Túrabeszámolók


Káli

kekdroidTúra éve: 20112011.05.13 01:08:26

Káli 60


Buszpályaudvar, indulás, késésünk Balatonarácson már sietés, átballagunk az éttermesített vasúti megállóhelyre. A reggeli Bézére öten vagyunk kíváncsiak, a jegyvizsgáló gépe csilingel, zúg a jegykiadás nagy igyekezetében. Aludnék, de Kerek repkény nem hagy, jelige: szép a táj, nézzed. Láttam már, morgom, de azért kisandítok a szemhéjak alól. Fel is ébredek, mert tényleg szép. Révfülöpön elõrelátó túrázók – azért elõrelátóak, mert a célban hagyták a kocsit – rohanják meg a szerelvényt, köztük számtalan ismerõs. Szorgalmas jegyvizsgálónk Ábrahámhegy elérésére a második mellékkocsi végéig jut el, itt leszáll az utazóközönség jelentõs százaléka. Megkönnyebbülten távozik a motorvonat Tapolca felé. A rajthelyen rendezett káosz alakul ki, sorállás közben összebeszélünk laci069-cel, ha már ilyen jól találkoztunk, akár együtt is túrázhatnánk. Itt még több a megjelenõ ismerõs. A nevezõk fogytával egyre rendezettebbé váló káoszban eljutunk a nevezésig: fizetünk, itinert és nevezési lapot kapunk, utóbbit kitöltve visszaadjuk. A hét órakor esedékes rajtig a szolgáltatásként kapott túrókrém elfogyasztásával ütjük el az idõt. Finom. Hat ötvennyolckor átpályázunk az állomás mögötti boltba innivalóért, ezúttal nem várjuk meg, amíg a komótos kávégép kiszolgálja az elõttünk állókat. Repülõrajtot veszünk, elbúcsúzunk a 30-as távon induló Szabó Zsuzsától. Mellõzzük a szilveszteri túrán kielemzett ábrahámhegyi buszállomást, nemrég kötözött szõlõsorok között kaptatunk ki a faluból, a Nap élesen tûz le a tájra.


Hármas szalagozással – a három távnak eltérõ színnel – megerõsített piros sáv jelzés kanyarog a kizöldellt tölgyesben, majd szélesebb, homokos út irányít az ódon salföldi kolostorrom felé. Az ünnepélyes hangulatú romnál már most nagy élet zajlik, megtörténik az elsõ ellenõrzõponthoz köthetõ eseménysor: lebélyegzett itinert, egy-egy szelet Trudit veszünk át a pont õreitõl. (Utána Kékkútig szedegetjük a Trudis csomagolásokat...) A Káli túrák jellegzetessége az Agyerõ névre elkeresztelt szintidõcsökkentõ program, melynek során szemét ravasz kis feladványokat kell megoldani. Az elsõ feladványt itt memorizálhatjuk, a Tóti-hegyig van idõnk gondolkodni a megfejtésen. Elsétálunk a rom mellett, kaptató izzaszt meg rögtön a túra elején, elérjük a Balaton-felvidéki Kéktúra útvonalát, jobbra térünk a hirtelen kellemesen hûvössé vált erdõben. Szép-szép ez a táj, de egyre csak a feladványon jár az agyunk. Valami kötelek elégetésével kell lemérni tizenöt percet. Aha. Tök egyszerû lenne a megoldás, ha lenne például egy óránk a képzeletbeli szituációban. Késõbb laci069 jön rá a megfejtésre, így ha valakinek van egy egy órás elégésre hitelesített kötéldarabja, annak már csak néhány szál gyufa kell, és hipp-hopp lemérheti a negyedórát. Közben átsétálunk egy kisebb réten, majd hosszan emelkedõ szõlõtábla mellett rugdosódik a por. A tábla végén jobbra kanyarítanak a jelzések, susnyás, egynyomos csapáson vergõdünk egy kanyart. Élelmesek – és a figyelmetlenek – levágják a susnyás, egynyomos csapásnak ezen fejezetét a szõlõ mellett maradva. A zöld sávra térve folytatódik a susnya és az egy nyom is, közben szépen emelkedünk. A Tóti-hegyi odavissza aljában elsõ ránézésre gazdátlan táska várja az õt idedepózó, a lejtõ végénél nézelõdõ Petamit. Felkapaszkodunk a tetõre, letüdõzve pár kiló felverõdött port. Még sosem jártam ezen a helyen nappal, ideje megvizsgálnom a panorámát úgy, hogy látok is valamit. A szokásos Tanúhegyeken túl látszik a Fonyódi-hegy a tó túlpartjáról, északon az elbányászott Haláp, azon túl pedig a Cseket-hegy kúpja villan fel a messzeségben, átfut rajtam egy kis borzongás, ha rágondolok. A pontõrök bólogatva hallgatják végig a feladvány megfejtését. Én is bólogatással álcázom a fejemben megjelenõ kérdõjeleket, miközben a következõ fejtörõt olvasom.


