A Budai-hegység távoli csúcsai elõször
"Én nem akarok széttörni semmit
Csak azt mondom, hogy olyan nincsen,
Hogy mindig a jó ösvényt, hogy
Rövid is meg biztonságos is, meg minden."
(30Y: Semmi szédítõ magasság)
Negyed hat után érkeztem Nagykovácsiba, de mivel a rajt csak fél hatkor nyitott így pár percet kint kellett várakoznunk. Fél hatkor aztán besereglett a kisebb csapat túrázó. A falon ki volt táblázva, hogy a meglepetés csúcs idén a Kis-kopasz lesz.. A nevezést késõbbre tartogattam, bevártam Bubuékat, addig elfogyasztottam egy BÚÉK-ról maradt croissant és narancslevet. Olyan hat körül megérkeztek Bubuék, elkezdtem készülõdni az indulásra. Ekkor vettem észre, hogy a lámpám nem mûködik. Egy kicsit még próbáltam bütykölni, aztán inkább feladtam a dolgot.. 6:17-kor indultunk el, egy kb. 10 fõs csapat verõdött össze Bubu vezetésével. A P-on kezdtük meg utunkat, ezen másztunk fel a Nagy-Szénásra, ahol a pecsét mellé cukorkát kaptunk. Egyáltalán nem volt hideg éjszaka, ezért le is vettem a pulcsimat, így is melegem volt egész éjszaka. Ezután a Perem-hegyet vettük célba a K, majd K+ jelzésen haladva. A csúcson újabb pecsétet és töltött kekszet kaptunk. Lementünk a kerítéshez, rövid ideig a sárgán haladtunk, majd letértünk a Don Bosco túráról ismert útra, így mentünk fel a Meszes-hegyre. Közben csatlakozott hozzánk R. Gellért sporttárs, õ ezzel a csúccsal kezdte a túrát, és elvileg a másik irányba haladt volna, de mivel meghallotta Bubu hangját úgy döntött inkább velünk tart. Az Ilona-lakhoz egy meredek hegyoldalon ereszkedtünk le, majd átellenben kapaszkodtunk fel. A kis házikó most nyitva állt, s teát adtak a pecsét mellé.Egy hosszú szakasz következett jelzetlen úton, egészen a Nagy-Kopaszig, ahol rövid ideig a Phsz-ön, mentünk, majd egy hirtelen jobbost vetve megindultunk a Kis-Kopasz felé. Elõttünk egy túratárs már járt erre, így az õ nyomait és Tanker gps-ét követve könnyen megtaláltuk a csúcsot, amiért egy újabb pecsét és egy túró rudi volt a jutalmunk. Visszafele egy kicsit nehézkesebb úton mentünk, egy meredek, csúszós domboldalon oldalaztunk, majd négykézláb másztunk fel a Zhsz-ig.Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem toronyiránt indulunk el, hanem a Z+-en, s majd onnan vágunk le valahogy. Ezután a többiek nagyon lemaradoztak, mert térképet böngésztek, engem ez eléggé zavart, mert annyi idõ alatt már a jelzésen is felértünk volna a hegyre, mire kitalálták merre akarnak menni, így én Gellérttel és egy másik társunkkal picit elõreléptünk. A jelzés elhagy tuk egy jelzetlen úton, majd egy keresztezõdésben javasoltam, hogy inkább vágjunk át a jelzésre, nem akartam nagyon a hegy alá bemenni, nehogy túl meredeken kelljen felmászni, meg nem is ismertem azt a részt, így átmentünk a Z+-re, s azon másztunk fe a Fekete-hegyre, ahol persze a többiek már rég fent voltak. Ezután visszamentünk egy jelzetlen úthoz, amin elindultunk Juliannamajor felé. Egész jól álltunk idõben, ezért mondtam Gellértnek, hogy elkísérem õt az utolsó két csúcsára, a Nagy-Szénásra és a Perem-hegyre, amennyiben a Zsíros-hegyig megmarad az elõnyünk. Ezért elléptünk a csapattól, s ketten vágtunk neki a Hosszú-erdõ-hegynek. Ezen a hegyen még nem jártam, ezért itt Gellértre bíztam magam, aki javasolta, hogy ne a Rézsû út felõl másszuk meg a hegyet, hanem menjünk a fõúton Nagykovácsi felé, s alulról szúrjunk be a hegynek, mert õ a régi térképén látott egy földutat fel a hegyre onnan. El is indultunkegy utcán, majd az elfogyott, s egy ösvény váltotta fel, majd azt egy nyom, majd az is eltûnt, s csak a sziklás hegyoldal magasodott elõttünk. Kipróbáltam, hogy fel lehet-e mászni rajta, s sikerült, így a többiek is jöttek utánam (idõközbe egy magányos túratárs csatlakozott hozzánk), s néhány méterre a ponttól bukkantunk ki. Itt is kaptunk teát, s nem sokkal utánunk Bubuék is megérkeztek. Kis pihenõ után Elindultunk lefele a Remete-szurdok felé, ahová egy igen meredek és csúszós út vezetett le, itt többen vissza is akartak fordulni, mi Gellérttel kielõztük a csapatot és megindultunk lefelé. Közben szembetalálkoztunk Földi Roliék csapatával, nem irigyeltük õket amiért itt fel kell jönniük. Sok csúszkálás után végül megérkeztünk a szurdokba. Átkeltünk a patakon majd megkezdtük a kapaszkodást a Remete-hegyre, ami nem volt egyszerû, ugyanis annyira ki volt taposva az út, hogy minden lépés után kettõt csúsztunk vissza. Felérve megláttuk a karácsonyfát, egy gyors pecsét után indultunk is a Kálvária-domb irányába. Ide inkább a biztonságosabb utat választottuk, azaz lementünk egy kicsit a K+ en, majd élesen balra fel az ösvényen. Pecsételés után a hegy másik oldalán ereszkedtünk le egészen a mûútig, hogy a S jelzésre térve mászhassunk fel a Felsberghez. 3:07 volt, így úgy döntöttem, hogy az a 2 óra 10 perc elegendõ lesz ahhoz, hogy elkalauzoljam Gellértet a maradék két hegyre. A Nagy-Szénást a már milliószor bejárt útvonalon másztuk meg, s szûk háromnegyed óra alatt át is értünk, Még a csúcs elõtt találkoztunk Jámborékkal, valószínûleg õk már a cél felé haladtak. Az utolsó szakaszon próbáltam minél jobb tempót diktálni, de szegény Gellért már eléggé el volt fáradva, egyszer meg is kellett állnom bevárni õt, de nagynehezen csak elértük a Perem-hegyi pontot. Itt elléptem társamtól, mert õ már nem bírt túl gyors tempót diktálni, meg amúgy is ráért hatig beérni, én viszont 4:37-kor voltam a kerítésnél, így volt negyven percem végigmenni a sárgán. Tempós gyaloglásra fogtam magam, s kerek fél óra alatt elértem a plébániát, majd a sorállás miatt 5:10-es célidõvel megkaptam a díjazást. 10:53 lett a menetidõm, hát a végefelé azért voltak pillanatok mikor kételkedtem a sikerben, de végülis összejött. Gyorsan leültem, kellett majd fél óra, hogy összekaparjam magam, hogy el tudjak menni kezet mosni és levest kérni. Kényelmesen megettem a levest, majd szép lassan elindultam hazafelé.
Nagyon jó, kalandos, élvezetes kis túra volt, a végére azért jól elfáradtam, jövõre szeretném a hosszút megcsinálni. |
