LeFaGySz 2011. – Bükk 63 km
Droiddal sietve szedjük a lábunkat Eger-Felnémet gyéren kivilágított utcáin szombat hajnalban, hogy odaérjünk a tárkányi elágazáshoz fél hatra, mert oda és akkorra beszéltük meg a randevút Rafterrel. Végül három perccel érkezünk késõbb a megbeszélt idõnél, s a Rafter-mobil átrepít minket a Bükkön, 6:20-kor szállunk ki az autóból Répáshután.
A Vadász Bisztróba már bevették magukat a túrázók, valamennyien a reggeli teájukat, rántottájukat fogyasztják. Hamar benevezünk, csaknem fél óra marad még a hét órakor esedékes rajtig. Nagyon megtetszenek a túrát hirdetõ, mészkõbe vésett Bükk LeFaGySz 2011 feliratú kõfaragványok.
7:00-kor Jaat szavaira megindul a menet, hamar emelkedõn találjuk magunkat, hátranézve Répáshutát láthatjuk, lakói még alusznak ködben megbúvó otthonaikban. A sárga sáv útvonalán a víz komoly átalakítást végzett, a széles út közepén most mélyen kivájt meder kanyarog. A völgy végén megtörténik az elsõ patakátkelés, azután Pazsagra érünk. Innen újabb emelkedõ következik, megleljük az elsõ ellenõrzõpontot valahol a sárga sávon.
A Z- jelzésre áttérve újabb szintgyûjtés veszi kezdetét, egy idõre Marton4 is társul, majd nemsokára elsiet. Az idõ nagyon jó, lekívánkozik a kabát alól a meleg pulóver, Tamás-kútnál RitaB és Jaat bíztatja és dokumentálja az áthaladó túrázókat. :)
Iszunk a kút vizébõl, aztán a mûútról rátérünk a K+ jelzésre, még látjuk, ahogy a rendezõi autó szépen elkanyarog Répáshuta felé. Elõttünk tisztán kivehetõ a Három-kõ orma, az erdõ szélén leljük meg a második ellenõrzõpontot, majd áttrappolunk Hereg-réten, a terjedelmes tisztás szélén álló esõháztól szép a kilátás a ködsapkába bújt Tar-kõre. A fennsíkra felvezetõ K+ helyett a KO jelzést választjuk, Imó-kõ sziklafala alján vízözönként bukkan elõ a forrás, sokan eddig csak szárazon látták, most megcsodálhatják igazi szépségében. Nemsokára igazolunk a harmadik ellenõrzõponton, majd innentõl a K-, majd a Z- jelzést követve Cserepes-kõig szinte végig emelkedünk. Út közben találunk rá a negyedik, „Bárhol Bármikor” fedõnevet viselõ igazolóhelyre. Az emelkedõkön kissé csoffadok, lassítom a fiúkat, Droid bíztat, Rafter meg mandarinnal tölt belém erõt. A hangulatunk egyenlõre nagyon jó. :)
A Cserepes-kõ elõtti szép kilátású rétrõl megcsodáljuk az Eged vonulatát, s a hegység lábánál megbúvó Eger városát és Felsõtárkányt. Itt még nem vagyunk biztosak abban, hogy erre este is lesz még lehetõségünk (ködveszély). A Cserepes-kõi barlangszállás most üres, nem állunk meg, a K- Z négyszög elágazásánál (erre még jövünk majd, ha minden jól megy) egy szimpatikus padon tartunk kajaszünetet. Szendvics és teafogyasztás után a Z négyszöget követve indulunk a minden lépéssel egyre közelebb kerülõ Szalajka-völgy felé. Töbrök és fenyvesek közt bandukolunk, mígnem az ötödik (és negyedik sorszámot viselõ) igazolóponthoz érkezünk valahol a zöld négyszögön. Egy idõ múlva aztán a Z- útvonalára térünk, ezt a jelzést követjük egészen a Szalajka-forrásig. Útba esik azonban még egy ellenõrzõpont (valahol a zöld sávon; szám szerint ötödik, amúgy hatodik), egy furcsán lefújt-lefestett fa, „tilos” felirattal és félig leszürkézett zöld jelzéssel az oldalán („Pista, ne szürkézd leeee!” :) – by Rafter). A széles szekérúton haladva fentrõl csodáljuk meg a kizöldült völgyet és az Erdei Múzeumot, a Fátyol-vízesésben rengeteg a víz, sajnálom, hogy ezúttal csak messzirõl láthatom. Az elmulasztott vízesésfotózás helyett azonnal kárpótol a szemet gyönyörködtetõ, türkizkék vizû tó, ami a sudár bükkfák mögött bukkan fel. Alján élénk zöld hínárnövények növekednek, úgy fest, mint egy túlméretezett akvárium.
