Mûvészetek
völgye nagy kör
GPS-el
mért távolság:34,86 km; barometrikus magasságmérõvel mért
összesített szintemelkedés: 745 m.
Reggel,
jó szokásomhoz híven, igyekeztem korán rajtolni. Ezt most azért
tartottam fontosnak, hogy még a sár kiolvadása elõtt túl legyek
a Ráskóc-patak elõtti, rendszerint nagyon dagonyás részen.
Kicsit töprengtem, melyik távon induljak a térdem miatt, mert a
héten megint rendetlenkedett egy picit, végül a korai érkezésem,
valamint az a tudat, hogy két legmeredekebb emelkedõ a kis körben
is benne van, eldöntötte a kérdést: nagy kör lesz. A rajtnál
Istvánnal futottam össze, s mivel nem sietett (vasárnapra egy
hosszabb túrát tervezett), együtt vágtunk neki a távnak. Ez a
nem sietett 5,16-os átlagsebességet jelentett nekem. Istvánnak
többet, mert vagy 3 km-t hozzátett geoládázással. Indulás elõtt
még megpróbáltam felhívni Zolit hol tartanak, de nem jött össze
a beszélgetés. A beszámolójából kiderült utánunk negyed
órával indultak.
A
lényeg? Kiváló látási és útviszonyok mellett, csípõs
hidegben vágtunk neki a táv teljesítésének. A faluból kiérve
láttuk a két elõttünk indult túrázót, egymástól pár száz
méterre. A jó tempónk ellenére sem értük utol õket. Hamarosan
lemelegedett rólam egy réteg ruha. A Bondoró kulcsosház irányába
kanyarodva, jobbra jól látszott, hol fogunk majd leereszkedni a
Bondoróról, a túra utolsó szakaszán. A Ráskóc-patak elõtt
látszott, mekkora dagonyában lett volna részünk a fagy nélkül.
Helyenként biztosan bokán felül ért volna. A patak után murvás
úton folytattuk. Taliándörögd elõtt felérve az emelkedõre meg
kellett állapítsam, ilyen tisztán még nem láttam sem a
„Négyszögletes kerek erdõt”, sem a Kab-hegyet.
Taliándörögdön
megkaptuk az elsõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Tovább menve
István megkeresett egy geoládát, majd szaporáztuk tovább
lépteinket. A mélyutat az idén is hó töltötte ki, most azonban
olyan tömörödött és fagyott volt, hogy alig észrevehetõen
süppedt be lépteink alatt. Mindenesetre érdekes vibrációt
keltett a talpamban a rajta történõ gyaloglás. Még a füvön is
percekig éreztem utána. A „Szputnyiknál” felírtuk a
jelszámot. István tett egy oda-vissza bõ 2 km-es kitérõt a
25-ösök távjára egy újabb geoláda megkeresésére, én pedig
egy árnyalatnyit csökkentett tempóval mentem tovább.
Öcs
elõtt két, korábban bennünket megelõzõ futó tartott
visszafelé. Hm. Nem néztem eléggé a lábam elé, így egy a fûben
megbúvó sodronydarab sikeresen gáncsolt el. Mondanom sem kell,
természetesen a féltett bal térdemre estem. Sajgott is egy kicsit,
de nem lett következménye. Öcsön gyorsan átértem. A kõbányánál
jobbra letértem az aszfaltról, a túra régi útvonalára. Sokkal
kellemesebb, mint az aszfalt, bár most az útpadka igen jól
járható. Ezen a szakaszon a hõmérséklet emelkedésének
köszönhetõen már voltak felolvadt sáros szakaszok. Keresztezve a
mûutat rátértem a Pulára vezetõ murvás útra, ami nagyrészt
párhuzamos az aszfalttal. Most is találtam olyan érdekes alakú
tölgyet, amire eddig nem figyeltem föl.
Pulán,
a Szent Bertalan kápolnánál bevártam Istvánt, mivel már csak
vagy 100 m-re volt mögöttem. A buszmegállóban megkaptuk a
következõ pecsétet, egy alma kíséretében, amit a mûúton
gyalogolva gyorsan meg is ettünk. Eddig csak hébe-korba
találkoztunk túrázókkal, most viszont a Puláról indulókkal
alaposan megszaporodott a létszám. Jött az elsõ érdemlegesebb
emelkedõ, amirõl letértünk a tavalyi útvonalon a Vázsonyi-séd
völgyébe, s a túrán egyedül itt, a Kinizsi-forrásig vezetõ
szakaszon ismét tömegesen láthattunk hóvirágokat. Egyébként is
gyönyörû és hangulatos a völgy. Már tavaly is nagyon tetszett
esõben is, hát még most napsütésben. A volt halastó gátjánál
kikapaszkodtunk a völgybõl, s egy kellemes réten talpaltunk a
forrás felé. Itt már figyelni kellett az olvadás miatt csúszóssá
váló útra is.
A
Kinizsi-forrásnál felírtam a jelszámot. István elment egy újabb
geoládát megkeresni, én pedig nekiindultam a Som-hegy
kaptatójának. Mire fölértem, társam is utolért. Érdekes, hogy
fönt a hegyen nem volt úgy átfagyva a talaj, mint a túra többi
részén. Különösebb gondot nem jelentett. Hamar magunk mögött
tudtuk ezt a kicsit jellegtelen részt, s megkezdtük az ereszkedést
Vigántpetend irányába. Az erdõbõl kiérve idén is
megcsodálhattam a két hegy között kikandikáló Hegyesdet, csak
most kiváló látási viszonyok között. Természetesen a kitáruló
Mûvészetek völgye is remek látvány, a Déli-Bakonnyal együtt.
