Írott-kõ(kitûzõn,kiírásban,itineren ÍROTTKÕ-így egyben,emléklapon kötõjellel:)teljesítménytúra,50-es táv.Harmadszor.
2010.10.16.
Míg tavaly ennek a túrának egyértelmû és mindennemû elsõbbsége volt az egy héttel elõtte megrendezett Bakonyi Barangolással szemben(azt azért hozzá kell tenni,hogy bizonyos sérülések is közrejátszottak ebben)idén a jelvényszerzõ BB-táv élvezte ugyanezt a megkülönböztetett figyelmet.Semmiképp nem akartam azonban lebecsülni az összegyûjtendõ több mint 2000 méter szintet,így volt bennem egy kis félsz a ráhangolódás elmaradása miatt.Attól már nem tartottam,hogy „kifog”rajtam a túra,viszont nem szerettem volna „végigszenvedni”sem,amit véleményem szerint egy alapos szellemi felkészüléssel lehet megelõzni.Persze,ha már fizikailag minden rendben,ugyanis hiába minden lelki ráhangolódás,ha fáj valamid.Szerintem.
Akkor tehát lássuk,mi is történt ezen a szombaton:
Kisebb kommunikációs hiba renbetétele után 5:45 körül gurultunk el Csuka Sanyival a Kõszeg-tábla mellett és pár perc múlva már az ismerõsök üdvözlése közepette töltögettük a nevezési lapjainkat a hûvös iskolaudvaron.A kétbetûs kitérõ után majdnem végleg a gimnáziumépület foglya lettem(találtam valahol jól a folyosó végén eldugva egy nagyon kulturált mellékhelységet)de aztán több zárt ajtó megrángatása után rájöttem,hogy a „Könyvtár”feliratú visz vissza az udvarra.Feriék(nafe)már aggódtak értem,de megnyugtattam õket,semmi baj,csak szimplán béna vagyok.Ezek után 6:10-es rajtidõvel indultunk bele a nagy kõszegi sötétségbe.
Az utcára kilépve az utat most nem vágtuk le a temetõ mellett mint mindenki,Ferit követtük,aki,mint mondta mindig erre szokott menni.Szerintem tévedett,mindig le szoktuk vágni,hiszen a túra hivatalosan is arra megy.Sebaj,ennél nagyobb gondunk sose legyen,az elõzõ kõszegi(KHT-3)túránkon meg ez volt a kijelölt út,most legalább kijavítottuk az akkori kispistázást:)
Valahogy nem ment a felpörgés,a többiek el is húztak tõlem,igaz többször meg is kellett állnom,mire kialakítottam a megfelelõnek vélt öltözetet az elõttünk álló közel négy kilométer emelkedõre.Fejlámpával baktattunk ki a városból,ha a városi aszfalton el is lehetett volna hagyni,az erdõbe érve mindenképp szükség volt rá elkerülendõ az esetleges orrabukást.E szakasz elsõ 2/3-ában kényelmesen,szerpentinezve szedtük össze a szintet,néha egy-egy rövid lépcsõsort beiktatva,néhány pontról szép kilátásunk volt a kivilágított kisvárosra.Aztán már nem volt kegyelem,beálltunk az Óház irányába és nem egész egy kilométer alatt átszeltünk vagy 12-13 szintvonalat.(Szintvonalak itt 10 méterenként.)A csúcshódítás a szokásos 50 perc altt történt meg,szusszantunk párat,eltettük a fejlámpákat és megindultunk az Irány-hegy irányába a kék sávon.Mint tudjuk ez a szakasz egy ideig enyhén emelkedik,de aztán az említett hegy vonalától kezdve Velemig nincs megállás,igazi idõeredmény-javító végig lejtõs szakasz következik ami a Vöröskereszt pihenõhely után a piros kereszt majd a piros sáv jelzésen halad.Közeledve Velemhez már kezdtük a bendõnket ráhangolni a finom teára mellyel majd a zsíroskenyereket öblítjük le,a falu elõtt még helyet is csináltunk az italnak:)
Aztán pecsételtünk,leakasztottam a poharamat,aztán mentem az üst felé,aztán nem volt benne semmi:(
Aztán kiderült,hogy még nem készült el a tea,így nem is ettem sokat(zsíroskenyér teával az igazi),majd ittam pár korty izo-löttyöt,és indultunk is tovább.(Nem bírom megállni,így leírom:egyik szervezõ bevallotta,hogy elõbb is elkezdhették volna a fõzést,a másik símán letagadta,hogy Írott-kõ elõtt is szokott tea lenni.Azt már végképp csak mérhetetlen gonoszságból árulom el,hogy volt ott tea,mert érkezett egy csapat,aki közül egy emberke”valakinek a fia”-a nõi névre nem emlékszem-volt,és mivel õ „valakinek a fia”volt,mindjárt a kezükbe is nyomták a poharakat a konyha elõtt…..)A kis protekciósok:)))
Kis közjáték után tehát megindultunk Bozsokra a kék kereszten gyönyörû hajlékok között.Hamarosan már a Bozsoki-patak völgyében jártunk én imádok mindent ami víz,itt is nagyon lélekemelõ volt a patak csobogása.Szokás szerint a falut csak épp hogy érintettük,pecsételés után ráálltunk a kék 3szög jelzésre.Kisebb kaptató után hullámvasutas szakasz következett,majd egy majdnem derékszögû jobb kanyar után pontosan 12 szintvonal átszelése várt ránk valami olyasmi célzattal,hogy közelebrõl is láthassuk a Kalapos-kõ nevû sziklaalakzatot.Miután ez megtörtént-miután újra a megfelelõ mennyiségû oxigén állt rendelkezésünkre-gyorsan tovább is indultunk az országhatár irányába.
