Forrás Túra a Börzsönyben (95 km)
Börzsöny + Források + Cserlaciútvonal = Muszájelmenni
Persze a koránkelés sohase öröm, de ha 6-ra Zebegénybe kell érni, az ½ 3-as kelést jelent. A rajthelyre csak ½ 7-re értem, így egyedül vágtam neki az útnak. Kóstolgattam a friss levegõt és a Dunakanyar panorámáját. Az út nemsokára befordult a Bodzás-völgybe, ahol az Ernõ-forrásnál megkaptam az elsõ pecsétet. Szalagozás vezetett a Hegyestetõ alatti rétre, a K- jelzéssel való találkozásig. Elhagytam Kövesmezõt is, és persze elvétettem az Õzike-forráshoz vezetõ szalagozást. Csak amikor már felkapaszkodtam Törökmezõ felé, akkor vettem elõ a térképet. Irány vissza 2 kilométert! Végre meglett a forrás, ahol ismerõsök jegyezték fel éppen a kódot.
Elhatároztam, hogy jobban figyelek. Törökmezõn a Fehér-forráscsoportot elhagyva leszaladtam a Halastóhoz, majd kis kapaszkodó következett a Békás-rétre. Meglepõdve láttam, hogy mekkora területet bekerítettek magánterületnek. Pusztatoronynál a Torony-forrás várt, finom vízzel. Innen országúton baktattam a Kóspallag-Márianosztra elágazásig.
Érsek-tisztás felé menet az a megtiszteltetés ért, hogy csatlakozhattam a Jaat-Vadmalac-Tibet csapathoz. Tõlük szokatlanul szolíd tempóban mentek, így sikerült egy darabig lépést tartani velük. A vadregényes Tolvaj-árokban haladtunk felfelé, hogy a völgyfõben elérjük a Tolvaj-kutat. Elõttünk a Só-hegy és a Nagy Sas-hegy magaslott. Oda most nem kellett felmenni, helyette Érsek-tisztás után a S- jelzést elhagyva, ismét szalagozással, A Ló-hegy oldalába kapaszkodtunk fel. Annak túloldalán átvágtunk a Tányér-rét zsombékjain, és egy meseszép völgyön át jutottunk a Lajos-forráshoz. Finom vizét jól meghúztam, Vadmalacék meg tõlem húztak el, ami nem is csoda, mert az én tempóm jóval cammogósabb. Egy rövid, de annál sárosabb emelkedõt követõen nemsokára beértem a gyönyörû Kollár-völgybe. Lent patak, fent madarak – kell ennél szebb?
Kisirtáspusztán a jónevû Szépasszony-kútnál pecsételtem. Kemény mászás következett a Szárfa-bércre. A Dijós-kút feliratát elég nehéz volt kisilabizálni. A Vasedény kulcsosház felé szép bükkösön keresztül haladt az út. A leírás szerint átkeltem a patakon, majd természetesen a K+ rossz ágát választva folytattam utamat. De nem jött a leírásban szereplõ 500 m utáni szalagozás. Így hát egy jó negyedóra mûlva visszafordultam, és a K+ másik ága bizonyult helyesnek. A Magyar-völgybe érve két dolog várt. Az egyik a Katalin-forrás, ez volt a kellemesebb. A másik: kikerülhetetlen, iszonytatóan nagy sár a Bányapusztára vezetõ erdészeti úton. A sár elõl a hegyoldalba próbáltam kapaszkodni, ahol viszont sûrû bokrokon kellett átkecmeregni. Megváltás volt leülni a bányapusztai vadászház melletti padon, az almafa alá. Amin persze ilyenkor nincs alma, csak õsszel, a NaHáT túra idején… Pár perc múlva több túratárs, köztük Vagdalthús és Bíbor telepedett az asztalhoz.
Jól szalagozott út vezetett a Jóska-kúthoz, és tovább a Salgóvár alatti Várkúti-forráshoz. Ez lehetett valamikor a felette magasodó Salgóvár ivóvízbázisa. Innen egy keskeny, meredek gerincen kellett leereszkedni a Fekete-völgybe, a Hamuházhoz. Ez volt talán a legfantasztikusabb része a túrának! Pengevékony gerincen lefelé, kétoldalt egy-egy patak, és a patakok összefolyásánál ott várt a Hamuház csinos kis épülete. Azért lent a Fekete-völgy sem marad el szépségekben. Na és a patakátkelések számában fõleg nem. Szerencsére ebben besegítettek a hajdani kisvasút megmaradt darabjai.
