Sárdagasztás a tolnai dombokon - Ozorai Pipo 30
Seprûként jártuk, azaz cuppogtuk végig az áttervezett Ozorai Pipo-emléktúrát a hosszú távon. Idén több jelzésfelújítás, új nyomvonal-kijelölés is volt a környéken, így záróemberként elég minimális volt a szakmai munkánk: két zsírkrétás ellenõrzõpontot kellett lebontanunk. Ezen kívül csak a friss jelzések, a pontos útvonalleírás és térképvázlat segítette a terepi navigációt, szalag ezúttal nem. Gyanítható volt, hogy sajnos nem lesz tolongás a rendezvény rajtjában, mert 18 mm esõt ígértek a térségre, de szerintünk ezt is meghaladta az égi áldás. Viszont az utolsó 2 órát, Kisszékelytõl Simontornyáig már napsütésben teljesítettük, de addig történt még egy s más.
Mindenekelõtt egy monoton, csaknem nyílegyenes, sok kilométeres dagonyázás Kisszékely elsõ megcélzását megelõzõen -merthogy a falut kétszer érintette a 8-ast leíró útvonal. Jöttek szembe is túrázók, akik rutinból a korábbi útvonal szerint indultak el a piroson, szintén Kisszékely felé, csakhogy idén az a túra végsõ szakaszát jelentette, visszafelé.
Elsõ ellenõrzõpontunk után a szembe haladók szerint járhatóbb szakasz következett, de addigra az múlt idõvé lett. Az új piros kereszten való hullámzásunk kukoricások, gyümölcsösök között ugyanúgy dagonyázássá kerekedett, mint az elsõ 5-6 km, közben ellensúlyozta a terepet a látvány, mivel igen izgalmas mélyutakban, horhosokban is haladtunk. Van az a helyzet, mikor az ember az aszfaltot édes anyabetonként emlegeti, ez megint az a nap volt, Kisszékelyre beérve. A kocsmában a rutinos pontõrpáros figyelmeztetett, hogy bele kell húzni. Valóban, 13:30-at mutatott az óra, itt váltunk el a 20 km-es távon induló társaktól, és 1-2 sebességfokozattal feljebb kapcsoltunk. Nem nagy meglepetés, hogy az erdészet horgásztavát ezúttal senki sem faggatta, horgászemberként én sem tudok rosszabb idõt elképzelni az esõnél. Az új piros kereszten mentünk át a kellemes -bár most a sár miatt nem is oly könnyû terepet jelentõ- dombokon hullámozva Nagyszékelyre, ahol az iskola belterületén kaptuk meg a zsíroskenyeret, pompázatos pácolt lilahagymával.
Szembesültünk azzal, hogy ha 18 óráig vissza akarunk érni a simontornyai várba, célzására, akkor a maradék 16 km-re 3 óránk van. Ennek megfelelõen kezdtünk erõs irammenetbe. Ismét elértünk a horgásztóhoz, de innen jobbra fordultunk, hogy a második zsírkrétás ellenõrzõpontot is leszedjük a fáról, a piros sáv mentén, majd újból Kisszékelyre értünk. Ekkor kezdett kibontakozni a csoda: a felhõk mögött még csak felsejlett, majd rövidesen kisütött a nap! Lekerültek az esõkabátok, a falu túlsó végén lévõ, másik horgásztónál már pecást is láttunk, és a szépen karbantartott, sváb parasztházakban is gyönyörködhettünk. Bár még odébb volt a szürkület, pláne a sötét este, de mát öt óra után, csörtetésünk hallatán, rákezdtek a bikák Simontornya elõtti erdõségben. S ha már az egyik rákezdett, jött a felelet. Jó darabig közvetlen közelünkben hallottuk a szarvasbõgést - hiába, ez a legintenzívebb idõszak.
A kis kápolna után szõlõk, pincék közt ereszkedtünk, betonúton. Volt már szerencsém a környékbeli vörösborokhoz, és valóban szerencsés helyzet ez, mindenkinek ajánlom a vidék termését! A simontornyai vármúzeum megtekintése a célban kimaradt, amúgy is zárt már az épület, továbbá már nem egyszer láttam. A kiállítás szintén javasolt látnivaló! Nekünk már csak egy kötelezõ feladat volt, az átöltözés, mert a térdig, combközépig sáros ruhától muszáj volt megszabadulni, ha nem akartuk barátaink autóját egy komplett nagytakarításra ítélni. A túra minden körülmény ellenére élmény volt, a környék több gyaloglót érdemel, s talán nem csak évente egyszer, Ozorai Pipo nyomában, hanem minden évszakban. |
