szelet elmajszolása után továbbhaladtunk a K-n, nagyjából észak felé a Gyurkó-völgyön át. A völgy ilyen párás idõben is nagyon sok szépséget rejtegetett, napfényes, tiszta idõben csodálatos lehet. A második ep.-nél elvileg forralt bor és tea lett volna, de sajnos, a forralt bor érkezésünkre még nem készült el, így maradtunk a teánál, ami finomságban szerintünk nem maradt el a bor mögött. Innen nagyjából végig erdei úton talpaltunk tovább, eleinte a K, majd a Knégyszög jelzésen. A Haramia-forrásnál begyûjtöttük a második geoládát és Kakasdra értünk. Kakasdon a falu egyik fõutcáján volt az ep. Innen egy darabig a 6-os úttal párhuzamosan vezetett az út észak-kelet felé, egészen a Kakasdi tó partjáig.
(Kakasd: Kakasd neve, mint községnév, elõször egy Zsigmond király korából való oklevélben, 1436-ban szerepel. A török hódítások ideje alatt Kakasd elnéptelenedett. Az 1713. évi összeírásokban már újra szerepel. Kakasd lakossága volt az elsõ egész Magyarországon, amely az 1840-es országgyûlés által megengedett örökváltsági szabadság jogán magát földesuraitól megváltotta. Lakosság: 1683 fõ.)
A következõ ep. a Gyermektáborhoz vezetõ aszfaltút mellé volt telepítve, itt lyukasztani kellett. Pár száz méter aszfaltkoptatás után már messzirõl feltûnt a Gyermektábor elé telepített ep., körülötte sok ember nyüzsgött. A ponthoz érve rájöttünk, miért volt itt annyi ember, ugyanis nagyon finom naranccsal-almával dúsított forralt bor és tea rotyogott az üstökben. Sajnos itt már csak a teára volt engedélyem az autóvezetés miatt, de a tea is nagyon finom volt. Kis pihenés és itatás után, újra a K jelzésen irány tovább dél-kelet felé. A 6. ep. szintén egyéni lyukasztásból állt, a következõ a Bükkös-erdõ szélénél volt telepítve. A pontõrök tábortûz mellett pecsételtek, a meleg rájuk is fért, mert a szél elég rendesen fújt a nyílt dombtetõn. A maratoniak és a 30 kilométeresek innen északnak vették az irányt, hogy a Kerék-hegynél még egyet utoljára lyukasszanak. Az utolsó kilométerek a híres szekszárdi szõlõültetvények között vezettek. A szõlõben már több helyen meg voltak metszve a sorok, a tõkék azonban még téli álmukat aludták. Hamarosan beértünk a szekszárdi paloták közé, és lejtmenetben, pillanatok alatt a célban találtuk magunkat. Rengeteg ember tartózkodott az aulában, igazi népünnepély volt, ennek ellenére a díjazás átadása gyorsan megtörtént, az itinerünkre 14 óra 10 percet írtak célba érkezési idõnek. Ittunk egy kis meleg teát és a hajnali útviszonyokra gondolva, nem sokat késlekedve indultunk hazafelé, hogy legalább az út egy részén világosban autózhassunk.
Összegzésül: Nagyon jól szervezett túra, látszik a több éves tapasztalat. Fizikailag nem megerõltetõ, kellemes fáradságot okoz. Sajnos a látnivalókról nem tudtunk tapasztalatot gyûjteni az idõjárás miatt, csak sejtésünk lehet arról, hogy csodálatos tájban lehetett volna részünk. Köszönet a szervezõknek, így is nagyon jól éreztük magunkat!
|