A Szalajka-forrás vizébõl bõven merítünk, itt találjuk még Bubut, Vándor Csillagot és SzLA1 túratársat, mindenki elszántan készül a túra leghosszabb és legmeredekebb emelkedõjére. A korlátos szakasz a barlangig csak a beugró, onnan az emelkedõt én három részre osztom. Földi Roliékkal haladunk együtt, míg a „kaptatót” le nem küzdjük. Végül a forrástól kezdõdõ és az Istállós-kõ csúcsoszlopáig tartó mászás (a csúcs elõtt nem sokkal volt a 6. Z háromszög nevû e.p.) csaknem egy óra lett, Rafter „A PAD”-nál vár minket, ami a zöld háromszög jelzésen található, ott, ahol a sárga háromszöggel találkozik. Jól esik a meleg tea, mert bár izzadtam az emelkedõn rendesen, de azért itt már nem volt olyan meleg, a vékony fölsõm átvizesedett, muszáj még egy réteget magamra vennem.
Õr-kõ-rét (7. e.p.) felé vesszük az irányt, majd fel a csúcsra, itt fogad a túra talán leggyönyörûbb kilátása. Droid megkínálja SzLA1-t a termoszos kávénkkal, õ elõször azt hiszi, ugratás áldozata lesz, de szívesen elfogadja, a kávé még ki sem hûlt teljesen. Körbefotózzuk a panorámát, s leereszkedünk a másik oldalon, a távválasztás ellenõrzõpontjára kerülünk. Itt pontõrök is vannak (8. e.p.), ellátnak „Pozor Yeti”-s bélyegzéssel, meg még szúrunk is magunknak. SzLA1 próbál rábeszélni a 48-as távra, de megingathatatlannak bizonyulunk. :)
Elõbb a K- jelzésen, majd a Z- -on haladunk tovább. A kopasz erdõ fáin túl látszanak a Bükk szélsõ kövei, csak ámulunk és bámulunk.
Egy kerítés rácsain át fotózzuk Õr-kõ és Hegyes-kõ narancsszínre festõdött szirtjeit, aztán épp elindulunk tovább lefelé, amikor túrázók jönnek szembe. Csodálkozunk, de azt gondoljuk, talán kirándulók, ezt a tudatot erõsíti, hogy a mellettünk elhaladó elsõ kettõ ember nem mond semmit. Aztán Lestat és KuJoMi világosítanak fel a helyzetrõl, hogy vadászat van, vissza kell fordulni. A résztvevõk többsége nyargal is tovább felfelé a Z- jelzésen, én teljesen lelkibeteg leszek, hogy mi lesz így a hosszú távval, a vadászok elzárták az utat köztünk és az ellenõrzõpont között. Hiába tartalékoltam hát az erõmet a plusz körre?
Újra megállunk a kerítés mellett, bánatosan nézem a bükki köveket. Eltelik kis idõ, mire rászánjuk magunkat, hogy elinduljunk felfelé, amerrõl jöttünk, aztán hirtelen felbukkan Bubu és Vándor Csillag. Nem szeppentek meg a hír hallatán, Bubu azonnal alternatív útvonalon gondolkodik. Mivel szinte pontos információkkal rendelkezünk a vadászat helyét illetõen, biztosak lehetünk benne, hogy a Gyetra-völgybe vezetõ jelzetlen útvonalon biztonságban leszünk. Velünk tart még Lestat és két másik túrázó, így nyolcan kezdünk leereszkedni a völgybe. A zöld sávról a Király-szék magasságában térünk le balra. Az út lejt, de eleinte észak felé kanyarodik, bevisz minket a kövek alá, az Angyalszárny óriási függõkertként magasodik fölénk (a függõleges fehér sziklákon futó gyér növényzetrõl nekem legalábbis ez jutott eszembe), majd a Jávoros-forrás után elkanyarodunk délkeletnek a Napsugár pihenõ felé. Bubuval haladunk elöl, mindenféle bükki túrákról beszélgetünk, mögöttünk rendületlenül jönnek a többiek. Gyetra-völgyben végigkísér minket a víz robaja, sosem látott zúgók szaladnak a Varróház-, s azon túl Felsõtárkány irányába. Az Esztáz-követ már erõsen szürkület közelében érjük el, tucatnyi kisebb-nagyobb barlang rejtõzik a monumentális sziklaképzõdményben, vele szemben ott áll a kiépített-, de lezárt bejáratú Esztáz-kõi cseppkõbarlang.
