Túrabeszámolók


Mátra 115 (+résztávok)

tétova hegyi-teveTúra éve: 20102010.06.06 23:06:49

Kerge teve avagy a túra, amit meg kell tapasztalni


Még mindíg nem értem, honnan vettem a bátorságot, hogy elinduljak a túrán, ami hosszával és leküzdendõ szintességével egyedülálló. De egyedülálló a szervezettsége, a rendezõk elszántsága, a pontõrök segítõkészsége, a túrán kínált ételek italok változatossága és sokfélesége. Ez a túra méltán volt tavaly is az év túrája.


Ideális reggelen dobpergés és harsona szó mellett, sajátos túra nyitánnyal rajtoltunk el. Sajnos már az elsõ "keresztezõdést" a sárga és sárga+ -ot sikerült benéznem, ami kb. +4 Km-t jelentett. Már itt izelítõt kaptunk  a pálya majd egészét jellemzõ csatakos, vizes, cipõmarasztalóan saras pálya viszonyokból.                           


A Mátrabércrõl jól ismert kéken folytattam hamarosan s sorra elõztem vissza a túrázokat, közöttük számtalan ismerõst. A síházban fogadott az elsõ ízlelõbimbókat elvarázsoló teríts-meríts. Aztán Jucival kezdtük meg a süllyedést Parádsasvárra. Ott újabb, kisebb keverést követõen lett meg a pont. Jól feltankolva indultunk neki Galyatetõ irányába. Az idõ egyre kellemesebb, az erdõ egyre szebb lett. A Gertrúd pihenõnél sós levesem elfogyasztva folytattuk Jucival. Keményen jött a csaj s értünk le vele Mátraalmásra. Zugó patakok, helyenként sártenger, de csodálatos erdõ mindenütt. Az érzés csak fokozódott Galyavárra felfelé. Aztán másodszorra is Galyatetõ, ahol Jucika elmaradt levest enni. Galyatetõrõl lefelé a kéken Nyírjesig az egyik kedvenc szakaszom, ahol igencsak belehúztam. Mátraházára még frissen értem el, ahol egy buszmegállóban kínáltak ismét mindenféle finomságokkal. Jókor mert addigra kissé eléheztem. Lajosházára lefelé is megindultak a teve virgácsok. Pedig volt egy-két életveszélyes szakasz. Az egész hegyoldal egy csúszos, meredek, teljesen felázott sártenger volt. A ház mellett értem be az elöl haladó 4 túrázót. Együtt fogasztottuk a finomságokat s kezdük el az emelkedést M.szentimrére. Aztán a dózerúton elmaradtak. A Vadvirág th-ban újabb finom leves és készséges kiszolgálás fogadott. S kultúrált WC is, amit azonnal üzembe vettem. Az udvaron Spero feküdt, aki itt szállt ki a túrából. Közben megérkeztek a korábban lehagyott túratársak, kik közül Gáborhoz és Bálinthoz csapódva folyattam. Velük szakítottam le Szorospatakra. A lefeléken velem egytempóban (futva) jöttek, a felfeléken meg alig bírtam velük lépést tartani. Szorospatakon õrülten jó bográcssgulyás és SÖR fogadott. Elõtte lemostam a vádlimra páncélosodott sarat is. Újabb emelkedés a srácokkal Ágasvárra, ahol szerencsére hátizsák nélkül lehetett abszolválni a csúcsmászást. Ezt kissé öncélúnak éreztem. De lent a rizskók és a finom kávé feledtetõen hatott harci kedvemre. Aztán le a patakhoz, de csak hogy nagyobbat emelkedhessünk. S jött Fallóskút néhány kilométeres mászás után. Fent "csak" egy ellenõrzõpont volt, de roskadásig megrakott asztallal. Még világosban értük el a Hidegkúti th.-t ahol megint jól belakmároztunk. Közben megtörtént az éjszakai menetre szóló szerelvényigazítást is. Némi ruhacsere esetemben no és a fejlámpa elõvétele. Újra le a patakmederbe,ahonan a Vadrózsa eme szakaszával ellentétes irányból támadtuk a Muzslát. Képzelj egy vaksötét erdei környezetet, zúgó patakkal a közepén, amin többször is át kell kelj a köveken. Aztán estünk-keltünk a meder magas partján felfelé. És egy soha véget nem érni akaró emelkedõ. Felérve csak lerogyni volt erõm. De tovább kellett menni, mert volt még kb. 30 Km. Szerencsére még soha nem voltam sem a Havason, sem a Káván. Különben lehet nem is folyatom az utat. Így viszont boldog tudatlanságban nyomtam tovább a srácokkal egészen diós patakig, ahol újra kaja s meglett az elõttünk futó srác is. Vele folytattuk egészen a Havasra. De ez így nem igaz mert közben le egy újabb patakhoz (vagy inkább többhöz is egymás után), fel a János várára és milló dagonya, hideg, sötétség, el-el tûnõ jelek. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy kissé túlbecsültem a képességeimet. A Havason megint kerülgetett a rosszullét s Csanya mondta is, hogy aludjak keveset. De menni kellett, mert az út ott volt még elõttem, s az elszántság tartotta bennem a lelket. Aztán szép lassan lemaradtam a többiektõl. Csak a jó lámpámnak köszönhetõen nem tévedtem el az el-el tûnõ sárga kereszten, ami az erdõben mindenféle út vagy ösvény nélkül kanyargott. Fajzatpusztán újabb elsõ osztályú kiszolgálós etetés öntött belém némi erõt. Aztán fel a Kávára. Ez szerencsére nem volt annyira meredek s fényvisszaverõ szalagok segítették az úton maradást. Tóthegyes felé telefonos segítséget kértem Medveczky Gyuritól, mert a sárga kereszten csak nem akart eljönni a zöld négyzet. Végül is meglett s hamarosan magamba tömhettem két palancsintát is a csúcson. Közben kivilágosodott s elértem az utolsó már "csak" 105 méter magas Világosi hegyhez. A lefelé ekkora ugyanolyan nehéz feladattá vált, mint felfelé. S végül a régen várt iskola Gy.tarjnánban, ahol magamévá tehettem a Mátra egy kis darabját, a túrajelzésekkel kifestett MÁTRA 115 feliratú követ.


A túra érdekesen kettõs hangulatú. A rendezés elkényeztet mindenféle jóval, mintha csak kárpótolni akarna a brutális energia leszívásért, melybõl alaposan kiveszi részét mindegyik távon induló. Ehhez idén "csak" hozzáadódtak a nem könnyen leküzdhetõ talajviszonyok is. Összeségében nekem a kellemes élmények maradtak mára (némi fájásokkal mindenütt a testen és a testben) s ha lesz jövõre is nem fogom kihagyni. De komolyabban rá kell készülni, s izgat egy a sötétben egyedül végignyomott szakasz is.


Köszönet a szervezõknek és a pontõröknek minden jó szóért, megértésért. Jó ez a túra, csak az a rengeteg szint ne volna.