Kitörés 60
Mathauékkal indultam este 7 órakor. Az elején nem találtuk a Honvédsírokat, így a sötét parkból kimentünk a kivilágított kerékpárútra. A János kórháztól pedig a táblázatban jelzett Diós árok meredek utcáján mentünk fel a Város-kút érintésével a Sváb-hegyig. Itt két "sporttárs" éppen leszállt a megállóba beálló 56-osról, úgy látszik, a fogaskerekûre sokat kellett volna várniuk.
Rövidesen kénytelen voltam végleg búcsút venni a csapattól, mivel õk a fogaskerekû mentén haladtak tovább a Széchenyi-hegy irányába, míg én immár egyedül maradva folytattam utamat a kacskaringós zöld sávon, a Széchenyi-kilátó érintésével. Az elsõ pont a Gyermekvasút állomás elõtt rendben megvolt (ez a pont lehetett volna a Széchenyi kilátónál a kispistázás mérséklése végett, vagy 100 méterrel elõbb a Kõbüfében (szerencsétlen pontõrök minek vacogjanak a hidegben...).
A ponttól az elõírt utat követtem, amelybõl a kispistázók jókora darabokat levághattak (például a Normafa síház megkerülése, Normafa - Csacsi-rét útszakasz). A Normafánál szép kilátás nyílt a fõvárosra és környékére, néhányan a sötétben szánkóztak. Hóban és éjszaka még nem jártam itt (sem). A Z+ jelzésre rátalálva összeakadtam két katona-pontõrrel, akik a Csacsi-rét ellenõrzõpontot hivatottak erõsíteni. Elmondásuk szerint társaik már régóta ott vannak az esõháznál (de melyiknél...?), a túrázók viszont eddig még nem találtak oda. A srácokat szépen körbvezettem az elõírt úton: a Z+ jelzésen egészen le a S jelzés keresztezõdéséig, majd onnan a sárgán éles jobbkanyarral vissza a Csacsi-rétre (kiváncsi lennék, vajon hányan tették még meg ezt az ésszerûtlen kunkort?). A Csacsi-réten az esõházat üresen találtuk, elõtte várakozott néhány tanácstalan túrázó. A srácok végül aláírással igazolták ottjártunkat.
Innen ismét ésszerûtlen útvonal: a sárgán le a Virág-völgybe, majd a piroson vissza, fel a János-hegyre. Igazából nem értem, hogy minek kellett a Csacsi-rétet erõltetni, a kitörõ katonák annak idején nem hiszem, hogy ennyit kerengtek volna fel-le a hegyoldalban. A János-hegyen Osziék vártak meleg teával chips-szel és csokival.
Innen le a piroson Szépjuhásznéig, majd a Nagy-Hárs-hegyen át a sárgán tovább Hûvösvölgybe. Ezt ismét elég értelmetlen volt így beletenni, mivel vélhetõen sokan kihagyták, másrészt a katonák sem mászták meg gondolom 1945-ben... Vagy ha már annyira bele kellett tenni, lehetett volna kérdéses ellenõrzõpont is (pl. írjunk fel valamit a kilátó emléktáblájáról...). Hûvösvölgy elõtt, mint ahogyan a késõbbiekben is, a katonasíroknál mécsesek világítottak, hangulatossá téve az emléktúrát.
A hûvösvölgyi pont a Balázs vendéglõ romjai mellett várt szintén meleg teával és csokival. Amíg frissítettem, egy róka szaladt el tõlünk kb. 20 m-re a bevásárlóközpont irányába, majd amikor továbbindultam, akkor szaladt vissza kb. ugyanazon az úton, amelyiken jött, az erdõbe.
Hûvösvölgytõl a turistajelzéseken felül a fákra festett K-45 feliratok is segítették a tájékozódást. Ezekre nagyobb szükség lett volna az elején, illetve a végén, a jelzetlen szakaszokon. Ismét egy értelmetlennek tûnõ kitérõ: a Virágos-nyeregbõl az Újlaki-hegyen át a Virágos-nyeregbe. De legalább szép volt a csúcsról a kilátás. A híres lépcsõsor tetején a parkolónál találkoztam egy kisebb csoporttal, akik a Testvér-hegyet keresték. Fogalmam sincs miért, és fogalmam sincs róla, hogy az hol van. A Virágos-nyeregben teljes megrökönyödésemre nyitva volt a büfé, a pontõr nem a bezárt épület teraszán fagyoskodott. Szolgáltatás is volt itt: fasírtos, zsíros, és vajas kenyér közül lehetett választani. Ittam egy kávét is 100 Ft-ért, mivel már kezdtem ekkorra elbóbiskolni.
A nyeregbõl tovább az Alsó-Jegenye-völgy felé, ám ezúttal nem a sárgán, hanem eleinte a kéken, aztán le a meredek zöld lejtõn, utána hosszú, unalmas szakasz a zöldön, majd végül a Z+-en. Az egyik kanyarban a jelzés megvilágítására elõkaptam a zsebembõl a lámpát, ekkor kiesett az egyik kesztyûm, de szerencsére kb. 200 m múlva észrevettem, hogy nincs meg, így visszamentem, és éppen a kesztyût megtalálva találkoztam egy kisebb csoporttal. Mivel õk lámpát használtak, én viszont holdfénynél akartam menni, így kissé elõresiettem.