(Valahol errefelé jött szembe egy sötét, kivilágítatlan alak, rettegtünk, hogy vadász és el fog zavarni minket, s akkor hiábavaló lett volna a kis kerülõ, amit megtettünk – Bubu szerint 1-1,5 km-rel lehetett hosszabb a pont megközelítése a Gyetra-völgy felõl, mintha le tudtunk volna ereszkedni a zöldön – de szerencsére nem vadász volt, ruháján határõrség felirat. Csak köszöntünk egymásnak és mindenki ment tovább a maga útján.)
A Napsugár pihenõ ablakain meleg fény szûrõdik ki, itt mi jobbra fordulunk, szembe a túra eredeti útvonalával, immár a piroson. Elõveszem a fejlámpát, nem azért, mert nem látnék, inkább azért, ha esetleg mégis találkoznánk vadászokkal, messzirõl meglássanak minket. A Z+ és P- elágazásánál van egy tisztás, amikor megpillantjuk, meghalljuk a kutyák csaholását, ugatását is, sok erdészeti gépjármû gyûlik össze, de már látjuk a kihelyezett bóját (9. e.p.). Most már csak nem gátolja meg a kb. harminc-negyven fõnyi vadász társaság, hogy lyukasszunk a tõlünk húsz méterre levõ lyukasztóval. Mikor melléjük érünk, köszönünk, erre rögtön megkérdezik, hogy a teljesítménytúra versenyen vagyunk-e. Igenlõ választ adunk, mire õk csodálkoznak, szerintük az engedély csak a Lambot-házig szólt. Megmondjuk, hogy mi igazán nem akarunk alkalmatlankodni, csak a szúróbélyegzõhöz engedjenek oda, mire azt felelik, a vadászat már véget ért, nem kell félnünk. (Amúgy én egyetlen lövést sem hallottam a túra alatt.)
Így hát végül sikerült elérni a Csókás-lápa aljában található ellenõrzõpontot (16:50), némileg megnyugodva indulunk vissza, fel a P- jelzõsen Pes-kõ ház irányába. Újra elhaladunk a Napsugár pihenõ mellett, s kellemesen emelkedõ szekérúton érjük el a Pes-kõ házat (10. e.p.,17:50). Itt is vannak lakók, tûz lobog az udvaron, mi a forrást vesszük célba, alaposan felfrissítjük magunkat a vizébõl. Nem állunk valami jól az idõvel, a többiek hamarabb tovább is indulnak, mi Droiddal és Rafterrel még elpiknikezgetünk, puszedlivel, sósmogyoróval feltöltekezve indulunk neki a P- további szakaszának. Egyszer már jöttem itt lefelé, emlékszem, nagyon meredek volt az út. Ahogy csúszkálok vissza a nyirkos avaron, visszakívánom a legutóbbi Tortúra terepviszonyait, a hóban valahogy jobban ment a felfelé mászás, biztosabbak voltak a lépéseim. Az elõttünk haladók fényei inkább magasan, mint messze vannak, ez kicsit elkeserít. Aztán elérjük az egykori kerítés maradványait, jobbra fordít a kanyar, emlékszem, innen már nincs messze a „tetõ”. Közben Rafter és Vándorköszörûs között sikeresen létrejött a telefonos kapcsolat, így tudathatta a rendezõkkel, hogy merre járunk.
Lelkesebben szedem a lábaimat, végre gyorsabban tudok haladni, békésen elhullámozgatunk az Õr-kõ rétig. Ott fakultatív frissítõpontot létesítünk, mindenki az asztalra teszi, amilye van. Mi meleg teával, Csillag sóskiflivel és szaloncukorral, Rafter mandarinnal, Lestat csokival járul hozzá a nagy lakomához. Bubu szól, hogy mennünk kéne, valóban szorít az idõ (~18:45). Pes-kõig tarajos gerincúton haladunk, egy ideig én veszem át a vezetést, a seprû már elhaladt, de tud róla, hogy mögötte vagyunk. Szerencsére az OKT jól követhetõ, de egy idõ után figyelmem lankadni kezd, Droid áll a menet élére.