Kemencei elágazáshoz érve zsíroskenyér-pont várt. Kisebb társaság gyûlt itt össze, többek közt befutott DJ Rushboy, aki reggel már megtette a 25-ös távot, majd ezt követõen indult a 95-ön. Innen az országutat koptattam a Kenyeres Balázs forrásig. Majd az út fölvágott a So-n a hegyre. Bíbor lett az utitársam egy idõre. Betyár-kút után már besötétedett, elõ kellett venni a fejlámpát. Bagó-kútnál Cserlaci szeméylesen õrködött, és megkért, hogy ne tapossuk le az ösvény melletti hóvirág mezõt. A Deszkáspuszta–Pénzásás hosszú zöldjén elfogott az álmosság, Bíbor elõrébb haladt, és én innen már végig egyedül caplattam az éjszakában. Pénzásást elérve alig tudtam kikecmeregni a lápos mezõbõl az aszfaltra.
Pénzásástól ismertem a K négyzetet, így nem okozott gondot a letérés Csánki-kert felé. Hosszan kanyargó, tiszta, jól járható erdészeti úton leértem a Király-kúthoz, aminek a vizébõl alaposan belakmároztam, és feltöltöttem a tartalékaimat is. Királyházáig az országutat róttam, majd a Rakottyás völgy bejáratánál felfelé indultam a Dobogó-bércre. Hosszú kapaszkodás következett. Igazi öröm volt megpillantani a Csehvár felõl érkezõ Z- jelzést. A K négyzet tovább kanyargott a hegyoldalban, de nemsokára patakzúgás jelezte, hogy újabb forrás és patakátkelés következik. Musli-forrásnál a jelzés meredeken lefordult a völgybe, és csak sajnálni tudom, hogy a sötétben nem sokat lehetett látni a zúgó patakot körülvevõ völgybõl.
Hamarosan elértem a Foltán-kereszt rétjét. A K- vezetett le Saj-kúthoz, majd a Z+ Királyrétre. Egy autóból szállt ki a pontõr pecsételni, közben elmondta a hogyan tovább-ot. Szokolya felé kellett indulni az országúton, majd a Kóspallagi elágazásnál letérni, és a szalagozásnál bemenni az erdõbe. Nem volt ezzel gond, az elágazás után megtaláltam a szalagokat, be is mentem az erdõbe, átkeltem a patakon. Szalagtól szalagig araszolgattam a sok helyen féllábszárig érõ sárban. A szekérutak össze-vissza elágaztak, mindig csak a következõ szalag jelentett támpontot. Többször megálltam, oda-vissza kóvályogtam a szalagozást keresve, mert utat követni nem igazán lehetett. Ez volt számomra a legküzdelmesebb része a túrának. Az országúton 4 km-nek jelzett út itt fenn a sárban majd két óráig tartott. Igazi megváltás volt a K+ megpillantása, ami rövidesen bevitt Kóspallagra.
A hátralevõ szakasz már problémamentes volt. Megvirradt, de ez a rész már sötétben is jól járható lett volna. Szántóföldek szélén futó utakon, szalagozást követve értem be Zebegénybe. Nekem, az eltévedésekkel együtt, percre pontosan 24 órát tartott a túra… Cserlaciék szerint utánam már csak egy versenyzõ volt kint terepen. Megkaptam a nagyon szép, egyedi jelvényt, és pár perc pihenõ után már új feladat várt – hazavezetni még 240 km-t.
Nekem szimpatikus a spártai rendezés, mindenki lássa el magát, ahogyan tudja, vigyen magával enni-innivalót annyit, amennyit kíván, használja a térképet és az eszét. Ennyi, hozzátéve a szalagozást - ami egy-két helytõl eltekintve végig nagyon jó volt - elegendõ kell, hogy legyen. Egy ilyen hosszabb túrán nem kell, nem is lehet minden ellenõrzõponton ember. És az se baj, ha nem mindig a jól kitaposott, jól követhetõ, jelzéssel egyértelmûen ellátott utakat rója az ember – kell az eltévedés, útkeresés izgalma. Az útvonal nagyon jól lett kitalálva, remek helyeken jártunk. Küzdelmes, szép túra volt. Köszönet érte a Rendezõknek! |
