A HÍD TÚL MESSZE VAN 60
Nehéz bármi újat írni errõl a túráról! Aki elindult bármelyik résztávján, az úgyis tudja, hogy alapjában véve írni is kár róla, mert leírhatatlan ez az egész, aki meg nem járt még itt, az úgysem érti, hogy mit siránkozunk mi itt egy gyakorlatilag nulla méteres szintemelkedést felvonultató 30-60-90 km-es távtól. Papíron ez sima ügy!
Na ja, papíron az! De a valóságban valahogy mégiscsak sokkal nehezebb, mint amilyennek papíron tûnik. Számomra az elsõ tizenegynéhány km nem is tûnt olyan monotonnak, sötét is volt, kanyarok is voltak a gáton, meg lakott terület mentén is haladtunk jó ideig – legalább volt mit nézni. A Tisza-hídig végülis olyan, mint amilyennek papíron látszik. Nem rágja le az ember a körmét az izgalomtól, de ki lehet bírni. De aztán a pár kilométernyi nagyfai aszfaltút után kezdõdik a GÁT. Így tiszta nagy betûvel. A GÁT. Amely elsõ pillantásra kifejezetten szimpi, baloldalt az elöntött árterek romantikus vizivilága, elõre a nyílegyenes, füves földút, ameddig a szem ellát, bal oldalt pedig hangulatos póznák jelölik a végtelenbe tartó út mentét. Hát tök jól néz ki, nekem kifejezetten tetszik!
S ez nem is változik még 10 km után sem…
Aztán 20-nál már kicsit kezdem egysíkúnak érezni.
30-nál még mindig minden tök ugyanolyan. Semmi változás.
Örülni kell minden apró kanyarnak vagy éppen a 10-15 kilométerenként felbukkanó árvízvédelmi építményeknek, de egy idõ után már a töltés szélére eldobott üres sörösdoboz is látványosságnak minõsül. Csak mert valami, csak mert végre valami, ami más. Mert egyébként ugyanaz a kép kísér végig Makóig, ami Nagyfánál fogadott, amikor felmentem a mûútról gátra. Csak közben eltelt pár óra. 4? Vagy 6? Vagy 8? Az idõ és távolság megbecsülhetetlen, szinte nincs mihez viszonyítani... Néha felbukkan egy-egy gátõrház, de még azok is mind szinte teljesen ugyanolyanok, csak az elõttük a földbe levert tábla árulja el, hogy ez most éppen melyik. Aztán ha magad mögött hagysz egyet, akkor biztos lehetsz benne, hogy most pár óráig megint nem fogsz semmit látni, ami megtöri az útat kisérõ póznák monotonságát. Ahogy már sokan írták, közben rengeteg nagy baromságot gondolhatsz végig, amik közben eszedbe jutnak, mert a normális gondolatok az elsõ 30 kilométer alatt kifogynak. Utána már meditálhatsz olyanokon, hogy vajon hány villanypóznát állítottak végig a gáton, s vajon ha egyet kidöntenél, a vezeték ledöntené-e az összeset Makóig, meg hasonlók…
Összeségében azért én nem mondom, hogy soha többet… Nem beszélek le senkit errõl, mert ez is egy túra, méghozzá a maga nemében kifejezetten különleges. De egészen más jellegû élményeket lehet itt szerezni, mint másutt. Aki szeret harcolni a monotóniával, annak kifejezetten ajánlom, meg annak is, aki régóta öngyilkosságra készül, de valahogy az utolsó lökés mindig hiányzik, hogy rászánja magát. Csak vágjon neki itt egyedül bármelyik távnak… :-)
A rendezésrõl csak annyit, hogy ahogy már sokan megénekelték itt elõttem, a rajtban az adminisztráció borzasztóan lassú és körülményes, pedig mindenki hozza magával az elõre kinyomtatott nevezési lapot és elõnevezés is van, de így is nagyon gáz. Mi lenne itt akkor, ha mindenki itt nevezne??? Pfffff….
Egyébként ezt leszámítva én nagyon meg voltam elégedve a rendezéssel, a pontõrök mindenütt kedvesek, készségesek, barátságosak voltak, minden a helyén volt, a gát végébe kihelyezett „Üdvözlünk Makón” tábla pedig õszintén bevallom, hogy nekem nagyon jól esett 40 kilométernyi monoton gátazás után – ezért a figyelmességért külön köszönet!
A húsgombóc leves gazadag volt, sûrû és finom, az itiner pedig egyszerû, de tulképp hibátlan (bár a feltüntetett távolság adatok tekintetében azért vannak fenntartásaim). Leírást nem kaptunk, de ha kaptunk volna, az nagyjából így nézhetett volna ki:
Indulj el a gáton, menj az elsõ hídig, ott menj át a folyó túloldalára és indulj el a gáton visszafelé. A Makó táblánál fordulj balra! Megérkeztél! :-)
Mivel a képek beszúrásával egyelõre itt ezen az új felületen nem boldogulok, aki szexi gátas képeket akar nézegetni, annak minden, amit a túráról tudni kell illetve további képek itt: www.plecs.hu |
