Túrabeszámolók


Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Fézler Balázs Emléktúra

stalkerTúra éve: 20112011.02.19 12:36:33

Görgey 50


2011.02.12.


 


Péntek délután öt óra. Úgy néz ki, hogy biztossá válik a holnapi túra, Gabival 18 órai találkozást beszélünk meg Vasváron. Az idõ sürget, még hátra van a vásárlás és az összepakolás, így jó fél óra késéssel érkezünk Bazsival a megadott találkozóhelyre. Gábor a parkolóban vár minket, gyors búcsúzkodás Anyától és Bogitól és 18 óra 40 perckor robogunk is Visegrád felé.


 


Este 22 óra 5 perc. A visegrádi Mátyás király Mûvelõdéi Ház ódon épülete elõtt parkolunk le. Nincs nagy tolongás, sõt, feltûnõen csendes az épület. Bemegyünk. Az elsõ emeleten találkozunk a rendezõkkel, akik a második emeletre irányítanak minket és közlik velünk, hogy két túrázó foglalta el eddig a szállást. Felmegyünk a második emeletre, belépünk a szobába, felkapcsoljuk a villanyt és egy hálózsákban fekvõ, a feje búbjáig betakart emberbe botlunk. Ez a fejbúb ismerõs nekem és halkan mondom a többieknek, hogy szerintem R. István fekszik a földön. Gyanúm bevált, Pisti lekapta magáról a hálózsákot és üdvözölve ugrott elénk. Elmondta, hogy öt perce feküdt le és éppen az álom mezsgyéjét szerette volna átlépni, mikor megjelentünk és megzavartuk ebbéli elfoglaltságában. Egy kicsit sajnáltuk, hogy felébresztettük, fõleg akkor, amikor azt mondta, hogy másnap az éjszakai börzsönyi túrát is magáénak szeretné tudni. Az álmot sikeresen kivertük a szemébõl és így csak negyed 12 felé tértünk nyugovóra. Az éjszaka Gábor számára azzal telt, hogy egyik helyrõl a másikra költözött, mivel összecsuklott az ágy alatta. E körülmények miatt reggel mind a négyen üdén és frissen keltünk. István hamar búcsút vett tõlünk, mert pontban hét órakor rajtolni szeretett volna. Mi még egy kicsit tapogattunk, aztán átmentünk a rajthelyre. Hét órakor István repülõrajtot vett, a mi igazoló lapunkra 7 óra 15 percet jegyeztek fel rajtidõnek. Az Áprily Lajos Általános Iskolából kilépve balra fordultunk és a P jelzésen bandukolva az Apát-kúti völgy felé vettük az irányt. A Nap sütött, az ég kék volt, de jeges, hideg szél fújt. Jobbra egy épülõ víztározó és az Ördögmalom vízesés, balról a Telgárthy-rét mellett haladtunk el. Hamarosan elhagytuk a mûutat, majd egy völgyben többször kereszteztük egy kis patak útját.


 


(Visegrád: A IV. században a rómaiaknak hat õrtoronnyal védett katonai tábora volt a Sibrik-dombon, a Pone Navata.  I. (Szent) István ezen a dombon hozta létre elsõ vármegyéje várispánságát (a várat 1009-ben említi elõször írott forrás); a tatárjárás után indult meg a várrendszer kiépítése, a Várhegyen álló Fellegvár a völgyzáró várfalakkal, valamint a hatszög alaprajzú lakótoronnyal, az Alsóvárral és a Salamon-toronnyal. A vár és a körülötte kialakult település az Anjou királyok, Luxemburgi Zsigmond majd I. Mátyás uralkodása idején élte fénykorát. 1323 és 1408 között e város volt a magyar királyok hivatalos székhelye. Itt volt 1335-ben a nevezetes visegrádi királytalálkozó: Károly Róbert, János cseh király és III. Kázmér lengyel király között. Az ország egy részének török megszállása idején Visegrád elvesztette politikai jelentõségét. 2000-ben városi rangot kapott. Lakosság: 1831 fõ.)


 


A völgybõl kivezetõ út hamarosan Pilisszentlászló házai közé kanyargott be, ahol a K és a Z jelzés keresztezõdésénél egy feltételes pontot iktattak volna be a szervezõk, ha lett volna pont. Pont nem volt, így folytattuk utunkat a Z jelzésen felfelé. Az utolsó háznál ismét elhagytuk az aszfaltot és villanyoszlopok tövében mentünk tovább felfelé egy irtásos részen. A jelzés nem volt valami meggyõzõ, mivel az utolsó háztól a következõ jelet nem lehetett látni és elõtte volt egy keresztezõdés is. A jelzés nem láthatóságának ékes bizonyítéka volt, hogy két túrázó balról, az erdõbõl jött már visszafelé és kereste a helyes irányt. A Z aztán egyre bátrabban láthatóvá vált a fák törzsein, így hamarosan eljutottunk az elsõ ep.-hez.


 


(Pilisszentlászló: 1291-ben III. Endre király vadászházat épített a jelenlegi templomdombon, majd a pálosoknak ajándékozta, akik kolostorrá építették át. Gentilis bíboros, pápai követ itt kötött egyezséget 1308-ban Csák Mátéval, hogy ismerje el Károly Róbertet magyar királyként. Nagy Lajos és Mátyás király is gyakran idõzött a kolostorban. A török hódoltság alatt a kolostor elpusztult. A török kiûzése után a mai Szlovákia területérõl jöttek pálosok és hoztak magukkal szlovák telepeseket, akik újjáépítették a falut. Lélekszám: 1091 fõ.)


