Bakonyi Mikulás teljesítménytúra,
18-as táv.
GPS-el mért távolság: 18,4 km; barometrikus
magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 735 m.
Leparkolást követõen, kissé
elhúzódott a készülõdés, mivel az egyik kamásli zipzárja egy istennek sem
akarta tudni az igazat. A nevezés elég hamar megtörtént, s a gyönyörû, hideg,
havas téli idõben, frissen neki vágtunk a táv teljesítésének. A falu táblánál
rögtön el is akadtunk, mert le kellett fotózni egy hóval fedett padot, valamint
megszabadultam egy réteg ruhától.
A faluból kiérve nagyon jól
haladtunk, a már kitaposott csapáson. Jókat derültünk a hóba karcolt
üzeneteken. Rövidesen a Töbör-hegy oldalában kaptattunk, s sorra elõztük meg a
nálunknál kényelmesebben haladókat. Merci, a tizenegy és félévének megfelelõen számon
tartotta, hány embert elõztünk meg, s nagyon örült, hogy bennünket viszont csak
egy hosszútávos került ki, ami nem számít. Gyorsan megérkeztünk az elsõ pontra.
Megegyeztünk, az Ördög-árok alsó
végénél eszünk egy kicsit. A völgybe leereszkedésnél utolértük Dombi Janiék
csoportját. Kellemetlen meglepetés, jócskán folyt a víz az Ördög-árki-patakban.
Végül is számítottam rá, de hogy ennyi! Nem lehetett simán átgázolni rajta.
Nekem nem is sikerült száraz lábbal megúsznom. Egy rossz lépésnek köszönhetõen,
jobb lábbal fél combig merültem a vízbe. Partra vergõdés után zokni csere,
illetve egy tavalyi térdgyulladásnak köszönhetõen nálam lévõ szélálló
térdmelegítõ felvételét követõen ettünk egy kis szendvicset, teáztunk, s
továbbindultunk. Az átázott nadrágszár pillanatok alatt megfagyott. A
kívül-belül bõr bakancsot dicséri, hogy mire a Mikuláshoz értünk, már egész
komfortos volt a lábamnak, a célban pedig nem kellett zoknit cserélni, olyan
száraz volt, pedig elég sok vizet csavartam ki a levetett zokniból, amit persze
ott is felejtettem a hóban.
Már elõre tartottam az Ördög-gát
fölötti négy patakátkeléstõl, amibõl kettõ, jó idõben sem könnyû, mivel
sziklamászással is jár. Végül is nem lett gond, hiszen egy újabb patakátkelést
követõen a kitaposott ösvény fölvitt a hegy oldalába. Néha elég izgalmas volt.
Mercike esett is kettõt. Miután én is elestem, megjegyezte, kettõ-kettõre
állunk. Nemsokára újabb elõttünk menõ csoportot láttunk meg. A nagy hátizsák,
meg a kötélcsomó láttán találgattam, csak nem sziklát akarnak mászni az
Ördög-gátnál? Két-három kidõlt fánál értük õket utol, amin látszott igen nehéz lesz
átvergõdni, a nagyon meredek hegyoldal miatt. Mikor úgy döntöttem, a tövük
fölött kerüljük meg a fákat, szóltak, lepecsételnék az igazolólapokat, mert õk
lennének az Ördög-gáti pontõrök, s most, mint mozgó pont üzemelnek.
Pecsételést követõen elég
nehezen, fõként négykézláb följebb másztunk, s egy kicsit lankásabb részen
gyalogoltunk tovább. Egy sziklakiszögelés után lenézve láttam, most hagytuk el
Ördög-gátat. Szerencsére a frissen kitaposott ösvény nem ment le az árokba, így
azon maradtunk.
Egy fiút és apukáját értük utol.
Krisztián hozzánk szegõdött, lehagyva a térdproblémával küszködõ papát.
Beszélgetés közben kiderült, õ is fehérvári, mint Merci, egyidõs is vele, s a
sportban nagy rivális iskolába jár. Az árok fölsõ végénél újra utolértük
Janiékat, s azzal a lendülettel le is hagytuk õket. Eddigre észrevettem, ha én
mentem elöl, akkor Merci le-lemaradozott, míg ha elõre engedtem, akkor igen
csak kapkodhattam a levegõt, hogy tudjam tartani vele a lépést. Ezt el is
mondtam. A Zörög-hegyre vezetõ kaptatón szólt is, engedjem elõre, mert ilyen
meredek emelkedõn jobban szeret elõl menni. A hegyrõl levezetõ lejtõn, meg
beszólt, menjek gyorsabban, mert mindig rám kell várnia.
Vissza az idõrendhez.
Krisztiánnal együtt hamarosan elértük a Mikulás pontot, ahol nagy élet volt.
Percekbe telt, mire megkaptuk a pecsétet, a csoki mikulást és szaloncukrot.
Szendvicseztünk egy kicsit, ittunk egy kis teát, s irány tovább. A Gesztenyéshez
vezetõ szakaszon valahogy nagyon lassan járhatónak bizonyult az ösvény. A
lábnyomok ritmusa is nagyon rossz volt. Ráadásul öltözni sem gyõztünk, mert
cudar hideg észak-nyugati szél fújt, mint mindig. Majd lefagyott az arcunk.
Mercinek volt is egy holtpontja. A kilátás viszont klassz. Néhol szinte
világítottak a ligetek, az alacsonyan sütõ nap fényében. Nagy nehezen elértük
végre az erdõt. De jó meleg volt ott! Mármint a fennsík hideg szeléhez képest.
