Túrabeszámolók


Thury György emléktúra

kekdroidTúra éve: 20112011.04.05 17:36:41

Thury György Emléktúra 30 km


Kényelmesen alacsony átlagsebességgel közelítjük meg a Repkény-családi mobillal Gelsét, felhasználva a 74-es fõút Palint elkerülõ, új szakaszát. Egyúttal rögtön megtekintve Bocskát és Zalaszentbalázst is, mert eltévesztjük a letérõt Újudvarnál, sebaj. A társaság a tavalyihoz képest redukálódott, Kerek repkény mellett csak a húga, Dóri képviseli a testvériséget, Daninak akut szakdolgozat-írhatnékja támadt. Majd elmúlik. Gelsén a termálfürdõ impozáns épületében találjuk a rajtot, épp nem áll senki a nem létezõ sorban, ezért gyorsan képzünk egyet, benevezünk. Két papírlapot kapunk, az egyiken útvonalleírás található és hét négyszög az igazolásoknak, a másikon térkép, távadatok és menetrendi kivonat. Utóbbi mindenképpen dicséretes. Besétálunk a faluba, el a tulisárga faluház mellett. Kikanyarodunk Gelsérõl, egy megállóban a busztársaság volánsárga alapon tarka díszítésû Ikarus 256-osa várja a következõ feladatát. Széles aszfaltúton ballagunk, visszanézve tiszta, pára- és felhõmentes panoráma nyílik a Principális-csatorna völgyére, azon túl pedig a Hahót feletti dombok hosszú (de milyen hosszú...) vonulatára. A jelenlévõ nagyszámú teljesítés elsõ lendületével rögtön rossz irányba próbál kanyarodni, de tíz méter után nyilvánvalóvá válik a tévedés. Virágszõnyegû erdõben bandukolunk, Repkény, mint két lábon járó növényhatározó sorolja a látott virágok nevét magyarul és latinul. A banálisan nagy számban elõforduló odvas keltike mellett a télizöld nevére kapom fel a fejemet, mert olyat még nem láttam. Völgy, tisztás, erdõ, rét, élõ földrajzórát lehetne itt tartani negyedik osztályosoknak. Éles jobbkanyarnál követünk útvonalat, felsétálunk a Szorosi-hegy (domb) széles hátára, itt fogad az elsõ ellenõrzõpont.


Kõkereszt felé térünk el, de mielõtt elérnénk, meredek lejtõ visz a völgybe, széles úton kanyarogva érjük el Kerecseny szélét. Roskatag házak húzódnak meg a szomszédos domboldalon, a vakolat ritka, a tányérantenna viszont gyakori. Pozitív, hogy sehol nem látszik szemét, összehordott limlom. Betérünk a falu fõutcájára, a piros sáv nemsokára élesen kanyarodva, két porta között vezet ki, az egyik háztól két kisgyerek köszön hangosan. Lehet, megszokták már, hogy évente egyszer, április elején mindenféle emberek trappolnak végig a házuk mellett. Végigballagunk a két szántó között, elérjük a Kerecseny és Orosztony között szinte pontosan félúton fekvõ temetõt. A távolban radar kupoláján csillog a fény, egyszer arrafelé is kellene kirándulni. Betérünk Orosztonyba, pihenõ, játszótér, templom, szépen festett szoborkompozícióval, széles út. Mókás motívum, hogy a jegyzõi hivatal ajtaján, egy vonalban az ügyfélfogadási idõt hirdetõ táblázattal, külön fontosnak tarották kiemelni egy A4-es lapon, hogy „Délután nincs ügyfélfogadás!”. Ha valaki nem értené. A kocsmánál – ellenõrzõpont – találkozunk azzal a sporttárssal, aki annak idején Repkényéket egy Írottkõ túra után Sárvárig fuvarozta. Találkozunk mással is, késõbb megtudom, hogy egy bekötött fejû helybéli a pontõrrel közös képért esedezik. Én is összefutok a leendõ médiasztárral, van némi lehellet az alkoholban, ami a száján át pára formájában kiárad. Orosztony tartogat nagyobb érdekességet: a faluból kifelé haladva az egyik porta helyén találjuk a kerítéssel erõsen körbevett „VidÉkességeink Tanösvény”-t. Odabent van valami terményszárító, meg almafás (ezért kellhet a kerítés?), meg kitáblázott bálványfa, ami aztán annyira különleges, hogy bármelyik lebontott bérház helyén is megjelenik bármelyik városban, merthogy invazív. A falu határától nyílt terepen ballagunk tovább, kiváló körkilátással a környezõ dombokra, köztük is az Öröm-hegyre. A Thury-kopjafánál megállunk egy fél pillanatra, jó látni, hogy már kisebb a dõlésszöge, mint volt tavalyelõtt. Átsétálunk egy hídon, be a lombtalan, valamennyire azért hûs erdõbe. A hûsséget aztán sokáig nem lehet élvezni, viszonylag rövid, de folyamatos emelkedõ visz innen az Öröm-hegy tetején álló kulcsosházig. Eleinte mélyúton kapaszkodunk, majd ez kényelmesebb szekérúttá szelídül, mellette végig óriási, göcsörtös ágú fa-matuzsálemek õrködnek a náluk jóval fiatalabb, nálam jóval öregebb erdõben.


