Túrabeszámolók


Margita

LúdtalpTúra éve: 20062006.02.15 14:22:59
Margita 40 2006
Minden fogadkozásom, és óvatos, önismereti alapokon nyugvó edzéstervem ellenére nem bírtam márciusig várni, és nekimentem idei elsõ teljesítménytúrámnak. Az új pulzusmérõ, futócipõ és a hétrõl hétre olvasott beszámolók aláásták az önuralmamat, úgyhogy mikor olvastam, hogy akibácsiék mennek, megpecsételõdött a sorsom.
Reggel nyolc elõtt Sanyijaniék már futva jöttek szembe, majd Rozitával is sikerült összeköszönni. Ezt jó jelnek tekintettem, mert ahol Piroska indult, ott mindig jót mentem. („Keresd a Nõt” :-))
Némi szöszmötölés után heten indultunk: A teljes Sötét Oldal, Tomator, Filamer és én. Szerencsére Larzen és Tapírka még mára további terveket szövögettek (Dögölj meg!), így tartható iramban kezdtünk. A mellkasi jeladóm fél perc alatt a nadrágomban volt, így amíg a városból kiértünk ezzel szerencsétlenkedtem. Ez persze jó is volt, mert legalább történt valami. :-) Hála a késõi rajtnak, az elõttünk haladók kellemesen járhatóvá varázsolták az utat, így módom nyílt gyönyörködni az elõttem haladók hátában. Taktikusan ui. utóvédharcra rendezkedtem be – ahogy szoktam. Még indulás elõtt úgy állítottam be a csipogót, hogy 165-nél jelezzen, nehogy fölé menjek. Na ebbõl annyi lett, hogy alá nem nagyon mentem. Ez aggasztott, de hát végül is edzeni jöttem vagy mi. Az ellenõrzõpontokon csurgattam magamba a hazai, késõbb az itt fõzött teát, ami nagyon rendben tartotta a gyomrom. Eszement jól szuperált a hõszigetelõs mûanyag kulacsom is, jószerével végig meleg teát kortyolgattam az úton. A Domony-völgyig szépen toltuk (?), ám itt vészjósló esemény történt, Tapírka ui. elõre állt. Már láttam magam amint bedarálva haldoklom, de szerencsére a tempó végül nem fokozódott. A 3-ason átkelve kellemes kis emelkedõ következett, ami kissé megnyújtotta a csapatunkat. Masszív 174-es pulzussal nyomultam föl, és földrajzi emlékeimre összpontosítva öntöttem magamba reményt: „nem lehet több 250 m szintnél”. Gondoltam, annyit ki kell bírni. Így is lett, bár ahogy felértem szívtam magamba a teámat, mint a szivacs. Errefelé értük el Rozitáékat. A Kõkereszt után alig ment 170 alá a pulzusom, ennek megfelelõen hosszúnak is tûnt az 1 kili a Juharos Ep.-ig. Innen még majdnem 10 kili. Kissé soknak tûnt, de nyomtuk. Nem nagyon keményen, de nem is szöszmötölve – úgy 170-es pulzussal. :-) Gödöllõ egész nagy városnak bizonyult, legalábbis az aktuális fáradtsági szinthez nem passzoló tempóval, de túléltük. A vége 4:08 lett Tapírkával és Ákibácsival. Átlagpulzus kb. 165, a max. 198. Utóbbi biztosan nem valid, kb 180 lehet a valós. Pár percen belül megjött Larzen majd Balázs is.
Juhiiiiiiiiiiiijjjjjjjjjj! Most ilyen szuperul érzem magam!!!! Messze jobban ment a várakozásaimnál, nagyon jó napot fogtam ki. Most úgy érzem tavasz van, várnak újra a hegyek! Ja, és kössz az együtt futást mindenkinek, élmény volt! :-)))))))