Az útvonal egyik,ha nem a legszebb része következett.Jobbra alattunk az elképesztõen gyönyörû Sötét-völgy,aljában patakkal,hatalmas szálfákkal….
…majd véget ért a szem legeltetése,és már többnyire csak a lábunk elé néztünk a Dunántúl legmagasabb pontjára tartó kaptatón.Szembõl kisimult arcú,vidám túratársak érkeztek,szinte rohantak lefelé a hegyrõl,„hova ez a kapkodás?”-jegyeztük meg néha zihálva:)
A csúcson kaptunk pár szem diannás cukrot,majd pecsételés után nem is idõztünk sokat a szeles helyen,mi is elkezdtük a jókedvû downhill-szakaszt.Itt kezdtem jobban lenni,eddig valami teltségérzet,ha úgy tetszik hasfájás gyötört,ami szerencsére eddigre elmúlt.
Az oda-vissza szakasz után ráálltunk a piros sávra,majd elõször a Hosszú-völgy peremén,majd kimondottan a völgyben ereszkedtünk vissza Velembe.Idõközben befutott mellénk a Szerdahelyi-patak is,csobogásával tovább fokozva a természet nyújtotta örömöket.A patakban-miután úgy itéltük meg,hogy itt még talán nem szennyezett semmivel-bemosakodtunk a reggeli második felvonásához és újra csak meglátogattuk a híres Alkotóház udvarát.Az ellátmány eddigre teljes egészben elkészült,így pár szót váltva a mily meglepõ,épp szintén falatozó Kerek repkény- Kékdroid duóval mi is elköltöttük a tízórainkat.
A tea ismét nagyon finomra sikeredett,így csak némi repeta után indultunk el a Szent-Vid meghódítására.Az emelkedõ bár nem a legszelídebb fajtából való azért nem okozott megoldhatalan problémát.Bár úgy emlékeztünk,hogy a kápolnánál nincs ell.pont azért elõvettük az igazolófüzetünket,hogy megállapíthassuk,hogy itt valóban nincs ell.pont.Még bekukkantottunk az épp nyitva levõ épületbe,aztán indultunk is tovább.
A kék karika jelzés nem gyenge emelkedõjén jutottunk fel a Hármashatár-hegy autósparkolójához,majd pár méter aszfaltozás és a Hörmann-forrás meglátogatása után végre újra lejtõs szakasz következett a Stájerházakig.Kiélveztük a lejtõt amennyire csak lehetett,tudtuk,hogy egy ideig megint csak elbúcsúzhatunk az ilyen kellemes szakaszoktól:)A ponton begyûjtöttük a szokásos almánkat,majd azt harapdálva elkezdtük legyûrni a fehér pöttyökkel megjelölt etapot.
Komótosan felbaktattunk a Tábor-hegyre,majd nyugtáztuk,hogy már csak egy ilyen kapaszkodás vár ránk,és az igaz,hogy lényesesen meredekebb,de lényegesen rövidebb is.A Paradicsomos ell.ponthoz óvatosan cikk-cakkban ereszkedtünk le,ahol összefutottunk tavalyi kollégánkkal Péterrel aki épp „soha többet ezt a túrát”hangulatban volt,ráadásul a 70-en,úgyhogy volt még pár km hátra neki:)Próbáltunk lelket önteni bele,láthatóan nem sok sikerrel,aztán megkezdtük a kanyargást a Hét(vezér)-forrás felé.Így sokadjára már ez sem tûnt olyan megterhelõnek,sõt unalmasnak sem,igaz,hogy aszfaltozni kell elég hosszan,de közben lehet nézelõdni,beszélgetni-szóval jó társaságban hamar elfogy az út.
