Nos, csatlakozom én is a beszámoló-írók köréhez, így 6 év túrázás után illendõ.
Az 50-es távot terveztem, de a barátom, akit hívtam, azt mondta, hogy az neki túl sok lenne, meg nem akarta az egész napját rááldozni, így a 30-as mellett döntöttünk (amúgy ez neki a 2. túrája, a Sárga 18 volt az elsõ, én akkor a 70-en voltam).
Igyekeztünk minél elõbb indulni, ez sajnos miattam csúszott egy picit, (sokáig tartott Érdrõl beérni), így csak 7:15-kor tudtunk elindulni. Kiderült, hogy útitársamnak 2-re a Moszkva térre kell érnie, ezért elhatároztuk, hogy igyekszünk. A Hárs-hegyet lendületbõl megcsináltuk, még tanakodtunk, hogy felmenjünk-e a kilátóba, de inkább úgy döntöttünk, hogy sietünk. Lefelé kicsit hátráltatott a sár, féltünk, hogy végig ilyen lesz a terep, de aztán késõbb javult picit. Hûvösvölgybõl a Sárgáról jól ismert úton haladtunk Solymár felé tovább. A frissítõponton mi is frissítettünk, számítottunk egy átlagsebességet, s megállapítottuk, hogy jól állunk, ugyanis 2 és fél órája indultunk. Folytattuk utunkat, Remetén egy picit elbizonytalanodtam, azt hittem az egykori Falasok(k) útvonalán haladunk visszafelé, de egy pillantás az itinerbe megmutatta a helyes utat. A szurdok után tényleg rátértünk a Falasok(k) nyomvonalára, a Vörös-pocsolyához vezetõ ösvényt most felfele tettük meg, s 11:30-ra felértünk a ponthoz, ahol nagyon jólesett a csoki. Ekkor elkezdett szemeregni az esõ, ezért próbáltunk még jobban sietni, plusz egy kósza reménysugár tárult elém, hogy talán hazaérhetek a Forma-1 idõmérõ edzésre. Ahogy haladtunk a réten egyre jobban rákezdett az esõ, mire az utolsó ellenõrzõ ponthoz értünk már rendesen esett. Útitársam fel akarta venni az esõkabátját, de mondtam neki, hogy beérünk az erdõbe ott a fák felfogják a vizet, ne bajlódjon a kabáttal, így csak néhány pohár vizet ittunk, s betámadtuk a Fekete-fejet. Viszonylag hamar felértünk, a társam felfele úgy megy mint a golyó, csak lihegtem utána. Aztán lefelefordult a kocka akkor én húztam el tõle, szeretek lefele kamikaze módon legurulni, de lent bevártam õt. Aztán az utolsó emelkedõ rendesen kifogott a társamon, a cipõje se volt túl csúszásbiztos, de azért tartotta a lépést. Mikor felértünk 12:20 volt, gondoltam megpróbálok 30-ra beérni, így belefutottam az utolsó kilométeren (meg hamár nem tudtam az 50-esre menni, legalább fáradjak már el egy kicsit a végére), s végül sikerült pont 12:30-ra beérnem. Néhány perc múlva a barátom is befutott, sajnos pont egy kis tömeg közepén, így várni kellett a díjazásra egy kicsit. Miután mindent megkaptunk szaladtunk a buszhoz, s végül a Forma-1-re is sikeresen hazaértem.
Egy kis hiányérzetem maradt azért, fõleg így olvasva a beszámolókat, de legalább nem áztam el annyira, mint anno a Tojás 40-en. |
