"Csillagösvény" 33
Albertirsáról és Csemõbõl összesen két autóval indultunk a túra rajtjának otthont adó Mórra. Laci barátommal és öt túrapalántával (10-14 évesek). Borult volt az idõ, de reménykedtünk abban, hogy megússzuk szárazon. A rajthoz pár perccel nyolc elõtt érkeztünk, ahol az 55-ösök vége éppen nevezett. Mi ráérõsen készülõdtünk, mert csak a - Dr. Széles Attila vezérigazgató által- nappali túrává avanzsált Csillagösvény 33-at vállaltuk.
A fõrendezõ Tarnai Feri lelkesen tette a dolgát csinos segítõivel. A városból hamar kiértünk a felújított piros sáv jelzésen. Amint elhagytuk a települést, elkezdett esni az esõ. Nem erõsen, csak olyan jó áztató esõ módjára. Kérdeztem is Lacit, hogy vajon át fogunk-e ázni (egy szál pólóban) ha a kb. 7 órás túra alatt így esik az esõ. Szerencsére hamarosan zárt erdõbe értünk, ami felfogta a csapadék jó részét, s úgy félóra múlva el is állt az esõ. Az út az elõzõ napok esõzései ellenérei is kiválóan járható volt. Nem mondom néhol olyan vízátfolyások is voltak, hogy az új túracipõknek meg is lett a hûtése a túra hátralévõ óráira.
Gyönyörû erdõs részeken haladtunk keresztül, igen változatos helyeken. Sötét aljú bükkösök, gyertyános-tölgyesek, erdeifenyvesek, cseresek, bokorerdõs részek váltogatták egymást. Nem mentünk nagy tempót, volt idõnk gyönyörködni. Nem volt kötelezõ, de a gyerekekkel felszaladtunk a Gerencsérvár (2. ellenõrzõpont) romjainak tetejére (ha már ott vagyunk). Továbbhaladva itt-ott a nap is kisütött. A madarak beleadtak "apait-anyait", hogy elkápráztassanak bennünket énekükkel. A mindszentpusztai erdészháztól a pátrácosig a vértesi barangolásokról ismerõs úton haladtunk.
Viszonylag hamar elszaladt az idõ és gyorsan értünk a 25 km-nél lévõ Csókakõi-vár ellenõrzõponthoz. Egy meredek deszka-gyökér-föld kombó lépcsõsor vitt egy sziklahasadékhoz, ahonnét beléphettünk a vár udvarába, ahol nagy sütés-fõzés volt. Már majdnem megörültem, hogy a Feri milyen figyelmes, de mint kiderült ez a várban dolgozó ácsok "üzemi konyhája" volt. A vár legmagasabb pontján lévõ vártoronyba kellett felmenni a pecsétért. A várból nagyon szép kilátás nyílt a Móri-árokra és a szemben elterülõ Bakonyra.
Itt a túraleírás alapján választhattunk, hogy a vár alól mû- és dûlõúton bemegyünk a célba, vagy vissza a Vár-völgyön és a Török sáncon keresztül vagy a piros L jelzésen a Csóka hegy gerincén, ami a legkeményebbnek ígérkezett, de egyben a legizgalmasabbnak is. Gyorsan szavazásra tettük a dolgot és 6 igen és 1 tartózkodás (Laci bácsi) mellett a gerinc útra szavaztunk. Az eleje sziklamászással indult (nem ép veszélyek nélkül), de hatott Laci bácsi figyelmeztetése, hogy amelyik gyerek nem tud viselkedni, annak legnemesebb szervét a rókák kapják vacsorára. Nem ez volt a legkönnyebb szakasza a túrának. Elõször is a sziklamászás (az Alföldön még lámpással se találunk ilyen sziklákat), majd a kanyargós, keskeny ösvény sok bedõlt fával, tüskés szemmagasságba belógó ágakkal, bújkálós szakaszokkal de pompás kilátással. Találóan jegyezte meg Laci bácsi az "Ugye, milyen kalandos út?" kérdésemre: "Már csak a kígyók hiányoznak". Amikor már letértünk a gerincrõl és azt hittük már túl vagyunk mindenen egy völgybe értünk, ahol a korábbi viharok nagyon sok óriási bükk törzset döntöttek le. Egyáltalán nem volt könnyû kerülgetni a kifordult törzseket, illetve bújkálni az ágak között. Beismerem, ez egy éjszakai túrán (ha nem is a vad "nagymértékû és indokolatlan zavarása" miatt) elég kényes mutatvány lett volna az éjszakai sötétségben. Ezen a szakaszon túljutva aztán valóban sétagalopp volt a célig, a végén a reggel már megismert piros sáv jelzésen haladtunk a szakképzõ iskola udvarára.
Szerencsésen megérkezett a csapatunk, ahol megkaptuk a szép kitûzõt és oklevelünket (talán a nevet ráírhatták volna, ami egyedivé teszi azt). Nagyon bõséges uzsonnát kaptunk a célban. Fejenként 4 db sajtos stanglit és két pohár gyülölcsös joghurtot. Többféle szörp közül is választhattunk. Jó kedvvel, lélekben feltöltõdve és élményekkben gazdagon tértünk haza.
Köszönet a Kalandozók Klubjának a szervezésért.
Jövõre találkozunk, ugyanitt, remélem az 55-ön |
