HALMI-DÛLÕ (2010.05.02)
Táv: 12,4 km; Szint: 50 m.
Reggel kiskanállal kell összekaparnom magam a felkeléshez. A tegnapi (és kis részben tegnapelõtti) SÁRGA 70 megrágott és kiköpött. Ha versenyben akarok maradni az MVTE érem megszerzéséért, akkor ki kell bumliznom Imrére. A Keleti környékétõl ez fényévekre van. Nem vagyok hajlandó tömegközlekedni, ezért drótszamárra "pattanok". Kellemesen gyér a vasárnapi forgalom; hamar kiérek a Népligethez; a József Attilán át a Vekerlén pedálozok hosszan. A használtcikk piac melletti fõúton nyomom, amikor elkezd szemetelni az esõ. Most megálljak esõkabátot húzni. A lustaságom kerekedik felül; hajtok tovább. A Pestszentimre felsõ vasútállomásnál megvárok egy rést a forgalmon és balra, nagyívbe bekanyarodok a Szálfa utcába. Nézem a keresztutca neveket, ha éppen nem a kátyúkat figyelem. Itt a Kisfaludy utca, ezen jobbra fordulok. Amikor az utca nagy forgalmúvá válik, akkor meglátom a Pestszentimrei Sportkastélyt. Már a bejáratnál ismerõsökkel találkozok. Néhány másodperc múlva Hartmann Misi furakszik át az ajtóban álló tömegen. - Hallottam az egész környéket betöltõ hangodat - mondja. - Jó, hogy jössz! - mondom én. - Hova tehetném a bringámat, ahol túra után is ott lesz? Misi pillanatok alatt utat csinál a bejáratnál, betolom a gépet az épületbe. Kapok egy feladatot is, ami majd színesíteni fogja az utamat: Hol van felfestve sárgával az, hogy H61? (Nota bene: Hartmann 61 év.) Tudni illik, fáradságot nem kímélve õ festette újra a túra útvonalának jelzéseit, és mûvészi szignóként az utókor számára hátrahagyta az erdõ mélyén az említett feliratot. Lepakolok, átvedlek, benevezek és indulok. Dél felé tekintve elég randa, sötét felhõk úszkálnak az égen. Még nem esik, de nem valami bíztató. Lesz ami lesz, derekamon van a kis esõdzseki. Az épületbõl kijõve jobbra indulok a Kisfaludy utcán, aztán onnan is jobbra, a Vezérbe. Nem is kell nézni az itinert, mert a nagyobbrészt családokból, csoportokból álló túrázók szépszámmal róják elõttem az aszfaltot, és a fehér alapon sárga pöttyök már itt feltûnnek egyes mûtárgyakon. Az utca végén már ott az erdõ széle; csak néhány tíz métert kell balra megtenni a Határ utcán, és a ficakban rá lehet térni az ösvényre. Az elõttem haladó család egyik hölgytagja elõre akar engedni. Köszönöm szépen, de nem veszem igénybe, mert tegnap eleget siettem, ma errõl szó sem lehet. Különben is sasolok folyamatosan körbe, hogy hol lehet felfestve a H61. Homokossá válik az út, óvatosan lépkedek, hogy ne kerüljön homokszem a fogaskerekek közé. A tegnapot megúsztam vízhólyag nélkül, durva lenne, ha most beszereznék egyet. Így kóricálgatok, amíg egy nagy, sportolásra alkalmas, rétre nem érkezek. A szemetes konténer mellett elhaladva közelítek a pingpongasztal felé, ahol begyûjtöm az elsõ igazolásomat.
1. ellenõrzõpont, Pingpongasztal.
Közben megint elkezd permetezni az esõ. Remélem, hogy nem erõsít rá jobban. Persze ez általában úgy szokott lenni, hogy elõször az ember reménykedik, aztán elázik, mint a rongy (TOJÁS 40). Most, egyelõre még nyugodtan lehet tovább menni pólóban. Így is, egyes helyeken úgy befülledt a levegõ, hogy ilyen lenge öltözetben is melegem van. Körülnézek, hogy merre is az arra. Két jel közül lehet választani: A piros pötty a visszatérõ ágnak a jele, ezért továbbra is a sárga pöttyöt választom, ami jobbra betér az erdõbe. Megkezdõdik a bolyongás a zöldben. A sûrûn benõtt területet ösvények hálózzák be, tényleg csak a jelzésre lehet hagyatkozni, ami viszont úgy van felfestve, hogy az egyiktõl látni lehessen a másikat. Mindenhol keresem a H61-et. A tornapálya táblájára csak nem festette rá; némelyik úgyis össze van fújkálva. Diszkrétebb firkálók csak a hátulját festik össze. Kanyargásom eredményeképpen kiérek a dzsungel szélére, ahol egy használaton kívülinek látszó sínpár mellett fordulok jobbra. A sín túloldalán szürke kerítés, az is tele van firkálva, de az általam keresett három karaktert nem látom. Elbaktatok az erdõ csücskéig, ahonnan autóforgalom látszik.
2. ellenõrzõpont, Flór Ferenc utca.
