Túrabeszámolók


Mátrahegy

ZETúra éve: 20112011.03.11 21:37:41

Ezen a hétvégén ismét dilemma: Budapest-kupa okán Normafa, vagy Cartographia kupa keretén belül Mátrahegy? Elõbbi mellett szól, hogy közel van, utóbbi mellett meg az, hogy a Mátrában még nem nagyon túráztam. A Budapest-kupa teljesítése messze nincs veszélyben, a Cartographia-kupában meg ki tudja, hova, merre fogok eljutni...

Telekocsi öt fõvel összeállt, úgyhogy Gödöllõtõl "teltház" volt a reggel hatos indulást követõen. A gödöllõi kitérõ, meg a "Gyöngyös nyugat" letérés helyett a város másik végének a megcélzása sem akadályozott meg minket abban, hogy negyed nyolc tájban az akkor még füves placcra szépen leparkoljunk a suli bejárata mellett. Rushboy természetesen a 40-en futott, Petamiék szintén ezt a távot választották - én igyekeztem haza, így Gellérttel a 30-as körnek vágtunk neki.

A nevezés gyorsan ment, számítógépes regisztrálás után külön asztalnál kaptuk meg a rajtidõt (7:34), aztán már indultunk is, a részletes táv- és szintadatokat, valamint a tavalyi teljesítõk listáját tartalmazó füzet középsõ két oldalát kitöltõ térkép útvonalvázlatot böngészve.

Mátrafüredet hamar magunk mögött hagyjuk, bár a Muzsla-tetõre fölfelé azért kapunk jeges szakaszokat is, de annyira azért nem vészes.

A Rákóczi-forrásnál elköszönünk Petamiéktól - egy kis szíverõsítõ, csoki csere-bere, aztán õk balra, mi meg jobbra megyünk tovább. A kilátás remek - lenne, ha nem lenne köd, de a táj így is szép, bár azt a teret, azt a valós távolságot egy fénykép nem tudja visszaadni - azért megpróbálom, és egy szélesebb résznél félreállok egy fotó erejéig.

Késõbb rövid idõre érintjük a 24-es utat, majd jobbra fölfelé tartunk - a TuHu-s térképen ez a szakasz "ideiglenesen lezárva építkezés miatt" felirattal szerepel, lezárásra utaló jel viszont sehol. Érintjük a Trianon emlékmûvet, majd kellemesen emelkedve érjük el Mátraháza parkolót, ahol a második ep található. Kockára tört csoki az ellátmány, én a jó üzleti érzékkel bíró lángososnál veszek egy pohár forró teát - tényleg forró, úgy kell a hóban hûteni - hó szerencsére van, bár csak foltokban.

Rövid ideig a fõút mellett haladunk, aztán a jelzés balra letér, és ereszkedni kezd. Egy gyaloghídnál éles kanyar, jég alatt csobogó patak... A talaj még fagyos, itt-ott jég is akad, de gyorsan lehet haladni a P- jelzést követve, nagyjából a fõúttal párhuzamosan. Aztán egy rövid idõre ismét az aszfaltra kényszerülünk, hogy aztán a túloldalon egy irányjelzõ tábla után ismét erdei ösvényre cseréljük.

Késõbb ismét aszfalt, ráadásul egy csúnya S-kanyarban... Szerencsére a forgalom -most- gyér, így nincs komoly aggódni valónk. Aztán a szalagkorlát túloldalán virít a fákon a jelzés, ha valaki odafigyel, akkor teljesen egyértelmû a dolog, de ha elbambul, akkor azért  benézhetõ ez a letérés... Átlépem a szalagkorlátot, majd rövid emelkedõ után eddig kétszer látott tájékoztató lap a fára kirakva: "EP 200m-en belül". No, akkor ez lesz a "mozgó" pont... Így van, megkapjuk a bélyegzést, és nem sokkal késõbb egy széles, havas erdõgazdasági útra érünk. A jelzés balra letér, egy futó meg elrobog. Vagyis elrobogna, de utánaszólunk, hogy nem arra

Parádsasvárig szépen fogynak a méterek, úgy távban, mint tengerszint feletti magasságban - azaz ereszkedünk. A patak partján aztán lassítani kell, mert a meredek oldalban az ösvény keskeny, ráadásul több helyen jeges, úgyhogy a kastélyhotelt is csak a hídhoz leérkezve vesszük alaposan szemügyre.