A Cserepes-kõi barlangszállás odúja elõtt fejlámpás alak áll, ahogy elhaladunk a jellegzetes cumi bélyegzõ alakú kék jelzés mellett, az ismeretlen egyén sötétbe burkolózik, szegény pára biztos nem tudja hova tenni, miért járkál ilyenkor bárki is az erdõben, ilyen mélyen a Bükk szívében. Kiérünk a tisztásra, a sötét égen fagyosan ragyognak a csillagok, alant Eger és Felsõtárkány fényei derengenek. Hirtelen furcsa hangokat hallunk, Cserepes-kõ ma esti lakói igyekeznek utánozni a Yeti vérszomjas üvöltését (amit vacsorája elejtése elõtt szokott hallatni), vélhetõen elijesztési szándékkal, de mi nem dõlünk be nekik, tudjuk, hogy a Yeti „fenn a hegyen” él, de csak „a hóba’ járkál” (Besenyõ Pista bácsi nyomán). Óvatosan ereszkedünk le a sziklás utakon, itt Bubu megvárja Vándor Csillagot, mi meg õket, valamivel odébb. Felmászunk az Õserdõ kerítése mellett, errõl az oldalról kevésbé szeretem, mert meredekebb, de legalább rövidebb távon legyûrjük a szintemelkedést. :) A híres kidõlt bükkfa alatt ezúttal átbújunk, majd véget ér a tanösvény, a K- Z- elágazásnál erõs fényû lámpa állomásozik, Botosember a gazdája, elmondja, hogy a Tar-kõi pont már a zsákjában van, de nyugodtan menjünk tovább. Rendületlenül mászunk felfelé, beiktatva egy pihenõt, Bubu és Csillag is felzárkózik, újra együtt van mindenki. A kék háromszögön kisétálunk a szirtre (20:11), a fû ezüstösen csillog, érzem én is, hogy erõsen lehûlt a levegõ. A települések fényszõnyegei ott sorakoznak mind a Bükk lábánál, gyönyörû látvány, örülök, hogy nincs köd. Felveszem a sálamat, mert a hangom kezd fátyolossá válni. Elõszedetjük Botosemberrel az (11.) ellenõrzõpont szúróbélyegzõjét, így a kellõ helyen történik meg a ponton való áthaladás leigazolása. Aztán továbbindulunk Három-kõ felé elõbb K-, majd Z háromszög jelzésen, ahol újabb rövid ivós-megállót teszünk, de a hideg gyorsan tovább ûz minket. Bubut itt veszítjük el és egy ideig csak találgatjuk, hol lehet, aztán a célban derül ki, hogy Három-kõn hagytuk ott, mert odébb ült le iszogatni. Még szúrunk a cél elõtti utolsó (12.) ellenõrzõponton, aztán hamarosan elérkezünk a mûúthoz. Innen már csak lefelé zúzunk, Bánya-hegynél kissé korán örülük, mert azt hiszem, hogy az már Répáshuta, de csak az érzékeim csaltak meg. Sebaj, megyünk tovább, a Z négyszög nem követi a mûút nyomvonalát, többször átvág az erdõben, figyelünk a letérésekre. Az utolsó erdei levágásnál (kissé mélyút jellegû) ugrabugrálva abszolváljuk az ingoványosabb részen való áthaladásokat. Aztán felbukkannak a falu szélén álló villanyoszlopok, s Vándor Csillag boldogságában örömtáncot lejt. Vidáman és óvatosan haladunk a jégpikkelyes úton, alszik a falu, az udvarokon az UAZ-ok is békésen pihennek. 22:08-kor lépünk be a Vadász Bisztróba, ahol a rendezõk örömmel fogadnak és a már bent lévõ túratársak is megtapsolnak minket. :) Megkapjuk a díjazást, a finom és bõséges gulyás adagunkat az asztalunkhoz hozzák. Nemsokára elõkerül Bubu is Botosemberrel, így hát mindenki beért a setét erdõbõl. :)
Talán nem ez volt a leghidegebb LeFaGySz a teljesítménytúrázás történetében, de szerintem mindenki, aki megpróbálta, és aki végigment, mind remek élménnyel gazdagodhatott. Köszönöm a szervezõk munkáját, hogy ilyen kalandos, erõt próbáló, ugyanakkor látványos útvonalat találtak ki. S köszönöm a társaságot Kékdroidnak, Rafternek, s az éjszakai különítménynek: Vándor Csillagnak, Bubunak, Lestatnak és Botosembernek, aki Tar-kõ alatt megvárt minket. |
