Túrabeszámolók


Hamahama túlélőtúra

fitosjozsefTúra éve: 20102010.10.27 22:17:04

 


Hamahama túlélõ túra az Õrségben






 
 



Közeledett az október 11... jelentkezni kéne már - mondta Sebi, igen Lázi is jön, és Kitku is hazaér Kaposvárról, mire indulni kell, még megfûztük Ádámot –akinek ez lesz az elsõ-, no meg ott volt Tünde és már meg össze is állt újra a  3w.622gg.hu csapat! A lelkesedés átragadt még pár barátra, így idén újra két csapattal tudtunk indulni: az Easy company alapját a Gyõry klánból Dani és Gagó képezte, hozzájuk csaptuk még Mátét (aki csak szülõi engedéllyel jöhetett), Esztert és Szandrát és itt is meg volt a max. 5 fõ.

 


 

Persze szinte az utolsó napra állt össze a kötelezõ cucc, a csapatpóló, zászló, és bár 4-kor elrajtoltam az irodából 5-kor még mindig BP-n voltam....hogy lesz ebbõl fél 7-es boglári indulás?!? Hát, ¾ 7-es lett, otthon 5 perc alatt beszórtam mindent a túrazsákba (majd a Bázison elpakolok), kitúrtam még plusz 2 iránytût (hátha nem lesz a másik csapatunknak), és már jött is Máté, majd Ádám is befutott és sietve megtömtük a kocsiját a rengeteg cuccal...de a Corsa csomagtere elég korlátozott, így végül az összes hálócuccot hátrahagytuk – majd Lázi, ha valamikor éjjel végez a céges ügyeivel BP-n, beugrik érte és utánunk hozza.

Bár szorított az idõ, Ádám 9-re elrepített minket (néha szó szerint, mert felújítási munkák miatt a Zeg körül rengeteg nem jelzett felmarás volt az úton) Szentgotthárdra. Gagóék is kb. velünk együtt értek ide, így a 10-bõl 9-en be is tudtunk regisztrálni, míg Lázi Fitos Józsi engedélyével az éjszaka folyamán csatlakozik hozzánk, ha ideér... A Bázison hemzsegtek a turisták – voltak ismerõs arcok és sok ismeretlen, de mindenkin látszott a várakozás izgalma. Lepakoltunk az emeleten, átrendeztük a cuccainkat és érdeklõdve vártuk az eligazítást, vajon idén milyen új csalafintaságokat eszeltek ki nekünk a szervezõk? Hát, volt mire figyelni! Az õrzött pontok nyitvatartási ideje az elsõ elrajtóló csapattól viszonyítva értendõ, lesznek transzfer feladatok és nem kapjuk meg az összes pont helyét elõre, csak a felét... no de kérem – hát hogy lehet így útvonalat tervezni?!?! 

 

Közben megbeszéltük, hogy nem tudjuk a Bázison bevárni Lázit, akkor meg mire várjuk – induljunk amint lehet! Így történt, hogy mi lettünk az elsõ rajtolók. Gyors itinert tervezés és csapatfotózás után elhagytuk a Bázist (ekkor még nem tudtuk, mennyre fogjuk szeretni a viszontlátáskor.. ;) ). A városon leüli elsõ pár pontot gyorsan begyûjtöttük – itt még sok csapat bóklászott velünk együtt, ami a késõbbiekben már nem volt jellemzõ ránk – sikerült kiválasztanunk azt az utat, amerre senki nem akart jönni :). Hogy Lázi megtaláljon minket és „emberi”  helyen tudja letenni maradunk a  fõút mentén – így a Rábatótfalu – Szakonyfalu – Alsószölnök – Osztrák-Magyar határ – Kétvölgy  volt az elõirányzott terv. Jól is ment minden, Lázi éjfél után nem sokkal Alsószölnökön beért minket, kocsi lerak, csapatba beáll és indulás tovább. A határra egy földúttal elõbb baktattunk fel, a C118-as határkõ ugyanolyan volt, mint a 119-es :), de persze ezt nem tudhatja aki nem megy el odáig. A Szabó-hegyi „kilátó” viszont jól átvert minket – a kérdés szerint valami betonlapok hiányoznak róla innen-onnan...ehhez képest 4 földbõl kimeredõ vasláb volt az egész -  alig találtuk meg, kb. mint tû a szénakazalban éjszaka... No mindegy is...értékes fél óránk bánta. Letérve a gerincen végigfutó Z-jelzésrõl a balra letérõ Z?-n mentünk tovább. A domb alján egy kis patakon gázoltunk át – ez volt a túracipõk és bakancsok elsõ vízhatlansági tesztje – sajnos nem ment át mindenkié a vizsgán... A hajnali kellemes 0,5°C –ban az ázott zokni nem a legjobb társ a túrán. 