Lehuppanunk a hegyrõl, a kék sávra való visszatérésig folyamatosan állunk ki egymás elõl a nagyszámú szembejövõvel. Az újabb feladat egy aranyásóval hozható összefüggésbe, ezt is laci069 fejti meg, a klasszikus kétkulcsos titkosítás módszerével. Nyitott, nyílegyenes út vezet Salföldre, mellettünk lovak ügetnek a mezõn. Odébb sitthalom mellett legel egy pár szamár, õket nem zavarja az építési törmelék, vagy ha igen, nem adják ennek tanújelét. Salföldön a buszforduló ad otthont az ellenõrzõpontnak, ahová kitelepült egy macska is, hízelegve kunyerál ételt, körülbelül mindenkitõl. Nekünk nem kell kunyerálni: egy darab pogácsa, egy szelet csoki és egy pohár szörp + tetszõleges mennyiségû szóda a fejadag. A feladvánnyal hiába zaklatjuk a pontõröket, a következõ kérdésre a következõ ponton derül fény. Addig elvisszük az aranyásó titkát. Széles szekérút vezet át Salföldrõl Kékkútra, nagyjából párhuzamosan az országúttal, oldalt a Káli-medence látképe, a Balatont a Rendesi-hegy tömbje takarja. Odalában bánya, laci069 teszi fel a beugratós kérdést, hogy mit bányászhatnak itt? A megfejtés kvarchomok, hiába tippelek bazaltra és hiába sugallja Salföld neve a sóbánya jelenlétét. Amúgy a térképen rajta van. Elõttünk a mai nap emblematikus kiemelkedésének, a Hegyes-tûnek a körvonalai vibrálnak a távolban, számtalan szögbõl megfigyelhetjük ezt a tetõt. Villanypásztor õriz néhány lovat Kékkút határában, szép állapotú házak között sétálunk be a falu központjába. Újabb kitérõ következik, ezúttal Kari bácsi (nyugodjék békében) szõlõjéhez, rajta a hatóságilag betiltott kilátóval. Épp szalagozzák a lekaszált csapást a szõlõhöz, így mi már ebbõl az irányból közelítjük meg a helyszínt. Itt is elõadjuk az elõzõ kérdésre a választ, a következõ penzum csöbrökrõl és vödrökrõl szól. Magunkhoz veszünk némi kenyeret, a pontõr leány lendületbõl majdnem teletölti a fémbögrét borral. Még a bor elfogyasztása elõtt támad némi nézeteltérésem a kilátó alatti fakapu zárását megkönnyítõ szeg tompa végével, amikor combbal lendületbõl nekigyalogolok. Õ bizonyul erõsebbnek, így késõbb a lejtõkön csak módjával terhelem a bal lábamat. A nagy riadalomra enni és inni kell, közben két idõsebb úr érkezik, régi hangszereken kezdenek játszani. Elhallgatnám õket szívesen, bort kortyolgatva, lerontva a teljesítõi statisztikát, de aztán belegondolok, hogy mennyivel jobb is lesz nekem a tûzõ nap alatt gyalogolni még negyvenvalahány kilométert. Lendületbõl továbbindulunk, az erõs fehér bor és a napsütés persze megteszik a maguk hatását.