Tovább a sárgán kellett haladni fel a hosszú és unalmas emelkedõn, a Kerek-hegyen át a Zsíros-hegyre. Itt sikerült megtalálni a pontõr autóját és a bélyegzõt is, amivel kiszolgáltam magam, és tette ezt az engem itt utolérõ három sporttárs. Rövidesen elõkerült a pontõr is, aki mondta, hogy kb. 200 m-re onnan lesz a frissítõpont, ahol (enyhén fagyott) gyíkhús, kenyér és (még mindig meleg) tea várt bennünket.
Itt a beérõ három sporttárs közül ketten úgy gondolták, hogy nekik ennyi elég, a harmadik viszont mindenképpen tovább akart menni Szomorig. Ez nekem is kapóra jött, mivel a Sváb-hegy óta gyakorlatilag egyedül bóklásztam. A Zsíros-hegyrõl a Nagy-Szénás felé haladva a telkek utáni sorompónál találkoztunk szembe a Fenyõs-tisztás pontõreivel. Errefelé mondjuk már nem nagyon adódtak kispistázási lehetõségek, Nagykovácsin át távban és szintben is hosszabb az út.
A Nagy-Szénást elhagyva átmenetileg befelhõsödött, így a lejtõkön elõ kellett vennem a lámpát a biztos haladás érdekében. Elõtte olyan erõs volt a holdfény, hogy az itiner nézegetéséhez sem volt szükségem lámpára. A Fehér úton aztán elég kellemetlen volt lefelé haladni. A keréknyomok helyenként síkosak, középen mély hó. Itt sikerült párszor beleülni a hóba. Az erdõbõl kiérve kivilágosodott, itt még aránylag jól volt jelezve az út Perbálig. Az ellenõrzõpont a faluba vezetõ út szélén, egy sertéstelep elõtt parkolt, az autó mögött egy tartályban meleg tea, az autó hátsó ülésén zsákokban szortírozva zsíros, vajas-csalamádés szendvicsek, illetve üres kenyerek.
Perbál területén még A4-es K-45 feliratú papírok is segítettek a tájékozódásban, a faluban, majd kint a mezõn egy balra fordulásnál még táblák mutatták az utat. Aztán a nyomok többsége egy szekérúton maradt, amely meglehetõsen balra húzott a távoli gyárkémények irányába. Mivel ez a rész a "senki földje", se térkép, se leírás, se jelzések, így a hideg miatt idõnként le-lemerülõ telefonommal kértem segítséget a kb. 1 órával elõttünk járó Csabiéktól. Átvágtunk egy bozótsávon, majd rátaláltunk az alig kitaposott sárga jelzésre. A nyomok itt átvágtak egy nagyobb szántóföldön, de a Csikófordító feliratnál folytatódtak északi irányba, a Bab-kút felé. A helyet a Szomor 23 túráról felismertem, és rájöttem, hogy az irány nem jó. Így itt balra fordultunk a gerincúton, az egykori Töki tökölõ ttúra útvonalán, majd a térképen is jelzett úton kezdtünk leereszkedni Anyácsapuszta felé. Ezen az úton kb. 300 méter után egy keresztezõdésnél eligazító papírt is találtunk. Úgy éreztem magam, mintha egy tájékozódási versenyen bóját fogtam volna. Hamarosan elértük Anyácsapusztát, ahol pontõrök helyett egy nyitott kapun át kirohanó dobbermann fogadott bennünket a buszfordulónál.
Továbbmenve immáron a puszta bekötõútján a kanyarban egy ember üldögélt a hóban. Elõször azt hittük, hogy õ a pontõr, aztán kiderült hogy egy elfáradt túrázó, de nem bír továbbmenni, majd jönnek érte kocsival. Õ mondta, hogy a pont nemrég átköltözött Somodorpusztára, mivel sokan nem találtak ide. Ebben viszont az volt az óriási szépséghiba, hogy Somodorpuszta nem volt rajta a kijelölt útvonalon. A mûútról ugyanis elõbb le kellett volna térni egy dûlõútra (tábla, szalag itt sem volt, de a Szomor 23-ról felismertem az utat) és a Kakukk-hegyen át elérni a célt. Így viszont kénytelenek voltunk a mûúton, Somodorpusztán át begyalogolni Szomorra, amit a célban néhány túratárs nehezményezett.
A célban terülj-terülj asztalkám fogadott: volt gulyásleves, fasírt és tea korlátlan mennyiségben, megkaptuk a nagyon szép és egyedi kitûzõt és oklevelet, valamint egy mûzliszeletet és egy 2 dl-es dobozos üdítõt. Óriási feketepont viszont, hogy a célban nem volt semmilyen bélyegzõ (a rajtban sem). Az ellenõrzõpontokon kisállat-bélyegzõk voltak, azt leszámítva kizárólag a Boróka büfé bejáratánál tudtam normális bélyegzõvel, gumis OKT bélyegzõvel igazoltatni. 10:33-kor értünk be a célba, de nem nagyon akartam kapkodni. A többség elment a 11:20-as busszal, meglepõ módon nem sokkal ezután a fõrendezõ felajánlotta, hogy el tud vinni egy embert Pesthidegkútra, majd elhúzott. Mi a 12:10-es busszal jöttünk el szötskével és Vései Attilával, a Tivadarék ekkor még ott maradtak a célban.
|