 


Kiérve a fõútra jobbra indultunk tovább és közben sasoltuk az út bal oldalát, hogy a letérõ P jelzést megtaláljuk – hát ez nem jött össze, volt jelzés, de már csak Békavárosban és jobbról...ha már úgy is túljöttünk, inkább megcéloztuk a  Felsõszölnöki templomnál lévõ 5 pontost –hát ennél beljebb egy faluban nem lehetett volna tenni a templomot...azt hittem valaki tolja elõttünk kifelé, annyira nem akartunk odaérni soha! Az 5 pont már nem is volt annyira fontos, lerogytunk a lépcsõre és mindenki energiát pótolt ahogy tudott. Elõkerültek a plusz pulóverek és zoknik is (a katonai bakancs nem a legjobb hõszigetelõ, ugye Dani ?!? :) ).

Feléledve egy salakos utat néztünk ki a Kakas-dombra vitt és keresztezte a P-t, amire rátérve végre Kétvölgyre jutottunk volna...ha...a domb tetõn nem tûnt volna el a P jelzés... A TV torony környékérõl induló szinte minden úton elindultunk és különbözõ köröket és zsákutcákat ismertünk meg, míg végül egy út végén patakhoz értünk, ahol az út megszûnt, viszont a „térkép szerint” –aminek ekkor már egyetlen vonalát sem hittük el – a pataktól (bármelyiktõl a környéken) D-re van a P turistaút és a Szlovén határ is. Így keresztül törtettünk a domboldalon mindig felfelé és D-re – az egyiket csak elérjük alapon. Éssss láss csodát! Meglett a P! Ennyire még nem örültünk egy festett csíknak! Tovább indulva már érthetõ volt, miért nem találtuk meg a jelzést elõbb - a festési morál annyira a béka feneke alatt van ezen a szakaszon, hogy az hihetetlen! Nemhogy elég gyakran nincs felfestve a jelzés, de még az útkeresztezõdéseknél sem vették a fáradságot a festõk, hogy kikenjenek egy-egy piros csíkot a fákra... Már hajnalodott, mire viszontagságos elsõ szakaszunk végén elértünk az elsõ õrzött ponthoz – Kétvölgyére. Egy kis pihenõ ház alatt lerogytunk a padra – szerencsére kaptunk egy kis holtidõt a lihegéshez.

 

A feladat egy sötét gégecsövön leküldött dió eltalálása volt egy ütésbõl. Könnyûnek tûnik, de nem az! Szóval 50+20 pont kerekedett belõle, transzfer feladatként a „rehabilitáció” a „buszkuplung” a „basszuskulcs” az „adótanácsadó” és még pár hasonlóan elmés szavak felhasználásával kellett mesét fabrikálni.  A faluban még két pontot érintettünk – az egyiket egy réten át – a hajnali zúzmarától fehér lett a bakancsunk... Taktikai megbeszélés után, mivel éreztük, hogy az éjszakai szerencsétlen plusz kilométerektõl eléggé megcsappant az idõ-készletünk, úgy döntöttünk, hogy csak az õrzött pontokhoz megyünk el és a közeli fakultatív pontokat szedjük össze. Ennek fényében a P-n haladva Orfalu fölött útba ejtettük az útszéli keresztet, majd a faluban a 2. õrzött ponthoz értünk.

 

A nap már jócskán fent volt az égen, így az amõbázással nyert 50+50 pont örömét tovább növeltük egy kis tízóraival. Közben azért egy kis reklámra is volt idõ – a csapatpólónk és zászlónk promótálására a verseny elején kihirdetett szavazás miatt. Teli hassal intettünk búcsút a haranglábnak és a falunak, és irány újra a Szlován határ – a szomszédok természetvédõs tájékoztató táblájáról kellett egy szép hosszú telefon számot levadászni. Mivel általában a határsávot tisztán tartják, úgy gondoltuk ezen haladva közeledünk Pityerszer felé...hát...azért voltak nagyon szederrel benõtt és mellkasig érõ fûvel borított szakaszok is. A térkép megint pontatlan ezen a szakaszon: végig Z és S jelzésen haladtunk, a Z sehol sincs a térképen, az S legalább valahonnan bekapcsolódik... A154-nél letértünk a határról és az S majd az SK+-on  bebandukoltunk Pityerszerre, ahol a skanzen mellett állomásozott a 3. õrzött pont legénysége. 

