Szent László 33 (Raul 2 túra)
Tar-Sztupa-Õr-hegy-Csapás-tetõ-Szentkút-Remete-barlang-Szent László-hasadék-Szálláska-völgy-Sámsonháza-Nagybárkány-Garábi-nyereg-Tepke-Pásztó
2006.február 4.
Két éve Raul születésének szenteltem az ahétvégi túrát (azon a napon éppen két napos volt, még a kórházban édesanyjával; és ami még fontos, hogy elõzõ napon, ugyancsak Raul születésének örömére mondtam fel akkori cégemnél), és elhatároztam, hogy minden évben túrával ünneplem. Az elsõ év máris kimaradt, már nem tudom, miért, most viszont bejött.
Két nappal elõtte írok emailt a szervezõ címére, de õ sem lehet nagy levelezõ, a nevében akkor írja válaszát szervezõtársa, amikor elõzõ este úton vagyok Pásztó felé, ahol meg lehet aludni. A kisegítõ iskola nem szerepel Pásztó honlapján, de telefonon megtudok tõle mindent.
1300 forintért ágynemût, törülközõt és egy guriga WC-papírt (!) kapok, egyedül vagyok a szobában, néhány másnapi túratárs a tornateremben alszik háromszázért. Szombaton reggel a TTT-honlapon megadott 6.20 helyett 6.30-kor jön a busz, és menetrend szerint szállunk le Tar vasútállomáson a kifejezetten hideg, nagyon borús reggelen. Ez a hideg egész nap tart, a dzsekim zsebében tömbbé fagy a félliteres ásványvíz.
A szervezés és a szerviz az egész túrán példaszerû. A startnál jól olvasható feliratok, a szalagozásra használt színeket kifüggesztik mintaként. Az útvonal nagy része nem jelzett turistaút, de ahol van jelzés, ott is nagyon jó és sûrû a szalagozás; az egész úton helyenként 50-100 lépés, még a rétek magasabb, elszáradt gyomszárain is. Elágazást, fordulót nem lehet eltéveszteni. Az igazolólap belsején részletes útvonalleírás, a pecséthelyeken megismétlik az összesített távot, magasságot és az idevezetõ jelzéseket; egy összefoglaló táblázatban még a vízvételi helyek is. Az elsõ kivételével minden ellenõrzõponton kapunk valamit: kétszer csoki, Sámsonházán tea (a kondérban elõtte hurkatöltelék fõhetett, de ez nem von le az értékébõl), Nagybárkányban, a 15-ös táv céljában bõséges zsíros-, vajas-, mézeskenyér, tea, a célban pedig paprikás krumpli rogyásig.
Nagyon jó ötlet, hogy a startnál totólapot adnak, amelyen a válaszokat az útközben érintett tájékoztató táblák információi alapján lehet megadni. A parttalan rohanásban így az agyunk is tornászhat egy szusszanásnyi ideig.
A kiírás 100 forint kedvezményt ad a Magyar Turista kártyára. Fizetéskor kezébe nyomom, tanácstalanul forgatja: mi ez? Magyar Turizmus kártya, válaszolom. Ja, hát ez nem az, Turista kártyát fogadnak el (fogalmam nincs, mi az, a hálón semmit nem találtam róla… a Magyar Turizmus kártya viszont szuper, tavaly óta az ára is lement, többszörösét lehet vele megtakarítani, vonattal, busszal csak azzal utazom, autópálya-matrica, belépõk, könyv, ezer dologra jó).
Ütemes tempóban vágok neki a falunak, a határában máris a Sztupa, a dalai láma által 1992-ben felszentelt emlékhely Kõrösi Csoma Sándor tiszteletére (persze, rögtön Csomakõrös jut eszembe, utoljára tavaly nyáron voltunk ott és tisztelegtünk a mellszobra elõtt, és az a furcsa vágyakozás Székelyföld után…), majd 6 km változatos szántó, cserjés, fiatalos, dombnak fel, dombról le. Itt valóban 2-3 centi, de összefüggõ a hó, és a földutak keréknyomaiban bele is fagyva. Jól lehet haladni, kilenckor már Szentkúton vagyok. Megint egy hely, amelyrõl már sokat hallottam, még gyöngyösi idõmbõl. Szépen kiépített búcsújáró hely, Szent László-legendához kapcsolódik az eredete, késõbb, a hegyrõl lejövet, a Szent László-forrás szurdokában láthatnánk is Szent László Szög nevû lovának patkónyomait, ha nem borítaná hó. 900 éve búcsújáró hely, bazilikája 1758-ban épült, hat évvel késõbb, mint a zirci. Most minden csendes. A templom oldalbejárata felett kõtábla: „Almásy család sírboltja” – de sem Almásy Lászlónál, sem Györgynél nem találok utalást Mátraverebélyre.
Húzós fél kilométer felfelé a homokkõbe vájt remetelakokig, ahol 1767-ben élt az utolsó remete.
Öt és fél kilométer Sámsonháza a Szálláska-völgyön keresztül. Nemzetiségi falu, a polgármesteri hivatal falán szlovákul is látható a tábla A leírás ajánlja Fehér-kõ várát, de nem élek vele, inkább a falu határában nézegetem az egykori andezitbányát, remek vulkanikus maradványokkal, jó tájékoztató táblákkal.
Nagybárkányig egy dombon kell átkelni, még nem vagyunk félúton, valamivel több, mint három órát jöttem. Tíz perc pihi, három lilahagymás zsíroskenyér, tea, az út nagyja még hátra van: 18 km és 750 m emelkedõ. A hó egyre vastagszik, kimászik az ember lába alól. A Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben járunk, kb.400 m felett vastagon zúzmarások a fák. Nehéz a kapaszkodó, a térképrõl az látszik, hogy a Köves-bérctõl már csak a gerincen kell menni a Tepkéig, ez azonban hullásmvasút: Köves-bérc 511 m, Nagy-kõ tetõ 551, Macska-hegy 572, Purga 575, és végül a Tepke 567m közöttük azonban mindig le a nyeregbe. Szerencsére közben kisüt a nap, kissé barátságosabb így. Tepkén felmegyek a kilátó feléig, a kilátás a pára ellenére nagyon szép, északra-nyugatra a Cserhát dombhátai, keletre, a Zagyván túl a Mátra hatalmas tömege.
Innen már csak 8 km a cél, kis megszakítással végig lefelé, a völgy felé eltûnik a hó, helyette a szántó megolvadt tetejébõl gyûrünk cipõnkre rendesen sarat, mert mikor lenne sár, ha nem a célba érkezvén. Kettõ tízkor jelentkezem be, valamivel több, mint 7 óra – rosszabbra számítottam. A fent említett, erõt adó paprikás krumpli után dörgölök Galgamácsára, hogy megnézzem a radarállomást, és elküldjem a fényképeket Tobiasnak, aki Németországból hobbiból kutatja az egykori Varsói Szerzõdés katonai objektumait. Majdnem ottmaradok az erdõ és a semmi közepén, de hála a hólapátnak, kiásom magam és meg is találom az objektumot. Vasárnap pedig Raul két éves szülinapja.
Még egy megrázó élmény: itthon rémülten tudatosul bennem, hogy odafelé az M7-en és M3-on, visszafelé az M1-en matrica nélkül mentem. Ugyanis eddig mindig éves matricám volt, és ráadásul most is vittem az 50%-os vásárlási kedvezményt, hogy majd veszek négynaposat, de totál kiszállt a fejembõl. Vajon lefényképezhettek tudtom nélkül?
|
