Túrabeszámolók


Karancs-Medves

Cam MogóTúra éve: 20062006.06.15 13:01:25
Karancs-Medves 50

Péntek esti fél 7-es szegedi indulással sikerült fölevickélni Salgótarjánba B.Pisti barátommal. Némi éjszakai keresgélés és kérdezõsködés után megtaláltuk a szállásként szolgáló kollégiumot, és éjfélre sikerült letenni magunkat.
Másnap megint vagy félórás keresgélés után megtaláltuk a rajthelyet, a Táncsics Mihály Szakközépiskolában, és papíron 6:30, valóságban 6:45-ös rajtidõvel nekivágtunk a számunkra eddig ismeretlen terepnek. Térképünk nem volt, de kaptunk egy fekete-fehér térképmásolatot, az itinerben pedig olyan részletes leírást, hogy térképre nem is volt szükség.
Az iskola bejáratánál találkoztam Muzslá-val. Természetesen a kerékpárját nyergelte, hogy azzal küzdje le a (számára bizonyára ismerõs) hazai terepet. A Kálvária lépcsõit megmászva végre erdõbe jutottunk. Az erdõ? Soha szebb nem lehet! Friss, zöld levelek, virágzó bokrok és fák, buján sarjadó növényzet mindenütt. A levegõ tele virágillattal.
Virágos kedvünket nemsokára az esõbe hajló idõjárás próbálta elrontani. Elõbb szitálni, majd rendesen esni kezdett, kilátástalanul, mint a két évvel ezelõtti Mátrabércen. Elõbb Múzsla kerekezett el mellettünk, majd a Karancs meredek kaptatóján megelõzött Vadmalac és társa. Kicsit följebb utolértük a hódmezõvásárhelyi K.Janit és feleségét, akik Betmen70 társaságában haladtak, igencsak jókedvûen. Az esõ nem szegte kedvüket, és ez ránk is ösztönzõen hatott. Késõbb a túra során többször is elõzgettük egymást.
A Karancs tetején az esõ és a hideg szél dacára megmásztam a kilátót. Borongós hegyeket, szépen zöldellõ erdõket láttam. A kilátóból leereszkedve átrándultam Szlovákiába, hiszen a határkövek alig 20-30 méterre voltak. Innen akár a határkövek mentén vezetõ kis ösvényen is leereszkedhettünk volna, de a piros háromszög is többször érintette a határt. Somoskõújfalun, a felüljárón áthaladva utunkat állta egy talponálló, és mi nem tértünk ki elõle. Jól esett a korsó sör, ami Borsodi névre hallgatott.
Innen kezdõdött a vártúra szakasz. Egy kõbánya mellett haladva a hajdani kisvasút alagútjához értünk, de nem kellett átmenni rajta, hanem elõtte közvetlenül egy ösvény indult fölfelé. Folyamatosan emelkedõ úton, egyre szebb kilátás mellett közeledtünk az elsõ várhoz, név szerint Salgó várához. Be is vettük, közben pedig megcsodáltuk a bazalttömböket, amelyekre a vár szervesen hozzáépült. Fönt a négyszögletû toronyban körpanoráma volt a jutalom a mászásért. Alattunk a hosszan elnyúló város, Salgótarján, a Karancs hatalmas tömbje a kilátóval, Somoskõújfalu, és a nálunknál mintegy 100 méterrel alacsonyabban fekvõ Somoskõ vára, következõ célpontunk. Az egyik pontõr részletesen elmesélte és megmutatta a további útvonalat odaföntrõl.
Salgóvárból leereszkedve megint gyönyörû erdõbe jutottunk. Érdekes, hogy a kis magasság ellenére sok volt a bükkös, gyertyános, ami pedig úgy 7-800 m fölött jellemzõ. Elhaladtunk a lepusztult Dornyay turistaház mellett, majd Eresztvény gondozott parkjában etetõpont várt, zsíroskenyérrel és ásványvízzel. Nemsokára érintettünk egy forrást, amelybõl sugárban szökött elõ a víz, mint egy ivókútból. Mellette öreg, elfekvõ fûzfák, ideális játszóhely gyerekeknek.