 

Szerintem ez volt a legérdekesebb feladat: szinte ugyanolyan illatú és színû házi pálinkákat kellett felismerni – „illat” majd (kevesebb pontért ) ízlelés alapján. Mi sem egyszerûbb, gondoltuk elsõ nekifutásra, hiszen mint védõital ismert ez a szer és még egy gyógyszerész is van köztünk! Ehhez képest megszenvedtünk a behatározással – ki gondolta volna, hogy valahonnan kerítenek ide bodza vagy eper pálinkát?! Azért bezsebeltünk 50+40 pontot, betoltunk egy meleg kávét a büfében, megnéztük a skanzent, ami tényleg nagyon szépen rendben van tartva – kedvet is kaptunk egy ilyen régi parasztházban eltölteni pár éjszakát (majd egyszer) és már indultunk is tovább. Úgy sakkoztunk, hogy sajnos a 4. õrzött pont nem fér bele az idõnkbe, viszont az 5. még igen, max 1 órát késünk, ami még nem annyira nagy vérveszteség. 

 

Egyre több a kompromisszum...egyre fogy az idõ...és egyre fáradtabbak vagyunk.

 

Bikás-tó tehát sztornó. Szalafõn átsétálva a sok „szer” között (Papszer, Csörgõszer, Gyöngyösszer...) megkerestük Templomszert – még pár +pont, majd szántón-réten át egy kis K jelzést érintve Kondorfa alá érünk ki. Az útkeresztezõdésben egy víztorony formátumára vonatkozó kérdést is kipipáltuk (henger alapon kúpba végzõdõ fémcsoda), a sarkon egy néni a macskáját kereste rajtunk – meg is találtuk a macsekot a következõ, 5. õrzött ponton, ahová egy enyhén ívelt (értsd: állati meredek) domboldal megmászásával jutottunk. Szerencsére voltak elõttünk, így a holtidõt  macska simogatással, csoki evéssel és transzfer feladat töltögetéssel töltöttük. Ez kb. 1 percig tartott...

De hát mi is tartott volna tovább, hiszen a feladat: egy jól megtermett kerámia perselymalac bendõjének bármilyen segédeszközzel való kiürítése (kivétel az kalapács, a föld és egyéb helyek, amik a malac darabokra hullását eredményeznék). Egy percen belül üres volt a disznó, mi pedig belõttük a „haza” vezetõ irányt és elindultunk vissza Szentgotthárd felé. – Legalábbis ekkor még azt hittük...

 

Kondorfát szintén a fõút mentén hagytuk el É-nak, a cél, hogy Csörötnek felé félúton letérjünk egy ÉNY-i  irányba futó erdészeti útra, aminek a vége már az S és Z turistaút, itt a Z-t követve kb. 3 km-vel Farksafa fölött értünk volna ki, tovább a Z-n majd a PZ-n pedig eljutottunk volna a Bázisra.

 

 Ez volt „A Terv”.

 

...és akkor jött a Cartographia meg az Erdészet, ás így lett „A Terv”-bõl „A kútba esett Terv”.

 

Letértünk ahol kellett, kerestük a földutat, de az nem volt sehol – volt viszont villanypásztorral felszerelt kerítés ameddig a szem ellát... persze a térképen nincs jelölve gy darab kerítés sem... GRRRRRRRR! 

Egy ideig e mellett mentünk, majd ez elsõ lehetõségnél letértünk É-felé. Jobbról továbbra is kerítés, balra egy fia út sem, egy völgybe értünk, átkeltünk egy patakon és egy Y elágazás állított minket újabb dilemma elé. Van ilyen a térképen – széles erdészeti út, Y, patak, de az egyik ága az útnak ÉNY felé megy a másik DNY-nak és a patak a DNY-i mellett folyik – nos a mi utunk egyik szára DNY-nak ment, a másik NY-nak és a NY-i mellett folyt a patak... Mivel ÉNY-i út nem volt, a NY-i volt a legközelebbi a célirányhoz, ezen mentünk tovább, lesve, hol tudunk róla letérni mielõbb ÉNY-felé...hát sehol! Jobbra vadkerítés, balra patak, letérõ sehol – térképen továbbra sincs kerítés... na vajon hová lyukadunk ki?