Az én térképemen még nem szerepel,de már jóval a forrás nagy kanyarja elõtt megy le balra egy –ha jól rémlik-valamilyen kék jelzés Hét-forrást elõrejelzõ felirattal(esetleg,ha járható be lehetne iktatni a túrába,kiküszöbölve az itteni oda-vissza szakaszt),mi azonban kiírás szerint haladtunk tovább az aszfalton az említett kunkor felé.Balról aztán a mélységben feltûnik maga a forrás,itt a kispistázók,a lábukat nem kímélõk általában nekivágnak az avarral borított hegy(vagy völgy)oldalnak,mi meg csak úgy öregesen a kapott útvonalvázlatot figyelembe véve leballagunk az aszfaltcsíkon.
Az már a Paradicsomos ell.ponton látható volt,hogy jó fél órával jobb az idõnk,mint tavaly,és ez a helyzet a forráshoz érve csak javult.És,hogy maradjon is minden így,nem is húztuk hosszúra a pihengetést,neki is vágtunk feltenni az „I”-re a pontot.(Az evést-ivást én már elrendeztem jóval a forrás elõtt,arra gondolva,hogy az ott elfogyasztott táplálék már csak felesleges teher,energiát már nincs ideje adni)
Feri vezette a csapatot,elõször úgy tûnt,hogy ez a kaptató az elmúlt évben valahogyan megszelidûlt,de aztán persze megmutatta igazi arcát.Nagy megkönnyebbülés volt felérni a vízszintes szakaszra.Aztán már látótávolságba került a kilátó,még egy kis kapaszkodás,majd újra könnyebb rész,majd egy bal kanyar és már fenn is vagyunk!Ez évrõl évre könnyebben megy,azt azért leszögezhetjük.
Pecsételés után Sanyival elhagytuk Ferit és az épp hozzácsapódott túratársakat,és szó szerint lerohantunk a hegyrõl.Na,ilyet sem csináltam még ilyen hosszúságban,de nem mondom,hogy olyan rossz lett volna.Kicsit féltem,hogy esetleg a térdeimnek késõbb ez nem fog tetszeni(hiába mondják a hozzáértõk,hogy lefelé,ahol a terep engedi jobb a térdnek a kocogás)de szerencsére nem lett baj a dologból.Leérve az aszfaltra aztán visszaváltottunk gyaloglásra,és a kijelölt(temetõ melletti)úton begyalogoltunk a célba.
Ha azt vesszük,hogy elsõ nekifutásra 11:45 lett az idõm,akkor a mostani 10:30 azt hiszem nem lebecsülendõ.Fõleg úgy,hogy most sem szakítottuk meg magunkat,lényegében a saját tempónkban haladtunk végig.Persze könnyû egy olyan csapatban haladni,ahol a három tagnak közel azonos a tempója,senkit sem kell visszafogni,és senkire sem kell várni.
Nos,a kezdeti „gyilkos”majd a folytatásban alkalmazott „nagyon kemény”jelzõt most nagyképûen az „elég kemény”-re cserélném,aztán majd jövõre meglátjuk:)
A sikeres teljesítésért a szokásos Emléklap és sajnos a szintén szokásos kitûzõ jár,ami annak fényében még „bántóbb”hogy pl. a 70-esek öt félébõl választhatnak.Az ellátásra viszont-a kis teás bibin kívül-nem lehet egy rossz szavunk sem,hiszen Velemben kétszer van zsíroskenyér plusz tea(?),Írott-kõnél diannás cukorka,Stájerházaknál alma,a célban pedig idén már két darab nagyon finom,friss szalámis szendvics plusz szörp.
Még egy észrevétel itt a végén:Sokan,úgy tudom azért nem választják a 70-es távot,mert hogy állítólag az utolsó 20 kilométer elég ingerszegény,ráadásul nagyon sok az aszfalt.Ha ezen lehetne változtatni-akár komolyabb szintemelkedés árán is,na azért nem 3500 méterre gondoltam-mindenképp vonzóbbá tenné ezt a távot.Talán még én is belevágnék:)De azért az 50-es kitûzõket ettõl függetlenül is lehet frissíteni!:)
Jövõre remélem jön a negyedik.
Köszönöm a lehetõséget.
dnvzoli
|
