http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/borzsonyi-vulkan/borzsonyi-vulkan.htm (képek is)
2003.december 13. szombat. Indulás: 6.50, érkezés 18.10. Gyalogos táv: 43.5 km, szintidõ 11 óra.
„Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni hegység...” - soroltuk kórusban az általános iskolában az Északi Középhegység tagjait. „Hegység Magyarország É-i részén, a Dunakanyartól É-ra, a magyar-csehszlovák határ mentén. A vulkáni hegység legmagasabb csúcsa a Csóványos, 939 m. A mély völgyekkel elvágott tetõkrõl, csúcsokról kitûnõ kilátás nyílik a Duna völgyére. Az erdõs, 300-600 m-es átlagos magasságú hegység vadban bõvelkedik. A ... téli sportok egyik országos központja. A vulkáni felépítés következtében ércekben viszonylag gazdag, de bányászatuk nem jelentõs.” - írja az 1991-es Magyar Larousse Enciklopédia.
A túra kiinduló pontja Királyrét, amely a Szentendrei-sziget északi csúcsával szemben, a Duna bal partján fekvõ Kismarosról megközelíthetõ, kedvelt kirándulóhely. Romantikus kisvasút is vezet ide fel. A Duna-Ipoly Nemzeti Park oktatóközpontjában ígér szállást a túrakiírás, de mire este tizenegy felé megérkezem, már zárva az ajtók – igaz, nem aludni, csak zuhanyozni akartam. Az autóban eltöltött, pihentetõ éjszaka után reggel az elsõk között veszem át a túralapot, és a szöveges útleírást diktafonra mondom, hogy ne kelljen mindig a térképet elõhalászni, ha útbaigazításra van szükségem. Akkor értem meg, hogy a „vulkántúra” kifejezés mit takar: Királyrétrõl fel az egykori aktív vulkán kráterének peremére, és ezen a peremen „egyszerûen” körbemenni, amíg vissza nem érünk a kiindulási pontra. Persze, mint a legtöbb rég kialudt vulkánnál, ezt a krátert is „megnyitották” patakok, ami azt jelenti, hogy mély eróziós völgyek metszik át a kráter peremét, és vezetik el a kráter belsejének vizét. A túrázó szempontjából pedig... alighogy van egy kis sikerélmény 300-400 méter kapaszkodás után (ez nem úthosszat, hanem függõleges magasságot jelent, és igen kell lihegni, ha 6 kilométer úthosszon sikerül), máris ereszkedhetünk le ugyanannyit, hogy lejussunk a következõ patakvölgybe. Így nem is csoda, hogy a túra teljes szintemelkedése 2200 m (összehasonlításul: a 2002-es Bakonyi Mikulás ugyancsak 40 kilométeres túra összemelkedése 921 m volt).
Egész éjjel kellemesen hideg volt, és a fagy az erdõben egész nap nem enged fel. A fagy azért jó, mert ha felolvad a talaj felsõ rétege, akkor igen csúszik, és nagyon megnehezíti a kapaszkodást, és veszélyessé teszi az ereszkedést. Királyrét 260 m magasan van, innen a Magas-Tax-ig csak a téli, sivár erdõt látjuk. Igaz, ebben a magasságban gyönyörû, napfényes idõ ígérkezik, és ez kísér minket egész nap. A Csóványos felé emelkedve, 700 m felett már fehér minden, igaz, a zúzmarától, és nem a hótól. A tegnapi párásság ráfagyott minden faágra, 4-5 centis jégzászlókat ragasztva rájuk – nagyon hálás fotótéma. A Csóványoson egy elképesztõen ronda, 20-30 m magas, „térképészeti” betoncsõ áll, kilátóként is szolgálva (a párás idõ ellenére az Alacsony Tátra is szépen kivehetõ). Ereszkedünk lefelé a kráter peremén az elsõ mély patakvölgyig. A Vilati-üdülõ a Fekete-völgyben nyilván kedvelt turistacél lehet, szépen karbantartva, bár nekem mindig illúzióromboló, ha látom, hogy egy ilyen objektum szennyvize békésen belecsorog a természetes vízfolyásba. A szervezõk jóvoltából meleg tea és csoki vár minket.
Innen kemény 500 m kapaszkodó, hogy visszajussunk a kráterperemre. Történelmi ismereteim szerények, talán tudnom kellene, hogy a már csak romjaikban fellelhetõ – és a helyi természetvédelem által mintaszerûen kitáblázott! – egykori várak (Salgó, Hollókõ) milyen szerepet játszhattak a múltban. Elképesztõ élmény látni a kráter túlsó peremét, a Csóványosi kilátót, ahol néhány órával korábban dideregve kapaszkodtam az eljegesedett korlátba. Na , innen már csak alig kevesebb, mint a fele van hátra, hiszen újra le kell ereszkedni 500 métert a Börzsöny-patak völgyébe, a Magyar-völgybe. Ismerõs, mert velem is elõfordult, hogy az ellenõrzõponton álló önkéntes szervezõ útbaigazítást ad a túrát félbeszakítók számára, hogyan jutnak el Nagybörzsönybe, és onnan hogy jutnak haza... Sajnálom a félbeszakítókat, de indulok tovább, megint felfelé: 290 méterrõl kell felkapaszkodni a 864 m-es Nagy-Hideg-hegyre hét és fél kilométeren. A túraleírás így fogalmaz: „...borzalmas emelkedõ kezdõdik...” – szóval, nagyon húzós. Gyakorlatilag sötét van már, és nagyon hideg, amikor – néhány elkapott naplemente-felvétel után – egy utolsó pihenõre megállok az egyébként jól felszerelt turistaházban a hegy tetején.
Nagyon ravasz akarok lenni, és a villanyvezeték alatt akarom lerövidíteni az utat a Magas-Taxi turistaházhoz. A köd áthatolhatatlan, ugyanúgy, mint a cserjés. Út, jelzés sehol, a lámpám fénye tejfölbe ütközik. Piszok szerencsém van, hogy egy trafóállomásnál (amely a térképen sincs) némi hangokat vélek felfedezni: a hagyományos szerencse tíz perc múlva odavezet a turistaházhoz. Innen már csak egy, mintegy negyedórás eltévedés kell, hogy megtaláljam a kitaposott utat, és hosszú, unalmas ereszkedés után visszataláljak Királyrétre.
Királyréten végre zuhanyozhatok, a kellemes kis faház kocsmában elfogyasztom a szervezõk által kínált virslit és forralt bort (és még rendelek három adagot hozzá), és nyugovóra térek. Hat óra kellemes pihenés után, tökéletesen eljegesedett úton indulok le Kismarosra, ahol meglepõ látványban van részem: a falu közepén hatalmas agancsú szarvas és feltehetõen családja ballag át kényelmesen a kihalt éjjeli úton.
Székesfehérváron még beugrom a munkahelyemre, elintézek néhány dolgot, és reggel ötre érek haza. A túra nagy tanulsága számomra, hogy földrajzot csak személyes élményekre építve szabadna tanítani. Ha valaki egyszer volt fent a Csóványoson (egynapos kirándulás Zircrõl), biztosan nem felejti el, mit is jelent az, hogy vulkán.
|