Kopott Z jelzések vannak a fákon – szóval ez valamikor Z túristaút volt. A térkép szerint a mostani Z egy erdészeti út végén van..lehet, hogy ez az?

 

Már nagyon rég megyünk, ólomsúlyú a láb, tör a bakancs, vág a hátizsák pántja...az idõ fogy...talán még bent leszünk a 2 órában...

 

Házak tünedeznek fel az út vége felé...máskor örülnénk ennek a látványnak, de most maximum egy fõútnak kéne kereszteznie a miénket... balsejtelmek gyötörnek mindenkit – UGYE EZ NEM FARKASFA?!?!?!

 

Az elsõ háznál eldõlt a sorsunk – kérdésünkre a „Farkasfa” volt a válasz. Ez volt a túra mélypontja. Rengeteg idõt vesztettünk és km-t nyeltünk – Adjatok egy BUSZT! Vagy kocsit! Kéretõzzünk fel egy traktorra! ...vagy bármi!

A sokkot fásultság követte, beálltunk É-nak és csak a fõutat követtük. Még felcsipegettünk pár útba esõ pontot, de a cél már tényleg a túlélés volt, nem más.

Egyre több botorkáló csapat ment velünk az úton, többnyire lehagytuk õket – irgalmatlan tempót diktáltunk, de sokszor megálltunk, hogy bevárjuk az utóvédünket. Egy-egy jól irányzott késdöfésként hatott a sok Szentgotthárd, Szentgotthárd vége tábla egymás után – azt hittük már sosem érünk be...és a Bázis persze a város másik végén van.

 

Az újabb terror a sötétség – úgy tettük el a fejlámpákat és a láthatósági mellényt, hogy ma már úgysem kell (még viccelõdtünk is vele a nap folyamán...)  és most tessék – ránk borult újra az éjszaka.

Már vagy 1000 éve gyalogoltunk az igazi Szentgotthárdon, de körforgalom még sehol...egy helybeli nénitõl kértünk információt –titokban biztatást, hogy már csak pár perc..., ehelyett ezt a választ adta: - A fürdõ, ó, hát az még nagyon messze van! Legalább 2 km!

 

Na ez a totális megsemmisülés.

 

Már magától járt a láb, minden lépést a megszokott elviselhetetlen fájdalom kísér, bárgyú kifejezés az arcokon...csak a gondolatok cikáznak... „- itt egy ablak párkány, de jó lenne erre leülni”, „- MENTÕK...aha, mentõ kéne”, „-mi lenne ha le lehetne vágni a lábam térdbõl és mehetnék a maradékon....az is így fájna?”, „-lesz meleg víz a Bázison?”, „-ohh, elmerülni egy kádban”...

Az utolsó küzdelem a templom elõtti lépcsõsor volt – máshogyan fájt. De ez már ismerõs terep, csak pár méter és ott a Bázis! Leülhetünk végre!

Leadtuk a szemetet, a transzfereket és a menetlevelet – még összekukáztunk 30 pontot a JOCÓKA  betûrejtvénnyel (hála a segítõknek, mert csak bambán bámultuk a betûket a papíron, de értelme nem volt már semminek), felkúsztunk az emeletre, lerogytunk a fal tövébe és csak ültünk.... sokáig...

Másik csapatunk már egy ideje bent volt a Bázison, pár futott km-vel kevesebbel és kicsit jobb állapotban mint mi. Gondoskodásuk határtalan volt - helybe hozták a paprikás krumplit, a vizet, majdhogy nem meg is etettek minket. Hálás köszönet érte!

Utólagos számításaink szerint 65-68 km-t gyûrtünk le kb. 20 óra alatt... bevallom õszintén, nem vagyunk ekkora távra kalibrálva - ehhez rendes edzésre lenne szükség.

Hatalmas alvás után másnap az eredményhirdetésnél nem is számítottunk túl jó helyre - rengeteg idõt és pontot vesztettünk.

Ehhez képest a 27. és 29. helyeket hozta el a két csapat!

Nagyon örültünk nekik!

Sõt, még a legjobb csapatpólóért járó oklevelet is mi kaptuk meg - az idei év tábori csapat pólójával nyertünk!

 

Elbúcsúztunk a szervezõktõl, és hazafelé már a tavaszi Hamahama - "Budai  hegyek" túra taktikáját beszéltük át :)

Szóval....nem most láttatok minket utoljára ;)

 

Köszönet a szervezésért, gratula minden résztvevõnek - jelentem: MI TÚLÉLTÜK!