Az EP jobbra esik, az itt kapható többféle zsíros meg lekváros kenyér meg jól Közel 13km van mögöttünk, meg 506m szint, úgyhogy a fele még odébb van. A ponton 10:29-kor pecsételnek, ami nem sokkal négy fölötti átlag, úgyhogy gyors falatozás a hurka&kolbászzsíros kenyérbõl (lila hagymával meg csalamádéval), illetve desszertként kóstoló a többféle lekváros verzióból is.

A kastély nagyon szép, de sokáig nem gyönyörködünk benne, hiszen a "java" azért még elõttünk van. Csevice-üzem, jobbra fölfelé indulunk - azért a nulla lóerõs szánt megnézem picit közelebbrõl is :-)

A Sós-cseri tetõn szúróbélyegzõ helyett zsírkréta fogad, meg egy szabadkozó felirat - a Rákóczi túramozgalom kódjának a társaságában. A S- jelzésen tovább haladva, jobbra, a fák között feldereng a Kékes is... Mintha felhõ lenne - de nem az, bizony-bizony nemsokára oda fogunk felkapaszkodni...

Persze elõtte még leereszkedünk a fõút ig, hogy aztán a túloldalán egy combos kaptatóval elérjük a Várhegy oldalában futó nagyjából szintes utat. Hófoltok, fenyõillat, aztán kanyargás picit - nagyon szép helyen járunk ismét. Egy nyereg után jobbról a Kétbükk-közti patak szegõdik mellénk - elõbb mélyen lent, aztán késõbb egyre közelebb érünk a patak szintjéhez, mígnem Parádóhuta szélén keresztezzük is.

A kocsmában a ponton megkapjuk a következõ bélyegzést, és az aszfaltos úton elkezdünk kikapaszkodni a faluból. A Klarissza csevicéig szolidan emelkedünk, a csevicénél helybeliek töltik a láthatóan régóta erre a célra használt palackokat - többé-kevésbé valamennyi barnnás szint kapott a víz vastartalmától.

Saját bögre van, így megkóstolom a tetszetõs tetõvel védett kifolyóból csordogáló vizet. Enyhén kén-hidrogénes, erõsen vasas, jó ízû víz, szépen kényelmesen elkortyolgatok egy bögrényit, miközben több túratárs se hall, se lát Dömötör módjára elrobog a forrás mellett...  No mindegy, én ezért is jöttem, hogy lássak, tapasztaljak, nem csak azért hogy menjek. Persze menni azért kell, úgyhogy nekiveselkedek a következõ szakasznak, ami... Szóval nagyjából 700m szintet jelent, kevesebb, mint 7 km-en...

Lassan megy, pláne, hogy egy szakaszon épp a kivágott fákat aprítják szorgos kezek...  De azért haladunk, lassan visszaérünk a télbe...

A Pisztrángos tónál szusszanunk egyet a bélyegeztetés mellett, hiszen az eddiginél durvábban emelkedõ szakasz következik. Több ismerõs is befut a pontra, Gombi a lányával érkezik - a 20-as távon vannak, eléggé szorítja õket a szintidõ - gyorsan megbeszéljük, hogy a célban megvárom õket, és hazafelé együtt megyünk. Ismerõs futók is érkeznek boszorkányos gyorsaságú pecsételést követõen már indulnak is - nekik nem jó ácsorogni - meg persze nekem sem, mert a szintidõ az ketyeg...