A kulcsosháznál megkávézunk Repkénnyel, Dóri üdítõt választ, a végösszeg hallatán muszáj rákérdezni, hogy nem felejtettek-e ki valamit a számításból. Az itineren külön, nagyméretû négyszög várja a kulcsosház saját bélyegzõjének a lenyomatát, megkapjuk, elbúcsúzunk. Érintjük az Öröm-hegy csúcsát jelzõ magassági pontot, kegyhely és Rockenbauer-kopjafa mellett érjük el a Dél-Dunántúli Kéktúra ösvényét. Széles, gyakran árnyéktalan úton lépdelünk sokáig, néhol kerülgetni kell egy-egy nagyobb pocsolyát, erdõgazdálkodási tevékenység ittfelejtett nyomait. Jól jelzett elágazásnál hagyjuk el a kéket, egy darabig sûrûbb az erdõ, örülök a meglepetésként kapott gyér árnyéknak. Utána úgyis nyílt szakasz következik, szántóval jobbra és réttel balra, a dombhát tetején menetelünk sokáig. A szomszédos gerincen a TV-torony piros-fehér oszlopa néz le a tájra. Elérjük a soron következõ szõlõhegyet, virágzó fák, bokrok, friss tûlevelû fenyõk között sétálunk az ellenõrzõpontig. Ez frissítõpont is egyben, szendvicset kapunk és teát, korlátlanul. Mivel pont dél van, megtekinthetjük az autentikus szõlõhegyi haranglábbal történõ harangozást is, a harangozó hivatásának teljes komolyságával sütkérezik a hirtelen jött népszerûségben. Elbúcsúzunk a kedves pontõröktõl, lesétálunk Nagybakónakra, az eddigieknek megfelelõen most is a zöld sávot választva a rövidebb, kalandosabb Kõszikla-szurdok helyett. Azt ugyanis majd akkor szeretném megnézni, ha a DDK-n végre eljutunk idáig. A faluban alig látni valakit, mindenki vagy a szõlõben dolgozik, vagy odabent ebédel, csak két bringás srác hívná harmadik társukat focizni, láthatóan hiába. Az egyik háznál pár hónapos bárány béget unalmában, amikor meglátja a fényképezõgépet, elsomfordál, mielõtt a kerítés rácsain keresztül lefotózhatnám. Lámpalázas.


Az egyre nagyobb déli hõségben kikapaszkodunk a Nagybakónakot rejtõ völgybõl, az út menti karalábéföldet most úgy tûnik, ugaron hagyták. Az adótorony egyre közelebb kerül, majd a mûútra kitérve megérkezünk a Kõkereszt nevû ellenõrzõpontra, a mai utolsó ilyen helyre. Padler és efemm hûsölnek az árnyékban, elmondják a teendõket, hogy miként regisztrálhatjuk magunkat a „30 éves a teljesítménytúrázás – 20 éves a TTT” mozgalomhoz. Az ellátmány ismét tea és szendvics, ez az összes táv által érintett globális frissítõpont. Nagybakónakot szép, etetõpontos keretbe foglalja a túra. Rögtön rosszfelé indulnánk el, visszatérítésre kerülünk a helyes útvonalra. A túra díjnyertes szépségû párszáz méterén ereszkedünk le a Csibiti-tóhoz, mellettünk impozáns, középhegységbe illõ mély szurdok húzódik hosszan. Regényes. A víz kissé hínáros, kissé zöld, de a dombok között megbúvó tó nagyon hangulatos kis helyszín. Néhány kanyarral késõbb a kék kereszt jelzés irgalmat nem ismerõen egy, nyomonként fél méter mélyre kijárt gazdasági útra vezet rá, a keréknyom mélysége néhol az én térdem fölé ér, pedig sok rossz tulajdonságom egyike, hogy viszonylag magas vagyok. Kíváncsi lennék, miféle jármû túrhatta szét ennyire a talajt, továbbá arra is kíváncsi vagyok, hogy miután széttúrta, hogyan fog ide bármi más jármûvel behajtani az erdészet. Elbotorkálunk egy ideig a nyomvályúban, egy szerencse, hogy egészen jól járhatóra száradt, így is olyan puha rajta a lépés, mintha futószõnyegen járna az ember. Végül egy meredek kaptató menekít ki a mélyülõ útról, újabb szõlõhegyet mászatnak meg velünk, hirtelen jött masszív parton.


A tetõn észak felé térünk, romos ház mellett trappolunk el, fokozatosan elérve az egyre lakottabb, gondozottabb telkeket. Kõkeresztnél kanyarodunk aszfaltútra, majd újabb kõkereszt jelzi a letérõt Gelse felé. A reggelrõl ismerõs tájkép fogad, csak ezúttal a templom és az iskola-strand komplexum uralja feltûnõségével a tájat. Üres, platós Rába robog hegynek fel, alig gyõzünk félreugrálni elõle a mélyúton. Végül letrappolunk a strandra, átvesszük az új rendszer szerinti díjazást – mivel én csak a gelsei változatot ismerem, a harmadik teljesítõset kérem, csakúgy, mint Dóri. Repkény már annyira sokadjára jár itt, hogy ihaj, némi meggyõzésre kap sokadik teljesítõset. Kicuccolunk a kocsiba, ezzel lassú olvadásos halálra ítélve a nálunk lévõ csokimennyiséget, bemutatkozunk a parkolóban kávéfõzéssel foglalatoskodó nafe sporttársnak. Elbeszélgetünk kicsit, aztán jégkrémevés közben találkozunk az épp beérkezõ Szötskével, végül, galád módon megvárva a délután három órát, behuppanunk a strandra, ezer méterke úszással, meg az élményfürdõ tesztelésével levezetve a túrát. Köszönöm a vidám társaságot Repkénynek és Dórinak, és köszönöm a túrát a Kanizsásoknak, remélem, jöhetünk még annyiszor, hogy nekem is legyen szép, nagyonsokszoros teljesítõs díjazásom.


-Kékdroid-


Képek