Visszadülöngélünk Kékkútra, ahol mai duplázásának már a második részét járó Rudi István érkezik szembõl. Végigsétálunk a falun, a végében ásványvízüzem bújik el néhány fa mögött, a kerítésen kívül fehérre meszelt falú, oszlopos, kamerával figyelt forrásház óvja a nyomógombbal üzemelõ ásványvízforrást. Potyázom belõle egy-két decit, nem kéne kiszáradni a bortól. Két emelkedõt hosszú lapos köt össze, elhagyjuk az aszfaltot, szántás szélén, tanösvény táblái mellett baktatunk. Érdekes, madárfejû fakarók jelzik az irányt, odébb az Idõ Ösvényének a két és fél méteres szögsorozata szegélyezi az utat. A tájékoztató tábla csupa felfoghatatlanul nagy számot sorol fel, például bolygónk tömegét, amely jelen állás szerint 5.970.000.000.000.000.000.000 tonna, de ha grammban írták volna, még ennél is hosszabb szám lenne. Miután kellõképpen sokkolnak azzal a hírrel, hogy a következõ bõ kilométeren minden lépésünkkel kb. kétmillió év felett lépünk át, igyekszünk gyorsan végigérni a Föld históriáján. Köveskál felé vezet az országút, amelyet keresztezünk, két szántás között indulunk el a hajdani kerekikáli templom romjai felé. A tanösvény táblájáról megtanuljuk, mitõl Káli-medence a Káli-medence és azt is, hogy ki volt a horka. A templom romjai még kilátszanak a gaztengerbõl, a túlnani falon emléktábla áll. Repkény rám aggatja a fotógépet, vágja inkább az én nyakamat a táska szíja. Az önellenõrzõ pontot a dombtetõn találjuk, körpanorámás helyen. Utolér Átol Csabáék Rudi Istvánnal kiegészült társasága. Visszaporoszkálunk a szántáshoz, elsétálunk Mindszentkállára. Laci069 sört vételez, valamint meghívást nyerünk el egy-egy kávéra, ezúton is köszönöm! Odabent családi dráma zajlik, a szülõi házból kiszakadni vágyó ifjúság örök konfliktusa a szülõi házzal. A törzsközönség megosztott a témában, az idõszakos vendégsereg tartózkodik a véleménynyilvánítástól. Sportszakmai leülés következik, ismét utolér a Pécs-Gyenesdiás gyorsvonat, hûsölünk az ernyõ árnyában.


A legnagyobb hõségben indulunk tovább, a meredek, poros, részben nyitott emelkedõ után felüdülés a meredek, ám portalan és árnyas bazaltlépcsõ, amely csaknem a Kopasz-hegy tetejéig vezet. A hegytetõn zászlót tûztek ki egy póznára, a pózna tövében pad, a padon pontõr családfõ igazgatja gyermekeit. A körpanoráma itt is része a felhozatalnak, táblák tájékoztatnak, hogy melyik kiemelkedést mely névvel illetnek. Meglepõdök egy pillanatra, hiszen már a Csobánccal vagyunk egy vonalban. Megfejtésünk a feladványról elsõ körben nem nyeri el a pontõrség tetszését, de aztán saját erõbõl sikerül rájönni a titok nyitjára. A következõ talányos kérdés egy szántóföldön meghaló emberrõl szól, lélekemelõ téma. Kerülõvel, de legalább csekély meredekségû úton trappolunk lefelé a hegyrõl, a falu szélén térünk rá az OKT nyomvonalára. Néhány pilledten legelészõ ló mellett lófrálunk el a Kõtenger felé. Itt teszünk egy kitérõt a Krokodil névre hallgató ingókõhöz. A lapos sziklán napozó pár kérdezõsködik a potenciális szép kilátóhelyek felõl, laci069 lelkesen igazítja el õket. Demonstráljuk a kõ ingását is. Repkény közben leheveredik pár percre az árnyékban, várakozó állásponton. A rövidke pihenõ után kisétálunk a sziklák közül, érintjük Szentbékkálla szélét. Szép házak darvadoznak használatlan, a kertben méteres gazzal. Kis emelkedõ visz a Velétei palotaromhoz, legutóbbi ittjártam óta teljesen susnyamentessé vált a helyszín, a magas kõfal régi korok tanújaként tornyosul magasan a túrázó fölé. Szentbékkállát újra érintjük, de sem kút, sem kocsma nem kecsegtet hûsítéssel, tehát gyorsan tovább is állunk.


