Túrabeszámolók


Margita

tapirka1014Túra éve: 20062006.02.11 18:55:08
Margita 40
avagy már a bemelegítés is fárasztó

Az egész úgy kezdõdött, hogy eldöntöttük, hogy odamegyünk, lefutjuk, hazajövünk, oszt kész.
Meg még azt is eldöntöttük Larzennel (egy ideig Ákibácsi is kapható volt rá), hogy mi a túra után még elmegyünk a talán legkeményebb hazai teljesítménytúrára, a Börzsöny éjszakaira (talán jelent valamit, hogy a túrázók csak „Dögölj meg!”-nek hívják). Ehhez azonban az kellett, hogy a délelõtt Margita csak egy laza átmozgató 40-es futás legyen, minden erõlködés nélkül. Ehhez pedig a négy és fél – öt óra közötti teljesítés lett volna reális. Ennyit az elõzményekrõl, lássuk hogy is volt.
A 8 órás találkozást alig késsük le, mégis háromnegyed kilencig szüttyögünk az indulással, szépen összegyûlünk: akibacsi, -balazs-, filamer, larzen, Lúdtalp, Tomator és jómagam. A tervnek megfelelõen lazán kezdünk, a túra eleje sajna egy kicsit uncsi, Gödöllõ központjából a 3-ason kell kifutni egész a máriabesnyõi kegyhelyig. A járdáról letérve kóstolunk bele elõször a 15-20 centis hóba, amit az elõttünk járók már valamennyire letapostak. Az már kicsit furcsa, hogy a tempó itt is ugyanaz, mint az aszfalton volt, de hát megbeszéltük, hogy nem sietünk, így nem aggódok. Az elsõ ponthoz vezetõ emelkedõt a sor eleje megfutja, de valahogy menet közben elvész a lendület, mert én gyalogolva megyek közvetlen a nyomukban. Kímélem az izmokat, szükség lesz még rájuk este – gondolom még akkor. Nagyjából ez a vigyázás nyomja rá a bélyegét az egész túrámra, nem titkolom, hogy majrézok az éjszakaitól, nem egy egyszerû túra.
A második pontig nagyjából sík, meg hát még bõven az elsõ harmadban vagyunk, így megy a viccelõdés, beszélgetés. Valahol itt elõzzük meg ethkát, majd a pont után szétszéledünk pisiszünetre, csak –balazs- (aki csak három órát aludt éjszaka és emiatt kicsit nyûgös, morcos) kocog tovább. Próbálom a Tapírt a hóba pisilni, de a T betû után elfogy az utánpótlás.
Innen egy hosszú emelkedõs szakasz a Margita tetejéig, egy ideig –balazs- megy elõl, pont abban a tempóban, amiben végig mennünk kéne, de persze nagy a szánk, beszólunk neki, így õ félreáll, Larzen pedig az élre. Na és ekkor elszabadul a pokol. Úgy nyomja, mint süket a csengõt, tomator marad az eddigi tempónál, és így le is szakad, viszont a végén õ megy majd olyan idõt, mint mi szerettünk volna. Nem sokkal a csúcs elõtt petami (és még valaki, akit szégyen, de nem ismertem fel, pedig már többször láttam) buzdít minket Nem tudom, hogy a csúcson megállunk-e pecsételni, vagy csak lassítunk, mint a Dakaron az autósok, de valahogy egy sportszelet is a kezembe kerül, kibontani persze már csak a lefelé száguldás közben sikerül. Larzen megy mint a gép, mi pedig kapaszkodunk utána.
Féltávnál a pont után az élre állok, hogy egy kicsit visszafogjam õket, nem tudom, hogy lassulunk-e, nekem érzésre olyan, de ha elöl megyek, akkor nekem mindig könnyebb, mint tartani másnak a tempóját. Az M3-as aluljárójának oszlopán megcsodálhatjuk az ország legnagyobb sárga turistajelzését, majd a zöld sávra kanyarodva következik egy combos emelkedõ. A meredekebb rész elején belegyalogolok, ezen senki nem akad fenn, sõt a hátam mögött valaki fáradtságra panaszkodik. Lúdtalp persze szó nélkül nyomja végig mellettem, reggel még panaszkodott, hogy meg fogjuk szakítani, meg õ milyen gyenge, meg blabla, aztán a végére kiderül, hogy õ a legerõsebb az egész csapatból.
Ahol kevésbé meredek újra futásra váltok, végül terepfutni jöttünk, vagy mi a manó, innentõl egy kicsit szétrázódik a társaság. Az emelkedõ tetején utolérjük Rozitát.
A kõkeresztnél levõ pontnál kapunk még teát, itt már nagyon gyanús, hogy 4:10-nél nem fogunk rosszabbat menni, az pedig nem jó elõjel az estére nézve. Itt még vár ránk egy jó kis emelkdõ, itt már elég kevés nyom van elõttünk, nezebb így a futás, de azért haladunk.
Beérünk Gödöllõre, itt még kanyarogni kell egy kicsit a célig. A máriabesnyõi vasútállomás után nem sokkal egy balos kanyarral elérjük a Boróka utcát. Hosszú és végig emelkedik. Lúdtalpból és belõlem egyszerre szakad ki:
„A kurva anyját!”
„Bassza meg a Boróka utca!”
Azt most nem részletezném, hogy melyikünk melyiket mondta. A végefelé egy kicsit bele is gyalogolok, és mondom a többieknek, hogy ha larzen – aki itt hallótávolságon kívül volt – most azt mondaná, hogy ne menjünk az éjszakaira, nem sokat ellenkeznék.
Az utolsó pontot elhagyva van egy cseles kis rész a gödöllõi parkerdõben, ezt az elõttünk menõkbõl senkinek nem sikerült megtalálnia, így egy kb. 150 méteres szakaszt teljesen szûz hóban megyünk. A boróka utcás holtpontom hamar elmúlik, a vasúti felüljárónál a lépcsõfokokat már kettesével szedve futunk fel, a vége 4:08. Nem ezt terveztük :-)
Laza futásnak nagyon erõs volt, erõs futásnak viszont gyengécske, ha úgy indulunk neki, simán mehettünk volna 4 órán belül.
Pár perc múlva megjön larzen, és rögtön mondja, hogy õ nem jön a Börzsönybe. Ha a szívemre hallgatnék mennék, de gyõz az eszem, egy ilyen túra után nem lenne épeszû dolog. Egyedül pedig nem merek nekivágni, ahhoz túl nehéz, túl nagy a hó, túl tél van és túl éjszaka van.
Így most itt a fotelban ülve írom a beszámolómat, miközben az igazán kemény legények háromnegyed órája gyûrik a Börzsönyt. Minden tiszteletem az övék!