Ezen a szakaszon már ragadt is egy kicsit a felolvadt föld, amit a
füves részeken igyekeztünk letakarítani a bakancsokról. István
csúszott is pár méreteset (néha métereset) a sárban.
Alig
értünk be a faluba, amikor rendõrautó állított meg bennünket,
nem láttunk e egy fehér Citroën Jumpert. Mondtuk, hogy nem, de hát
még csak vagy kétszáz m-t jöttünk az aszfalton. Valamiért
nagyon keresték. Rövidesen elértük az iskolát, ahol a frissítõ
pont található. A pecsételést követõen ki-ki ízlésének
megfelelõ kenyérféleséggel pótolhatta az elégetett kalóriákat.
Jó forró teát kaptam hozzá, ami legalább olyan jól esett, mint
a csípõs paprikakrémes zsíros kenyér. Mindenesetre nem vittem
túlzásba az evést, mert tudtam milyen a Király-kõre vezetõ
szakasz, s nem szerettem volna viszont látni a kaját a „kaptatón”.
Elég szép számú ismerõssel találkoztunk, de azért hamarosan
újra úton voltunk.
Alig
vártam, hogy újra beváltsunk az erdõbe és a bazaltsziklák
tövében haladhassunk. Nem csalódtam. Az éles napfény még szebbé
tette az egyébként sem csúnya sziklákat. A hangulatos, kényelmes
ösvényrõl egyszer csak (emiatt az emelkedõ miatt nem ettem sokat
az EP-n) nekivágtunk a jó meredek (kb. 60-80%-os) emelkedõnek. Még
a fülemen is megpróbáltam levegõt venni. Gyorsan fönt voltunk.
Mire elértük az ellenõrzõ pontot, ahol a pecséthez csoki, vagy
süti is járt, már ki is lihegtem magam. Amíg István egy újabb
geoládát keresett meg én nézelõdtem, s fotóztam. Irány lefelé.
Igen szép a lefelé vezetõ ösvény is.
Kapolcs
keresztezése nem követelt túl sok idõt, leszámítva a
telefonomban az akkumulátor cseréjét, és már meg is kezdtük az
utolsó kemény emelkedõ leküzdését. Számomra érdekes volt,
amikor észrevettem, milyen aszimmetrikusan gyalogolok fölfelé,
az-az hogy akaratlanul is kisebbeket lépek a bal lábammal,
kímélendõ a térdemet. Ettõl függetlenül egymás után elõztük
meg az elõttünk haladókat. Fönt a Bondorón megkérdeztem az
utolért ismerõs párost, hogy-hogy csak egy diétás távot (26 km)
vállaltak be, amikor õk is a 30 km fölötti távokat kedvelik.
Mire õk visszakérdeztek, mibõl gondolom, hogy a „kis körön”
vannak. Gyorsan levezettem: a „nagy körön” elõttünk induló
két emberrel találkoztunk a rajtban, s azok nem õk voltak; csak
néhány futó elõzött meg bennünket, gyalogos nem; Vigántpetendre
korábban értek mint mi, „kispistázni” pedig nem szoktak, így
csak a rövid távon lehetnek. Az utolsó ellenõrzõ pontig együtt
ballagtunk, ott felhívták figyelmünket a Lepke tt-re, amit 20-án
az egyesületük rendez. Sajnos nem tudok rá elmenni, pedig igazán
kellemes túra. Aznap egyesületi túrát vezetek. Érdekes, hogy az
általam járt hegységekben (Bakony, Vértes, Kõszegi-hegység,
Soproni-hegység, Gerecse, Velencei-hegység, Keszthelyi-hegység,
„Sokoró” és Balaton-felvidék) március 20-án négy igen jó
túra lesz, míg mondjuk a 15-i hosszú hétvégén egy maximum 10
km-es IVV túrát leszámítva semmi. Nem lehetne egy kicsit jobban
összehangolni a túrákat?
Visszatérve
a túrára. Fürgén szedtük lábainkat a következõ szakaszon is,
bár ez bizonyult a legsárosabbnak, de inkább csak csúszott. Az
erdõbõl kiérve ismét megálltunk nézelõdni. Csodálatos a
panoráma. Gyönyörködés és fotózás után. Lekocogtunk a
lejtõn. Megnéztem nem lehetne-e a régi útvonalon menni, kicsit
csökkentve az aszfaltos szakasz hosszát, de a sár miatt nem lett
volna értelme. Így a szervezõk által módosított útvonalon
értünk be a célba. Átvettük az oklevelet és a kitûzõt,
megköszöntük a szervezõknek a rendezést, majd hazafelé vettük
az irányt.
Az
eddigi legkellemesebb talaj- és idõjárási viszonyú tavaszi
Mûvészetek völgye túrát tudhatom magam mögött.
A
túra ár/szolgáltatás aránya nagyon jó. 850 Ft-ért (ha célban
is kaphatnánk egy kis forró teát, amit az idõjárásnak
köszönhetõen jólesne kiváló lenne, de így is a legjobbak közé
tartozik). Kitûzõ, emléklap, színes, nyomdában készült
térképes igazolólap (saját térkép használatát mellõzhettem),
kiváló útvonal jelölés. Taliándörögdön és a Király-kövön
csoki, Pulán alma, Vigántpetenden lekváros-, mogyorókrémes- és
zsíros kenyér. Ez utóbbi hagymával, savanyúsággal és csípõs
paprikakrémmel. Mindezeket, választhatóan szimplán kellemesen
meleg, vagy jó forró teával öblíthettük le.
|