Keskeny aszfaltcsík indít útra a Keleményes-kõ felé, hirtelen tör rám a fejfájás (minek iszik, aki nem bírja... :)) és a combomon lévõ seb is figyelmeztet ottlétére. Letérünk az aszfaltról, erdõben, földúton ballagunk az elnyújtott emelkedõn. Tábla mutatja a kõ felé követendõ irányt, meredekebb, hegyvidéki ösvény vezet a Keleményes-kõre. Itt úgy érezzük, ismét kijár pár perc szusszanás, körülnézünk, a távolban a Balaton kék tükre villan ide, jó lenne csobbanni egyet. Vadvirág borította réten vág keresztül ösvényünk az Eötvös-kilátó felé, gyönyörû szakasza ez a túrának. Jobbra kilátás, körülöttünk rengeteg virág, ligetes erdõfoltok, emberi tevékenységnek csak annyi a nyoma, hogy van elõttünk egy csapás és szalagozás. A kilátónál önbélyegzünk, közöljük a pontõrrel a szerintünk helyes megfejtést, ami tetszik neki, tehát megadja rá a bónusz pontot, elárulja, hogy a hivatalos megfejtés, bornírt vagy sem, de egészen más. Felkapaszkodunk a felújított építmény legfelsõ szintjére, piknikezünk. Körülöttünk szinte az egész Káli-medence látható, jobbra újabb szögbõl látni a Tanúhegyeket, balra pedig a Hegyestût. Leoldalgunk a szõlõk közé, nosztalgiázom, pár éve vidám percek sokaságát töltöttem el a környéken az „itt a kék, hol a kék?” címû, azóta aktualitását vesztett turisztikai játékkal. Ellavírozunk Balatonhenyére, a kocsma hátsó udvarán találjuk az ellenõrzõpontot, csapunk egy diplomáciai kólázást is. Rápillantok az órára, a szintidõn belüli teljesítést az elõbbi szakaszon tartott magasabb sebesség nagyban segítheti. Észak felé hagyjuk el Balatonhenyét, kiszáradtnak tûnõ forrás ül betonházban, mellette pihenõhely. Az egyre mélyülõ völgybõl birkaösvény vezet ki, éles kanyarral, késõbb felhagyott gazdasági épületegyüttes mellé érkezünk. A kapu még áll, a szögesdrót kerítés néhány helyen könnyedén átléphetõ, az épületek állapotát nézve valószínûleg az átlépés alkalmanként meg is történik. Elkanyarodunk Monoszló felé, zsenge búza kíséri utunkat a faluig, a Hegyestû egyre markánsabb tájelemmé válik. A templomnál kék kút csábít újabb megállóra, mosakszunk, palackot töltünk. Megmászunk egy dombot, a Káli túra hatvanas távjának a kék szalagjai elsõ körben ismeretlen eredetû, fehéres szalagokkal egészülnek ki. Késõbb derül ki, hogy ez már a másnapi Óbudavár túrák szalagozása, amelynek Balatonhenye a nyugati visszafordítója, míg a Kálinak a Hegyestû a keleti visszafordítója, így a két Balaton-felvidéki túra minimális átfedéssel üzemel. Parkerdõbe vezet utunk, a jelzés tesz egy értelmetlen kanyart, amelyet értelmetlenül, de követünk, egyre emelkedve. Aszfalt, kanyarok, parkoló, jõ a sorrend, a pénztáros néni felírja a rajtszámokat és bemutat az elõttünk álló akadálynak. Túrázók – Hegyestû, Hegyestû – túrázók. Viszonylag könnyen vesszük a lépcsõsort a félig elbányászott hegy tetejére, itt csokit és szódát kínál a pont ébren levõ õre. Kerek repkény lyukat beszél a pontõr hasába, végül a feltételes valószínûség tétele környékén a srác feladja a küzdelmet és elismeri a megfejtést helyesnek. Körbefotózom a kilátást, ezúttal a Káli-medencét kelet felõl szemlélhetjük meg, nyugatra már a Tihanyi-félsziget zárja a láthatárt.


A lépcsõsoron lefelé a combom ismét figyelmeztet a lassabb haladás elõnyeire, a pénztárnál ismét leülünk egy kicsit, hûsölni. Borókás felé vezetne az út, ha a kék pétfürdõi irányát követnénk tovább, de mi nem is arra megyünk, hanem a zánkai országutat célozzuk meg, elõttünk a tó víztükre csillog, vitorlások kószálnak a távolban. Az aszfalton tartunk némi emelkedõt, újra rátérünk az imént elhagyott Balatoni Kékre, ezúttal azonban a Badacsony felé vezetõ irányt választjuk. Hosszú egyenes törik derékba, valamiféle vezeték nyiladékában, magas erdõben sétálunk csöndben, egyre hosszabbra nyúló árnyékaink lankadatlanul követnek. Repkény áll meg az egyik fánál, szabályos kör alakú odúból élénk csivitelés hallatszik, hallgatózunk pár percig. Továbbmegyünk, fény jelenik meg a zöld alagút végén, villanypásztor õrzi az üres legelõt, tábla figyelmeztet veszélyes állatokra. Vállaljuk a kockázatot, a rét túlvégén derül ki, hogy a veszélyes állatok másutt várják a nyarat. Odébb, amikor már Teodorról, a kõvágóörsi tirannoszauruszról, mint veszélyes állatról beszélgetünk, egy másik lekerített területen látunk egy potenciális veszélyforrást, egyelõre békésen kérõdzik. Nem T-rex, hanem egy bivaly. A tágas legelõn túl apró alakok látszanak, õk az elõttünk járó túrázók, akik a sóstókáli rom és az ott lévõ ellenõrzõpont felé teszik meg éppen a kitérõt. Mi is hasonlóképp cselekszünk, a réten birka- és kecskenyáj legel nagy egyetértésben. Laci069 javaslatára sietõsre fogjuk lépteinket, mielõtt megérkezne a juhász és ráeresztené nyájait a környék egyetlen hídjára, amelyet nekünk is igénybe kell vennünk. A mûtárgy mellett van egy gázló is, de a vízállásra való tekintettel kihagynám a kipróbálását. Elsétálunk a romhoz, tartunk egy rövid bélyegzéses megállót. Közben jõ a juhász, se botja, se subája, de ezek nélkül is hozzálát esti teendõihez. Nem maradunk végignézni az állomány hazahajtását, visszatérünk a kékkel jelzett fõútvonalra. Az út borítása homokról aszfaltra változik, bal-jobb sikánnal érkezünk meg Kõvágóörsre, egyik ház palotább, mint a másik. Nyugaton a Tanúhegyek felett épp lefelé iparkodik a Nap, narancssárgára, rózsaszínre festi az ég alját. Képeslapra illõ giccsparádé. Kõvágóörsbõl nem látunk túl sokat, a piros sáv hamarosan megcéloztatja velünk Révfülöpöt. Elhosszantolunk egy nagyobb rét mellett, a végében akácos liget, alatta sírkövek teteje villan ki a magas fûbõl.


