Velence
MTB szalagozás
Pénteken
megcsináltuk a montis táv szalagozását. Sajnos az az ötletem,
hogy az egyébként tiltott festés helyett a közutakon kréta,
illetve zsírkréta jelzéseket használjak, nem vált be. Mire
befejeztük a szalagozást, az esõ már le is mosta. Csak tudnám,
hogy a gyerekek krétarajzai hogyan maradnak meg akár két hétig
is! Az idõjárás nem alakult kedvezõen, így a szalagozás egy
részét esõben csináltuk. Volt néhány emelkedõ, ahol a kedvenc
vérfarkasok is elkapartak, de azért fel tudtam menni, társamat
viszont a semi-slick gumijaival leszállította. A nagy pocsolyák
többsége eltûnt, könnyítve a mi és a túrázók dolgát.
Pátkánál nem történt meg az ígért kaszálás, viszont kb. 100
m kivételével a tarlón kikerülhetõnek bizonyult. Vereb-ig semmi
gond. Ott lekaszálták a füvet is. Az utána következõ lejtõ is
kellemes, sõt az egész út, a Pázmánd elõtti utolsó
kilométerig. A gléderezett szakasz, ami száraz idõben gyors, most
inkább horror volt. Csúszott és ragadt a sár. Mire beértünk a
faluba, már ökölnyi sárklocniban futott a lánc, ami nem a
legjobb kenõanyag, bár annak idején egy a cuccaival nem sokat
törõdõ horgásztársunknak mondogattuk, hogy „ az orsó és a
bot legjobb kenõanyaga a homok, mert egyenletesen és villámgyorsan
kopik tõle minden alkatrész”. El is döntöttük, ha újabb esõ
lesz, kivesszük ezt a szakaszt. Pázmánd után rögtön olyan
ragadós agyagos talajra kerültünk, ahol úgy két centi vastag
réteget szedett fel a gumi is és amikor leszálltam, a cipõm is
minden lépésnél. Itt máris eldöntöttük, a földutas rész
kihagyását, s a falun keresztül szalagoztuk az útvonalat, a
mezõgazdasági aszfaltútra. Ettõl függetlenül, másnap voltak
túrázók, akik bevállalták mindkét dagonyás szakaszt.
Szerencsére volt bringamosási lehetõség. Nadapról aszfalton
begurultunk a célba. Tanulság: a következõkben, ha dagonya miatt
változtatunk az útvonalon, az eredetit is célszerû kiszalagozni.
Velence
100-as országúti
Távolság:
101,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített
szintemelkedés: 615 m. Mivel a szalagozással együtt háromszor
teljesítettem a montis távot, így a 100 km-es aszfaltos túrát
választottam. Kellemetlen, hideg szélben vágtam neki a távnak.
Vittem magammal pár szalagot, hogy Pákozdon és Lovasberénynél
kirakjam a kréta nyilak helyett. Ennek megfelelõen, Pákozdon le is
tértem az útvonalról.
Fehérvár
széléig gyorsan elértem, begyûjtve az elsõ igazolóbélyeget, s
mivel ismerõsök voltak a pontõrök, beszélgettünk is egy
keveset. A város szélén Lovasberény felé vettük az irányt, s
kezdõdött a szembeszeles szakasz. Ketten rögtön megelõztek, majd
a 811-es úton utolértem õket, s egy darabon váltott vezetéssel
haladtunk. A másnapi Gázló túrára tekintettel megfogadtam, hogy
mindenütt szigorúan a saját tempómban megyek, s nem próbálok a
nálamnál gyorsabbakkal lépést tartani. Ezt már itt sem sikerült
betartani, meg még további két alkalommal mentem bele ilyen
dologba. Lovasberény elõtt és a városban is megálltam egy-két
szalagot kitenni.
Az
ellenõrzõ ponton újabb bélyeg, amihez kaptunk fél liter
ásványvizet, s irány Csákvár. A ponton kiderült, hogy az 50
km-es táv itinerébe súlyos hiba csúszott (klasszikus jobb-bal
tévesztés). Szóltam a pontõröknek, hívják föl erre a
résztvevõk figyelmét.
A
Csákvárra vezetõ szakasz nem volt nagy élmény. A pofaszél
leküzdésérõl szólt az egész. A Felcsútra vezetõ úton már
kevésbé gyûlt meg a bajom a széllel, bár ez sem volt túl
kellemes. Ettõl kezdve viszont jórészt hátszélben, vagy
félhátszélben mehettem. Csákváron és Alcsúton újabb bélyeget
gyûjtöttem be. Alcsút után 10%-os emelkedõre figyelmeztetõ
táblát láttam, s ez tényleg 10% körül van. Fújtattam rendesen.
Ezt egy kis hullámvasutazás követte, majd pedig száguldás
Vértesacsára. Ha nem elõször járok erre, a falu nagy részén is
50 fölött mehettem volna, csak hát nem ismertem a kanyarokat.
Kellemes félhátszélen történõ tekerés jött Lovasberényig. A
fagyizónál megálltam egy kis frissítésre, majd irány Vereb.
Megest élénk pofaszélben tekerhettem föl az emelkedõn.
Ledöngettem a faluba, s a polgármesteri hivatalban újabb bélyeg,
s hozzá egy kis sonkás, kemencében sült süti. Finom volt. Közben
viszont már ronda zivatarfelhõk tornyosultak délnyugaton, ezért
fölhagytam az energiatakarékossággal, s mentem, ami a csövön
kifért. Elég volt az ázásból elõzõ nap. Egy túrázó Vereben
felejtette az igazoló lapját. Négy fiatal vállalta az
eljuttatását a célba. Elõttem indultak, de még a faluban
utolértem õket, s átpasszolták nekem, mondván, én hamarabb
fogok beérni. Így is lett. Persze nem azért mert annyival gyorsabb
vagyok, hanem mivel tettek néhány kitérõt. Az utolsó szakaszt
gyorsan letudtam, s begurultam a célba.
Kellemes
kis túra. Átvettem az emléklapot s a kitûzõt, beszélgettünk
egy kicsit. Sajnos az esõs idõ megtette a magáét, így a montis
távon (16 fõ), de szerintem az aszfaltos távokon is kevesebben
indultak, mint stabil jó idõben. Átöltöztem, majd hazafelé
vettem az irányt. Eddigre az esõ is el kezdett szemerkélni, ami
nem túl jó ómen a másnapi Gázlóra.
A
túra ár/szolgáltatás arányát nem minõsíthetem, hiszen az
egyik táv kijelölésében és szalagozásában részt vettem.
700/600 Ft-ért színes,
térképes itineres igazolólapot emléklapot, kitûzõt,
Lovasberényben és Alcsútdobozon szénsavas, vagy szénsavmentes
ásványvizet, Vereben kemencében sült sütit, amihez baráti áron
lehetett üdítõt és kávét vásárolni, a célban pedig egy
croissant kaptunk.
|