Nemsokára közelebbrõl csodálhattuk meg Somoskõ várát. Ha várat kell elképzelni vagy rajzolni, akkor ez A VÁR. Mint egy megelevenedett képeslap. Elhatároztuk, hogy szintidõ ide vagy oda, megnézzük alaposan kívül-belül, valamint a bazaltömlést is a vár alatt, szlovák oldalon. A várhegy a falu fõutcájának végén emelkedik, immár szlovák területen. Tövében harangláb, emlékoszlop, ismertetõ táblák több nyelven, és egy faház, amely az ellenõrzõpont helyéül szolgált. A drótkerítésen (határ) nyitva volt az ajtó, egy diákcsoporttal együtt mi is átmentünk. Elõször leereszkedtünk a bazaltömléshez. A bazaltorgonák kötegei, mintha képlékeny anyagból lennének, megkövesedett folyamként hajlanak rá a hegyoldalra. Az egész Várhegy ilyen anyagú, a jellegzetes öt-hatszög keresztmetszetû bazaltkötegek mindenhol elõ-elõbukkannak. Maga a vár is ebbõl a kõanyagból épült, néhol nem is lehet eldönteni, hogy melyik a természetes és melyik az emberalkotta falrész. A kereksipkás ágyútorony falai vagy 4 méter vastagok, egymás mellé helyezett bazalthasábokból készült. Benne ülõfülkék, lõrések.
Legalább egy órácskát elkalandoztunk a várban. Óránkra pillantva azt láttuk, hogy habár még csak 21 km-nél tartunk, a szintidõnkbõl immár 6 óránk letelt. Ezért sietõsre fogtuk a léptünk. A Medves-fennsíkra enyhe emelkedõ vezetett, fönn széles rétek, kaszálók, erdõsávok, és a fennsíktól elvárhatóan erõs szél fogadott minket. Jó átlaggal haladtunk, és a 12 órán belüli beérés nem volt reménytelen.
Nemsokára fantasztikus élményben lehetett részünk. A medvespusztai ellenõrzõpontot elhagyva, egy völgyben számtalan helyrõl tört föl a víz a hegyoldalból. Ez a Gortva patak forrásvidéke, varázslatos, érintetlen hely. Továbbhaladva Rónabánya, Szilváskõpuszta, Bárna - ízlelgettem a neveket, a tájat és a tavaszi levegõ illatait. Egyre melegebb lett, mostmár egy panaszos szavunk sem lehetett az idõjárásra. Az inászói ellenõrzõponton ismét zsíroskenyérrel vártak a pontõrök, mellé citromos szóda járt - nagyon jólesett. Pécs-kõ aljába érve úgy döntöttünk, hogy ezt sem hagyjuk ki, ha már itt vagyunk, és megmásztuk az erdõbõl kiemelkedõ bazaltsapkát. Érdemes volt, mert az idõ már gyönyörû, a kilátás pazar volt. Ebbõl a pontból végigkövethettük a teljes eddigi utunkat. Kitûnõen látszott a Medves-fennsík szinte egyenes vonala, majd a leszakadás. Pécs-kõrõl leereszkedve nemsokára beértünk a városba, elhaladtunk a jobb sorsra érdemes sportközpont majd az acélgyár mellett, és 11 óra 6 perces idõvel beértünk a célba, ami azt jelenti, hogy az utolsó 30 km-t kb. 5 óra tettük meg.
Nekem úgy hiányzott már ez a túra, mint egy falat kenyér. Az útvonal fantasztikusan szép, nemcsak a látnivalók miatt (kilátók, várak, Gortva völgy, Pécs-kõ) hanem a terep is gyönyörû. Csak gratulálni tudok a túra szervezõinek.