Szent Márton 30
GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus
magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 235 m.
Nyolc elõtt pár perccel megérkeztem a rajt
helyére. Gondolkoztam, vegyek e kamáslit, vagy nem lesz túl sáros a terep, ami
a számomra ismeretlen, mivel Szombathelyrõl eddig csak a Szentkút túrát
csináltam, ami azért elég dagonyás szokott lenni. Bent egy rábahídvégi
sporttárs, akivel tavaly együtt teljesítettük az Írottkõ 50 nagy részét, azt
mondta ez a rész nem olyan dagonyás, mint az oladi. Úgy döntöttem, mellõzöm.
Eredmény: két nadrágot moshattam a hétvégi két túrát követõen. Befelé menet
Bazsival futottam össze, aki már meg is kezdte a táv teljesítését. A rajtidõ
kezdetén, nem tolongtak nagyon az indulók, így gyorsan beneveztem, s neki vágtam
a táv teljesítésének.
Mivel a túra kiírásában semmiféle információ nem
szerepelt a túra útvonalára, illetve térképigényére vonatkozóan, ezért a
Kõszegi-hegységét hoztam, a valóságban szükséges Kemenes-hát térképe helyett.
Ennek megfelelõen, teljesen az elfogadható minõségû (de azért nem igazán jó) szürkeárnyalatos,
fénymásolt térképlapra, és az itinerre kellett hagyatkoznom. Végül is
elegendõnek bizonyult, bár itt-ott okozott némi bizonytalanságot. Az elején
nagyon korrekt a leírás, szépen utcanevekkel, így gyorsan kitaláltam a
városból. Fényképezõgépet nem vittem magammal. Minek az egy alföldi jellegû
túrára? Már a kilátó felé bántam a dolgot. Aztán kiderült nem is olyan nagy
baj. A kilátó zárva, s egyébként is üvegezett a kilátó rész, azon keresztül meg
nem lehet valóban jó képeket készíteni. Jó tempóban mentem tovább. A következõ
pontig Süle Tóniékkal ballagtam együtt, utána õk az asszonyok kedvéért
visszavettek egy kicsit a tempóból. Azért így sem mentek sokkal lassabban, mint
én. A saccom szerint az én ötös átlagom helyett, bõ négy és felest mehettek. Az
elsõ EP-ig 55 m
szintet szedtünk össze. A következõ majd húszon pedig 40-et. A szeméttelepet
elhagyva, kellemes, néhol azért elég sáros erdei úton szaporáztam lépteimet.
Lehagytam három fiatalt, akikkel késõbb egy-két kilométert együtt ballagtunk.
Néha hallottam egy-két puskadörrenést. Nem örültem neki, hát még akkor, amikor
egyre hangosabbak lettek. A nárai út keresztezését követõen kiértem az erdõbõl,
s elég sáros mezei út következett. Három szarvas keresztezte az utunkat. A
következõ elágazásnál kicsit elbizonytalanodtam. Van egy bozótos árok, egyik
oldalán vetés, ragadós sárral, a másik oldalon épp szántják a tarlót. Az utat
már sikeresen elszántották, de a térképvázlat szerint egyenesen kéne menni. Itt
a srácok utolértek. A tarlót választottam, s száz méterrel arrébb, az itiner
szerinti sûrû jelzésen, láttam is egy sárga jelzést, tehát jó helyen vagyok.
Mentünk a cirka tíz méter széles tarló csíkon, amit egy MTZ igyekezett
eltüntetni. Szerintem a rajtidõ vége felé indulók, már csak a szántás és a
sáros vetés között választhattak. Mi még jól haladtunk. Hamarosan rátérhettünk
az itiner szerint vízmû, szerintünk szennyvíz telep felé vezetõ aszfaltútra. Az
objektum megnevezése tekintetében gyorsan megegyeztünk a szennyvízmûben.
A puskalövések egyre közelebbrõl hallatszottak. A
szennyvízmû mellett nagyobbacska õz csapat húzott el, mi pedig irányba vettük a
Csuporvillát. Az egyik nyiladékban vagy száz méterre egy vadászt láttunk.
Rövidesen elértük az aszfaltot. Eddigre kicsit elhúztam a fiataloktól. Az
itiner, és a jól felfestett jelzés alapján letértem a mûútról, s jó kis erdei
úton mentem tovább. Itt az itiner stílusa alapján, hamarosan el kellett volna
érnem egy fahidat. Megyek, megyek, s sehol a híd, pedig a jelzés szerint jó
helyen vagyok. Ráadásul a fiatalok élénk beszélgetése is megszûnt mögöttem.
Hátranézek. Sehol senki. Jó helyen vagyok? A jelzés OK, GPS szerint is jó az
irány, saját térkép nincs, követem a jelzést, az egyébként kellemes tölgyesben,
s bõ 6 km
után el is érem az itinerben jelzett fahidacskát. Átkelve rajta, kiértem az
erdõbõl, s egyenes mezei úton közelítettem Ják felé. Tájékozódási pont a
templom. Megint csak sajnálom, hogy nincs nálam fotóapparát. A következõ majd
két kilométeren csak elvétve van jelzés.