A ponton Istvánék értek utol
bennünket, valószínûsítem, az 50-es távot teljesítették. Egy újabb érkezõ éppen
cikizte õket, mert hogy a fönti ösvényen mentek, s szerinte ez szabálytalan
teljesítés, ezért dobják el az igazolólapjukat. Istvánék visszavágtak: miért õk
lent mentek az árokban? Ha igen akkor õk dobhatják el az igazolólapjukat, mivel
hiányzik róla az Ördög-gáti pecsét, mert a pontõrök fönt tanyáztak a hegyen. Ez
is megvolt. Kis pihenõ, s gyerünk tovább.
Szerencsére a Károly-lak felé
vezetõ részen jobban járhatónak bizonyult az ösvény, mint a Gesztnyésig, így
igazán jól haladtunk, ráadásul gyönyörû volt a behavazott fenyves is.
Megelõztünk egy 6-7 éves forma kisfiút,
aki szintén a 18-as távot teljesítette. Igen csak jól ment, bár ez a kicsit
monoton szakasz már nem esett jól neki.
A Zörög-tetõre vezetõ kaptató
meredek része elõtt egy kis legális dopping: egy sport szelet. A kisfiúék
majdnem beértek bennünket. Jókedvû énekléssel már jobban ment neki, tehát
valószínûleg a monotonitás lehetett a gond. A kaptató teteje közelében
megálltam, mivel a lenyugvó nap fénye szép rózsaszínesre festette a fák jeges
ágait. Csodálatos látvány. A hegyen hamar elértük a következõ ellenõrzõ pontot,
ahol Merci egy újabb sportszeletet helyezett biztonságba, megittuk a maradék
teát, s már szaporáztuk is tovább a lépteinket. Merci alig várta, mikor érünk
már az ígért meredek lejtõhöz, mert csúszkálni szeretne. Én nem vártam annyira,
de csak elértük. Merci szerint sajnos nem volt elég jeges, így nem tudott úgy
lecsúszni, mint várta. Számomra viszont nem volt olyan vészes a lejutás, mint
amennyire féltem tõle. Itt páran megelõztek bennünket. A lankásabb részen Merci
lefutott, nehezményezve a lassúságomat. A falu határáig párszor „aláírta” a
hegyet a túrabottal, útbaigazító nyilakat rajzolt. Jól szórakozott.
Az utolsó pontnál balról kerültük
meg a sziklát. Megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. A P+ jelzésen utolértük
Jakabék trióját (a túrabeszámolójából és a fotóiból derült ki, meg persze az
is, hogy a túra elején az általuk készített feliratokon mosolyogtunk olyan
jókat), majd a meredek lejtõnél el is húztunk tõlük.
A templom kert után egy utolsó
aláírás a hóba (én is kedvet kaptam rá), s ráfordultunk a célegyenesre. A cél
elõtt Merci megjegyezte: „Jó kis túra
volt.”
A célban rövid sorban állást
követõen megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, valamint amikor mondtam, hogy az
elázott igazolólappal, valamelyik utolsó EP-n kiránthattam a zsebembõl az
italjegyet, kaptunk helyette újat. Megittuk a teát, s hazafelé vettük az
irányt.
Nekem nagyon tetszik ez az új
18-as táv. Aki egyszer is járt az Ördög-árokban az tudja, még nyáron sem túl
könnyû, viszont a csodálatos látvány kárpótol a nehézségekért. A Bakony
legszebb részei közül érint egy-kettõt (Ördög-árok, Kõ-árok, Kõmosó-völgy, a
cseszneki rész, Cuha-szurdok és a Zörög-hegyrõl levezetõ rész. Persze távja
válogatja.). Az Ördög-árok leküzdése fönt a hegyoldalban sokkal könnyebbnek
bizonyult, mint amire számítottam. Könnyebb, mint nyáron lent a völgyben. A
kiírástól való összesített szintbeli eltérés is ennek a hullámvasutazásnak
köszönhetõ. Ráadásul körtúra, tehát nem kell tömegközlekedéshez igazodni.
Szerintem már régen hiányoztak ezek rövid körtúra távok. Mielõtt a kiírást
elolvastam volna, azon törtem a fejem, megkíséreljem-e a gyerekeket rábeszélni
a 30-as távra, de azt azért még hosszúnak véltem 10-11 évesek számára.
Elolvasva az új távok útvonalát, rögtön eldöntöttem, ez kell nekem! Mindkét új
táv nyomvonalán, kicsi eltéréssel vezettem már egyesületi túrát. Ilyen szép
téli idõben ritkán van lehetõsége túrázni az embernek Magyarországon! Vastag
porhó, jégkéreggel bevont, hóval megrakott faágak, ragyogó napsütés, kék ég!
A túra ár/szolgáltatás arányát
tekintve a drágák közé tartozik. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes
igazolólap (saját térkép nem feltétlenül kell). Ez évben sokkal jobb térképet
kaptunk, mint az elõzõ években a térképvázlatok voltak. Ahogy az elõzõ
években, úgy most is, minden, az Ördög-árkon keresztülmenõ táv igazolólapja
tartalmazta a túra nehézségére és veszélyességére vonatkozó figyelmeztetést. A
pontõrök minden ponton tudták, kinek merre kell menni. A gézaházi ponton pici
csoki mikulást és szaloncukrot, a célban pedig emléklapot, kitûzõt, a szokásos
felvágottas, savanyú káposztás szendvicset és teát kaptunk.
|