Mindig figyelemmel kisérem a teljesítménytúrákat.
A vasárnapra várható rossz idõ és a Bükk szépsége miatt, úgy döntöttem, hogy elmegyek a Öko-Park kerékpáros teljesítménytúrára.
Feleségemet is elvittem, mert mint mondta ö is szeretné megpróbálni a (gyalog)túrázást.
Beneveztünk, feleségem a 10 km-s távra én a 110 km-re.
7 óra 50 kor indultam el (az eredménylistában 7 óra 35 szerepelt?). Számomra vonzó volt, hogy a túra olyan helyeket is érint amelyeken még sohasem jártam.
Aztán kezdõdtek a kalandok.
Elolvastam az útvonal tájékoztatót, és ennek megfelelõen viszonylag hamar el is értem az elsõ ellenõrzési pontot. Egy gondom volt csak, hogy nem volt pontosan megjelölve balra, vagy jobbra kell fordulni a tóhoz. 500 m után szerencsére útbaigazítottak.
A második ellenõrzõ pont elérése már, gyerekjáték volt, sajnos továbbra is egyedül. Az ellenõrzõ ponton útbaigazítottak kövessem a kék jelzést. Ezt semmiképpen nem akartam, mert szerintem Bánkút hegyen van nem völgyben – ebben megerõsített a helyi járat busz vezetõje is.
Az elkövetkezendõ hegymenet eseménytelenül telt. A bánkúti elágazásnál jobbra fordultam és mentem felfelé bízva abban, hogy megtalálom a következõ ellenõrzõ pontot. Az út kritikán aluli volt, ugyanis zúzott bazalttal volt feltöltve az összes kátyú (ÚT?). Ez számomra óriási traumát jelentett, mivel az országúti gépet nem ilyen útra méretezték. Szerencsére a 9 baros kevlaros köpeny jól vizsgázott. Mentem, mentem míg a hegytetõre nem értem. Ott megkérdeztem merre található az síház, amelynél az ellenõrzõ pont található. Menjen keresztül az erdõn ott megtalálja!- mondta a három ember közül az egyik, akit sikerült a Fehér sas fészek fogadóban megtalálnom.
Nekiindultam, elértem a síházhoz, ahol rám csodálkoztak, mert õk kerékpárt ilyen úton még nem láttak, csak terepjárót. A túlélõtúra már tegnap lezajlott mondták – menjek ki a fõútra. Kb 10 perc alatt el is értem az aszfalt utat (ahol már egyszer jártam, ekkor már rájötte, hogy körbe jártam, mint a Svejk), szerencsére bukás nélkül, mert keményen kapaszkodtam a kerékpárba nehogy a stoplis cipõben elcsússzak.
És ahogy kimászok az aszfaltútra velem szemben az erdõben ott az ellenõrzõ pont,mondanom se kell hogy semmit nem fogadtam el., még egy pohár vizet sem.
Az elágazásig újra kezdõdött a harc az úttal, a kövekkel – idõnként lejtmenetben a 15 km-es sebességet isikerült elérnem.
Gondoltam a nehezén már túl vagyok – majdnem. Az útmutató úgy szólt: Szentléleken keresztül Lillafüredig. Be is fordultam Szentlélek felé és 16 % -os lejtõn megérkeztem egy szálló gazdasági udvarára. Valamit elnéztem, - újra felkaptattam a most már 16 %-os emelkedõn és ismét leereszkedvén másik irányba próbáltam szerencsét – ott egy kertkapu állta utamat.
A szerencse megint mellettem volt, mert ahogy ismételten megmásztam az emelkedõt félúton találkoztam egy autóssal aki elmondta a helyes irányt. A gond azt volt, hogy újra le kellett ereszkedni és a lejtõ aljáról újra indulni mert 16 % os emelkedõn segítség nélkül elindulni nem lehet.
Utána már miden simán ment, Lillafüredre befordultam, ahol utol értem egy full carbonban pompázó fiatalembert. Élve a gyanúperrel , tisztelettudóan köszöntem és megkérdeztem Hollóstetõre jól megyek-e? Egy morgást kaptam, hogy nem tudom! (kerékpároséknál általában az ilyen viselkedés nem szokás) – és elõl nagy lánckerékkel elhúzott az emelkedõn.
Mikor fent Hollóstetõn megálltam –ahogy utolért a full carbon sporttárs akkor már úgy gondolta mégis illendõ köszönni.
Utolsó elõtti ellenõrzõ pont, itt már elfogadtam egy pohár vizet a nagyon kedves csinos fiatal hölgytõl. Felsõtárkányig eseménytelenség, az emelkedõs szakaszokon 25, a lejtõs szakaszokon 40-50km –es sebesség.
És következett az utolsó próbatétel, hol az utolsó ellenõrzõ pont? – mert a vasútállomáson nincs. Egy kör Felsõtárkányban és egy buszmegállóban már meg is találtam õket. Leírhatatlan volt az örömöm, mert már úgy gondoltam, hogy közvetlenül a cél elõtt el kell buknom.
26 perc és a célban voltam.
4 óra 51 perc alatt sikerült – sajnos teljesen egyedül - megtennem a 115 km –t amibe benne volt a síházi gyalogtúra, 6 km crosszkerékpározás országútival, a szentléleki falunézés többszöri emelkedõ szenteléssel.
Szóval tényleg kalandtúra volt, minden esetre jobb választás volt, mintha a Kínok kínja kerékpárverseny 8 korcsoportjában indultam volna el (mint ahogy már korábban többször is).
Kis várakozás után a feleségem is megérkezett a 12 km-t 5 óra alatt legyûrte, és büszke volt magára mert még így is volt akit megelõzött. Az kicsit elbizonytalanította, mikor két 10 körüli gyerek elszaladt mellette. Mondta is, ne szaladjatok gyerekek, mert bajotok lesz!
Jött is a válasz: most nem érünk rá néni, mert 25 km-en megyünk és ha gyorsan beérünk kapunk kupát is!
Szóval döntöttem! Jövõre is eljövök, - úgy néz ki, hogy több budapesti sporttársam is csatlakozik hozzám, elsõsorban a várható kaland (hátha az ellenõrzõ pontok máshol lesznek elhelyezve), a táj szépsége, a szervezõk vendégszeretete és a jóízû gulyásleves miatt.
Köszönöm a lehetõséget minden kedves szervezõnek. | 