Emelkedõ aljához érkezünk, Kerek repkény kissé elõrehúz, megfelelõ kitérõt keres magának, késõbb azért megvár egy alkalmas helyen. Az emelkedõ végén visszanézek, a lemenõ Nap utolsó sugaraival búcsúzik el a Káli-medence, innen betérünk az erdõbe, némi kanyargás után érjük el a mai utolsó ellenõrzõpontot, a Fülöp-hegyi kilátót. Az építmény bõven a lombkorona szintje fölé emelkedik, a tetõrõl gyönyörû a kilátás a Balatonra, az északi part falvainak és a déli part hosszan elnyúló, összeérõ városainak a fényei sárgán pettyezik körbe a tavat. Pontõr már nincs, csak a felszerelése, a kilátó tövében találjuk az eszköztárat, összehozunk egy bélyegzést. Repkény elõhalássza a lámpát, de végül talán csak száz méteren használja, a talaj egyenetlenségeinek a feltárására. Lebotorkálunk a poros lépcsõsoron, Révfülöpön még a cél elõtt laci069 betér a szálláshelyükre, elbúcsúzunk tõle, azzal az indokkal, hogy sietni kell a vonatra, pénzt kell felvenni, sõt, ha találunk boltot, akkor valami élelemre is szükség lesz az útra. Kilenc perccel a szintidõ lejárta elõtt zuhanunk be a célba, összefutva a rendezõi minõségben megjelenõ pygmeával és a messzirõl hazatért nagyondinnyével. Az adminisztrációt a rendezõk gyorsan elintézik, a sokféle kitûzõ közül a régebbieket részesítem elõnyben, kapunk még szép emléklapot és Agymenõs bélyegzõt az itinerre – utóbbi a többé-kevésbé helyes megoldásokért kapott igazolások jutalma. Köszönöm a túrát a rendezõségnek, a társaságot Kerek repkénynek és laci069-nek, öröm volt itt túrázni! Elbúcsúzunk hamar a jelenlévõktõl, mertugyebár van az a vonat. Ami elmegy. Huszonötkor. Aha. Lesietünk az állomásra, ahol szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy a „huszonötkor” közlekedõ vonat 19:25-öt jelentett, ami nekünk jó, az 21:51-kor indul innen Balatonfüredre. Ennyit a sietésrõl. Jutalmul fél órát pisloghatunk a révfülöpi váróban, majd begördül a bézé, halkszavú jegyvizsgáló kezeli a jegyet rajta. A motorkocsiban egyedül vagyunk, a mellék azonban tele van bulizni vágyó néppel, akik Szepezdfürdõn válnak meg a szerelvénytõl, lelkesen integetve nekünk is, meg a mozdonyvezetõnek is. Ilyenkor mindenki haver. Füreden átszállás, sötét völgyekben döcög a busz, a Hold keskeny sarlója gyengén világítja be a tájat. Felérve a Bakony peremére visszanézek, hátha látnám valamelyik mai hegyet, de csak a Kab-hegyi adótornyok fényei vöröslenek ide a messzeségbõl.


-Kékdroid-


Képek