A bélyegzés mellé kapok egy piros szmájlit, és elvehetek egy csokitojást. A tojás a TOJÁS 40-en kapott tojás ikertestvére. Nem hoztam az útra hátizsákot, a zsebembe nem fér bele, úgyhogy hamm. A vágányt balra megkerülve jutok be ismét az erdõbe azaz egyelõre csak a tarra vágott részletébe. Úgy látszik egy parkszerû erdõcske sem ússza meg néha, hogy kivágják. Fák híján a csonkokra van akkurátusan felfestve a sárga pötty jelzés. Nemsokára visszatér a megszokott sûrûségû növényzet. A tegnapi, Budai-hegyekben tapasztalt nehéz virágillattal szemben itt inkább a gyógyfüves jelleg dominál. Egy forgalmas út elõtt várom, hogy mikor kelhetek át rajta. A megfelelõ idõpillanatban átstartolok. Egy alacsonyabb növényzetû helyre jutok. Egy percre gyengén átdereng a nap a felhõk mögül, de a permet még nem állt el, de ami még fontosabb, nem is erõsödött. Nyitás után pár perccel indultam, de már van olyan, aki szembe jön (fut), tehát már leírta az útvonalba szerkesztett hurkot. Egy elágnál jobbra vezet a jelzés. Megint egy tornapálya kanyargós ösvényét rovom. Nocsak, fölfele megyek. Komoly szintkülönbséget kell leküzdeni, amint felkapaszkodok egy dombra. Nemsokára feltûnik egy újabb bója.
3. ellenõrzõpont, Nyugati tornapálya 19. állomás.
A sportot itt leginkább a futás jelenti. Sokan futnak itt kutyával, vagy anélkül. Egy hölgy felkapja az ölebét, mert a túrabotomra hirtelen azt hiszi, hogy póráz, és a végén egy véreb feni a fogát a kis vakarcsára. Itt már több, a pályához tartozó táblát fújtak le, törtek össze. Mintha már nem érezném a permetezõ esõt. Jó párás, nyomott a levegõ, de legalább nem száll a por. Újra a már bejárt útvonalon vagyok, de már visszafelé tartok. Ezek szerint már én is túlvagyok a kunkoron. Sorban jönnek szembe olyanok akiket tegnap láttam a S70-en. Kezdek megnyugodni a kinézetemmel kapcsolatban. Visszakanyarodik az ösvény a nagy forgalmú úthoz, amit újfent keresztezek. Érettségire készülõ diákok kis csoportját érem utol. Látszólag lazán beszélgetnek a rájuk váró megpróbáltatásokról, de érezni a hangjukban a feszültséget. Nem irigylem õket. A murvás út, amit idáig tapostam, balra elmegy; az én ösvényemet jobbra piros nyíl mutatja. A piros pöttyök azt súgják, hogy a táv több, mint felén már túlvagyok. Egy szürke kerítés mellé érek. A ráhajló ágak miatt le-lekell hajolni. Az eldobált tarka szemét nem valami szívderítõ látvány. Egy iparvágánynál aztán jobbra kanyarodva megválok a kerítéstõl. Egy sorompó után murvás út visz be ismét az erdõbe. Egy hölgy megy el mellettem két túrabottal. Jól van, akkor nem is túlzás, hogy erre a túrára is elhoztam az egy szál botomat. A sétány végén két ember áll és beszélget.
4. ellenõrzõpont, Útkeresztezõdés.
Kis idõre én is közibük állok. Toplak Józsi a S70 egyik kiötlõje pontõrködik itt másodmagával. Érdeklõdöm, hogy szervezõbõl miért vedlett át teljesítõvé a S70-en. - A gép forog, az alkotó pihen. - válaszolja szerényen. Nem rossz! Elég aktív pihenés lenyomni egy hetvenest. Persze, valójában a "gépezetet" elõbb vagy utóbb az "alkotónak" is ki kell próbálnia. Miután jól összecsipkedték a bokámat a szúnyogok búcsút veszek a fiúktól és balra fordulok a keresztezõdésben. Megint az erdei tornapálya tábláival találkozok. Sokáig nem jön és nem elõz senki; már már unatkozni kezdek, amikor kilyukadok a már ismert rétre.
5. ellenõrzõpont, Pingpongasztal.
Hirtelen nem tudom, hogy merre kell a bázis felé indulni, ezért megkérdezem a pontõröktõl. Azt hiszik viccelek. Nehogy már menjek még egy kört! A szemetes konténer jó kályha; elindulok az irányába. Rátalálok a homokos útra, és már megyek is kifele az erdõbõl. A kemény burkolatra érve hosszúnak tûnik az út a Szálfa utcán. Figyelni kell, mert végül bekanyarít a piros pötty balra, az István utcába. Néha autók jönnek, ezért fent megyek a járdán. A kutyák mintha megvesztek volna, úgy acsarognak. A mögöttem jövõ társaságnak tetszik, hogy a másfél kilós kis zsebcirkáló métereseket ugrik, ezért õk is feljönnek a járdára. Utolsó jobb kanyar a Vezér utcára, aztán a Kisfaludy utcához érve, balra már optikai kapcsolatba kerülök a Sportkastéllyal. Megérkezve látom, hogy folyik már az eszem-iszom, dínom-dánom. Az adminisztrációnál ezúttal nem felejtem el lepecsételtetni a Budapest kupás füzetet. Sajnos kudarcot kell vallanom Misinek, ugyanis nem találtam meg a H61-et, de megkérem, hogy ne is árulja el, mert jövõre ismét megpróbálkozom a feladattal. Közben összefutok Vilmosékkal és Darabos Zolival. Beszélgetünk egy jót, aztán Zoli átveszi a TELEKI 50, az ISASZEGI CSATA 45 és a TOJÁS 40 három, egymást követõ napon való teljesítéséért járó plasztikát. Még egyszer gratulálok neki a nem mindennapi teljesítményért. Eszünk még egy szendvicset, aztán elbúcsúzunk ez után a kedélyes, levezetõ jellegû túra után. Hûséges paripámat kivezetem a Sportkastély istállójából, és ráállítom a haza vezetõ útra.
Ottorino.
|
