Mátrabérc 2006
A „rajtpisztoly eldördülése” után közvetlenül, 6 órakor vágtam neki nyugodt tempóban, álom szép tavaszi idõben a hegynek. A rövid aszfaltúton a gyorslábúak már szépen megnyújtották azt a kb. 15 fõs futómezõnyt melyben én is indultam. A legfontosabbnak azt éreztem, hogy sikerüljön saját ritmusomban, kellõen tartalékolva haladni. 2:50 –es Kékesre érést terveztem, aztán majd meglátjuk. A legkeményebb emelkedõket már az elejétõl gyalogoltam, figyelve arra, hogy sose fogyjak ki a szuszból Ehhez a pulzusmérõn a 170 alatti tartományban kellett maradnom. Pár perc múlva, felfelé elkocogtam Farkas Vali mellett, majd rövidesen 4-en maradtunk 3sráccal, s kerülgettük egymást. Az emelkedõk tetején csokiztam, ittam, vigyáztam a kellõ energia és folyadékszintre. Oroszlánvár elõtt kissé aggasztott a víz hiánya, bíztam benne, hogy a nálam lévõ 2-3 dl – ennyi maradt eddigre az induláskori 1 literbõl – elég lesz. A ponton – illetve hûlt helyén – 1:26-tal voltam, ami a legjobb részidõmnél (2:47 Kékesre) 4 perccel jobb volt. Úgy éreztem, talán tudom tartani a tempót, fõképp, hogy ennek a kis részsikernek az elérése nem viselt meg túlzottan, sõt igen feldobott. A következõ emelkedõkben aztán a 4-es fogatunkból 2-en lemorzsolódtak. Összeismerkedtünk Asztalos Mikivel, aki az úton elrejtett csomagjából elõhúzott calciumos itókával segített rajtam. Ez igen jót is tett, mert Disznókõ felé, sõt azon túl is szinte folyamatosan tudtam kocogni. Meglepõen könnyen jött Sas-kõ, s már láttam, hogy belül leszek a kitûzött 2:50-en. Ekkor már egyedül kocogtam felfelé, csak egy jóval gyorsabb srác elõzött meg (ma már másodszor, mert elkavart). Végül 2:41-gyel értem a síházhoz. A lábaimat és az anyagcserémet stabilnak éreztem, s éppen sóslevest iszogatva beszéltem telefonon feleségemmel, aki 2 napos babával még kórházból hívott, mikor befutott Ákos (Blahó) aki kb. 10 perccel indult mögöttem. 2:45 –nél már úton voltam, pedig innen általában 3:00-val szoktam továbbmenni, mert annyi pihi mindig kellett. Kulacsaimat elõbb még vízzel megtöltöttem, aztán usgyi. A lefelé futás most valahogy nem ment, sõt a meredeken kifejezetten bizonytalankodtam, de valahogy nem éreztem a talajt. A Csór hegy felé még egy tüskét is ki kellett szedni a tappancsomból, de ez sok idõt nem jelentett. Csór hegyre fel, majd onnan le, még mindig nem igazán éreztem a ritmust, aztán pár perc múlva rendezõdtek a sorok. Itt már bõven voltak Hanákosok, de nem olyan nyomasztó számban, mint tavaly, így ez nem nehezítette a haladást. A Rudolf tanyai elágazás felé már jól ment, kocogtam olyan részeken is, ahol eddig nem szoktam. A frissítõponton benyomtam 3 pohár málnaszörpit és újra töltöttem a kulacsokat is. Innen jól haladtam, a könnyebb emelkedõkben is sikerült kocognom. Galya elõtt aztán ismét séta, óvatosság. A galyatetõi pontot kb. 25 p. elõnnyel hagytam ott, ( a pb-hez képest) még mindig jó állapotban, bár kissé sajgó sarokkal. A tea ponton, M.szentlászlón ismét csurig töltöttem magam, is meg a kulacsokat is, aztán futás tovább. Vörös kõig (Galyától) hoztam még 3 percet, bár itt mintha ment volna már könnyebben is. Ágasvár hozta magát, lefelé valahogy megint nem ment jól. A patak völgye felé elkerültem a piroson a p+ helyett, így M.keresztesre csökkent az elõnyöm, fõképp, hogy a patak völgy is nehezen ment. Nem mentem túl keményen, s ennek ellenére a pulzusom masszívan 160 feletti tartományban volt még lefelé is. Itt egy kissé melegem is volt, a sarkam is fájt, ráadásul kissé lazult a futófegyelmem, látva, hogy komolyan javíthatok az összidõmön, ha kissé lassulok is. Keresztesen pár percet frissítettem, töltöttem aztán nekivágtam a Múzslának. Ekkor jártam 5:35-nél. Kezdtem szédülni, de nem akartam elhagyni magam, ittam, ettem, toltam neki. Ahol bírtam kocogtam. Hiába „csak” 13 kili ez az utolsó etap, valahogy sose sikerül 1:50-en belül megtenni. Hiába minden erõfeszítés, hiába értem be 2 kocogót is, kívül kerültem az 1 órán mire a csúcsra értem. Számoltam: 7:2x –nak szinte semmi az esélye, a sarkam viszont nagyon fáj, a combom már idõnként bejelzett, így inkább úgy döntöttem nem feszülök meg, s beálltam 2 srác mögé. Talán kissé többet gyalogoltunk, mint muszály lett volna, de elmenni mégsem volt merszem, erõm. A diós-patak fürdés után felmászva az útra, aztán mégis elköszöntem, s jólesõen, 2 másik futót még elérve bekocogtam a célba. 7:31 saját mérés szerint, 21 perc javítás, szakállas, 7éves rekordomon. Nagyon elégedett vagyok, jó edzés és verseny volt egyúttal. Ha 7 évet kell várni a következõ 21 percre, benne vagyok. :-) A suliban éppen elcsíptem az eredményhirdetést. Döbbenetes mind a fiú élmezõny: Németh Csaba, Szekeres Tamás, Ispánki Zoli, mind 6 órán jóval belül, mind a nõi gyõztes: Farkasdi Edina 6:49-cel. Ákos is örömmel integetett: 1 órát javított 6:58-ra. A célban még pár szót váltottunk a többi futóval: megjött Future, -balazs- (mosolyogva), Nosza Gábor (mátrai futótársam). Aztán szedelõdzködtünk, s büszkén indultunk hazafelé.
|
