http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/kak-30.htm (képek is)
2003.május 1, csütörtök. Indulás: 7.30, érkezés 13.45. Gyalogos táv: 28 km, szintidõ 7 óra, tiszta menetidõ 5 óra 15 perc.
Hiába kerestem Magyarország települései és földrajzi nevei között a Teljesítménytúrázók Társasága túranaptárjából kilesett „Kak” nevet. A titkot végül úgy tudtam meg, hogy amikor elõzõ este a kaposvári Shell-kútnál sikerült végre vennem egy Észak-Somogy-térképet (térkép nélkül nem ajánlatos túráknak nekivágni), azon megtaláltam a Boronka melléki Tájvédelmi Körzetben Kakpusztát, és Felsõkakot, mint a túra végállomását.
Sokáig haboztam, hogy a négynapos ünnepet Somoggyal vagy a Gödöllõi dombsággal kezdjem. Az döntött végül Somogy mellett, hogy másnapra, május másodikára volt meghirdetve a Balaton-felvidéken, a Káli medencében is egy túra. A Balaton-felvidéket nagyon szeretem, semmiképpen nem akartam kihagyni, és a Balaton déli oldaláról az északi átjutni rövidebb, mint a Duna túlpartjáról a Balatonhoz. Túrázás közben pedig takarékoskodni kell minden csepp energiával.
Elõzõ este munka után, röviddel kilenc elõtt indultam autóval Zircrõl. Kaposváron beszereztem némi enni- és innivalót egy benzinkútnál, majd a 61-es úton érkeztem Kaposmérõre, amelynek vasútállomása volt a túra indulási pontja. A késõi órán kissé körbeautóztam a falut, hogy maradjon róla élményem, majd megkerestem az állomást, és mellette leparkolva az autóban megvacsoráztam és nyugovóra tértem. Az ilyen rövid túráknál ugyanis a szervezõk nem biztosítanak szállást, a szolgáltatások is szûkösek, itt például csak a végállomáson kaptunk zsíroskenyeret és ásványvizet. Persze, a 300 Ft-os nevezési díjból (a hosszabb túrákon is legfeljebb 500) sokra nem futja, a túraszervezõ egyesületek többnyire támogatásokból, pályázatokból fedezik a költségeiket. Viszont itt volt csomagszállítás, ami azt jelenti, hogy ha a túra induló- és végpontja távol van egymástól, akkor a hátizsákokat átszállítják a célba, mire beér a túrázó (ez kicsit motivál is arra, hogy menet közben ne adja fel senki).
Másnap reggel, jelképes tisztálkodás, beöltözés és reggeli után leállítottam az autót a faluközpontban, visszaballagtam, és egyedüliként az egész állomáson, újságot olvasgatva, vártam a szervezõket. Aki, pontosan fél nyolckor, kissé borzasan és kialvatlanul meg is jelent. Elmondta, hogy ezt a túrát tavaly indították, most olyan ötven körüli résztvevõre számít. A túra útvonala az ún. Rockenbauer-Kéktúra (az európai E7 túraútvonal), egyetlen ellenõrzõponttal Somogysárdon.
Rockenbauer Pál (1933-1987, sírja Zengõvárkonyban) biológusként végzett az egyetemen. Elsõ és utolsó munkahelye a Magyar Televízió volt. Szerkesztõként és rendezõként fõleg ismeretterjesztõ és természetfilmek készítésében jeleskedett, melynek kapcsán, elsõ magyarként, bejárta mind az öt kontinenst. A tévénézõk a Másfélmillió lépés Magyarországon, és az És még egymillió lépés Magyországon címû filmsorozatokból ismerhetik (ifjúkoromnak felejthetetlen mûsorai...)
Hogy végül is hányan voltunk, nem kérdeztem meg. Elsõként indulva, beleszámítva az engem megelõzõket, és akiket én elõztem meg, összesen kb. 20 túrázóval találkoztam. Persze, biztos, hogy amíg Somogysárdon söröztem, elmentek mellettem néhányan (megkérdeztem egy idõs bácsit a háza elõtt: „Bátyám, nem tudja, nyitva van a kocsma?” „Persze, az mindig nyitva van, ma már nem úgy van, mint régen...”).
A túra kifejezetten könnyû. Szinte alig van szintemelkedés (térképen mérve 50 m), a talaj végig homokos vagy füves (kíméli a talpat), és bár a jelzések helyenként nagyon hiányosak, könnyen lehet követni az útvonalat. A vegyes, cserjés erdõ kellemes hangulatú, tele volt a tavasz illataival, és valami elképesztõ mennyiségû szarvassal, õzzel (nem csodálom, hogy bizonyos privilegizált állami vezetõi körök szerettek Somogyban vadászni). Somogysárdon az egyébként kívülrõl szépen kinézõ Somssich-kastély az Országos Rendõrfõkapitányság Lovasbázisa, Újvárfalva pedig a 48-as szabadságharc neves hõsének, Noszlopy Gáspárnak a szülõfaluja. Emlékét õrzõ faszobrokkal, emlékhelyekkel a túra útvonalán többször is találkoztunk. A túra végét jelentõ Felsõkak a Mesztegnyõi keskenynyomtávú vasút végállomása, és éppen a kisvasút napját ünnepelték, olyan volt, mint nálunk a Betyárnapok, vagy egy majális. A kisvasút aznap ingyen szállította az utasokat, befelé utazva még a tetõn is ültek.
Mesztegnyõrõl, rövid falunézés és pincepörkölt után busszal utaztam vissza Kaposmérõre, szerencsém volt, lévén ünnepnap, elkaptam az egyetlen arra menõ járatot. Mind a gyaloglás, mind a buszos utazás alatt szép, gondozott falvakat láttam, az elsõ benyomásom mindenhol az volt: a lakói szeretik a lakóhelyüket. És ez nem csak a saját portájukra vonatkozik, hanem elsõsorban a közterületekre. Kaposmérõn még megengedtem magamnak egy elég jó pacalt, majd levetve a poros túraszerelésemet, visszavonultam az elõzõ éjszakai parkolóhelyre, kialudni a fáradalmakat. Hajnali kettõkor indultam tovább Révfülöpre, a másnapi túrához.
|
