Túrabeszámolók


BEAC Maxi / Turista Kékszalag

Cam MogóTúra éve: 20032006.07.05 10:44:37
Péntek este a Nyugatiban még nem látszott nyoma túrázónak, de Vácon a vonatról leszállva már kisebb BEAC-os csapatot vettem észre. Fél órám volt az átszállásig, besétáltam hát egy darabon Vácra, ahol még nem jártam. Besötétedett, szeptemberben rohamosan rövidülnek a nappalok. Aztán megjött a vonat (két kocsi), és mi – addigra már jócskán megszaporodott csupa BEAC-os túrázó - megrohamoztuk. Kíváncsian nézegettem, ismerõsöket kerestem, de nem láttam.

Magyarkúton aztán, ahogy leszálltam, Larzen szólított meg a sötétben. Bemutatta Kisbolygót és Pataporcot, akit végre élõben is megismerhettem. Nagyon törékenynek tûnt. Egyik kezében egy nagy pakkot cipelt, amirõl rögtön láttam, hogy nem más, mint TORTA! A sötétben, a fogadóhoz vezetõ úton Larzen fölkapcsolta lámpáját, és az egyik kanyarban egyszercsak ott termett Mirage, aki az elõzõ vonattal érkezett. A fogadónál Kalapos és férje üldögéltek kint egy asztalnál, éppen vacsorájukat várva. Kalapost rögtön megismertem, pedig elõzõleg soha nem találkoztunk, és nem is kalapban volt... Nagyon kedves nõ, és külsõ szemlélõ nyomát sem láthatta annak, hogy miket teljesít. Bejelentkeztünk mi is a szállásra, aztán letelepedtünk hozzájuk. Erõgyüjtés gyanánt még egyszer vacsoráztam (a vonaton is ettem már). Felköszöntöttük az ünnepelteket, Larzent, Pataporcot és offtopic Ferit (Fat és Ryan hiányzott). Pezsgõ, süti és Pataporc fölséges orosz krémtortája tette teljessé a jólétet. Nemsokára megérkezett nagyobbik fiam, Gergõ, aki elsõ 100-as túrájára jött. Aztán elõbb Larzenék, majd késõbb mindannyian aludni tértünk. Mi Gergõvel és Pataporccal egy faházban aludtunk, Kalapos és férje egy másikban, Larzenék és Mirage pedig az épületben. Többen sátraztak az Irma-forrás elõtti réten (Brrrr).

Én minden túra elõtt nagyon izgulok, és alig bírok aludni. Most is így volt. Reggel 6-kor aztán már nem bírtam tovább, fölkeltem járni egyet, lehetõleg úgy, hogy a többieket ne zavarjam. Kószáltam egy kicsit a környéken, megnéztem a forrást is. Már nagyon indultam volna. Sokáig senki nem mozgott, aztán 7 óra után kezdtek kikászálódni a népek. A fogadóban megjelent a fõrendezõ, készülõdtek a pontõrök, mi pedig ittunk egy kávét. Nemsokára népes embersereg érkezett, köztük Csanya, kis családjával, és Fat (õk Larzennek depóztak). Továbbá Levcso, aki Mirage-zsal indult együtt az 50-esen. Biztosan még mások is voltak ott, de a nagy forgatagban nem vettem észe mindenkit. Fat mandulás süteménnyel kínált. Én minél hamarabb szerettem volna indulni, de csak 8 óra 40-kor sikerült.

Éppen Kalaposék kis csapatával sikerült elrajtolni, így hát kipróbálhattam, hogy milyen tempóban megy? A próba kb. másfél km-t tartott, utána úgy elhúzott, mint a vadliba... Nagyon bír menni :)) De számomra ez nem jelentett különösebb lelki traumát: tudtam, hogy neki jóval nagyobb a tempója. Kis idõ múlva Larzen kocogott el mellettünk, neki is jó utat kívántam.

Nógrádon feltankoltunk forrásvízzel, és irány a Börzsöny belseje! De nem akármilyen irány. A mienk nem sikerült tökéletesre :)) Nem vettük észre, hogy a széles szekérútról hol tér le a kék. Pontosabban észleltük, hogy a kék sáv jelzésbõl egy kék kerékpáros lett. Gondoltam, spóroltak a csíkkal, nem festették föl mindenhova, ahova kerékpáros került. Idõvel kezdett gyanússá válni a dolog, és a Béla-rétnél (ha jól emlékszem így volt a térképen) megpróbáltunk visszajutni az igazi kékre, ami sikerült is (+ 2 km). Így aztán, akiket addig elhagytunk, ismét elõttünk mentek. De sebaj! Foltán-kereszt után végre csodálatos szálerdõbe jutottunk, majd nemsokára fölértünk a Csóványosra. A toronyba most nem másztunk föl, hanem pihenés nélkül folytattuk az utat Nagyhideghegyre. Odaérve a teraszon láttuk sörözni Mirage-t és Levcsot. Mi is pótoltuk a folyadékhiányt. Szerettem volna odaülni hozzájuk egy pár percre, de addigra õk éppen indultak. Velük volt Altvizsla, akit fénykép alapján rögtön megismertem, és váltottunk egy pár mondatot.