 


Az ep.-n a pontõr hölgyek meleg levessel, forró teával, pálinkával és nagy, nagy kedvességgel vártak minket, köszönet érte. Sokat nem tudtunk idõzni az erõs szél miatt, de jólesõen vettük tudomásul, hogy a mai napon még találkozni fogunk velük. A ponttól aszfalton indultunk tovább és visszamentünk Pilisszentlászlóra. A Kisrigó étterem kerítése mellett megleltük az Országos Kéket, melyen pár évvel ezelõtt visszafele irányban bandukoltunk. Itt összetalálkoztunk Lacival, akivel aztán a túra végéig együtt talpaltunk, így kis csapatunk négy fõre bõvült. A kéken csak pár lépést tettünk meg, majd a K+-n ereszkedni kezdtünk. Leértünk egy patak völgyébe, ahol a Z+-re váltottunk és a dömörkapui buszfordulónál megleltük a második pont õrzõit.


 


A pont után rövid, de nagyon meredek szakasz következett, szerintem a túra legkeményebb szakasza volt. 1,92 kilométer alatt 225 m szintemelkedést tudtunk le, közben az itinernek engedelmeskedve, fejet hajtottunk Körösi Csoma Sándor emléktáblája elõtt és gyönyörködtünk a kilátásban. Mire kellõen elfáradtunk, megpillantottuk a turistaház napfényben fürdõ alakját, így szenvedésünk ideiglenesen véget ért. A ponton pihentünk egy kicsit, ropogtattunk az õröktõl kapott ropiból, mely Laciból gyermekkori emlékeket váltott ki. A múlt emlékképeiben történt kutakodás után elhatároztuk, hogy meghódítjuk az útvonal legmagasabban fekvõ pontját, Dobogókõt. Az S jelzést hívtuk ehhez segítségül, melyet innentõl több mint kilenc kilométeren át követtünk. Idõnként csodálatos kilátás nyílt a Pilisre, a barna árnyalatú fák élesen váltak el a kék égtõl, melyet itt-ott fehér felhõpamacsok takartak el. Az útjelzõ táblánál, némi bizonytalankodás után megtaláltuk a sárgát, majd felvettük a P és végül a K jelzést is. A három szín együttese a dobogókõi turistaház elé vezetett minket, ahol nagy bográcsokban készültek a finomabbnál finomabb ételek. Elõször azt hittük, hogy a túrázóknak kedveskednek e mennyi falatokkal, de hamarosan kiderült, hogy a meleg étel helyett, egy-két darab nápolyival kell beérnünk, ami a hegymenet után szintén nagyon jól esett. Mivel kint nagyon erõsen fújt a szél, rövid pihenésünk helyszínéül inkább a melegben a pontõrök társaságát választottuk, akik még a foteljeiket is felkínálták számunkra. Frissítés után a OKT-rõl ás a Márciusi emléktúráról már ismerõs K jelzésen szaladtunk lefelé. Az útterelõ táblát hanyatt döntve találtuk, de emlékezetbõl mentünk tovább, így a pillanatnyi jelzészavar nem okozott gondot. A Sikárosi vadászház érintésével rövidesen újra elértük a  Kisrigó éttermet, majd a már délelõttrõl ismert aszfalton mentünk az ep-ig. A hölgyek délelõtti kedvessége nem csökkent a délutáni órákra sem, forró levest és teát kínáltak. A tea, az apró gyümölcsdarabokkal, nekem különösen ízlett. A jótékony átmelegedés és pihenés után nekivágtunk az utolsó 15 kilométernek. A ponttól eleinte kerékpárúton távolodtunk, majd csatlakozott az OKT, innen már az országos jelzést követtük majdnem a célig. Ismerõs helyeken haladtunk, azonban a látóhatár egyre szûkült a szürkület miatt. A kerítésen való átmászás után felvettük a fejlámpáinkat. Az erdõbõl idõnként feltûntek a Duna parti helységek fényei és olykor a Duna szalagja is sejthetõvé vált. A Nagy-villám alatti parkolónál búcsút intettünk a kéknek és a K+-en jutottunk el a Görgey-bérchez. Pecsételés után, tovább a K+-en a Salamon torony alatt jutottunk el a városba. Innen már csak pár lépés a Fõ utca aszfaltján és 19 óra 30 perkor megkaptuk a megérdemelt kitûzõt és emléklapot.


 


Összegzésül: Jól szervezett túra volt, szalagozás nélkül, melyre idõnként néhol szükség lett volna, mivel a felfestett jelzések nem minden esetben voltak korrektek. Az itiner fekete-fehér, útvonalleírással, résztávokkal és szintmagasságokkal, de térkép nélkül. Az itinerrel kapcsolatban pluszként említhetõ a Görgeyrõl szóló ismertetõ. A nevezési díj szerintem egy kicsit sok volt a szolgáltatás mértékéhez képest, bár a meleg leves, a finom tea és a pontõrök kedvessége feledteti ezt. Köszönjük a szervezést, jól éreztük magunkat! Lacinak köszönjük a társaságot, Gábornak az oda és a haza szállítást!