Lakott területre érve látom jobbról túrázó csapat
érkezik az aszfalton. Ahogy közelebb érek, látom Süle Tóni és csapata az. Már
messzirõl kiabálnak, nem lõttek e le a vadászok? Panaszolták, õket a
Csuporvilla elõtt üvöltözve fordították vissza, s zavarták az aszfaltútra, még
azt is megtiltva, hogy a Püspöki-erdõn (ahol egyébként favágok is dolgoztak)
keresztüljöjjenek. A vadászok esetében olybá tûnik, a fegyver agy IQ-ja is
magasabb, mint az övéké. A vadászati törvény ugyanis semmilye korlátozásra sem
jogosítja fel õket másokkal szemben, csak az orv vadászatot nem engedélyezi.
Másrészt, a hajtó vadászataiknál minden alkalommal elkövetik a gondatlan
veszélyeztetés (a vadászat vezetõje pedig alighanem a foglakozás körében
elkövetett gondatlan veszélyeztetés) bûncselekményét, ugyanis a figyelmeztetõ
táblát, minden úthoz, ösvényhez és vadcsapáshoz ki kellene tenni, a vadászat
után pedig beszedni. Állítólag itt is kitettek, a szennyvízmûhöz vezetõ
aszfaltút bejáratához, viszont mi másik irányból érkeztünk. A gyalogos, ha a
természetvédelmi hatóság, illetve az erdõgazdálkodó nem tiltja, bárhol mehet.
A faluban rátértem az aszfaltútra, s egészen Nárai
túlsó végéig azon kellett talpalni. Ez egy ronda, dögunalmas 9 km. Jákon eleinte jók a
jelzések, hamar megtalálom az ellenõrzõ pontot. Pecsételés, megiszom a kapott
teát, s elindulok vissza a kék-sárga jelzésen. A térkép alapján rátérek a
kékre, mivel az elágazásban nincs kék jelzés, majd csak bõ kétszáz méter után
kerül elõ egy. Kiérek a faluból, s tipikus alföldi módra, már látom is jó
messze a következõt. Igen csak figyelnem kell, el ne aludjak ezen a szakaszon. Nárai
egy fokkal kevésbé unalmas. Végre letérhettem az aszfaltról, s kellemes erdei
ösvények következtek. Egy kicsit visszatértünk a sárga sávra is, ahol már
jártunk Ják felé menet. Kuküllõnél kicsit elnagyolt az itiner, s a vázlaton sem
látszik, hol fonódik a kék és a zöld jelzés, Azért némi gondolkodást követõen,
a szerintem logikus megoldást választom, s csak a fonódás végén választom a
zöldet. Kicsit arrébb 20-asokkal találkozok, nekik sem egyértelmû az itiner
alapján, merre, hány méter. Térképlapjukat megnézve, megállapodunk, nekik
viszont a kéken kellett volna menni. Ballagok tovább, a kissé sáros úton,
kertek végében, s végre elértem az utolsó EP-t, ahol rá kellett ébredjek,
elhagytam az igazoló lapot. Gyerünk vissza. Tudtam, nem lehet messze, hiszen
nemrég néztem meg. Így is lett csak vagy 150 m-t mentem vissza, s meg is van.
Ezzel a kitérõvel, 33,2 km-t mentem 240 m szinttel. A pont után útbaigazítok egy
újabb rövid távos csapatot, pedig én is elõször járok erre. Kellemes hullámos
erdei ösvényeken érek vissza a városban. Egy helyen Down Hill-esek
gyakorolgatnak. A nem túl nagy szint ellenére szerintem egész kellemes kis
pályát alakítottak ki maguknak. A templomig nincs is gond a tájékozódással, jó az
itiner. Azt viszont már nem árulja el, melyik oldali utat válasszuk a templom
mellett. Én az egyenesen menõt választom, s jobb kéz felõl hagyom el a
templomot. Alig 100 méterrel késõbb rájövök, a másikon kellett volna menni, de
már mindegy. A park szélén jobbra helyesbítek, s visszatérek a kékre, amin
besétálok a célba.
Átvettem a kitûzõt, emléklapot, megettem egy pár
zsíros kenyeret, amit finom narancsos, fahéjas, édesgyökeres teával öblíthettem
le.
Kellemes túra volt, amit nagyon szép idõben
teljesíthettem. Az itiner lehetne két-három helyen egy kicsit pontosabb, egyébként
OK. Ezen felül a TTT-s kiírást sem ártana pontosítani. 2007-ben módosították
utoljára. A kiírásnál (400/200 Ft) magasabb az ár, de több mindent is kaptunk
(csak ital szerepel). Be kellene írni, az útvonalakat, s milyen térképet kéne
hozni.
A túra ár/szolgáltatás
aránya igen jó. 500/300 Ft-ért, szürkeárnyalatos, kissé nehezebben használható
fénymásolt igazolólap, emléklap és kitûzõ, Jákon tea, a célban pedig zsíros
kenyér és tea. |