A Kisinóci th-ig tartó kellemes lejtõn megpróbáltunk belehúzni, ami sikerült is, majd a kellemes nyárias melegben Kóspallag, Törökmezõ következett. Úgy számoltam, hogy a 3/4 7-es kompot fogjuk elérni, és ehhez nem is kell nagyon rohanni. Hegyestetõre felfelé menet nagy tömegben jöttek visszafelé az emberek, amin azért is csodálkozom, mert a) a kék tovább vezet, és a Templom-völgyön keresztül megy le Nagymarosra, b) az út vége Hegyestetõnél elég kaptatós ha Törökmezõ felõl megyünk, lefelé még rosszabb ott jönni (hiába rövidebb térkép szerint is vagy 1-2 km-rel).

A kilátás Hegyestetõrõl fantasztikus! Érdemes fölmenni a kilátóba. Látszik majdnem az egész Dunakanyar, a Szentendrei sziget, szemben a Nagy-Villám, Visegrád, Prédikálószék, mögötte Dobogókõ. Csupán a Dunakanyar közepét takarja el a Szent Mihály hegy. Nekem ez az egyik kedvenc kilátóhelyem. Az ep-n görögdinnye volt, fölszeletelve, és a finom, édes gyümölccsel alig bírtam betelni. Csak az idõ miatt váltam meg a helytõl úgy a hatodik szelet után... A népes tömegtõl eltérõen a Templom-völgy felé ereszkedtünk le, errefelé összesen 1 emberrel találkoztunk. Viszont Nagymarosra beérve utolértünk egy Family Frost csudajárgányt, és megvendégeltük magunkat egy jégkrémmel...

Nagymaroson, a kompnál népes tömeg, lent volt már Mirage, Levcso, Picur, Altvizsla, és találkoztunk Optikával is, aki a másnapi túra miatt csak egy rövidebb résztávra nevezett. Zsíroskenyér tankolás, némi beszélgetés után megjött a komp, és a társaság kisebb része fölszállt rá, hogy átcsorogjon a Dunán. Optikáék integettek utánunk a partról.

A kompon átkelni, fõleg így este, naplementében egy kicsit szívszorító. Otthagytuk a nagy csapatot, és a Duna másik oldalán várt minket a sötétség, a magány, az eltévedés, és még 60 km.

A kompról lejövet a maradék társaság is egyik pillanatról a másikra néhány fõre olvadt. Furcsa dolog: a jócskán megfogyatkozott túrázók egy része a Salamon-torony felé, más részük a templom mellett a Kálvária felé vette útját. Nem szerettünk volna egyedül menni, és néztük, ki van még BEAC-os? Átvágtunk az ünneplõ Visegrádon. A templom elõtt az út teljes szélességében ideiglenes színpad és nézõtér, gondolom itt volt késõbb a KFT-koncert is, amire Mirage-ék is készültek átjönni. Csak párfõs csapat maradt, velük a Kálvária felõl megmásztuk a Várhegyet, majd sikerült megtalálni a Nagyvillámra átvezetõ kéket is (nemvárt módon lefelé indul, és kb. 10-15 méterrel lejjebb párhuzamosan vezet a mûúttal, ezért szoktak inkább az aszfalton menni). Nagyvillámnál pecsét, majd a Larzen-SK-Pataporc beszámolóból már ismert kép várt minket: a rét elején egy oszlop a kék jelzéssel. Teljesen besötétedett.

Elindultunk négyen a fehér kaviccsal felszórt úton, ami a sötétben is jól követhetõ volt. Nemsokára mégis elõ kellett venni a lámpákat. Számomra meglepõ emelkedõ következett, méghozzá elég hosszú. És persze a beszámolóból ismert forgóajtók.
Pap-rét után, jó kis ereszkedõvel beértünk Pilisszentlászlóra. Csapatunkból senki sem ismerte a járást, és egy keresztezõdésben nem fordultunk be jobbra a templom felé, hanem tovább mentünk egyenesen a zöldön, ami a villanyoszlopokra föl volt ugyan festve, de a kéktõl nem lehet megkülönböztetni, fõleg lámpafénynél. A falu összes kutyája megugatott bennünket. Kb. 20 perces menet után gyanússá vált az út, visszafordultunk, a kutyák persze visszafele is jól megugattak bennünket - duplán dolgoztak õk is. A templomnál utolért minket egy másik csapat, és velük sikerült elevickélni a Kis Rigóig. Itt Pygmea várt már ránk, meglepetés sütivel és egy korty pálinkával enyhítve fáradtságunkat. Finom ragulevest kaptunk, és jól esett egy kis ejtõzés. Pygmea nagyon fölkészült: a túrós lepényen kívül kávét is hozott. Közben árgus szemekkel figyeltük az indulókat, mert tudtam, hogy az éjszakai szakaszon egyedül biztosan eltévedünk.

