|
|
Tevegelés a Keleti-Bakony hóbuckái között avagy harc a feltörõ kisdobos élményekkel
8-ra beszéltük meg Gyuri barátommal a találkozót, de rossz szokásom szerint megint nem értem oda idõben. Igaz ezt most a kezdõdõ hóesésre is foghattam. Gyors nevezést és átöltözést követõen vágtunk neki az akkor már kövér hópelyhektõl kövérre hízott hótakaróban. Ámultunk és bámultunk a hirtelen erõsen havasra váltó tájon s ez egyre csak fokozódott, hiszen a hóesés késõbb sem maradt abba, sõt folyamatosan erõsödött. A Szeg- és Vontatóhegyek mellett elhaladva s közben begyûjtve az elsõ ragacsot értük el a Fehérvárcsurgói víztározót, melynek hullámzó kék vizét most mellõzni kényszerültünk. Ekkor még sûrû elõzgetések és eszmecsere között nyomtuk. Egyrészt mert itt együtt haladt a 10, 20 és 30 Km-es táv, másrészt mert még volt erõnk dumálni is. Átérve a Gányás kis házai között jött a betonút, melyen felbaktatva következett a Gaja-szurdok bejárata. Újabb ragacsolás a szép színes, de egyre nedvesebb itinerre, egy müzliszelet elpusztítása s jöhet a túra méltán legszebb része. Itt csak azt sajnáltam, hogy túl rövid ez a szakasz. A Varjúvárnál az elõttünk haladó s ekkor már csak 1 párra fogyó nyom mutatta a helyes jobbra fel irányt. Némi kisdobos korombeli emlékezés és nosztalgia az egykori gyerektábor mellet mi megcsapott. Még mindig jobb, mint ha a mozdony füstje lett volna, bár hasonló a korhátterük. De sok emléktemetésre nem volt idõ, hiszen a gerincen felfelé várt bennünket a jeges szél, arcba fújt hópelyhek, de páratlan kilátás a szurdokra. Kijózanító volt, akár a jelenkor. Ez van s volt hamarosan a bodajki sífelvonó, mely árván s látogatók nélkül szendergett. Bodajkon némi csalinkázás után értük el a Gaja vendéglõt, ahol finom citromos tea s egy újabb ragacs várt bennünket. Tovább elõre majd hamarosan fel jobbra a kálvária felé. Szerencsére Gyuri barátom ismerõs volt erre (túrázott már itt) s így nem néztük be annyira a benézhetõket. Némi tétovázgatásokat követõen leltük meg egy völgy felsõ részén az Alba-Régia forrást, s az ott ázó-fázó két pontõrt. Vidámak voltak, bár a hó szakadt. Viszont volt vétel s így tudtak zenét csiholni a rádiójukon. Aztán újra a Gaja szurdok Ádám-Éva fája mellett botorkáltunk s kerestük a piros háromszöget. Kicsit visszafelé találtuk meg s kezdtünk mászni egy rövidke gerincre. Az Öreg-hegy helyenként sûrû erdején átvágva, majd a víztározó másik oldalát övezõ üdülõk s szépen rendezett házacskái, kertecskéi mellett elfutva értük el a gátat, ahol már igen csak vastag hóban s szembõl érkezõ hózáporban nyomtuk. S jött a Becsali büfé az utolsó ragacspont, ahol némi colát lecsorgatva torkunkon frissítettünk. Aztán a Vaskapu-hegy másik oldala egy hosszú, hóval borította betonút s megérkezés Kincsesbányára, amit ekkorra teljesen elváltoztatott a hóesés. Azért meglett a start-cél, ahol megkaptuk a jól megérdemelt oklevelet és kitûzõt (hisz keményen megharcoltunk érte). Sõt még a frissen megjelent 2010-es "túra-biblia" is kapható volt.
Kifejezetten jól esett ez a túra, hiszen kb. 2 hónapja nem voltam alkalmam résztvenni ilyenen. A hóesés pedig olyan plusszt adott, ami sokáig emlékezetes lesz. Igazi mesebeli táj a Gaja-szurdok s mindez a hóval megspékelve nagyszerû inyencfalat a túrázások gazdagon rakott asztalán. A hó ugyan nehezítette a túrát de a 30 Km-en (ami igazából 27) ez nem volt gáz. Kellemesen elfáradva indultunk tehát haza miután megtapasztaltuk, hogy szûkebb hazánk közvetlen környezetében is micsoda nagyszerû látnivalók akadnak. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a jól szervezett s látnivalókban bõvelkedõ, változatos helyeken haladó túrát. |
| |
