Egri Bükk 30
Összefoglalva:
Utazás, rajt, emelkedõ, Vasbánya-nyereg, páramentes kilátás északra, ismerõs szekérút keletre, Völgyfõ-ház, kis mûút, emelkedõ, erdõ, emelkedõ, erdõ, kis lejtõ, kis emelkedõ, Borostyán-kõ, nagy lejtõ, Pazsag, kacsazsíros kenyér, sûrû levegõ, aszfalt árnyékkal, megyehatár, letarolt erdõrészlet, még sûrûbb levegõ, villámlás keleten, mennydörgés keleten, távok elválása, szelet csoki, sûrû dörgések, Hereg-réti kitérõ (esõház) elvetése, meredek lefelé a Hárs-kútra, meredek felfelé a Tar-kõ alá, Toldi-kapu, Toldi-kunyhó, csalóka napsütés, hosszú lejtõ, hirtelen közeli mennydörgés, Stimecz-ház, önbélyegzés, elkóborolt kutyát keresõ család (Peti gyere haza!), kisvasút, beijesztõ esõ, futás a megállóhelyig, esõ kivárása, séta Felsõtárkányra, séta a célba, beszólogatós íjászok, be nem szólogatós íjászok, kedves rendezõk, oklevél, jelvény, kis vasútfotózás vagy kisvasút-fotózás, utazás haza.
Bõvebben:
Nevezés, három fõre. A társaság Kerek repkénybõl, Bese öcsémbõl és belõlem áll. A már elrajtolt Zsotyekkel találkozunk úton a rendezõk bázisául szolgáló pavilon felé. Az üdülõ tele van sárga kordonnal lekerített területtel, Repkény észrevesz egy vaddisznót. Kitömöttet. Érdekes. Nincs nevezési lap, a nevünket és a rajt idõpontját a rendezõ hölgy ráírja az igazolólapra, akár indulhatunk is. Akkor induljunk is.
Itiner. Nem annyira gagyi, inkább amolyan klasszikus-fapados. Van útleírás, van egy jól használható szintmetszet. Igaz, a négy távból háromnak közös az itinere.
Vasbánya-nyereg, Török út. Kapaszkodunk fölfelé és fölfelé és fölfelé, aztán esõház és kisimul az útvonal. Mellettünk északra panoráma, kéken párállnak felénk a Bükk-fennsíkot õrzõ Kövek. Aztán beleveszünk a zöldbe, szekérút vezet hosszan az erdõben, jórészt lefelé. Utolér egy túratárs, kitárgyaljuk a beszámozott és beszámozatlan ellenõrzõpontok problematikáját, majd ellép, az ötvenes táv szigorú, nem engedné meg a mi sétatempónkat. Völgyfõ-háznál pontõr néni ül kempingasztalnál az árnyékban, aszalt barackkal kínál.
Török út, még mindig, Gerzsény és Pazsag. Eleinte mûút, aztán letérünk. Pontosabban fel, mert az út szigorúan monoton emelkedik, sokáig. Közben mindenfelé erdõ. Résztvevõvel nem találkozunk sokkal, de az a kevés legalább jó gyors és megelõz. :) Becsatlakozik a sárga jelzés, a következõ elágazásban õt követjük a zöld sáv helyett. Idáig végig sûrû erdõben trappoltunk, most találunk egy nagyobb irtást. Kitérünk a LeFaGySz-on méltatlanul mellõzött sziklához Pazsag fölött. Jópofa kõalakzat. Lesétálunk Pazsagra, kerékpárosok jönnek-mennek. A pontõr házi kacsazsírt ajánl a kenyérhez, étkezünk egy jót. Megbeszéljük, hogy esõt, vihart a helyi újság csak vasárnapra mondott, most csak úgy spontán párás és fülledt a lég.
Keskeny-bükk. Az aszfalton kellemesen hûs árnyfoltok váltogatnak izzasztóan kitett szakaszokat. Amire felérünk a megyehatárra, beborul, távolról dörgés is hallatszik. Az esõkabátok otthon lógnak a fogason, legalább addig sem kopnak tovább. Szaporázzuk lépteinket, így is feltûnik, hogy hiány lépett fel erdõbõl a Keskeny-bükk déli végében. Felsietünk a távok választópontjáig, optimista pontõr (nem fog itt esni...) kínál csokival és irányít a Hárs-kút felé. A vonatkozó tábláról valami hülyegyerek izomból eltávolította a ZO irányát jelzõ nyilat, csak a tábla csonkja maradt meg. Kíváncsi vagyok, erõmûvészünknek vajon mit ártott az útjelzõ. :(
Kanyargás a Kövek alatt. Rögtön meredek lejtõn trappolhatunk az egyre sûrûsödõ dörgések közepette. Az lelkesít, hogy mintha egyre távolabbról szólna az égi basszusgitár-kórus, tehát elvetjük a felmerülõ Hereg-réti kitérõ lehetõségét (ott van esõház, menedéknek). Inkább teljes erõvel nekimegyünk a K+ emelkedõjének. Öcsém mintha kezdene csoffadni. Ugyanúgy erdõben haladunk, mint a túra elején, de itt már komor bükkök, öreg tölgyek szegélyezik az utat. Hangulatos. Némi kanyargás után megérkezünk a zöld sávhoz, éles kanyarral fordulunk rá a Toldi-kapura. Az eligazító táblának itt csak az oszlopa maradt meg. A Budai-hegységben mûködik a baltás jelzésgyilkos, a jelek szerint a Bükknek is kijutott egy táblagyilkos.