Aztán elindulok. Meredek, de rövid kapaszkodó jön. A rövid persze relatív fogalom :-) a teljes távhoz képest nem hosszú... A Gabi halála emléktáblát elolvasom, alaposan, legalább addig is pihenek egy picit :-)

A Sötét-lápa nyeregnél szikrázó napsütés, és újabb emelkedõ vár ránk - szerencsére ez a part lesz a végsõ :-) Na jó, majdnem ez... A sziklás ösvény most valahogy nem tetszik, de azért csak feltûnik a meteorológiai állomás, ami egyértelmûen jelzi, hogy már tényleg csak pár métert kell fölfelé menni a csúcsig.

Az étteremben van a pont, bent elég nagy a tömeg, alma és forró tea az ellátmány - az almát nem kérem, de teából duplán repetázok :-) Aztán befutnak Gombiék is - döbbenetesen jól jöttek fölfelé, nekem viszont indulni kell, mert a hosszú lefelét nem tudom, hogy fogja bírni a térdem. Azért a "kötelezõ" fotókat elkészítem: sípálya, csúcskõ, tv-torony... Amikor legutóbb, jópár éve itt jártam, õsz volt, és iszonyatosan fújt a szél - szerintünk. A TV-toronyban dolgozó kollégák szerint meg nem, hiszen a liftet nem kellett leállítani :-)

Zöld utat kaptunk lefelé, mondhatnám, hiszen innen a Z- jelzésen megyünk gyakorlatilag végig. Ebben a maagsságban még bõven hó van, így ahol lejt, ott lehet kényelmesen robogni-csúszkálni lefelé - egészen a Vályús-kútig. Forrás van, vályú nincs - pont viszont igen, úgyhogy begyûjtjük az utolsó Ep bélyegzését is, és azonmód indulunk is tovább.

Aztán lassan a hó elfogy, elõbb csak foltokban, aztán teljesen eltûnik, és átadja a helyés a sárnak... Ennek ellenére a völgy, amibe leereszkedünk nagyon tetszik, a csobogó patakkal, mohás köveivel. Itt nekiiramodok, megcélzom a 8 órán belüli teljesítést - egy-két alkalommal csak nehezen sikerül talpon maradni, de azért megúszom esés nélkül. Egy híd után picit hezitálok, aztán meglátom jobbra lefelé a jelzést - újra kocogósra próbálom fogni, de nehezen megy, mert a keskeny ösvényen elõzni nem nagyon lehet, és jónéhányan vannak elõttem. Megpróbálom a párhuzamos földutat - egy indában majdnem hasra esek, de ezt is sikerül megúszni... Elõzgetek, kerülgetem a sarasabbnak tûnõ részeket - kamáslit nem vettem föl, szerencsére az utazónadrágot lecseréltem, úgyhogy mindegy, ha sáros is leszek...

A Csepegõ-forrástól már nincs sok hátra, egy saras, de széles földút, majd kellemetlen köves lejtõ, amire emlékszem... Mátrafüred szélénél egy pihenõhely, híd, aszfalt, aztán a 24-es út járdája, abasári elágazás, kisvasút, szalagok... Erdészeti szakközép, cél... Érkezési idõt gyorsan kapok a füzetbe, meg a számítógépes rendszerbe is bekerül a 7:55-ös idõm, az oklevélre viszont várni kell, de ez legyen a legnagyobb baj egy túrán...

Közben megérkezik Gellért is, aztán megérkeznek Gombiék is:  öt percet hagytak bent a szintidõbõl - minden elismerésem nekik!

Tea, juhbeles virsli, lekváros kenyér desszert gyanánt - az ellátásra nem lehet panasz.

A reggel még füves placc, mint parkoló délutánra picit dagonyássá alakult, úgyhogy rövid átöltözés, pakolászás után a parkolóból való kijutáshoz külsõ segítséget kértünk és kaptunk (innen is köszönöm!), majd elindultunk hazafelé.


Konklúzióként talán annyit, hogy a Mátra sem viccel. A Budai-hegységben elkényelmesedik az ember (A Normafa 20-on összesn nincs annyi szint, amennyi itt, ma a Kékesre fölfelé 7 kilin "szembe jött" velünk), úgyhogy igencsak fontos, hogy ilyen "barátibb" szinteket, emelkedõket tartalmazó túrákra is eljárjak.


(Fotókkal, bõvebben: Túrablog)