Pilisszentlászlótól négy, egyenként kb. 10 km-es szakaszra osztható az út, mindegyik szakasz végén ellenõrzõponttal: az elsõ Dobogókõig, a második Lajosforrásig, a harmadik Kevély-nyeregig, a negyedik Virágos-nyeregig tart. (Közben Csikóváralján is van még ep). Az járt a fejemben, hogy milyen kár, hogy éjszaka van, és nem látok szinte semmit az erdõbõl, a tájból, és így legközelebb sem fogok felismerni semmit. Szerintem éjszakai túrára olyan helyre érdemes menni, amit nappal már többször végigjárt az ember, ismeri, és kíváncsi rá, hogy milyen lehet sötétben. Nálam most nem ez volt a helyzet, így továbbra sem tudtam meg, hogy mit jelentenek az olyan nevezetes tájékozódási pontok, mint Fagyoskatona, Tölgyikrek vagy Lajosforrás :((

A Kis Rigótól tapasztalt, idõsebb BEAC-osokhoz csapódtunk. A teljesítés értékébõl az én szememben levon valamennyit az a tény, hogy nem saját tájékozódóképességemnek köszönhetõen mentünk az éjszaka során. Ami még érdekes volt: az idõsebbek csoportja szinte könnyedén, jókedvûen, és a fiataloknál nem lassabban ment. Le a kalapot elõttük!

Dobogókõn zsíroskenyet majszolva és szörpöket iszogatva megcsodálhattuk a kiállítást. Innentõl a hírhedt elkavarós sárgán szinte vágtáztunk. Lajosforrásnál tûz mellett melegedett a pontõr, társai hálózsákban feküdtek a tûz körûl. Nagyon hideg volt az éjszaka. Micsoda szívtelenség, hogy nem engedték be õket a turistaházba! Innen 4-féle jelzésen kellett menni Csikóváraljáig (P négyzet, P+, Z+, Z négyzet), majd az országúton Csobánka felé. Errõl letér a P sáv, aminek megtalálása megint csak nem a mi érdemünk volt... Lassan világosodott, és egy hosszabb emelkedõ után Kevély-nyeregbe érkeztünk.

Innen kezdõdik a BEAC-nak az a szakasza, ami nekem már inkább csak szenvedés volt. A hosszanti irányba futó gerincek és völgyek a Duna felé tartanak, NY-K irányban, a túra pedig ezeket keresztben szeli át, É-D irányban. Minden gerincre föl kell mászni (ha csak egy nyeregig, akkor is), majd le kell ereszkedni a völgybe, és ez a századik km tájékán már nem esik túl jól. Mert vízszintesen még csak menne az ember lába...

Azért még megcsodáltuk a Teve-sziklák érdekes formáit, rózsaszín kõzetét. Leereszkedtünk Pilisborosjenõre, majd a Köves-bérc kacskaringós ösvényén föl-le lifteztünk. A Rozália téglagyár után egy kilátástalanul hosszú szerpentin következett, aminek a végén volt Virágos-nyereg. A ház zárva, és csak némi keresgélés után találtuk meg a rét közepén sátorozó pontõröket. Itt Pygmea elvált tõlünk, mert a kéken ment tovább, mi pedig az itiner szerint átvágtunk a HHH repülõtér szélén. Futóverseny volt, és kicsit irigykedve néztük a frissen mozgó futókat... A gyermekvasúthoz érve némi keresgélés után megtaláltuk a célt, ahol is a tornateremben megkaptuk a kitûzõt és az oklevelet. Nagyon jólesett a melegvizes tusolás, és az elsõ szemle hólyagokat illetõen nem is volt annyira kiábrándító. Idõnk 25 óra 20 perc lett.

Köszönet:
Pataporcnak: a finom tortáért,
Kalaposéknak: az esti társaságért,
Mirage-nak: a térdvédõkért (Gergõnek),
Pygmeának: a túrós sütiért, a kávéért, a társaságért,
Az idõsebbek csapatának: az éjszakai navigálásért.