A 20ason indultunk barátnõmmel Aszófõrõl, ahogy olvasom nem sokat vesztettünk (szintben) a 33-ashoz képest.
Az út könnyû bicikliutas bemelegítéssel indul, majd a templomromnál kezdõdik az igazi menet. Az elsõ pontig emelkedés, majd nem sokra rá szép kilátás (a gps szerint is). Már jártam itt egyetemista koromban, most is gyönyörû a Külsõ-tó idõközben mocsári élõvilággá alakult festõi látványa.
Nemsokára a túloldalról is megcsodálhattuk ugyanezt egy szõlõfürtök közti menet után.
Ezt követõen kis gerinckerülés, majd leereszkedés a félsziget keleti oldalán. Távolban Füred, bal oldalán a görög falu, vagyishát az idei nevét nemtudom, de az biztos hogy eladó. :) A lényeg hogy a látvány "nem túl rossz", sõt..... :D
A barátlakásokig árnyékos menet. Jobb is, kezd igen meleg lenni, pedig milyen rossz idõ volt egész héten.
Barátlakásoknál pecsét, majd tovább az erdõben, és ki is értünk a helyi fõútra. A jellegzetes támfal a horgászbeülõkkel minden magyarnak mosolyt csal az arcára, bizony Tihanyban vagyunk. Kis fényképezés, majd zsebbõl kicsúszó mûzliszeletet nyaldosó kellemes hideg víz. Természetesen az alacsony vízállásnak köszönhetõen a csodálatos vegyesgyümölcsös mûzliszelet nem vált a hullámok maratalékává, így gyorsan elfogyasztottam, késõbb kiderült, kár volt...
...ugyanis a következõ állomásként a mólónál láttuk hogy nyitva van a helyi kajáló. Még szép, én is kinyitottam volna. :) Idei elsõ balatoni lángosunk isteni volt, mellé lecsúszott egy adag csapolt sör is, persze csak barátnõmnek, én még vezetek ma. Eddig jól viseli a megpróbáltatásokat, bár a sok fel-le és a meleg kezdi fárasztani, és persze a múlt heti vízhólyagok....
Nem is merem mondani hogy a lemerülõben lévõ GPS még 10 km-t se mutat.
Sok fénykép, annál több pihenõvel, majd indulás tovább. A múltkor dolgoztam itt ebben a parkolóban, ahol sikeresen el is tévedtünk, ugyanis annyira magyaráztam, hogy balra mentünk és nem jobbra fel a hegynek.
Hamar észleltük a helyzetet, majd egy kis szerpentinszerû egysávos betonos emelkedés után az ország egyik legjobb fagyizójában egy újabb gyorsszünet (sok lesz ennyi finomság), majd újabb fényképezés az apátságnál.
Már nyitva vannak a kis bazárok, elég sok ember járkál, pedig hol van még a fõszezon.
A túristajelzés helyett a Belsõ-tó partján haladunk, majd beköszönünk a szürkemarháknak is. Utána emelkedõ, majd nemsokára sorbanállás az egyik pontnál. Ezt követõen még elnézünk egy barlanghoz/víznyelõhöz is, ott lyukasztó, és remélve hogy jó irányba megyünk, kitalálunk a helyes jelzésre, bár senkit nem látunk se elõttünk se mögöttünk (az elõbb még 20an álltunk sorba). Mindegy bár a mûszer az utolsókat rúgja, õ azt mondja jó az irány, a tracklog is hasonlít a térképi rajzhoz. :)
Annyit pihentünk és fényképeztünk már, hogy kicsit iparkodnunk kell, meg egyébként is osztálytalálkozóm lesz este.
Kicsit nyomjuk a lépéseket, barátnõm morog, hogy most fáradt és ne hagyjam le annyira és egyébként is a vízhólyagok, stb. Utána az ismerõs túracsend, amikor csak a lépéseket hallani, meg azt amikor véletlenül megbotlasz, mormolsz valami káromkodást és mész tovább. A következõ néhány km-t le is írtam.
A következõ pontig hosszú és kezdõknek nem éppen barátságos föl-le menet, fák közt, már megnyugtató kilométer értékekkel.
A pecsétet egy szép tornácos házban kapjuk (a helyi erdei iskola), jár még mellé zsírosdeszka, meleg tea. A szenyót kihagyjuk a mólón történt események miatt, a meleg teát letolom, nekem nagyon jól esik, a meleg tea egy univerzális ital, minden idõben tökéletes.
Nehezen felrángatom megfáradt túratársamat, majd nyomjuk tovább. Halkan megjegyzem neki, hogy már kevés van, de mégis a Csúcs-hegy következik, ami a félsziget legmagasabb pontja, és nem valami hosszú az emelkedõ, ellenben.....
A mosolya nem õszinte, a mondandója sajnos igen. Sebaj inkább a már említett túracsendet választom, amúgy is egysávos az út. A felfelé meneteken sokan elmennek mellettünk, üdvözöljük õket, de az õ mosolyuk se õszinte. Érdekes, azért kicsit kimerítõ ez a sok fel-le. :)
A lényeg hogy nagy nagy szenvedések árán felértünk a Csúcs-hegyre, majd innen már lefele vezet az út egészen a célig. A már megjárt pecsételõhely után barátnõm is felszabadultabb, tudja már hogy mennyi van vissza, de kicsit elege van már.
Nemsokára visszaértünk, nem is irom le milyen idõvel. Rengeteget fényképeztünk, feküdtünk a sziklákon, ettünk a mólón, stb. Ez most nem errõl szólt ez a túra ezt a szervezõk is sejtették. Ellenben az egyik legcsodálatosabb túra, a legtöbb látnivalóval, természeti értékekkel, kifejezetten jó kiránduló idõben.
A célban szép kitûzõ, oklevél, egyébként az itiner is jó volt, szóval semmi kifogás. Hab a tortán a vízcsap a vasútállomáson. Azt szerintem mindenki megcsapolta aki arra járt. A sok meredek emelkedõ+lejtõ engem is meglepett. Túratársam hõsiesen végigcsinálta, hazafelé végig aludt.
Az osztálytalálkozóra épphogy sikerült beesnem idõre, de ez így volt jó és szép. | 