Toldi-kunyhó, Stimecz-ház, Varróház. Sétálunk lefelé, kirándulók érkeznek szembõl, gyerekek, kísérõk, kísérõk kísérõi. Többnyire vidámak. Egy hölgy megkérdezi, messze van-e még a csúcs, megnyugtatjuk, hogy messze (csak tudnám, melyik csúcsra gondolt? :)). Õ már nem annyira vidám. Elhalkulnak a dörgések, a Toldi-kunyhóhoz csak azért térünk ki, hogy beírjunk a vendégkönyvbe és leüljünk uzsonnázni. Lesietünk a hosszú, eleinte kanyargós gerincúton, a végére a Nap is kisüt. Az út olyan, mintha híd lenne, mindkét oldalon meredek, mélynek tûnõ parttal. A távolból valami Peti után kiabál vékony gyerekhang. Meglepetésszerûen felbukkanunk Stimecz-háznál, az önpecsételõs pont az Erdõ fohásza tábla oszlopán lóg. Amúgy az irányjelzõn itt is hiába próbálna lógni, mert letörték. Amíg az igazolásokkal szöszölünk, autó kanyarodik felénk, szomorú tekintetû fiatal anyuka kérdezi, láttunk-e egy valamilyen kutyát az erdõben – a típusra nem emlékszem, a kutyákhoz csak annyira értek, hogy megállapítom egy élõlényrõl, hogy kutya-e vagy sem. (Néha annyira sem.) Kiderül, hogy a kutya hallgat a Peti névre, szólongatják még egy ideig. Elkezd csöpögni az esõ, behúzódunk a kisvasút forgalmi kitérõje melletti zilált épületbe. Amikor észrevesszük a diszkréten döngõ darázsrajt, továbbállunk szép csendben. Az esõ eláll, az égzengés folytatódik. A vasúti pálya nemrég kaphatott új adag zúzottkövet, nehézkes a haladás a felsõ szakaszon. Egy idõ után nem zavartatjuk magunkat, fõleg, amikor elkezd határozottabban csöpögni az esõ. Az utolsó párszáz méteren futunk a kisvasút Egeresvölgy-Varróház megállójáig. Beállunk az esõházba, magányos biciklitúrázó várja szintén az idõjárási helyzet csillapodtát. Eltársalgunk, amikor elül az esõ, továbbállunk.
Felsõtárkány. Innentõl az erdõ szélén, mûúton talpalunk, két vihart is meg lehet figyelni menet közben. A Várhegy túloldalán villognak sûrûn, valamint nyugaton, Felnémeten is túl. Esõt már alig kapunk, csak némi vízpermetes hûtést. A kisvasút végállomásán türelmesen várakozik pár utas. Elsétálunk a néptelen focipálya mellett, feltrappolunk az üdülõhöz. Rengeteg az autó, csodálkozom, ennyi résztvevõ lenne a túrán? Tévedek, a rengeteg autó a rengeteg íjászhoz tartozik. A többség egyáltalán nem foglalkozik a túrázókkal, néhányan megmosolyognak, „valami kirándulókról” hallok lekezelõ megnyilvánulásokat. Nem lenne bölcs dolog olyasvalakinek beszólni, akinél csigás íj és egy rahedli nyílvesszõ van, tehát csöndben maradok. Felsétálunk a pavilonhoz, kerékpáros teljesítõk beszélgetnek. Átvesszük a díjazást a rendezõktõl, második alkalomra ezüstszín jelvény jár, Repkénnyel mi ilyet kapunk, Bese elsõ teljesítõként bronzot. Nézzük még egy darabig az íjászokat, szépen lõnek, majd útrakelünk haza, beiktatva egy kis vonatfotózást (kisvonat-fotózást). Köszönöm a társaságot, köszönöm a túrát!
-Kékdroid-
Képek |
