Túrabeszámolók


Bocskai Portya

efemmTúra éve: 20102010.08.30 12:42:54

2010-es összegzés a Honvédelmi Minisztérium honlapjáról.


Katonák és civilek teljesítménytúrája



Hetven kilométeres teljesítménytúrát szervezett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és a Debreceni Honvéd Sportegyesület (DHSE). A Hortobágyról induló túrára az ország különbözõ településeirõl jelentkeztek civilek, katonák, rendõrök, büntetés végrehajtási intézményben dolgozók, csaknem ötvenen.

A második alkalommal megrendezett Bocskai Portya augusztus hetedikén, szombaton reggel 9 órakor indult a hortobágyi Kilenclyukú hídtól és Hajdúböszörmény érintésével Hajdúhadházon ért célba. A rendezvény fõszervezõje Horváth Béla százados és Garda Árpád a DHSE elnöke és a HOSOSZ elnökségi tagja (Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége), nyugállományú százados. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár testnevelõ tisztje elmondta, hogy a túrára egyénileg, vagy 3 fõs csapatban lehetett nevezni. A rajtnál mindenki térképvázlatot kapott a menetvonalról, a 70 kilométeres szakaszon 10 kilométerenként felállított ellenõrzõ pontoknál pedig ivóvízhez juthattak a gyaloglók. Ezeken a pontokon mérték meg a katonák és rendvédelmi szervek tagjainak felszerelését, amelynek 10 kg-nak kellett lennie, a civil résztvevõk sportöltözetben teljesítették a távot.



Az indulás feltétele volt a minimális tájékozódási képesség, a résztvevõk saját turistatérképet, iránytût, tájolót és GPS-t használhattak.



A túrát megelõzõ napon az ország különbözõ helyeirõl érkezõk – igény szerint - a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzõbázison kaptak szállást, a túrázókat egyébként katonai autóbuszokkal szállították szombaton reggel a Kossuth Laktanyába, a regisztráció helyszínére, majd Hortobágyra.



Az egészséges életmódot és a testmozgást népszerûsítõ rendezvény a szervezõ szerint a katonák és a civil lakosság közötti kapcsolat erõsítésére is lehetõséget teremtett.



Horváth Béla százados végül azt is elmondta: a Bocskai Portya nem verseny, a cél, hogy a résztvevõk a távot az elõírt menetvonalon, és az adott szintidõ – 16 óra - alatt úgy teljesítsék, hogy szellemileg és fizikailag alkalmasak legyenek esetleges további feladatok ellátására.



A teljesítménytúrázók vasárnap éjjel értek célba Hajdúhadházon, s itt az 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám kiképzõbázisán foglalták el szálláshelyeiket. A távot sikeresen teljesítõk emléklapot illetve a szponzorok által felajánlott tárgyjutalmakat kaptak elismerésül.



Az egyéni indulók civil kategóriájában Nagy Imre 10 óra 26 perc alatt teljesítette a távot, mögötte a második helyen Bökönyi Zoltán gyalogolt be, a harmadik helyen pedig Varga Imre végzett.

Az egyéni indulók katonai kategóriájában Farkas Csaba szakaszvezetõ bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Csikos Imre hadnagy végzett, harmadikként Suhaj Gábor õrvezetõ ért célba.

Az induló csapatok közül a TurbóCsigák bizonyultak a leggyorsabbaknak, mögöttük a Debreceni Túra Klub, a harmadik helyen pedig a Rat-ass csapata végzett.





Révészné dr. Markovics Zita hadnagy, kommunikációs tiszt

Kanyóné dr. Borku Csilla közalkalmazott